Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-17 / 297. szám

Személyi kérdésekről és minisztériumokról döntöttek a képviselők Megkezdődött az Országgyűlés téli ülésszaka Szerdán, 10 órakor a Parlamentben megkezdődött az Országgyűlés téli ülésszaka. A képviselők élve az ügyrend adta lehetőséggel — 7 ellenszavazattal — úgy döntöttek, hogy zárt ülésen tárgyalják meg a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló tör- v vényjavaslatot. A kormányzati munka korszerűsítésének folyamatába illeszkedő szervezeti változásokat Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke indokolta meg előadói beszédében. Az Országgyűlés ugyan­csak zárt ülésen döntött személyi kérdésekben. Grósz Károly beszéde Grósz Károly elöljáróban tájékoztatást adott a kor­mány munkaprogramjá­nak fogadtatásáról, a vég­rehajtás továbbiakban vár­ható politikai környezeté­ről és arról, hogy mit tett a kormány az őszi ülésszak óta a megvalósításhoz szük­séges hazai és nemzetközi feltételek megteremtése ér­dekében. — A parlamenti ülésszak széles nyilvánosságot ka­pott és nagy érdeklődést váltott ki. A nyilvánosság és az érdeklődés találkozá­sa következtében a közvé­leményben, az érdekelt ál­lampolgárok legszélesebb köreiben a korábbinál reá­lisabbá és egységesebbé vált a kép az ország helyzeté­ről, az előttünk álló újsze­rű feladatokról, a népün­ket, jövőnket ezekben az években érintő és meghatá­rozó sorskérdésekről. Ezt najy politikai értéknek te­kintjük. A munkaprogram fogad­tatását tekintve a kép — ahogyan ez várható volt :— erősen differenciált. Na­gyon lényegesnek tartjuk, hogy az állampolgárok, a közösségek józan, tárgyila­gos helyzetértékelése és támogató tenniakarása do­minál benne. Az Országgyűlés őszi ülésszaka óta végzett kor­mányzati munka középpont­jában — érthető módon — a gazdasági feladatok áll­tak. A kormány által ho­zott döntések jelentős ré­szét teszik ki azok az in­tézkedések, amelyek az új adórendszerről! szóló tör­vények végrehajtását szol­gálják. A Minisztertanács áttekintette a kétszintű bankrendszer működésé­nek tapasztalatait, s javas­latokat fogadott el a nega­tív tendenciák kiszűrése és a kedvezőbb folyamatok szélesebb körű elterjeszté­se érdekében. Javaslatot tett a Minisztertanács az Elnö­ki Tanácsnak a kötvény- konstrukció továbbfejlesz­tésére, illetőleg a verseny- tárgyalásról szóló törvény- erejű rendelet megalkotá­sára. Megfelelő jogszabályok születtek az úgynevezett bérbruttósítás elvégzésére. Az 1988. évi népgazda­sági terv és költségvetési javaslat, valamint a gazda­sági szabályozók kialakí­tása során arra törekedtünk, hogy — a munkaprogram­ban meghatározott célok­nak megfelelően — fizető­képességünk megőrzését se­gítsük elő, s ezzel össz­hangban biztosítsuk a költ­ségvetés egyensúlyát. Ezért is fontos, hogy sikerült le­hetőséget találni védelmi kiadásaink mérséklésére, miközben garantáljuk szö- vetségesi kötelezettségeink fegyelmezett teljesítését. Nemzetközi tevékenységé­ben a kormány legfonto­sabb feladatának a stabili­zációs és kibontakozási program külső feltételeinek biztosítását tekinti. A KGST októberi, moszk­vai ülésszakán közösen ha­tároztunk a szocialista gaz­dasági integráció mecha­nizmusának és a KGST te­vékenységének fokozatos átépítéséről, amelyet a tagországok nemzeti gaz­dasági mechanizmusai fej­lődésének figyelembe véte­lével kell megvalósítani. Megkülönböztetett jelen­tőségtű tárgyalásokat foly­tatunk a Szovjetunió veze­tőivel a jövőbeni együtt­működésünk tartalmáról és kereteiről. Minden téma­körben a maximális meg­értést, segítőkészséget és együttműködési szándékot tapasztaltuk. Megállapod­tunk a forgalom szinten tartásában és az áruszállí­tások szerkezetének fokoza- . tos módosításában. A többi KGST-országboz hasonlóan mi is foglalko­zunk a Közös Piaccal való viszonyunk rendezésének kérdéseivel. A Közös Piac tagországai hagyományos és fontos gazdasági part­nerek Magyarország szá­mára, ezért a kapcsolatok rendezéséhez komoly érde­künk fűződik. Tárgyalások folynak az első átfogó meg­állapodásról, hazánk és az Európai Gazdasági Közös­ség között, amelyeket sze­retnénk belátható időn be­lül sikeresen befejezni. Minden lehetséges alka­lommal fellépünk a ben­nünket súíjtó diszkrimina­tív intézkedések megszün­tetése érdekében. Nemzetközi kapcsolata­ink, együttműködésünk biztató távlatait nyitja meg a Szovjetunió és az Egye­sült Államok között kibon­takozó párbeszéd új szaka­sza. — A kormány munka- programjának beterjesz­tésekor ígéretet tettem önöknek arra, hogy — fel­gyorsítva a kormányzati munka korszerűsítését cél­zó előkészületeket — javas­latot teszünk a Miniszter­tanács és a minisztériumok szervezetének új rendjére. Ezért terjesztem most elő a kormány nevében az ez­zel kapcsolatos törvényja­vaslatot. A kormányzati munka továbbfejlesztésénél abból indulunk ki, hogy a mai helyzetben gyors reagálásra. kenVeny és néha kényszer­szülte döntések meghoza­talára, s — az alapvető irá­nyok tartása mellett — ál­landó manőverezési kész­ségre van szükség. Ez el­képzelhetetlen a kormány­zás munkastílusának átala­kítása, a döntési rendszer megváltoztatása és a fele­lősségi viszonyok áttekint­hetővé tétele nélkül. Mind­ez olyan követelmény a központi álLami irányítás­sal szemben, amely szerve­zeti és személyi változáso­kat is igényel. A kormányt érintő javas­lataink arra irányulnak, hogy a Minisztertanács testületi jellegének erősítését össz­hangba hozzuk a miniszteri önállóság és felelősség nö­velésével. Ennek jegyében felülvizsgáltuk a minisz­terelnök-helyettesek funk­cióját és a kormánybizott­ságokat. Alapvető célunk, hogy a minisztériumok munkájában a kormányhoz kötődést erősítsük, egyidejű­leg azonban a tárcájukhoz tartozó szakkérdésekben nö­veljük a miniszterek saját döntéshozatali lehetőségét. Annak érdekében, hogy a minisztériumok önállóan lás­sanak el tárcaközi koordi­nációt, képesek legyenek komplex kormányzati fel­adatok felelős ellátására, megszüntetjük a Miniszter­tanács tisztségviselőinek mi­niszterek feletti szervezet­irányító tevékenységét, A miniszterek és az országos hatáskörű szervet vezető ál­lamtitkárok a jövőben köz­vetlenül a Minisztertanács­hoz kapcsolódnak, munkáju­kért a kormánynak és az Országgyűlésnek tartoznak felelősséggel. Ez lehetővé te­szi, hogy csökkentsük a mi­niszterelnök-helyettesi funk­ciók számát, illetve meg­szüntessük a kormány és a minisztériumok közé beéke­lődő hivatali apparátust. A lefolytatott vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a három gazdasági kor­mánybizottság egymás mel­letti működése Dárhuzamos- ságokra, a kormányzati cse­lekvés lelassulására veze­tett. Ezért a Minisztertanács megszünteti az Állami Terv­bizottságot, a Gazdaságfel­ügyeleti Bizottságot, vala­mint a Nemzetközi Gazda­sági Kapcsolatok Bizottsá­gát, és egyidejűleg létrehoz­za a Terv- és Gazdasági Bi­zottságot. Az Országos Terv­hivatal a jövőben — jelen­legi funkciójának megfelelő­en — önállóan működik. A kormánybizottsági tit­kárságok kiiktatása mellett megszüntetjük a Miniszter- tanács Tájékoztatási és Ta­nácsi Hivatalát. A Tanácsi Hivatal szervezetei és fel­adatai beépülnek a Belügy­minisztériumba. Ezzel a döntéssel ez a fontos mi­nisztérium a közrend és a belbiztonság kormányzati feladatainak ellátása mel­lett jelentős lépést tesz a belügyi és közigazgatási funkció kiteljesedése felé. A tanácsok irányításának az Alkotmányban is rögzí­tett konstrukciója változat­lan marad. A tanácsok köz­ponti irányítása továbbra is a Minisztertanácshoz tarto­zik, de most már nem ál­lamtitkár, hanem a kormány egyik tagja — a belügymi­niszter — közreműködésé­vel. A Minisztertanács tanácsi kapcsolatainak magasabb szintre emelése érdekében — a miniszterelnök vezeté­sével — létrehozzuk a Mi­nisztertanács Tanácsi Kollé­giumát. A Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatala megszün­tetését az indokolja, hogy a tömegtájékoztatásban jelen­tősen növelni kívánjuk a saj­tószerveket alapító intézmé­nyek önálló döntési lehető­ségét és felelősségét. Ennek érdekében szétválasztjuk a kormányzati sajtóirányítást, illetve a kormányszóvivői tevékenységet. A minisztériumok, illetve országos hatáskörű szervek körében végrehajtandó vál­tozások célja az integrált, a koordináció belső biztosítá­sára képes minisztériumok létrehozása, ezzel egyidejű­leg a gazdaságirányítás köré­ben a merev funkcionális és ágazati tagozódás felszámo­lása. Javasoljuk a Belkereske­delmi és a Külkereskedelmi Minisztérium összevonásával, a Nemzetközi Gazdasági Kap­csolatok Titkársága önálló hatáskörének megszüntetésé­vel, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal hatás­körének jelentős módosítá­sával a Kereskedelmi Mi­nisztérium létrehozását. Piac­építési szempontból feltétle­nül indokolt a fogyasztói, a termelői, illetve az exportte­vékenységhez szükséges bel­földi piaci feltételek egysé­ges szabályozása, vagyis a bel- és külkereskedelem ál­lami irányításának integrá­lása. Ez az átszervezés nem egyszerűen a Bel- és Külke­reskedelmi Minisztérium összevonását jelenti, hanem a kereskedelem és a piacfel­ügyelet minőségileg új típu­sú irányítási rendszerének megteremtését. Ezt követően az Országos Anyag- és Ár- hivatal — termelőeszköz­kereskedelmi és piacfelügye­leti feladatai nélkül — Or­szágos Árhivatalként műkö­dik tovább. A Kereskedelmi Miniszté­rium ellátja az államközi gazdasági kapcsolatok szer­vezésével, koordinálásával, szabályozásával, illetve irá­nyításával, valamint a KGST- integrációval kapcsolatos ál­lami feladatokat is, és ez által vezető szerephez jut a gazdasági diplomácia irányí­tásában. A következő javaslatunk a Szociális és Egészségügyi Mi­nisztérium létrehozására irá­nyul. Az új minisztérium látná el a szociális juttatási rendszer megalapozásával, a szociális jellegű foglalkozta­tással kapcsolatos feladato­kat. Ide tartoznának a reha­bilitációval. a fogyatékosság­gal összefüggő teendők. Itt szerveznénk meg az egész­ségmegőrzési programmal, az alkoholizmus elleni küzde­lemmel, a társadalmi beil­leszkedési zavarokkal kap­csolatos, valamint a népese­dési és családpolitikai köz­ponti államigazgatási felada­tokat is. A Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium mellett az államigazgatáson belül koordinációra és a társa­dalmi szervezetekkel való érdekegyeztetésre Szociál­politikai Tanács, az egész­ségmegőrzés feladatainak ágazatközi összehangolá­sára Országos Egészségvé­delmi Tanács működne, és új típusú kapcsolatrendszer alakulna ki a szakszerveze­tekkel is. A Szociális és Egészség- ügyi Minisztériumhoz tar­tozna a társadalombiztosí­tás irányítása oly módon, hogy az elvi tervezési és szabályozási feladatok az Országos Társadalombiz­tosítási Főigazgatóságtól fokozatosan beépülnek e «minisztériumba. Ügy gon­doljuk, hogy egy ilyen mi­nisztérium létrehoaása megkönnyíthetné a kor­mányprogramban meghir­detett szociálpolitikai kon­cepció kidolgozását és ha­tékony állami alkalmazá­sát. Űj minisztériumként ja­vasoljuk felállítani a Kör­nyezetvédelmi és Vízgazdál­kodási Minisztériumot. Jelenleg a különböző ter­mészeti erőforrásokkal va­ló gazdálkodás elkülönült ágazati tevékenységként folyik. Ezért szükség van a társadalom hosszú távú ér­dekeit előtérbe állító, komplex, jobban koordinált ökológiai szemlélet és cse­lekvés kialakítására. Tisztelt Országgyűlés! A javasolt módosítások jelentőségét jól érzékelteti, hogy ilyen léptékű válto­zásokra 1967 óta nem ke­rült sor. Azt 1988. március 31-ig kell végrehajtani. Az új követelményekhez igazodik fokozatosan a kormány munkastílusa is. A kormányzati munka haté­konysága elmarad az igé­nyektől. Van kapkodás, a kevésbé fontos ügyek szá­ma nagy, lényegi kérdések­ben lassú és hosszadalmas az előkészítő munka. Ennek alapvető oka a nyomasztó, állandósult időzavar, a va­lóságos folyamatok elmé­lyült elemzésének hiánya, a döntéselőkósziítésben az alacsony színvonalú elmé­leti munka, az egyre szo- rítóbb gazdasági kényszer, s az ebből eredő szűkülő mozgástér. Ezen — amilyen gyorsan képesek vagyunk — változtatnunk kell. Hi­szem, hogy itt ma javítunk ennek feltételein. E gondolatok jegyében ké­rem, hogy az Országgyűlés a benyújtott javaslatokat vitassa meg, fogadja el és iktassa az ország új tör­vényei közé. ★ Az Országgyűlés ezt kö­vetően plenáris üléssel foly­tatta munkáját. Az üléste­remben helyet foglalt Né­meth Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke, Kádár János. a Magyar Szocialista Mun­káspárt főtitkára, és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Ott volt az MSZMP Politikai Bizottságának több más tagja, a Központi ' El­lenőrző Bizottság elnöke, s jelen voltak a Központi (Folytatás a 2. oldalon) Tanácskozik az Országgyűlés

Next

/
Oldalképek
Tartalom