Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-19 / 42. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. február 19., péntek 1. Zárszámadás előtt — Az elnök három kívánsága — 16,5 millió forint nyereség — Biztatóak az idei kilátások is — Együtt, a kollektíva Már van fénye a csillagoknak Egy közösség életében mindig jelentős esemény a számvetés időszaka. Kü­lönösen igaz ez az Egri Csillagok Termelőszövetke­zet közösségére, hiszen ma azon túlmenően, hogy meg­vonják az elmúlt év mérle­gét. értékelik a korábbi öt esztendő eseményeit is. Ma tehát a számvetésen túl sor kerül a tisztújításra, az elnökválasztásra. Az ad­dig még funkcionáló el­nöktől. Tóth Istvántól min­denekelőtt azt kérdeztük egy nappal a zárszámadást megelőzően, hogy mi is len­ne az a három mesebeli kívánsága, amit szeretne, ha teljesülne. — Jó így eljátszadozni a gondolattal — mondta. — Elsősorban egy nagyon jó légkörű zárszámadást sze­retnék. ahol úgy sikerüljön értékelnünk az elmúlt öt évet. hogy az hasznosítható legyen a jövőt illetően. Má­sodszor. váljanak valóra az idei célkitűzéseink, és az időjárás ne legyen szél­sőséges és mostoha. Har­madszor pedig — ne tart­sanak önzőnek —, de hol­nap is szeretnék elnökként nyilatkozni, ami egy olyan bizalmat jelentene számom­ra. ami további feladatok megoldására sarkall. — Térjünk vissza egy röp­ke gondolat erejéig az 1987- es esztendőhöz. Milyen eredményekről adhat szá­mot a közgyűlésen? — Egy jó közepes évet zártunk, ami azt jelenti, hogy 16,5 millió forint nyeresé­get értünk el. Ezentúl a további évek megcsappant tartalékait is feltölthettük. — Hogyan summázná az elmúlt fél évtizedet? — Nagyon nehéz volt 1984. és 85. Számunkra ter­mészeti katasztrófát jelen­tett. Szőlőink olyan káro­kat szenvedtek, amit nem lehetett mással pótolni. Mindez sajnos kellemetlen emlékeket jelent az elmúlt öt esztendővel kapcsolato­san. — Milyenek a kilátások az idei feladatokat illetően, hiszen ma erről is szólnia kell a tagság előtt? — A legfontosabb felada­tunknak a szőlőrekonstruk­ció megvalósulását tart­juk. Ennek teljes végre­hajtását követően az egri történelmi borvidékhez is méltó szőlővel rendelke­zünk. Ez mind mennyisé­gileg. mind minőségileg biz­tonságos alapot jelent a téesz gazdálkodásának, jö­vedelmezőségének. Ugyan­akkor természetesen nem feledkezünk meg a többi ágazat fejlesztéséről, a mel­léküzemágak bővítéséről. Célunk a minden területen való korszerűsítés. Én úgy foglalnám össze, hogy biza­kodóan tekintek a jövőbe. Ezt támasztja alá az a han­gulat is. amelyben a fagság készült a mostani zárszám­adó közgyűlésre. Érződik egy olyan tenniakarás, ami engem optimistává tesz. Jelenleg négyszázhetvenen dolgoznak a termelőszövet­kezetben. Egy olyan közös­ség kovácsolódott itt most össze, amelyik biztosítéka célkitűzéseink megvalósí­tásának. — A korábbiakban emlí­tette, hogy a tagság jó han­gulatban készülődött a zárszámadásra. A kérdés most már annyi, hogy ma­rad-e ez a jó hangulat a közgyűlést követően is, az­az mi kerül abba a bizonyos borítékba? — Két heti bérnek meg­felelő nyereségrészesedést mindenki megkap. Ettől jelentősebb az érdekeltségi rendszer alapján kiírt pré­miumok kifizetése. Ezt a dolgozók több mint nyolc­van százaléka teljesítette. Számottevő a szocialista brigádok, a törzsgárdata- gok anyagi elismerése is. összességében 4,2 millió fo­rintot fizetünk ki. Ügy gon­dolom. ez tovább fokozza azt a bizonyos hangulatot. — Egy évvel korábban la­punkban azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretné, ha újra ragyognának a csil­lagok. Ez a 4,2 millió forin­tos nyereségkifizetés már azt jelenti, hogy teljesült a vágya? — Űjra van már fénye a csillagoknak, ami engem nem kis boldogsággal tölt el. Ahhoz azonban, hogy ragyogjanak az „Egri Csil­lagok", további nagyon kö­vetkezetes és kemény mun­kára van szükség. Kis Szabó Ervin A fiatalság titka Az évek jönnek, az évek mennek, de an­nak ellenére, hogy jóval közelebb állok a hatodik X-hez, mint az ötödikhez, mégis fiatalnak érezhetem magam. Na ne túloz­zunk, mondjuk középkorúnak. Nem kérem, nem találtam fel az örök ifjúság titkát, nem küldenek nekem sem ama mesebeli forrás vizéből egy-egy korsócskával. Én e fiatalsá­got a rádiónak köszönhetem. Mindjárt közre is adom, hogy megnyugtassam kortársaimat, koránt sem halad el felettünk az idő. Egy ember, ha nyugdíjas .lesz, ráér. Egy nyugdíjasnak kérem mindenre van ideje. Arra is, hogy délelőtt, délután vagy kora este rádiót hallgasson. Például az „Időseb­bek hullámhosszán” címmel konferált mű­sort, amikor egy kedves férfihang belesut­togja a mikrofonba: dallamok, emlékek. Mi­vel úgy gondoltam, a tinik műsorából ki­nőttem (bár nem titkolom, nagyon is tetsze­nek azok) elhatároztam, koromnak megfele­lően azt hallgatom, mit is üzennek nekem az idősebbek hullámhosszán. Már be is „állí­tottam" magam, nem kérem, nem a nyugdí­jaspanaszra, hanem régi szép melódiákra, gyermek- és ifjúkorom slágereire. Igaz, Le­hár például már akkor sem volt új szerző, de fülbemászó dallamain szívesen elandalo- dom. Uram bocsá’, még a Beatlesekre is gondoltam, noha azok nem zsenge koromban éltek, de eléggé fiatal voltam még, hogy megszeressem őket. Nem ez jött. Emlékeztet­tek például a nagyszerű Kosáry Emmire. A mai fiatalok kedvéért jegyzem meg, a neve­zett művésznő 1875-ben született nagyma­mám fiatalságához tartozott. Aztán követke­zett Offenbach, akinek zenéje valóban gyö­nyörű, de a hatást lerombolta, hogy úgy em­lékeztettek rá, mintha fiatalságomhoz tar­tozna. Summa summárum az idősebbek hullám­hosszán említett nevek, melyek fiatalságom voltak hivatottak idézni, legjobb esetben a mamám korosztályának jelentettek sze­mélyes emlékeket. Ügy a mai 85—105 éve­seknek. De semmi baj. Én megértem, hegy a ze­nére ők is kíváncsiak, joguk van elandalod- ni rég tűnt fiatalságuk zenéjén. Csak itt kö­vetkezik a másik bökkenő. A repertoárban szinte kizárólagosan komoly zene, opera van. Mintha a mai kilencvenévesek az operán nőttek volna fel. Sajna, nem egészen így van. De különben is, ha komoly zenét kí­ván valaki, akkor megkeresi a műsorban az éppen következőt. Tényként kellett megállapítanom, az idő­sebbek hullámhosszán nem az én korosztá­lyom emlékeit idézik. Ebből következik; nem is vagyunk mi még olyan idősek! Nagyszerű felfedezés. S amíg kiötlik mi len­ne a mai hatvanasok műsora, megyek be­kapcsolom a rádiót, kezdődik az Ötödik se­besség. —d.— Oktatási célokat szolgáló kombájnmodell Két tanulmányi év alatt, több száz munkaóra rá­fordítással egy Claas Do­minator 106 típusú kom­bájn 1:10-hez arányú ki­csinyített mását készí­tették el Hajdúszobosz­lón, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Inté­zetben. A Dede Gábor szakoktató vezetésével készített modell oktatási célokat szolgál (MTI-fotó: Oláh Tibor — KS) EGY ÉLETÚT EMLÉKEZETE A történelem sodrásában... A múlt év december 31 -e a nyugdíj előtti, utolsó munkanapot jelentette Rákóczi Lajos, a Debreceni Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára volt termelte­tési főosztályvezetője számára. E tény adta az apropót ahhoz, hogy a cégnél eltöl­tött három évtizedről faggassam. Ám életútjának megismerése eltérített eredeti szándékomtól, hiszen szavai nyomán egy olyan sors bontakozott ki előttem, amelyet át- meg átszőtt a történelem, amely fájó emlékekkel is terhes, s amely a ma részére is szolgálhat tanulságokkal. Gondolatban először a Borsod megyei tájakon, a Bodrog-közben kalandozunk, majd eljutunk a szülőfaluig. Révleányvárig. A szegénypa­raszti családból származó fiatalember itt végezte elemi iskoláit. A hatodik osztály után azonban különbözeti vizsgát tett, s így kezdte el a polgárit Királyhelmecen. Nem kis dolog volt ez. hi­szen nap mint map harminc kilométert kellett bicikliznie azért, hogy gyarapíthassa is­mereteit. „Hárman tanultunk a pol­gáriban ... Csodálkozott is mindenki, mert előttünk em­beremlékezet óta senki sem jutott túl az elemiken a fa­luból." Kiművelt fő ide, kiművelt fő oda, a polgári elvégzését követően alig kínálkozott va­lami elhelyezkedési lehető­ség. Aztán csak sikerült be­jutni a zemplénagárdi köz- jegyzőségre gyakornoknak. Ez nem tartott soká, s az ottani postahivatal lett az újabb állomáshely. Ám a pos­tamesteri álmok semmivé foszlottak a B-listázás miatt. Nem maradt más. mint élni a napszámosok életét, s fa- kitermeléssel foglalatoskodni a grófi uradalomban. „Ki tudja, meddig csinál­tam volna ezt, ha a községi bíró 1947-ben jel nem keresi édesapámat azzal, hogy küld jenek engem mezőgazdasági iskolára, hiszen erre most a parasztfiataloknak lehetősé­gük van. Így kerültem Pest­re, majd Kecskemétre, s vé­geztem el a kétéves paraszt­főiskolát." Az 1948-as esztendő már a nádudvari gépállomáson ta­lálja az ifjú agronómust, mígnem, egy év múltán, be­vitték a gépállomások Haj- dú-Bihar megyei központjá­ba instruktornak. Innen vi­szont átkérte magát a püs­pökladányi gépállomásra. Nem elégedett meg az ad­dig megszerzett tudással sem úgy érezte, tovább kell ké­peznie magát. Erre lehetőség is kínálkozott, hiszen éppen akkor toboroztak hallgatókat a gödöllői egyetemhez tar­tozó mezőgazdasági akadé­miára. Először elutasította a bizottság, mondván, már úgy is többet tud, mint azok, akik az akadémiát elvégzik. A véletlen azonban segített, mert egy megbetegedett tár­sa helyett mégis belevágha-^ tott a tanulmányokba. „Nem lehetett rám panasz, mert kitűnő eredményt ér­tem el. ráadásul gyakorta előfordult, hogy a tanársegé­dek helyett én vezettem egy- egy szemináriumot. Na és ott ismerkedtem meg a felesé­gemmel is, aki azóta is hű­séges társam jóban, rossz­ban." Az ismeretségből rövidesen házasság lett, s a fiatalok­nak dönteni kellett, hiszen a férjet az akadémián akarták tartani tanársegédnek. ö azonban nem kívánt tudomá­nyos szakember lenni. A hu­zavona nem folyt sokáig, ugyanis felkeresték a párt­központból, s közölték, az oktatási vonalról semmi szín alatt nem mehet el. Megpró­bált tiltakozni, azzal érvelve, hogy ő gyakorlati ember, szereti a földet, az állato­kat... Azt felelték, olyan helyre mehet, ahol mindez megvan. Egert említették, s végre ebbe beleegyezett, mi­vel így legalább közel ma­radhatott a szülői házhoz. Nos, így lett a 25 éves ifjú a hevesi megyeszékhelyen induló mezőgazdasági isko­la. illetve tangazdaság igaz­gatója, míg neje a megyei tanácson kapott állást. „Termelőszövetkezeti bri­gádvezetőket képeztünk. Kis­sé furcsa volt a dolog, ugyan­is tanítványaim zöme 10—15 esztendővel volt idősebb ná­lam." A meglepő fordulat viszont ezután következett: 1954-et írtaik, amikor a megyei ta­nács végrehajtó bizottságá­nak titkára azzal kereste fel. hogy elvállalná-e Eger Vá­ros Tanácsának elnöki tisz­tét. Amikor első meglepeté­séből felocsúdott, nemmel válaszolt, arra hivatkozva, nincs közigazgatási gyakor­lata. „Puhítottuk, győzködtük egymást, s ennek eredmé­nyeképpen én lettem a vá­rosi tanács elnökhelyettese. Ez 1957. február 8-ig tartott. Közben viszont lejátszódtak az 1956-os események, s az ezzel kapcsolatban szerzett sebek még ma is fájnak.” Az ellenforradalom kitöré­sekor épp a kórházi ágyat nyomta, de felesége bement hozzá, s átadta a tanácsel­nök üzenetét: minden körül­mények között menjen be hivatalába, „hiszen, aki ma­gyar. annak most a gáton a helye”. Későhb őt küldték el a pedagógiai főiskolán meg­rendezett gyűlésre, hogy kép­viselje a városi tanács tes­tületét. Utóbb újfent nehéz választás elé került, hiszen azt javasolták, legyen az Eg­ri Városi Forradalmi Nem­zeti Tanács elnöke. „Rögtön felhívtam Hor­váth Nándort, a városi párt- bizottság első titkárát, hogy mitévő legyek. Kis töpren­gés után azt felelte, vállal­jam el, mert legalább az új­jászervezendő pártnak lesz egy embere azon a helyen, s így talán könnyebb lesz megvalósítani a kibontako­zást. Hogy mindez így tör­tént, azt bizonyítja Horváth elvtársnak az a visszaemlé­kezése, amelyet a Propagan­dista 1987. évi, 77. száma közölt.” Az illetékeseknek egyéb­iránt azt is bejelentette. i Rákóczi Lajos: „...hívnak vissza a cégemhez szak- tanácsadónak" (Fotó: Perl Márton) hogy tagja 'kíván lenni a majdan újjászervezett kom­munista pártnak is. Ám a dolgok utólagos értékelése mégis mást hozott, ugyanis — egy vizsgálatot követően — 1957 februárjában, elbo­csátották a városi tanácstól, nem utolsósorban a forradal­mi tanács elnöki tisztének ellátásáért. Bárhová ment, nem kapott állást... Végül a Hatvani Konzervgyárban helyezkedett el, de még alig melegedett meg itt, amikor két civil nyomozó jött érte. Három hónapot töltött vizs­gálati fogságban. Tárgyalás azonban' nem lett, mert Put- noki László, a megyei párt­bizottság akkori első .titkára kiállt mellette. A viharos évek után nyugodtabb idő­szak következett. A konzerv­gyári munkáját megszerette, feletteseivel és beosztottai­val egyaránt jó kapcsolatot alakított ki. Tevékenységé­nek megbecsülését jelzik a szekrényben sorakozó kitün­tetések. köztük a Munka Ér­demrend ezüst fokozata, ame­lyet nyugdíjba v»nulása al­kalmából vehetett át. Bár nincs különösebb hobbi, még­sem telnek unalmasan a pi­henés napjai, hisz otthon mindig akad elfoglaltság. No és ott a két kisunoka is, akik­kel szívesen foglalkozik. „Már a feleségem is nyug­díjas, azonban nem pihen, mert a József Attila Ifjúsági Nevelőotthonban tevékenyke­dik, nevelőként. Ügy tűnik, én sem csupán itthon üldö­gélek majd, ugyanis hívnak vissza a cégemhez, szakta­nácsadónak.” Az eseménydús életút sok­sok tapasztalatttal gazdagí­totta. S ha olykor-olykor el is keseredett, ha néhanapján csalódások is érték, embersé­gét, hitét nem vesztette el, az általa helyesnek vélt el­veit nem adta fel. „Ügy hiszem, mindenki a saját sorsát alakítja, formál­ja. Bármi is érje az embert, nagyon sokáig nem szabad keseregni, s el kell vetni a sérelmek megbosszulásának gondolatát. Vallom, hogy a tisztességesen elvégzett mun­ka előbb-utóbb kamatozik. s aki eképpen vélekedik, az mindenkor megtalálja a he­lyét." Sárhegyi István

Next

/
Oldalképek
Tartalom