Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-27 / 304. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. december 27., vasárnap

PORTRÉBIENNÁLÉ HATVANBAN

Élő tekintetek - sorsok tükörképei

A lélek mélyébe tekintő ihlet sikereket és tragédiákat megsejtő átszellemültség, tapasztalat kell ahhoz, hogy az alkotó igazi portrét készíthessen. Valamennyi művészeti ág legszentebb hivatása tükröt tartani az egyes emberi sorsoknak, amelyek végső soron lenyomatai az adott társadalomnak. Korok és stílusok változnak, a téma azonban mindig aktuális. Az emberi arc, tekintet soha meg nem unható tárgya az ábrázoló művészetnek. Talán épp ez az oka annak is, hogy a Hatvani Galéria tematikus kiállítása, portrébiennáléi mindig az érdeklődés homlokterében vannak.

EGRI ZENEI ESTÉK

Mikor győz a romantika?

Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő tárlat ezúttal is bő anyaggal szolgál. Csaknem száz hazai képzőművész mondja el hitvallását az emberi nagyságról, a szenvedésről, kiszolgáltatottságról, büszkeségről. Mindarról a sokszínű, gazdag érzelemvilágról, ami egy arcban, egy tekintetben kifejezésre juthat, tehát az. egész életről.

A változatosság szinte természetes velejárója az efféle összeállításoknak. Együtt van ebben a bronzba, fába, márványba álmodott erőteljes szobrászi munka, a cizellált érmék, lendületes olajképek, és légies, pasztellszínű akvarellek. A kortárs képzőművészet befutott nagyságai csakúgy, mint az első válságokkal küszködő fiataljai. A hagyományos realizmustól a konstruktív, a szürreális ábrázoláson át egészen a hiperrealizmusig. Éppen ezért nehéz egységes mércét vonni. Csemegézni lehet, kiemelni eredetit és kevéssé igaznak tetszőt, a szemlélődő egyéni habitusa szerint. Egy valamit azonban már most az elején le kell szögezni: ez a mostani bemutató méltó a galéria szelleméhez, a jelen alkotásainak legjavát nyújtja, de mindenképpen tükrözi társadalmunk ideológiai megtorpanásait, az értékek, az egységes közösségi normák tétovaságát. Egy kicsit olyan, mint a kor, amelyben létezünk.

Mély empátiáról tanúskodnak az itt bemutatott szoborportrék: Nagy Sándor

márványba álmodott asz- szonyfeje láttán az embernek olyan érzése támad: milyen keveset tud az életről ehhez az idős nőhöz képest. A keménység a megszenvedett évtizedeket, a keserű vonás a szájszegletben bölcsességet hordoz. Az összeszűkülő tekintet mögött mégis van valami derű. megbékélés a történtekkel. Az arc alig észrevehető aszimmetriája varázsolja egyedivé, és élővé az ábrázoltat, Györfy Sándor, a nemrég elhunyt szobrásztársról Papi Lajosról mondja el vallomását. Irónia és melegség van ebben. A mélyen gyökerező kunságban és alkotó ember méltóságát, joviális bölcsességét méltóan örökíti meg a félalakos bronzportré. Kampfl József plasztikája ifjú Tímár Józsefről vall eredetien, míves eszközökkel. Pauliko- vics István az Arany-kor- társ Lévay Józsefnek állít emléket. Kő Pál érdekes, mesterien ábrázolt, többértelmű munkával jelentkezett A tanú címmel.

Figyelemre méltó érméket is láthattunk Várnagy Ildikótól, Sz. Egyed Emmától, Szabó Gábortól.

A fában rejlő mély lehetőségeket aknázta ki Cs. Kovács László A professzor két arca című művével. Viszonylag hagyományos, de erőteljes megfogalmazás ifj. Szabó István Rózsa Sándor ábrázolása.

Előszeretettel idézték meg az alkotók ezúttal Kolozsvári Grandpierre Emil, Kós Károly vonásait, de emlékeznek Karinthyre, Telegdi- re, Gulácsy Lajosra, s az élők sem hiányoznak az arcképcsarnokból: Őrösé János Cserhalmija például rögtön magához vonzza a tekintetet. Mély szellemiség és gondolatiság van ebben a képben, csakúgy, mint a jelentős sikereket magáénak valló színművész alakításaiban. például — a kép utal is erre — Hamlet megformálásában. Vecsési Sándor Tamás Menyhért sokszínű, gazdag írói világát idézi. Itt a háttér egyúttal jellemez is. Csakúgy, mint Máger Ágnes, Herman Ottó portréjánál is. Patay László olajképe A festő kritikus szellemű alkotás. Pirk János Sárga ecsetjéhez alcímet is fűz: — Felgyújtott képeim emlékére. — A művészi szkepszis. az alkotás mindenkori

Pirk János: Sárga ecset (olaj) arany diploma

tétova gyötrelmének megfogalmazása ez, igen pontosan. Ezt sugallja a tekintet, a citrom az ablakban. Szólni kell Pintér József Bar- csay Mesterről készített hi- perrealista portréjáról is. A fényképszerű láttatás segíti a mondanivalót. Az egész személyiséget egy testtartásba. és sugárzó meleg szemekbe sűríti igen szellemesen. Tenk László Szindbádját a szenvedély vörösébe burkolja. Ki hogy van vele, né. mi utánérzést sugall a Hu- szárik-filmmel. Bazsonyi Arany Halottak napja címmel igazából nem portréval jelentkezett. A téma a halál megfogalmazása azonban nagyon tömör, méltó társa az e témában született műalkotásoknak például Kosztolányi Halotti beszédének, legalábbis, ami az általánosítás szintjét illeti. B. Mikii Ferenc képeire már egy korábbi hatvani bemutató alapján felfigyelhettünk, ahhoz képest keveset mond itt kiállított önarcképe.

Szólni kell még Simsay Ildikó Gyerekkori emlék címmel bemutatott olajfestményéről. Szürreális világa arra utal, hogy sikerült betekintenie az önismeret mély kútjába. Tóth Ernő díjazott alkotása hasonlóan érdekes, főleg színgazdagsága lepi meg az embert.

Két apaportré látható: Papp Lajosé konkrétabb, Giczy Jánosé stilizáltabb, tömörebb, talán ezért sokatmondóbb is. Kirchmayer István is e témával próbálkozott: Apám emlékére címmel márvány és üveg kompozícióval. Ötletessége figyelemre méltó, s ki is rí a konvencionális megfogalmazások köréből. Nehéz válogatni. Sok jelentős alkotás maradt ki az elemzés köréből. mint Szatmári Gyöngyi, Moldován István, Koszta Rozália, Hock Ferenc, Fodor József, Bér Rudolf, Nagy Ernő. Szalatnyay József, Pató Róza művei.

Várkonyi János azon kevesek közül való, akik vál. lalták a kritikai „hangot”, a kevésbé hízelgő ábrázolást. Ezt és a még keveseknél fellelhető kísérletező kedvet jó lenne üdvözölni az elkövetkezendő esztendők hasonló seregszemléin.

Jámbor Ildikó

Az utóbbi napokban három egri koncertre hívtak. Kétszer a Bazilikában, Bach- tól a kései romantikáig futottak a versenyszámok, míg a harmadik estén kizárólag Beethovent játszottak. Így felvetődött a kérdés: hová is megyünk szívesebben?

Kezdjük Beethovennel. mert könnyebb lesz az eligazodás. Első számként a cisz-moll szonátát játszotta Kalmár Gyula. Ebbe. a régen volt fiatalságunk romantikus ábrándjait is őrzó. kifejező Holdfény-szoná- tába a Mester beleírta mindazt. amit a klasszikus Európában. a XVIII. században európai életérzésként tartott számon magában. Az első tétel szinte fohászsze- rűen elmélkedik a világról, vagy az abban vándorló emberről Ezt az imádságosnak vélt hangulatot a derűs játéknak is felfogható második tétel oldja fel. hogy aztán a drámai széljárást sem nélkülöző harmadik tételben az élet másfajta kérdéseire keressen választ a szerző; az is. aki ezt a zenét hallgatja. Jómagam azért szeretem hallgatni Beethovent és persze Bachot is, mert, rendjével, fenséges, olvkor oly méltóságos fegyelmével még betartják, betartatják azokat a szabályokat. amiket addig a zenetörténet és az emberi szellem kitermelt. Ez a ..sonata quasi una fantasia” bevallottan a képzelet csapon- gása. szinte jelzi Beethoven. hogy csak az illendőség, meg a szakma törvényei miatt ragaszkodik az elődök által létrehozott szabályokhoz. S ha már ezt teszi, higgyük js el neki. Bármennyire személyes érzelmeivel traktál minket, azért ne őt érje vád, mint zeneszerző nem vét az elfogadott normák ellen. Az első és harmadik tétel között. mint „két szakadék között”, virágként virít a második. Liszt szerint. S mi ámulunk. hogy ez a három külön világ mégis, „úgy ösz- szeiön.” De már nem oly önfeledten élvezzük, mint évtizedekkel ezelőtt.

A g-dúr szonátában — az op. 30. No. 3-ban — a hegedű és a zongora felváltva vallanak a viszonylag kiegyensúlyozott lelkiállapotról. A bensőségességet. a lélek meghittségét a virtuozitás emeli magasba, nem is érezzük olykor, hogy a tetszetős iáték mögött mélyebb gondolatok után kutatunk magunkban is. (Ez a zene egyik várt ajándéka!)

Az esz-dúr trió — ha úgy tetszik — zenei csemege, hiszen ritkán játsszák. A harmadik tétel nem is könv- nvű munka, feladat a vonósok számára. És mégis hal. mert a népies motívumoktól kezdve sorjáznak az elemek. amikkel és amikben a szerző mindig is újat teremt!

Kalmár Gyula mindhárom számban azt a megértő alaposságot. a zeneszámok tartalmának. értelmének — ha lehet ilyenről zene esetében beszélni —. érzelmeinek a feldolgozását vállalta. Amikor leül a zongorához, azt a tartalmat igyekszik feltárni. amit a kottafejekből kiolvasott. Együtt lépdel, menetel a zenével. A líraibb alkatú Radnóti Tibor hagyja magán átáramlaríi a zenét. neki örömöt jelent, ha részt vesz a közös zenélésben : olykor engedi. hogy mások érzelmei is irányítsák őt. Hajdú Editet nem először halljuk Egerben játszani. Ez a kamarazenélés érzékeny beilleszkedési készséget sejtet: Urai alkatával, egyéni színeivel is társul.

És most kérdezzük: mikor győz a romantika? Nálunk. mindig. Mint most is! Viráqh Endre Bach mellett M. Reger és C. Franckot játszott a Bazilika orgonáján és természetesen Lisztet. Tőle a Látomást a Sixtinában. A látomásról, szól a zene, amit a szerző a Sixtinában élt át. erre utal Mozart csodálatos hanezatamak a feldolgozása is. S mindaz a homály. kétség, vergődés, szenvedélyes kitörés, amely egy ilyen szinte parttalan élményt körülvesz. A felhe- vülő lelket érzékelteti ez a zene. amely tele van hittel is. olvkor a múlandóság feletti kétségbeeséssel is. A másik hangversenyen ugyancsak a Bazilikában zengette meg Urbán Péter fiatal orgonista C. Franck a-moll chorálját. A sors. a kor vészterhességének, az ember belső viharainak, gondjainak. gondolatainak lehetséges lecsendesítését csak félig kaptuk meg C. Francktól. Urbán Péter is inkább lelkiismereti intésül játszotta ezt a számot.

És mi hisszük is, hogy ilyen időtávolságból kaphatunk. éppen a zenéből, az abban megszólaló szellemektől eligazítást. Ezért is győz a romantika. Most is! És meddig még?

Farkas András

DEÁK MÓR

Vigyázz!

Semmiben úszó fénybuborék a kormányál'lás az éjszakában.

— Volt valami? — kérdezte.

— Mi lett volna? — morogta a másik.

Maid most lesz. gondolta, amikor egyedül maradt. Maid most lesz.

Apja szeme a keserűség ikertallérja. Állj hát a Saját lábadra, fizette ki a fiát. én többet nem segítelek. De apám. esett kétségbe, nincs de apám!, és az egyetlen ember, akinek elmondhatta volna, nem hallgatta meg. A ballagást próbáltuk, apám, és a Himnuszt feltették a lemezjátszóra. vigyázzba vágtam magam. Az igazgató rám ordított: ez csak próba. maga álmagyar, ennyi a maga magyarsága, mi? Kimentem. mondta volna, ha

apja kíváncsi rá. kimentem, és jött utánam az egész osztály. Igen ám. de téged kirúgtak. morogta magának az egyetlen lehetséges választ. s hirtelen rádöbbent, hogy apja fejével gondolkodik.

Rágyújtott, bekapcsolta a hatalmas rádiót. Körbejárta a kitűzőket, csöndes volt a hajó. Maid nem lesz az. vigyorgott. ahogy összecsomagolt. bőröndjére gondolt.

Nézze, mondta a férfi, megcsinálhatja a szerencséjét.. Maga beszél angolul és jó tengerész. Nekem ennyi elég. Mikor lesz őrségben,? A tíz-kettes az enyém, felelte. s kicsit elszorult a szíve: hiszen ezzel igent mondott.

Akkoj váltás után várom a hajómon, nyújtott kezet a férfi. Rendben?

„Kossuth Rádió. Budapest. Huszonhárom óra tizennyolc perc.” A hang elúszott, mire sikerült újra befognia, ooeraáriákat közvetítettek. „Hazám, hazám, te mindenem ...”

Fölállt, kibámult az éjszakába. Az egyik árbóerúd- ról pislogott rá a Hold.

„Nézd. mekkora a Hold. apa!” „Aludjál. Csicsika.” Inkább hozzád bújok, jó? Soha ném értette, miért van a kulcscsontján az a bemélyedés. Akkor jött rá — a gyerek feje pontosan odaillett. „Szia.” „Szia” — a felesége lesütötte a szemét. — „Van valakim", mondta. „Arany mezők, ezüst folyók ...”

összecsomagolt mindent, mint ahogy ma is. Meddig lehet visszavonulni?

A kávé. amit a séf termoszban odakészitett. forró volt. szürcsögnie kellett. Hál neked semmi se sikerül, mondta lemondóan az apja. amikor visszaköltözött hozzá. Feje csontékszerként nyugodott a párnán. Rák. nézett félre az orvos, egykét hónapja van. Mert élhetetlen vagy. könyökölt föl az apja. s mintha köpött volna: semmirevaló! Ez sikerül. apám. Ez most sikerül.

Elintézhetjük, vont vállat a szekund. Indok? Nincs indok, felelte, csak kérem, hogy turnuspihenőkön is hajózhassak. Mért nem akar hazamenni? — firtatta az első tiszt. Baj van? Csikóéinak hívnak, válaszolta. Tudom. bólintott a másik. Álmában állandóan csikorgatja a fogát. Hát ezért, mondta, s a szekund tudta, vége a beszélgetésnek.

„Nem leszek itthon szilveszterkor.” A felesége már akkor sem szólt semmit. „Hol leszel, apa? Talán Szibériában.” Latakiában. De

ha bekapcsolod a rádiót, s énekeled a Himnuszt. akkor énekelhetjük együtt, ahogy szoktuk. „Hogyhogy?” — csimpaszkodott a nyakúba a lánya. — Mert hallgatni fogom én is, és én is énekelem majd. „A Kossuth jó lesz. apa?" „Jó. Az nagyon jó lesz.”

Megcsikordul a foga. úgy néz körül, mint aki álmából riad. Most döbben rá. hogy a felesége és a lánya talán nem magúkban szilvesztereztek. Énekelt vajon, szorul ökölbe a keze. hiszen elfelejtette megkérdezni, az utolsó találkozásnál, s hirtelen mindennél fontosabb lenne számára a válasz: énekelt?

Nem maga mondta, hogy álljak vigyázzba ha a Himnuszt hallom? Nem maga mondta?! Nem arra tanított?! Apja legyintett. Régen volt. fiam. Mi volt régen?! És maga?! Maga mért énekli még mindig?! Hagyjuk. mondta fáradtan az apja. Nem hittem, hogy még egyszer kirúghatnak ezért. Akkor mért bántott?! Mért került évekig?! Én magamat kerültem, fiam. Magamat.

„Kossuth Rádió, Budapest. Éjfél van. híreket mondunk." Éjfél, a kísértetek órája, ropogtatja meg a szavakat. pedig csak emlékek kísérthetnek — menekülni minek? Valamivel több. mint két óra. és új életet kezdek — a félelem és diadalmámor egyszerre önti el —. elég volt, még van egy nagy dobásom, látja magát, amint egyre följebb és följebb kapaszkodik, mintha kötélmászás lenne csak az egész: hisz abban jó volt mindig!, gyerek, hűti le aztán magát, hát még mindig gyerek vagyok ... ? — csóválja tétován a fejét —. s amikor fölhangzik a műsort záró Himnusz, önkéntelenül vigyázzba merevedik, s miközben a szemével keresi a hajót, ahol várni fogják, elered a könnye, hiába csikorgatja a fogát, s már tudja. erőtlenül tiltakozik ugyan, de tudja, hogy képtelen rá. s hogy őrségváltás után lemegy és kipakol.

Kampfl József: ifj. Tímár József portréja (bronz)

Győrfy Sándor: A szobrász portréja (Papi Lajos)