Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-09 / 7. szám

niepuftaq 1988. január Száztíz éve született Rudnay Gyula (1878—1956) ’ festőművész. Kossuth-díjas kiváló művész, a magyar kritikai realizmus hagy alakja. Hollósy ' Simon tanítvá­nya volt Münchenben és Nagy­bányán. Rómában, Párizsban ké­pezte tovább magát. Fiatalkori nagy élménye az orosz kritikai realista irodalom volt; ennek ha­tására fordult a népélet tanul­mányozása, a realizmus felé. Sa­játos, nemzeti stílusú művésze­tet akart, ezért 1905-ben Hód­mezővásárhelyre költözött. Ott alkotott műveit — Pásztor Já­nossal együtt — 1910-ben mutat­ta be Budapesten, majd 1918- ban az Ernst Múzeumban ren­dezte meg első. nagy sikerű, gyűjteményes kiállítását. 1922- ben kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárává; ez időtől kezdve foglalkozott rézkarcolás­sal is. Több kiállításon szerepelt műveivel, s minden, külföldön rendezett, jelentősebb magyar tárlaton részt vett. 1924-ben nagy aranyérmet nyert Bécsben, illet­ve Genovában, 1929-ben a bar­celonai világkiállításon pedig Grand Prix-t. A felszabadulás után. 1947-ben Baján, müvészte- lepet alapított, s 1953-ig ott élt. Művészetére legnagyobb hálás­sal Goya és Munkácsy volt. 9., szombat A Nap kél: 1.31 órakor, nyugszik: 16.11 órakor. A Hold kél: 21.45 órakor, nyugszik: 10.09 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARCELL nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája a latin Marcel­lus volt, melynek ,,kalapácsos" a jelentése. Egyes kutatók, így Wimmer, a névnek „férfias” vagy ,, kissé erélyes" értelmet tulaj­donítanak. Várható időjárás ma estig: to­vább csökken a felhőzet, már csak néhány helyen fordulhat elő gyenge zápor, a hegyekben hózápor Néhány órás napsütés mindenütt valószínű. Az élénk, helyenként erős északnyugati szél lassan mérséklődik. A Leg­magasabb nappali hőmérséklet ma 2 és 7 fok között alakul. Sugórcsővel sem lehet A rádióriportban, a károsult családban a feleség kétségbeesetten panaszkodik: — Amikor észleltük a lakástüzet, azonnal értesí­tettük a tűzoltókat, akik ideérve azt mondták, hogy sajnálják, de a nagy szél miatt képtelenek megaka­dályozni a tűz terjedését. Legalább most már mindannyian tudjuk, hogy szél­lel szemben a tűzoltóknak sincs ellenszerük. (fesztbaum) — LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint, az első játékhéten öt- taiálatos szelvény nem volt. A négyesek 103 111 forintot, a hármasok 166, míg a ket­tesek 32 forintot érnek. A közölt adatok nem véglege­sek. — GALAMBKIÁLLÍTÁS. A gyöngyöshalászi művelődési házban ma. illetve holnap rendezik meg az immár ha­gyományosnak tekinthető Mátra vidéki galambkiállí­tást. A Gyöngyösi 55. Szá­mú Galambtenyésztő Egye­sület által szervezett bemu­tatón Borsod, Nógrád és He­ves megye tenyésztői vonul­tatják fel állataikat. EGERBEN: egri és Eger kör­nyéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyer­mek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Be­járat a patakparti porta felől. Telefon: ll-ooo. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár. Felsötárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj, Noszvaj, Bernjén, Hevesaranyos, Nagyta- lya, Sikfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyer­mekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton reggel 7 órától 13,30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órá­tól 20 óráig a Technika Házá­ban. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : péntek . délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. GYÖNGYÖSÖN: központi or­vosi ügyelet szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont köz­ségei: Gyöngyöspata, Gyöngyös­tarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HE­LYE: Puskin utcai gyermekren­delő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ün­nepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSG YORKON: orvosi rendelőben szombaton reggel 1 órától hétfő reggel 7 óráig. El­látandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyön- gyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szom­baton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig. Ellátandó terület: Visomta, Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tar­tozó körzet egészségügyi ellá­tását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös' város ügyele­ti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház, Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton, va­sárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig. Helye: Hatvan, Rende­lőintézet, Kossuth tér 18. Tele­fon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton 6.30—14 óráig, vasárnap (és más munkaszüneti napokon) 8.30—11 óráig. Helye: Hatvan Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-033 287. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 óráig, vasárnap (és más munkaszüneti napokon) 8—10 óráig. Helye: Rendelőinté­zet, Hatvan, Kossuth tér T8. Te­lefon: 11-199. HEVES város és vonzáskör­zete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársa­ság tér 2—4. sz. alatt a fog­orvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szomba­ton. reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzes­abonyban : szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 órá­ig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetke­zet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991 Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Tele­fon : 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Főút 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dor­mánd, tanácsháza, Dózsa Gy. U. 37. ­Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz . központi iroda. Tárná­méra, Boconádi út 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terü­letileg illetékes állatorvos ad táj ékoztatást. ALLATKORHAZI ÜGYELET: péntekem 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Az amatőr színjátszók or­szágos tanácsa a közeljövő­ben újra összeül. Előtte a megyénkben tevékenykedő csoportok képviselői talál­koznak január 14-én, csü­törtökön. A napirendi pon­tok között szerepel a megyei helyzetkép, a zsűrizési eti­ka, a minősítési szempont- rendszer, az alkalmi bizott­ságok szerepe és ötfős dele­Csepelyi Károly köszöntése (Fotó: Perl Marton) Pénteken délután Egerben, a megyei NEB tanácstermé­ben bensőséges ünnep keretében köszöntötték Csepelyi Ká­rolyt, a megyei pártbizottság tagját, a Heves Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét 60. születésnapja alkalmából. Elsőként Szálkái Tóth István, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese, a KNEB elnöksége nevében mél­tatta az ünnepelt több évtizedes eredményes munkáját. El­ismerő, meleg baráti szavakkal fejezte ki jókívánságait Csepelyi Károlynak Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára. Az eseményen jelen volt Schmidt Rezső, Heves Megye Tanácsának elnöke is. A közeljövőben öt új vá­rosi lap megjelenésével gaz­dagodik a hazai sajtó. Ilyen orgánuma eddig csak Mis- kolcnak. Szegednek. Debre­cennek. Dunaújvárosnak és Szarvasnak volt. Most önálló városi lap kiadására kapott Mini fotógaléria a Mátra Művelődési Központban Nadrágok, ingek, pulóverek Farmer­anyagból Magyarországon alakítja első vegyes vállalatát a San Francisco-i Levi's Strauss cég. a világ legjelentősebb farmerruházati cikk gyártó­ja. Az alapítók — a Levi’s Strauss, a Centrum Áruhá­zak Vállalat, a Skálatex Ru­házati Kereskedelmi Leány­vállalat. a Tritex Ruházati Kereskedelmi Vállalat, a Me­teor Ruházati Kereskedelmi Vállalat — képviselői írták alá az erről szóló megálla­podást. A Levi’s Strauss (Bu­dapest) Kft-t 75 millió fo­rintos alaptőkével hozzák létre, amelyből az USA-beli cég részesedése 50,6 száza­lék. Az úi vegyes vállalat a Kiskunhalasi Kötöttáru­gyártól bérel helyiséget, ahol korszerű külföldi gépekkel felszerelt varrodát rendez be. Emellett a vegyes vállalat gyártat is. a különböző far­mercikkek előállításában többek között a Váci Kö­töttárugyár és a Mosonma­gyaróvári Kötöttárugyár vesz részt. Az üzemben májusban kezdik meg a farmernadrá­gok. ingek, pulóverek, sza­badidőruhák és kiegészítő kellékek — gyártását. A vegyes vállalat termé­keinek forgalmazására spe­ciális Levi’s-üzleteket hoz­nak létre a vállalkozásban részt vevő belkereskedelmi vállalatok. A hazai szénbányászat történetében egyedülálló si­ker született a tatabányi bá­nyák nagyegyházi üzemé­ben. Tíz hónapos, megfeszí­tett munkával elfojtottak egy nagy erejű vízbetörést. Ezt a módszert ilyen geoló­giai körülmények között a hazai szénbányászatban eddig még sehol sem alkal­mazták. A munkálatok so­rán több különleges felada­tott kellett megoldani. A vas­betongát mögött feltorlódó víz ugyanis 5000 tonna nyo­Immár hagyományos, hogy a gyöngyösi Mátra Művelő­dési Központ aulájában idő­ről időre újabb fotókiállí­tások fogadják az ide be­térőket. Január 12-től feb­ruár 7-ig érdekes tárlatnak lehetnek tanúi a látogatók. A címe: Az idő — létünk dimenziói. Országos ama­tőr pályázat anyagából vá­logatták össze a legsikere­A dolgozók régi kívánsá­ga teljesült a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyá­rában: megvalósították a korszerű fűtési rendszert. Az úi kazánház megfelelő gázellátást biztosít a mun­kahelyeken. melyekhez hoz­zátartozik a központi tar­goncatöltő is. A 35 millió forintos beruházás a műhe­lyek tisztább, egészségesebb légterét biztosítja. Még az elmúlt évben be­fejezték a gyár két épületé­ben a zaielnyelő rendszer megvalósítását. Speciális ..paplanokkal" bélelték a műhelyeket. így csökkent a gépek zaja. A készárurak­móerővel nehezedett a be­tonfalazatra. Miután meg­győződtek arról, hogy ezt a rendkívüli nyomást is jól bírja a gát. s nem tud át­törni rajta a víz, akkor kezd­ték meg a felszínről a tömí­tőanyag adagolását. A mun­ka intenzitására jellemző, hogy 8 óra alatt — 60 at­moszféra nyomással — 63 vagonnyi cementet présel­tek a mélybe. A hónapokig "tártó meg­feszített munka . végül is eredményre vezetett: töké­sebbeket a rendezők. Az al­kotások az idő élményét ra­gadják meg. mely a térben történő mozgással szervesen kapcsolódik. A kép nem csu­pán a rögzített pillanat, ha­nem a tér-idő-mozgás mű­vészi termékenységű va­rázsa. A kiállítás a közmű­velődési intézmény nyitva tartási ideje alatt tekinthető meg. tárak bővítési programjában már elkészült az első Len- szolg-ponyvaraktár. amely­ből az idén még egyet sze­retnének felállítani. Nagy gondot fordítanak ebben az évben a dolgozók szociális helyzetének javítá­sára. Mivel a gyárban sok a nő. bővítik a nőgyógyá­szati szaktanácsadás idejét és változatlanul megtartják a- fogorvosi szakrendelési órákat. Ebben az évben is folytatják valamennyi dol­gozó általános egészségügyi szűrését: vizsgálják hallá­sukat. látásukat, általános egészségi állapotukat. letesen elzárták a vízbetö­rés útját. Ezáltal évi 70 mil­lió forint szivattyúzási költségtől mentesült a válla­lat. Az akció sikere nemcsak gazdasági, hanem környe­zetvédelmi szempontból is jelentős. Az erőteljes víz­csapolás ugyanis már ve­szélyezteti a térség vízföld­tani egyensúlyát. Hasonló okból és még az idén. akár a széntermelés mérséklése árán is, a mányi és a csor­dakúti bányában is csök­kentik a vízkiemelést. — A BIOLÓGIA ÜJ ERED MENYEI. Az egri Megyei Művelődési Központ 104-es termében 11-én, hétfőn, dél­után 3 órától. Beszélgetés az új biológiai eredményekről címmel tart előadást dr. Va­jon Imre. a Ho Sí Minh Ta­nárképző Főiskola tanára. Paradicsom — télen EGERBEN, penteken. az aláb­biak szerint alakultak a szabad­piaci árak: a tojás 2,80, a bur­gonya 16, a sárgarépa 20. a zöld­ség 25. a fejes káposzta 8. a kelkáposzta 14. az uborka 250. a paradicsom 160. a paprika 8 az alma 16, a dióbél 260. a mák 150, a szárazbab 70—80. a lencse 80. a vöröshagyma 16, a fok­hagyma 120 forint. GYÖNGYÖSÖN: a tojás 3—3.20. a burgonya 18—20, a sárgarépa 14—20, a petrezselyem 18—20. a vöröshagyma 15—16, a fejes ká­poszta 10. a kelkáposzta 14—16. a fejes saláta 16. a karalábé 20. a karfiol 100. a paradicsom 100. a hegyes paprika 10—14. a tévé­paprika 16, a hónapos retek 10 —16. a savanyú káposzta 30. a mák 150—160 forintért kapható. HATVANBAN: a csirke 55. a tyúk 50, a tejfel literenként 50. a tojás 3, a burgonya 17, a sár­garépa 10. a zöldség 18. a vö­röshagyma 15, a fejes káposzta 10. a kelkáposzta 12. a karalábé 9. a retek 10. a fokhagyma 140. a téli alma 18, a héjas dió 50. a dióbél 200, a szárazbab 60, a savanyú káposzta 24. a mák 130 forintba kerül. HEVESEN: a tojás 2,60. a bur­gonya 16, a sárgarépa 10, a pet­rezselyem 18—20, a vöröshagyma 15, a fejes káposzta 8. a kelká­poszta 13, a karalábé 13—15, a karfiol 90, a fokhagyma 130. a paradicsom 70, a retek 12—14. az alma 13—15, a körte 18. a mák 140—150, a gomba 150 forintért vásárolható meg. A ZÖLDÉRT ÁRAI: a tojás 3. a burgonya 13, a sárgarépa 12. a zöldség 20, a fejes káposzta 8. a kelkáposzta 14, az alma 10 —20, a mák 180. a bab 70—80. a lencse 80, a vöröshagyma 16. a fokhagyma 120 forintba kerül. ★ A hét vége asztalára régimódi pecsenyét ajánlunk: nyolc, ki­csontozott rövidkarajszeletet ki­verünk, sóval, őrölt borssal, meg mustárral bedörzsöljük. Két evő­kanál olajon egy kis fej apró­ra vágott vöröshagymát fony- nyasztunk és a hússzeleteket át­sütjük rajta. Akkor jó, ha a hús kifehéredett, a hagyma szé­pen megpirult. Ezután egy meg­tisztított. cikkekre vágott almát, meg egy nagy karéj, lehéjazott barna kenyeret adunk hozzá és leöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Fedő alatt, kis lángon ad­dig pároljuk, míg a hús meg nem puhult, az alma, meg a ke­nyér teljesen szét nem főtt, időn­ként ajánlatos megkeverni, ne­hogy odakapjon. Végül a pecse­nyét forró tálra szedjük és a visszamaradt levet tésztaszürőn keresztül rászürjük. Petrezsely­mes rizs vagy juhtűroval össze­kevert galuska illik hozzá, ame­lyet még tejföllel is meglocso­lunk, s összevagdalt kaporral meghintjük. Jó étvágyat kívánunk! Nagy erejű vízbetörést fojtottak el Nagyegyházán Korszerűsítés a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárában NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat Felelős kiadó: GAZSO LASZLÖ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644.. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai vyomda Egri Gyáregység Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705 gáció megválasztása az or­szágos tanácskozásra. Az öntevékeny színjátszóit küldöttei csütörtök délután, 2 órakor találkoznak Egerben, a Megyei Művelődési Köz­pontban. Ezt követően Deb- reczeni Tibor, a mozgalom „nagy öregje", előadóestet tart. Az öreg ácsot palira vet­ték címmel. A műsor este 6 órakor kezdődik. TANÁCSKOZÁS, ELŐADÓEST Színjátszók fóruma AZ ÚJ VÁROSI LAPOK KÖZÖTT LESZ Gyöngyösi Hírek engedélyt Gyöngyös, vala­mint Szentendre. Vác. Kis­kunfélegyháza és Kiskunha­las is. a mátraalji telepü­lés újsága Gyöngyösi Hírek néven kerül megszerkesztés­re.

Next

/
Oldalképek
Tartalom