Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 24., csütörtök S. „A szeretet kizárja a rosszat...” Karácsonyi beszélgetés dr. Seregély István egri érsekkel (Fotó: Szántó György) A karácsony szóhoz tapad valami, ésszel alig megmagyarázható érzés. E kifejezés hallatán felborul a hétköznapok logikája. A pénz- hajhászó ember szíve felmelegszik, régi karácsonyesték hangulata tér vissza az emlékek kiapadhatatlan tárházából. Szürrealista képek futnak át a képzeletén, fenyőfákon kigyulladó gyertyákkal, díszes csomagolású ajándékokkal, a csillagszórók szikrázó, kihunyó fényeivel, hóban botorkáló emberek lépteivel. Valami megfoghatatlan csenddel. Ahogy morzsol- gatjuk magunkban ezt a szót. úgy idézzük fel a családban ilyenkor felhangzó énekeket. Merthogy nincsen hely, ahol meg ne nyílnának ilyenkor a kicsinyek ajkai. Hajdani karácsonyi képek tolultak egymásra emlékezetemben, amikor dr. Seregély István egri érsekhez igyekeztem a püspöki palotába, hogy a karácsonyról, a szerétéiről, az egri főegyházmegye életéről kérdezzem. — Érsek úr! Ezekben a napokban mennyire ébrednek fel gyermekkori karácsonyi emlékei? — Szombathelyen születtem, 1931-ben, keresztény családban — válaszolja dr. Seregély István. — Olyanban, melyben a gyermekektől távol tudták tartani az emberi élet szomorú megnyilvánulásait. Három nemzedék lakott együtt, szorosak voltak a rokoni szálak is. Bár, ha nem is mindannyian katolikusok voltunk, semmilyen feszültséget nem lehetett érzékelni a felekezeti hovatartozásuk miatt. Együtt tartottuk a kiemelkedő keresztény ünnepeket, amelyek között első helyen a karácsony, Jézus születése állt. Szüléink ilyenkor megleptek bennünket is, de ezeknek az ajándékoknak nem volt hivalkodó jellegük. Az ilyen magatartás, az efféle szeretet védett meg bennünket a csalódástól, hogy sohase várjuk alaptalan kéréseink teljesítését. Ezt a szellemet igyekeztünk mi is felnőttként követni. Egyébként akkor is és most is, sokkal jobban értékeltük a karácsony ajándékozással szerzett örömét, mint azt, hogy ajándékban részesülünk'. A karácsonyestét mindig imádsággal és énekléssel töltöttük. Tízéves korunk után pedig éjféli misén vettünk részt. Kilencesztendős voltam, amikor Miskolcra költöztünk. Ez idő tájt a háború sok nélkülözése valamelyest megzavarta e jeles nap megünneplését, de nem tudta teljesen elrontani azt. Papi hivatásomra a szombathelyi szemináriumban és a Budapesti Hittudományi Akadémián készültem, itt módom nyílt arra, hogy a családtól örökölt életszemléletet, életformát meggyőződéssé, elkötelezettséggé formáljam. Nem az én érdemem. hanem isteni ajándék, hogy biztonságban érzem magam keresztény hitemben és életemben, papságom minden állomáshelyén. így Gyöngyösfalun, Nyögéren, Bagodvitnyéden, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kő- szegszerdahelyen és Kőszegen. Meggyőződésem: bármit teszek Krisztus evangéliumának szolgálatában, az minden ember javára való. — A karácsony a szeretet ünnepe. Azé a szereteté, amelynek hiányáról manapság mindannyian egyre többet beszélünk... — Kezdettől fogva törekedtem a szeretet titkának megértésére. Számomra ez ad értelmet az emberi életnek. A szeretet mindenkivel szemben kizárja a rosszat, a tőlem telhető jóra kötelez. Akkor is jónak kell lennem, ha azt nem viszonozzák. Jelvényünk Krisztus keresztje, aki ártatlanul és önként a legnagyobb értéket, az életet adta szeretete bizonyítékául. Mi, keresztények, hisz- szük, hogy Krisztus az Isten fia, ezért a szeretet kötelezettsége alól nem vonhatjuk ki magunkat. Az elidegenedett ember senkit nem szeret, nem vállal utódokat, mert csak a saját örömét keresi. Viszont, ha bárki is csak önmagával törődik, elveszíti az élethez való jogát. Csak az önzetlen éli túl önmagát. Az egyház nem hagyja devalválni a szeretet parancsát, amelyben megfogalmazódik az öregek ápolása, a bajba jutottak felkarolása, valamint a gyermekek vállalása és felnevelése. Manapság számtalan manipuláló tényező zavarja e szemlélet kiteljesedését. Ezek közé sorolom egyebek között a reklámot is. E műfajban Nyugat jár az élen. Nem hagyja az egyént megpihenni, hajtja, hajszolja, hogy újabb és újabb árukat, használati cikkeket vásároljon magának. Boldizsár Iván Rokonok és idegenek című, franciaországi útikönyvében egy elszomorító példával is szolgál. Azt írja, hogy az egyik kereskedő nem mert elmenni szabadságra, attól félve, hogy elveszíti kuncsaftjait. A könyv 1965-ben jelent meg. Akkor hazánkban más volt a helyzet, ma már nálunk is megfigyelhető hasonló jelenség. Pedig időnként meg kell pihenni. Tudni kell várakozni. Ez tehet minket értékesebbé. — Az egri főegyházmegye nyolcvanadik főpásztoraként milyen tervekkel látott munkához? — Törekszem rávezetni minél több embert, hogy felismerje a másokért odaadott élet örömét. Az egyházmegyei lelkipásztori munkánk középpontjában a templomi istentiszteletek állnak. De ennek is az a célja, hogy a hívő ember otthona és élete legyen értékesebb. Igyekszem majd törődni az egyházi műemlékek óvásával. Megjegyzem: szép történelmi emlékhelyekkel rendelkezünk, ilyen például a sárospataki, a gyöngyöspatai és a nyírbátori templom. Szeretnénk új templomokat, helyesebben mondva, lelkipásztori állásokat kialakítani. De a legfőbb célom: ne csak az építmények, az emberek is hordozzák a keresztényi kultúrát. Nem kis gondot okoz, hogy kevés a papunk. Hazánkban most kezdődik a világiak lel- kipásztori munkába történő bevonása. Várom, hogy ők segítsék az ügy előmozdítását. Sok a teendő. De mindenki előtt világos, hogy sokkal nehezebb felfelé rakni a köveket és építeni, mint ledönteni a falat. A hajós sem jutna el sohasem a túlsó partra, ha ölbe tett kézzel ülne. Mindannyiunknak tisztességgel kell dolgoznia, önzetlenül kell élnie. Ebbe beletartozik az is, hogy a szabó olyan ruhát varrjon, ami hordható, hogy a szakács olyan kosztot tegyen az asztalra, ami élvezhető, az építész olyan házat tervezzen, ami emberi léptékű. A mi szemléletünk szerint az a célunk, hogy munkánkat és életünket Krisztus is elfogadhassa. Mindez benne foglaltatik a szeretet parancsában. S minél többen fogadják el ezt, az emberiség annyival jut közelebb a teljességhez. — Köszönjük a beszélgetést! Homa János MÜSZERSZELEPEK A PAKSI ATOMERŐMŰNEK Új üzemcsarnok épül Gyöngyösön Az 1986-os esztendő jelentős változást hozott az ISO Gyöngyösi Öntöde és Gépgyárában. Nevezetesen: ekkor kezdték először gyártani azokat a műszerszelepeket, amelyeket különböző erőművekben használhatnak. A termék megjelenését még abban az évben szállítás is követte. Amikor Kerekes Miklós főmérnökkel beszélgettünk, az azóta történt újdonságokról is beszámolhatott. — Ügy tudom, az idén már jelentős mennyiséget gyártottak a termékből... — Valóban, a gépgyártó üzemegységünkben megkezdtük a nagyobb sorozat készítését. Ebben a részlegünkben mintegy hetven szakember dolgozik. A Gagarin Hőerőmű Vállalat részére ebben az évben háromszázhetvenegy műszerszelepet gyártottunk, nyolc és fél millió forint értékben. Ami viszont emellett még egy erőpróbát jelentett: a Paksi Atomerőműtől is megkerestek minket, részükre, három és fél millió forint értékben, 310 műszerszelepet készítettünk. A tavalyi szállításokat követően, ebben az évben más erőművekbe is eljutottak ezek a termékek, így összesen 15 millió forintos értéket képviselt a mű- szerszelepgyártásunk. — S rni várható jövőre? — Pillanatnyilag ugyanilyen mennyiségű megrendelésre számíthatunk. A cukorgyárak, a kőolajipar részéről jelentkezett igény. Am a fő megrendelőnk a Paksi Atomerőmű lesz. — Milyen feladatot jelent ez önöknek? — Köztudott, hogy az atomerőmű részére gyártandó termékekhez az Állami Energetikai és Energiabiztonsági Felügyelet engedélye szükséges. Ez azt jelenti, hogy megvizsgálják a műszaki színvonalat, a gyártási kultúrát, a személyi és egyéb feltételeket. Ha valamennyi megfelel, csak akkor engedik a termékek elkészítését. A gépgyártó üzemegységünkben például hatvan szakember vizsgázott az előírt anyagból, hogy egyáltalán készíthessék a műszerszelepeket. Ezzel párhuzamosan, az atomerőmű képviselői megvizsgálták a technológiai feltételeket, s valamennyi gyártmány minősítésre került. — A jelenlegi feltételek megfelelnek a nagyobb mennyiség gyártásához? — Az a követelmény, hogy a tetemesebb darabszámú műszerszelepek elkülönített, zárt rendszerben készüljenek. Jól ellenőrizhető feltételek között munkálják meg a terméket. Az alapanyagot is speciális körülmények között kell tárolni, valameny- nyi folyathat nagyfokú biztonságot igényel. Ezért most egy olyan üzemcsarnokot építünk, amely valamennyi feltételnek megfelel, s maradéktalanul eleget tehetünk az igényeknek. — Ügy tudom, a munkálatokat már meg is kezdték ... — Idén, augusztusban láttunk hozzá az építkezéshez: a csarnok ezerháromszáz négyzetméter alapterületű lesz, kialakítható benne forgácsoló-, szerelőműhely és megoldható az alapanyagtárolás is. Már áll a váz- szerkezet, ötven százaléknál tart az építkezés. A Mátra- vidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet fővállalkozásban készíti el, s úgy tervezzük, hogy 1988 második felében megkezdődhessék az üzemcsarnokban a gyártás. Mindenképpen jobb munkafeltételeket biztosít majd. Az ISG szeretné elérni, hogy a betervezett atomerőművi bővítéshez az igényeket maradéktalanul kielégíthesse. Erre szakemberekkel is felkészültünk. — Egy év tapasztalatai alapján elégedettek az atomerőmű képviselői az önök munkájával? — Kedvezően nyilatkoztak, elégedettek a termékekkel. Az új üzemcsarnokra viszont épp azért van szükség. mert a jelenlegi feltételeket nem tartották kielégítőnek. Számunkra újszerű és magasztos feladatot jelent* a műszerszelepek gyártása, a kifogástalan minőségre törekszünk. Mondhatom, szívügyének tekinti mind a gyár szakmunkásgárdája, mind a műszaki előkészítő stábunk. Természetesen nem csak a gyöngyösi gyár érdeme mindez, óriási szerepe van benne az egész ISG-nek, a nagyvállalat teljes apparátusának. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ISG műszaki igazgatója lelkiismereti kérdésként kezeli. hogy a nagyvállalat betörjön erre a piacra. A jó minőség pedig már rajtunk múlik... M. M. Átányi seprűkészítők Tóth Irén a festés utáni szárításhoz készíti elő a cirokvesszőt Az Atányi Búzakalász Mezőgazdasági Termelő, szövetkezet negyedszázada készít cirokseprüket. Az idén 60 vagon alapanyagból az itt dolgozó száz asszony 250 ezer, különböző méretű seprűt állít elő. A belföldi ellátás mellett Ausztria, NSZK, Svájc vásárol a seprűkből a téli hónapokra. Wittib Péter ipari ágazatvezető az autóseprűket mutatja be (Fotó: Szabó Sándor) \ seprű kötése ma is kézi munkával készül
