Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-16 / 296. szám
4. s NÉPÚJSÁG, 1987. december 16., szerda AZ EGRI VETÍTÉSEK ALKALMÁBÓL Párbeszédek a finn filmművészetről... Kulturális életünkben olykor adódnak ritka alkalmak, afféle csemegék, amikor egy-egy baráti nép művészetébe betekintést nyerhet a magyar közönség. Nos, a közelmúltban a december 4-től 11-ig megyeszékhelyünkön megrendezett finn filmhét is ezek közé tartozott. Magyarországon már nem először tartottak ilyet. Újdonság volt viszont, hogy a budapesti vetítésekkel egy időben Egerben is sor került bemutatóra. A rendezvény megnyitójára három vendég is érkezett: a Niskavouri család egyik főszereplője, Rauni Luoma színésznő, s a finn filmipar két irányító szakembere: Heikki Peltonen és Joukko Jamsa. Az Ifjúsági Házban december 1-én a finn államalapítás 10. évfordulóján — megtartott ünnepség után kerestük meg őket. Nyilatkozatuk talán kiegészíti az érdeklődőknek a filmek megtekintése után szerzett benyomásaikat. Rauni Luoma: a háttérben Joukko Jamsa (Fotó: Tóth Gizella) GAZDAG KÖNYVTERMÉS NÉPSZAVAkiadványok Rauni Luoma művésznő kezében bottal érkezett a megnyitóra. Mint kollégája mondta, enneik a filmben dramaturgiai jelentősége is van az erőtéljes drámai nőalak megformálásához. Az első kérdés tehát magától értetődő: — Szívesen vállal ilyen szerepeket? Ügy érzi, közel áll az egyéniségéhez? — Igen, azt hiszem elég határozott vagyok az életben is. így tehát jól éreztem magam ebben a - filmben, ahol is egy „női családfőt” kellett megformálnom. Egyébként el kell mondanom, hogy ezzel a történettel más kapcsolatom is volt. Játszottam a Niskavouri 1952-es feldolgozásában, akkor Héttőt alakítottam, ezért a „Jussi-t”, a finn Os- car-díjat kaptam. A férfinéven publikáló írónőnek, Hella Wuliijokinak, Brecht egykori munkatársa színdarabjainak adaptációi ezek. — Viszonylag ritkán jutnak el hozzánk finn filmek, így tehát más szerepeiben sem nagyon láthattuk ... — Eredetileg drámai színésznő vagyok. A Nemzeti Színházból mentem nyugdíjba 1978-ban. Természetesen filmeztem is, de úgy éreztem. igazán nem sokat. Egyszer egy interjú kapcsán megkérdezték tőlem, hány filmben játszottam. Talán háromban, ötben, válaszoltam. Aztán egy kritikusom kiderítette: összesen huszonhatban, persze többször epizódfigurát is. — Akkor eligazítanak bennünket legkedvesebb színpadi alakításai... — Sok társulatnál megfordultam. Ha mondanak ezek a nevek valamit: dolgoztam Eino Sainelainennel. Wilho llmarival... Többször színre léptem Csehov, O’Neil darabokban, alakítottam Elektrát, Johannát, s legutóbb O’Neil egyik színművében, A boldogtalan holdban. De a hetvenes évek elején bemutattuk Helsinkiben Örkény Tóték című darabját, amiben rám hárult az egyik főszerep. A szerző maga is eljött a bemutatóra. Örkény Istvánt tehát személyesen ismertem, de Ruttkai Évát, Latinovits Zoltánt is. Jó barátaim voltak, kár, hogy már csak múlt időben mondhatom. — Ügy tudom. szívesen jön Magyarországra . .. — Rengeteg a jó barát, ismerős, nemcsak a művészeti életből, orvosok, mérnökök ... Egy napot csak nékik szenteltem itt-tartóz- kodásomból. Aztán a művésznő lefegyverző kedvességgel egy meglepetéssel is szolgál. Magával hozott egy 1943-as magyar Színházi Életet. A lap 30. számában egy híradás a finn színésznőt üdvözli, mellette a fotón egy magyar kolléganőjével látható, igen fiatalon. — A barátság tehát régi hazánkkal, s reméljük, még tartós marad. Min dolgozik mostanában? — Filmszerepet nem vállalok. Színházi emlékeimből írtam egy könyvet, ami folytatásra vár... ★ Heikki Peltonen, a Finn Filmalap Igazgatótanácsa elnökségi tagja. Megbízatása talán több, mint egyszerű hivatal. Az alapítvány legfőbb irányítóit ugyanis választják. — Mivel a finn film a magyar mozikban sajnos, csak elvétve szerepel, nem mindegy, hogy ez alkalomból mi került a nézők elé. Véleménye szerint a Magyarországra behozott hat, illetve az Egerben bemutatásra kerülő négy alkotás mennyire reprezentálja ezt a művészeti ágat? — Talán túl jól is — felel Peltonen úr, kissé szkeptikusan. — Úgy értem — fejti ki aztán bővebben —, hogy ezek a művek igen sokfélék, túl széles a skála. Ha ránk bízzák, talán egy irányzatra jobban koncentrálva . választunk. Nem titok, a válogatásnál magyar szakemberek kérését tartottuk szem előtt.. . — Az sajnálatos tény, hogy kis országok vagyunk, de kölcsönösen nem ismerjük egymás művészetét. De vajon a finnek megnézik-e a finn alkotásokat? — Ez változó. Azt mondanám, évente azért’ van legalább egy olyan mű, amit tömegék tekintenek meg. Uuno Turhapuro nálunk ismert, népszerű komikus, tévés személyiség, az ő filmjeire rendszerint eljönnek. Aztán itt van például a Niskavouri. Ennek is volt közönsége. vagy a közelmúlt sikerének, a Veinö Linna regényéből készült Az ismeretlen katonának. Sokan látták — ide nem hoztuk 'el. Közönségsikere volt az Árnyak a paradicsomban-nak is. — Milyen gondok nyomasztják a finn filmművészetet? — Természetesen a video térhódításával — mint a világon máshol is — párhuzamosan csökkent a mozi népszerűsége. De talán nem ez a fő ok. Otthon sem nézik a finn filmet. A kastélyt talán, ha minden ezredik honfitársam látta. Ez kevés. A sikereknél pedig én érték- problémákat látok. Elárulhatom, finn vendégeink sem voltak egységes véleményen az említett művész, Uuno Turhapuro ironikus, a „nagypolgárokat”, a nemzeti sajátosságokat kifigurázó műveiről. ★ Joukko Jamsa, az alapítvány igazgatóhelyettese, ügyvezetői feladatokat is ellát. Így az anyagi kérdésekről ő szól: — A Finn Filmalap jelentős állami támogatást élvez, ám ez a költségeket korántsem fedezi. Ehhez jön még a magángyártók és -forgalmazók „ereje”. Hozzávetőlegesen évente 26 millió finn márka áll rendelkezésre. Ebből kell finanszírozni az összes játék-, gyermekfilmet és egyéb vállalkozásokat. — Sok ez vagy kevés? — Nehéz megítélni. Természetesen, ha a felmerülő igényeket nézzük, kevés, ám ha olyan művek születnek — egy-kettő mindig van —, amit televíziós társaság is megvesz, akkor talán elegendőnek bizonyul. Ez tehát egyenként sok mindentől függ, nagymértékben a terjesztéstől, s magától értetődően, a színvonaltól is. Jámbor Ildikó A Népszava Lap- és Könyvkiadó az elmúlt hetekben számos, értékes és hasznos kötetet jelentetett meg. Az 1987. évi kiadói terv szerint napvilágot látott Ligeti László: Az emberhez méltó életért cimjü kötete után, Méhes Lajos: A négyszög mind a négy oldalán (Válogatott beszédek és írások) című gyűjteménye is. Az összeállításhoz Gáspár Sándor, a SZOT elnöke írt méltató sorokat. Feltehetően az érdeklődőkhöz került már A magyarországi szakszervezetek dokumentumai 1945— 1948. leimmel megjelent kötet, amelyből kitűnik, hogy a megjelentetett iratanyag a munkásegységért, a demokráciáért, valamint az államosításért folytatott szakszervezeti /mozgalom tükre. A nagy októbernek állít emléket az Üj világ született című antológia, amely ímegTagadöan szép versek és művészi prózák válogatása. A kötet Katona Erzsébet gondos irodalmi munkája és Würtz Ádám megkapó grafikájának is dicsérete. A Fórum sorozat ismét légy gondolatgazdag kötettel jelentkezett. Kárpáti Sándor: Az érdekek vtlá~ ga című írása azok közül való. amely gondolatokat ébreszt, és gondolatokra serkent. A százhuszonnyolc oldal terjedelmű tanulmány az értékek körül kialakult nézeteket ismerteti, többek között bemutatja: milyen a magyar társadalom értékrendje? Felsorolja és kibontja a főbb értékfajtákat és érték területeket... A kötetben található, idézett harminckét irodalmi forrás is ismereteinket gazdagíthatja. A Népszava Lap- és Könyvkiadó a közhasznú és jogpropaganda irodalom köréből is számos hasznos könyvet adott ki. Egyik újdonság az Illetékjogi kézikönyv című munka, amely a tárgyra vonatkozó legkorszerűbb ismereteket közvetíti. Ügyeink intézését segíti két alapkönyv, nevezetesen: A mindennapi ügyeink lexi kona (1—2. kötet), valamint a Munkahelyi ügyeink lexi kon című könyv. A két kiadvány segítségével tájékozódhatunk: milyen ügyben, kihez folyamodjunk. A munkavédelmi szakkönyvek közreadását is folytatta a Népszava, allíiin- kaköri munkavédelmi ismeretek című sorozatból a mai napig huszonkét kötet je lent meg. A könyvek az ipar. a mezőgazdaság, a szolgáltatás valamennyi számottevő területének munkavédelmi követelményeit ismertetik. A megjelent szépirodalmi kiadványok egyik reprezentánsa László Lajos: Szivha- lalfok) című kötete, amely felkavar, gondolatokra serkent mindennapi stresszeink oldását tanácsolja. László a széppróza eszközeivel egy egészségesebb, emberibb élet érdekében agitál... Színes olvasmányt kínál az Asszonyok, lányok évkönyve 1988 című összeállítás. A könyvben olvashatunk a házastárs kiválasztásáról. Napóleon és Wa- lewáka grófnő szerelméről, többek között megtudhatjuk, hogy a rák ma már nem végzetes betegség. A kötet jó falatokat, fogyókúrát és kötés-horgolás parádét is kínál. Szabó László: Gyilkosság megrendelésre (Bűnözés a nagyvilágban 3.) című legújabb írása azok számára lesz izgalmas, akik kedvelik a valóban megtörtént krimiket, aí ilyen fordulatokat : „... a nyitott kocsiajtó előtt ült a járdán, a feje az autó első ülésére hanyatlott. Hat golyó végzett vele. A vértől kialudt szivarját szorongatta.” Sándor Dénes CS. VARGA ISTVÁN Irodalmi életjelek III/3. Az Életjel című antológiákban tűnt fel verseivel Pogonyi Pál. Legjobb költői lehetőségeit az Él etjei hármas számában közreadott versei mutatják : Az emberfiához, Város az időben. Ez utóbbinak az első része a Városfal utca: „Itt az idő roppanó hajszán gyökereit /füleli egy mutáns rovar / s a csöndbe mereszti / lehunyatlan szemeit.” Üj versei a magány, a társtalanság, az el- hagyatottság motívumait sor- jáztatják: Éjféli mulatók, Lány növényből, Rövid az út. Korábbi verseihez képest most bizonytalanabbá vált, szemlélete útkeresést jelez. Márton Ágnes igazi esélyeit Az a vers című kis remeklése érzékelteti. A versírás feledteti az élet sok megalázkodását, „tisztára mosna, mint a hó”. A finálé a címre utalón összegez: AZ A VERS hosszú, mint a kín. Emelném, s csak húzom a keresztet. Lenne hozzá egy életnyi erőm!. Öklöm fáradt hó szemezget. Emlékezetes Márton Ág- nes-vers az Életjel harmadik számában a Keltezetlen levél: „Évszakok a bőrömbe temetve: porszemek, hosszú esők, délibábok fénye ... (...) Vethet-e párnát az értelem a faltól-falig cselekvésnek? Litya László erőteljes, tiszta, szép sorokra és versekre is képes, de széttartó és kusza képzetekre, asszociációkra is hajlamos. Többirányú tehetség akire a bizonyítás kemény próbái várnak. Aligha férhet ki előlük. Bárcsak terepet, lehetőséget is kapna a benne feszülő gondolatok tisztázásához, megfogalmazásához. Fejes Erika a dalformára fogékony, a Nagy László-i eszményre tekint: „Hajamat a szélben meglegeltetem / Bőrömet a nappal összeesketem.” Igézi a megnevezés pontossága: „csókot testünk havasára havat a csók parazsára . .. (Mondatok). Tehetségének határait a fragmentumszerűség mutatja, képalkotásának lehetőségeit csupán meg-megcsillantja. Bodza László szűkszavú költő, erőteljes stilizálásra képes. A költőiség szféráit kedveli, gyakran -idézi a gyermekkor élményeit. Gondolati igényének bizonyítéka ez a szép verszárás: „S már nem tudom, / valóban gyors- vonat-e az élet, / s fejünk valóban üszkös lesz-e, / mint a tűzbe hullott gesztenyék?” (Nem tudom). Nagy István az alkotókor szeniorja: Havas András, Kormos Attila és társaik eddigi írásai is azt bizonyítják. hogy ennek az alkotó- körnek segítő figyelemre, kritikai megmérettetésre van szüksége. A fokozott szerkesztői, lektori munka eredménye, hogy egyre kevesebb munkáikban a képzavar, az érdesség, a színtelen és színvonaltalan megoldás, bár az ösztönös- ség, a csekély alakítás és tömörítés károsító hatása -helyenként még kimutatható. Néha a ritkás értelmi és emocionális légkör az érdekesebb témaötleteket is el- szürkíti. Tematikában, képvilágban. leíró, kifejező és megjelenítő képességben erőteljesen különböznek egymástól az alkotókor tagjai. Nagyon eltérőek a közösségi problémajelzés és megoldás érzékelésében és megítélésében is. Vállalniuk kellene a bonyolultabb, nagyobb próbatétellel járó formákat is. Jobban kell ügyelniük az esztétikai funkciókra. Sem a rím, sem az asz- szonáncszándéknak nem szabad megnyilatkoznia. Ha érződik a szándékoltság, csökken vagy teljesen el is tűnik a művészi hatás. A versek ritmusvilága eléggé egyhangú, prozódiai kísérletnek a nyomát sem igen látni. Az egri fiatal pályakezdők nem mondhatnak le önmaguk faggatásáról, ismeretük bővítéséről, néhányan pedig a költői-írói mesterség tanulópadjának vállalásáról sem. Az alkotókor nagy vágya egy országos terjesztésű, az eddigi fejlődést reprezentáló antológia megjelentetése. Az eddigi négy Életjel alapot és jogot adhat a nyilvános megmérettetésre. Szükséges is ez, hiszen az alkotókor tagjai közül többen „megharmincasodtak”. A megkésettség bénító érzése pedig egyaránt fakadhat a kedvezőtlen körülményekből, az értő közeg, a szükséges visszhang hiányából és a tehetség csekély voltából. Ezek közül az okok közül az első kettő, ha nehezen is, de mégis a leginkább változtatható tényező! Hármas hűség köti az egri pályakezdő írókat: az egri lokalitás imponáló irodalmi öröksége, a tapasztalatként és feladatként megélt magyarságtudat és európaiság igénye. Problémákra néző irodalom elkötelezettjei. Az írás művészi katarzisként a napi. történelmi és ontológiai kételyeken való felülemelkedés esélyét ígéri a számukra. Nem akarnak elidegenedni sem városuktól sem munkájuktól, sem hagyományaiktól. A folytonosság érdekében szeretnének újulni és újítani, szellemi értékeket teremteni. A szépség, a jóság és az igazság József Attila-i örömére szomjasak: a „munka, szabadság, kenyér s jószavak” eszményét vallják és vállalják. Mindezt Egerben, Heves megyében szeretnék megvalósítani. Fontos ez, hiszen az írószövetség mintegy hatszáz tagja közül csak minden hatodik író él az ország 80 százaléknyi területén, azaz vidéken. Az értük, távlatukért perlő kritikust a helyi, az egri irodalmi színezet kimunkálásának célja és szolgálata vezérli, annak tudatában, amit Fodor András így fogalmazott meg: „Szomorú távlat volna a Budapest határain túl író nélkülivé váló Magyarország... A kockázatnak ezen a veszedelmes fordulópontján kellene föleszmélnie szellemi előme_ netelünk valamennyi tétova mecénásának. Nem mindegy. hogy milyen lesz a következő évtizedekben a rátarti sietséggel szaporodó városaink kulturális infrastruktúrája. Megmaradnak-e bennük a tehetség fölfedezését, támogatását biztosító feltételek? Kinőhetnek-e belőlük az alkotás folyamatosságát működtető, közös jövőnket formáló, inspiráló, produktív emberek?” (Vége)
