Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-01 / 283. szám
DlB/wjjaq 1987. december 1., kedd Kilencvenöt éve született Her- kuiesfürdőn. és Sopronban halt mártírhalált Pataki Ferenc (1892—-1944) pedagógus, a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom harcosa. Szüleit még kisgyermek korában elvesztette, s egy temesvári árvaházban nevelkedett. A városban végezte el a polgári iskolát, majd a tanítóképzőt. de tovább szeretett volna tanulni. Az első világháború ebben megakadályozta : rögtön a frontra küldték és 1915 márciusában orosz fogságba esett. Szimbirszkben, Krasz- nojarszk volt a fogoly zászlós útja. 1917-ben már a haladó szellemű fiatal tisztek egyik hangadója volt. 1918 elejétől részt vett a helyi szovjethatalom védelmében, s forradalmi lapokat szerkesztett. 1919 végén — közben már az eilenforradal- márok börtönét is megjárta — 19I szervezett és felfegyverzett partizánosztagok egyik parancsnoka volt: ezek a csapatok elfogták Szibéria főkormányzóját Kolcsak admirálist, s megmentették a szovjet köztársaság elrabolt aranykészletét >s. Felelős posztokon dolgozott a Szovjetunióban. ahonnan 19-*:í augusztusában egy partizáncsoport parancsnokaként *ért vissza, és ejtőernyőn ereszkedett le Kát- pátalján. sajnos 1944 márciusában elfogták, s a nyilasok november 4-én Sopronban — tíz társával együtt — kivégezték. Haláluk 25. évfordulóján Sopron városa emlékművet állított a mártíroknak. A Nap kél: 7.10 órakor, nyugszik: 15.56 órakor. A Hold kél: 13.40 órakor, nyugszik: 2.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELZA neyű kedves olvasóinkat! Elza óhéber ,,Elizabeth" személynévből származik, melynek ..bizalom” a jelentése. Várható időjárás ma estig: Jobbára erősen felhős, illetve borult idő lesz, sokfelé, főként a keleti, illetve délnyugati országrészben várható ismétlődő eső. Északnyugaton átfutó havas eső is előfordulhat. Az északkeleti szél gyakorta élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet s és 10 fok között alakul. Finnyás cápák... A falánk cápák rácáfoltak a hírnevükre. Ügy döntöttek, hogy nem eszik meg a tenger alatt húzódó réz. kábeleket, annál szívesebben rágják szét — olvasom a hírt — a modern, optikai szálas vezetőket. A tudósok egyelőre értetlenül állnak a cápák ízlésváltozása előtt. Szerintem, nem komoly az ügy: a falánk ragadó, zók nem finnyásak, csupán „elrágódtak” azon a híren, hogy drágább lett a réz világpiaci ára ... (szilvás) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Csongrádi Csaba országgyűlési képviselő csütörtökön kisnánai választó- polgárait várja ügyes-bajos dolgaik elintézése érdekében. A fogadóórát a helyi községi tanácson 15 órától tartják. — VENDÉGFOGADÓT avatlak Mátraszentimrén. Mint az köztudott, a Mátra hazánk jelentős érdeklődésre számot tartó idegenforgalmi területe. A vendéglátás terén azonban akadnak még tennivalók. A hiányosságok megszüntetésének egyik lehetőségét jelenti a Mátraszentimrén az elmúlt hét végén felavatott új vendég- fogadó. A Szlovák csárda elnevezésű vendéglő a Heves Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a helyi tanács közös beruházásában épült. — KI NYER MA? GYÖNGYÖSÖN. A Magyar Rádió népszerű zenei vetélkedőműsorát pénteken Gyöngyösön, a Vachott Sándor Városi Könyvtárban rendezik. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A játékra a helyszínen lehet jelentkezni. — FORGALMI VÁLTOZÁSOK. Eger történelmi belvárosának forgalmi rendje a következő év janáur 1-jé- től újra megváltozik. Eger Város Tanácsa a Hazafias Népfront Városi Bizottságával közösen rendezi meg a végső döntés kialakítása előtti konzultációt. Erre holnap délután 16.30 órakor a városi tanács dísztermében kerül sor. — HALÁLRA ÍTÉLTÉK és a kegyelmi kérvény elutasítása után a Szovjetunióban kivégezték Szergej Zsukov sorkatonát, aki tavaly novemberben társával megölte Lukácsi Sándor budapesti taxisofőrt. Szergej Kric- kij sorkatonát bűnrészesség miatt 8 évi szabadságvesztésre ítélték. A gyanúsítottakat a magyar hatóságok tartóztatták le, de a nyomozás lezárása után ügyükben a törvényes előírásoknak és a kétoldalú szerződésnek megfelelően a szovjet bíróság ítélkezett. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. _ GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE t Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány. Szihalom, Mező- szeraere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. TEGNAPRÓL —MÁRA Könyvesház ... (Fotó: Koncz János) Napirenden Az üzemgazdász- képzés Tegnap Egerben, a megyei tanácson elnökségi ülést tartott a Magyar Közgazda- sági Társaság Heves Megyei Szervezete. A napirenden az ipari szakosztály beszámolója szerepelt a végzett munkáról, a téma előadója dr. Gál János szakosztályi elnök volt. Délután 3 órakor Üzemgazdászképzés és -továbbképzés címmel Lonsták László, a Pénzügyi és.Számviteli Főiskola salgótarjáni kihelyezett tagozatának igazgatója tartott előadást a szervezet tagjainak. Tegnap délután ünnepélyesen átadták rendeltetésének Egerben, az Érsek-udvarban a Garabonciás Könyvesházat és Galériát. Mint neve is mutatja, az üzlet nemcsak a hagyományos könyvesbolti funkciókat látja el, de kiállítások szervezésével, képzőművészeti és népi iparművészeti alkotásokkal is foglalkozik. Az üzemeltetők: a Garabonciás Munkaközösség, a Könyvértékesítő Vállalat, valamint a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkeket egyfajta mini kultúr- centrumot igyekeznek kialakítani itt, irodalmi estekkel. író—olvasó találkozókkal. Ma délelőtt 10 órától a nagyközönség számára is megnyílik az ajtó, benn pedig számos slágerkönyv, hiánycikklistán szereplő kiadvány, félárú kötetek várják a vásárlókat. A falakon elsőként Dunai Imre grafikusművész és Tenk László festőművész alkotásai tekinthetők meg. Hogyan lesz egy színészből festőművész? Megnyílt Deák B. Ferenc kiállítása Tegnap délután — a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán, az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában — megnyílt Deák B. Ferenc kiállítása. A KULTÚRA ÖSSZEKÖT Immár hagyomány, hogy Egerben a Megyei Művelődési Központban bemutatkoznak más megyék kulturális intézményei. Az egymás jobb megismerését célzó napok sorában az újpestiek után ezúttal szombaton a szolnokiak hozták el leg- jobbjaik műsorát, hogy egy napon át szórakoztassák az ittenieket. Ezzel viszonozták a Heves megyeiek két évvel ezelőtti szolnoki szereplését, A gyerekekre gondolva szerveződött az Öz, a mi varázslónk című mesejáték, amelyet a jászfény szarui \Fortuna amaítőr színpad elevenített meg a közel 300 kisember nagy örömére. A 07 jelenti: Halálos gázolás Szilvásváradon A hét végén az országban összesen 110 közúti baleset történt, amelyek közül 8 halálos, 46 súlyos, 56 pedig könnyű sérüléses volt. Sajnos, szűkebb hazánk is hozzájárult a kedvezőtlen statisztikához. Huszonkilen- cediikén az esti órákban Gyöngyös város belterületén Szélesné Semegi Tünde helybéli, személygépkocsijával összeütközött a karácsondi Veres Péter autójával. Szélesné 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Szilvásváradon életet kö. vetelt a gázolás. Macskás Sándor helybéli lakos autójával elütötte V. E. gyalogost. aki a baleset következtében sérüléseibe a helyszínen belehalt. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Az érdeklődőknek dr. Pogány ö. Gábor műtörténész, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója mutatta be az eredeti tehetségű alkotót, majd Pécsi István Kihasználva a lehetőséget szakmai tapasztalatcserére is sor került. Értékes konzultáció alakult ki a két megye közművelődési életéről. Szólt többek között a szomszéd területen dolgozó művelődési és ifjúsági központ igazgatója, Czakó Janó sné az ott folyó tevékenységről. Jelen volt még Berki Ferencné, a Szolnok város pártbizottságának ideológiai titkára, dr. Vin- cze Sándor, a Szolnok Megyei Tanács művelődési osztályának vezetője, akik városunk s megyénk hasonló intézményeinek vezetőivel és munkatársaival folytattak megbeszélést. Egyre inkább nyilvánvaló, napjainkban a bűncselekmények megelőzésében a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek szerepet kell vállalniuk. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága még a múlt év közepén hozott határozatot arról, hogy a megyeszékhelyen és körzetében külön szervet hozzanak létre e tevékenység összehangolására, kellő megalapozására. Tegnap délután a városi pártbizottságon tartotta első. alakuló teljes ülését az újonnan létrehozott testület. A tanácskozáson dr. Kerekes Lajos, a Hazafias Népfront Eger Városi Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezután tájékoztató hangzott el a város és a hozzá tartozó tel°-nülé- sek közbiztonsági helyzetéről, dr. Lantos Bálint r. őrnagy, rendőrkapitány előadásában. Ezt követően kefelelős szerkesztő beszélgetett vele — többek között — arról, hogy miként lesz egy színészből festőművész. A változatos anyag december 30-ig tekinthető meg. A testvérintézményben zajló életről videofilmek számoltak be. Emellett dokumentálta az élénk népművészeti életet az a kiállítás, amelyen túrkevei hímzések, mezőtúri fazekasok, fafaragók mutatkoztak be. A hangulatot a mezőtúri citera- együttes zenéje színesítette. A nap kiemelkedő színfoltja volt a Szolnoki Tisza Táncegyüttes fellépése. Az 50 tagú társaság nemrég tért haza Japánból, sikeres turnéról, s ott nagy sikert aratott repertoárját tárta az egriek elé, amit a telt házas közönség többször megnyilvánuló vastapssal jutalmazott. rült sor a bűnmegelőzési tanács megalakítására, ügyrendjének elfogadására, ezt a napirendi pontot dr. Kerekes Lajos terjesztette elő. Hamarosan kimondták, hogy 64 állami, társadalmi, politikai és gazdálkodó szervezet képviselői létrehozták az említett testületet. Megválasztották a tisztség- viselőket is: elnöknek Farkas Józsefet, a városi párt- bizottság titkárát, titkárnak dr. Gyula Zoltánt, a városi tanács vb-titkárát, értékelő titkár-helyettes lett dr. Lantos Bálint, szervezőtitkár-helyettes pedig Hegyi János, a városi pártbizottság politikai munkatársa. Az elnökségnek az említettek mellett még húsz tagja van, s a testület munkáját segíti továbbá az elemző-értékelő és titkársági, az ifjúságvédelmi, a tájékoztatási és propaganda-, valamint az ön- védelmi csoport. • • Összegzés Egerszalókon Hétfőn este Egerszalókon, a községi pártiláz épületében tartottak falugyűlést. A fórumon — amelyen részt vett dr. Kovács Sándorné. Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese is — beszámoló hangzott el a helyi irányító testület idei feladatainak teljesítéséről, Sinkó István tanácselnök előadásában. Ezután a jövő esztendei terveiket vitatták meg a résztvevők. Ugyancsak jelen volt az eseményen Kor- ponay Margó festőművész, aki a Család című képét ajándékozta a településnek abból az alkalomból, hogy Egerszalók a jövő évben ünnepli fennállásának 740. év. fordulóját. A festményt a házasságkötő teremben helyezik el. Csuvas ifjúsági delegáció érkezett Heves megyébe Anatolij Ivanovics Kuz- minnak, a Szputnyik Utazási Iroda Csuvas ASZSZK- beli elnökének vezetésével csuvas ifjúsági delegáció érkezett tegnap délután Heves megyébe. A küldöttséget — melynek tagja Vlagyimir Alekszandrovics Fjo- dorov, Alatirszkij járás Kom- szomol első titkára és Nyi- kolaj Alekszandrov Petro- vics, a Csebokszári Traktorgyár Komszomol-titkára — a Ferihegyi repülőtéren fogadta dr. Nagy Imre, a KISZ megyei bizottságának titkára, majd az esti órákban F elsőtárkányban találkoztak a vendégek megyénk ifjúsági mozgalmának vezetőivel, így többek között Sós Tamással, a megyei KISZ-bizottság első titkárával és Kalina Máriával, a Magyar Úttörők Szövetségének megyei elnökével. Ez uitóbbi eseményen megjelent Kiss Barnabás, a megyei pártbizottság poltikai munkatársa is. A szovjet fiatalok ma egyebek mellett a 212. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetet keresik fel, majd az Egri Ifjúsági Házat tekintik meg. A hatnapos látogatás során megismerkednek többek között az Apci Qualitállal, a Hatvani Lenin Tsz-szel, az Egri Dohánygyárral, s a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolával is, programjukban szerepel szilvásváradi kirándulás és találkozó megyénk pártvezetőivel. Szolnokiak Egerben FÖ: A TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS Bűnmegelőzési tanács alakult a megyeszékhelyen NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE.—Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőskiadó: VADÁSZI JÁNOS — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest* V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.