Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-14 / 294. szám
DlBpuf/aq 1987. december 14., hétfő Kilencven éve született Jász Dezső (1897—1981) újságíró, hadtörténész, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Fiatalon eljegyezte magát a forradalmi eszmékkel. A Magyar Tanácsköztársaság védelmében ezredpoliti- kai megbízottként a fronton tevékenykedett, majd a fehérterror elől Csehszlovákiába emigrált. Bekapcsolódott a Kassai Munkás szerkesztőségi munkájába, s részt vett Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításában is. 1922-től 1924-ig a Román Kommunista Párt magyar nyelvű lapjának, a Munkának volt a főszerkesztője, s ő vezette az RKP külföldi illegális központi apparátusát. 1925-től néhány esztendőn át — az RKP KB képviselőjeként — tagja volt a Balkáni Kommunista Föderáció elnökségének is.) . Mindig azt az elvet vallotta: ott kell dolgozni, ahol a legnagyobb szükség van az emberre. Mikor a Spanyol Köztársaság veszélybe került, odasietett. Részt vett a spanyol polgárháborúban, 1937 és 1939 között a köztársasági hadsereg hadműveleti főnöke volt. A második világháború éveiben jelentős szerepet vállalt a francia katonai ellenállási mozgalomban. Élete utolsó évtizedeit az NDK-ban élte le. de sűrűn járt Magyarországon: több könyve is napvilágot látott magyarul. A Nap kél: 7.24 órakor, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél:----------n yugszik: 12.17 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILÁRD nevű kedves olvasóinkat! A latin Constantinusból származik. Jelentése: „szilárd, állandó". áS{ldőjárás Várható időjárás ma estig: Az országban változóan felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz zúzmarával. Főként h nyugati, valamint a déli megyékben — a gyakran erősen felhős égből hószállingózás, gyenge havazás is lehet. A délkeleti, déli szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, plusz 2 fok között alakul. ELŐREJELZÉS Enyhül az idő, úgyhogy a hét közepén már —1, +4 fok között lesz a nappali maximum, a hajnali lehűlés 0, —5 fok között várható. A hét végén is és a jövő héten is várható kisebb eső vagy havazás. Kié a pénz? Sok fuvarja volt szombatra virradó éjszaka az egri volán 13-as taxisának. Közben pénzt talált az utastérben. Sok pénzt, amivel több hivatalt megkeresett, de végül is rajta maradt. Azzal jött szerkesztőségünkbe, , hogy másét nem teszi el, segítsünk megkeresni a jogos tulajdonost. Nos, kié a pénz? Kereíse a könnyelmű utas a 13-as taxit, ha igazolja jogosultságát, ez a szám ezúttal szerencsét hoz neki. Addig pedig elismerést a becsületes taxisnak. (pe.) — ÜJ HELYEN A GYER- M EK MOZI. A megyeszékhelyen megszűnt a Hámán Kató Ottörőházban eddig működő népszerű gyermekmozi. Az üzemeltető vállalat a gyermekfilmeket a továbbiakban a szomszédos Bródy moziban tűzi műsorra. — MŰZSÁK. Az egri Gárdonyi Géza Színházban nyílt meg a Múzsák Galériájának új tárlata, az intézmény és lapunk szervezésében. Ezen fiatal fotóművészek vallanak a mai magyar színházról és bemutatkozik a Múzsák Közművelődési Kiadó is. A kiállított könyvek december 29-ig a helyszínen megvásárolhatók. — BÉKEKÜLDÖTTSÉG EGERBEN. Tegnap Egerbe látogatott a Nicaraguái Béketanács kéttagú delegációja S. Castro főtitkárt és L. Torrez munkatársat Kovács András, a megyei nemzetközi bizottság elnöke tájékoztatta a szűkebb hazánkban folyó békemozgalmi munkáról. — ŐSZINTÉN AZ INFARKTUSRÓL. A zagyvaszántói községi könyvtárban december 15-én, kedden délután 5 órától a községi Vöröskereszt alapszervezet és a helyi KISZ-csoport szerviz előadást. A rendezvényen dr. Baranyai Miklós és dr. Macs- kássy Olivia, a hatvani városi kórház főorvosai tartanak tájékoztatót. — PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK OSTOROSON. Az Os- torosi Általános Iskolában különböző rendezvényekkel segítik a tanulók pályaválasztását. Novemberben és decemberben több üzemlátogatáson is részt vettek a diákok, s ezen kívül pálya- választási szülői értekezletekkel is segítik őket. A legközelebb december 15-én, kedden villamosipari szakmában rendeznek iskolaszintű vetélkedőt. — GYERTYAFÉNYES hangverseny. Az egri házasság- kötő teremben — a hagyományoknak megfelelően — december 15-én, este fél hétkor gyertyafényes karácsonyi koncertre kerül sor, ahol fellép az Építők Agria Vegyeskara, a Dobó gimnázium leánykara, Urbán Péter (orgona), Kalmár Gyula (zongora), Szoó Istvánná (ének) és Kakuk Jenő (vers). EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon : 11-000. _ GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: ^GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó- községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KfiSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. (Fotó: Perl Márton) Naptárak — Egerből A Révai Nyomda Egri Gyáregységének — a lapunkat is előállító megyeszékhelyi üzemnek — 1980-ban bővült a termékskálája naptáraikkal. Ebben az esztendőben — még a nyár végén — a szovjet exportra került cicás naptárak nyitották a sort, s a 100 ezer példányos szállítmányt egyéb „időmérők” is követték. Asztali- és falinaptáraic- kal a megrendelők között van például a Gondolat Könyvkiadó, rdklámcélok- ra nyomatott Egerben továbbiakat banki partner, takarékszövetkezet; kártya- kivitelben több százezer dadarabot a Skála, s plakát formájában is számos más vállalat. Az Interpress Bulgáriába küldte nyolcezres megrendelését, a budapesti Lénia reklámiroda nagyanyáink receptjeit is közreadta, minden bizonnyal örömmel fogadott 1988-as naptárain. Egerben ritka vendégeket üdvözölhet a publikum hétfőn este a Gárdonyi Géza Színházban megrendezendő filharmóniai hangversenyen. Az egri szimfonikusokat a nemzetközileg ismert Lisztdíjas karnagy, Németh Gyula vezényli, az est szólistája Failoni Donatella zongoraművésznő. Róla egyébként illik tudni, hogy a világhírű Sergio Failoninak, a Magyar Állami Operaház egykori igazgató-dirigensének a lánya. S ha már a családi kapcsolatoknál tartunk: Oszter Sándor színművész felesége. A hétfői fellépést megelőző próbák egyikén beszélgettünk vele. Lefegyverző közvetlenséggel avat be mindennapjaiba: — Az utóbbi időszakban gyakran léptem fel OlaszLegalább hároméves szakmai gyakorlattal rendelkező fiatal borász szak- és betanított munkások számára rendeztek szakmai-politi- kai-munkavédelmi vetélkedőt az elmúlt héten Egerben. Az első ízben megrendezett országos döntőnek az Eger—Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinát adott otthont. A gyakorlati és szóbeli országban, szülőhazámban, de jártam Ausztriában, NSZK-ban is. A múlt esztendőben egyébként ott készült egy Liszt-lemezem, amelyet már lézertechnikával vettek fel. Itt is mozgalmas az életem. Legutóbb Pécsett iskolásoknak adtunk egy ifjúsági koncertsorozatot, ahol én kísértem kollégáimat is. Szenthelyi Miklóst, Pege Aladárt és Kovács Endre orgonaművészt. Utóbbiról úgy tudom, gyakran megfordul Egerben. E programok érdekessége számomra az volt, hogy műsorvezetőként is bemutatkoztam. A fiatalokkal való közvetlen kapcsolat, a zene népszerűsítése különösen nagy élményt jelentett. — Az egri koncerten Chopin e-moll zongoraversenyét erőfelmérés mellett a résztvevők megismerkedtek Eger borkultúrájával, s egyéb nevezetességeivel is. A kétnapos küzdelem után szombaton hirdettek eredményt. Első helyezett Domokos Zoltán boglárlellei szakember lett. Mesterszakmunkási bizonyítványt szerzett Bóna Éva Kecelről, s Sike Tamás (képünkön), aki az Egervin dolgozója. játssza. Van-e ennek valamiféle aktualitása? — Chopin és Mozart zenéje számomra a „nagy szerelem”. Egyébként a műsort az Országos Filharmónia alakította így, tehát ebbe különösebben nem volt beleszólásom. — Milyen utazásokat, fellépéseket tartogat a közeljövő? — Azt biztosan tudom, hogy legközelebb az NSZK- ban fogok vendégszerepelni, de szó van egy amerikai turnéról is, no és tavasszal egy budapesti önálló estre is készülök. Az említett zongoraverseny mellett tehát Smetana Moldva című szimfonikus költeményét mutatják be, és Dvoráktól a Szláv táncokat. (jámbor) Farmerek és tinisztárok Lee Cooper-show a körcsarnokban December 17-én, este fi órakor Egerben, a városi sportcsarnokban kétrészes műsor várja az érdeklődőket. Először a világhírű Lee Cooper cég legújabb kollekcióját: nadrágokat, dzsekiket, kabátokat és kiegészítőiket mutatják be zenével, tánccal kísérve a közönségnek. Ezután a jövő popzenei ígéretei, Zoltán Erika. és a Fan Fan együttes adnak műsort. A show-műsor- ra a sportcsarnokban és az Ifjúsági Házban lehet jegyet kapni. Ki miben tudós? — fizikából Vetélkedősorozat diákoknak Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola fizikatanszéke, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Heves megyei csoportja, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, a megyei úttörőelnökség és a gyöngyösi Török Ignác Űttörőház az 1987 88-as tanéviben Ki miben tudós? elnevezéssel vetélkedősorozatot szervez fizikából megyénk általános iskolás tanulói részére. A versengés háromfordulós lesz. Az elsőben és a másodikban írásbeli, míg a döntőben ezen kívül még szóbeli feladatokat is kapnak a diákok. Az egyes fordulókat 1988. január, február és március hónapokban rendezik meg a pajtások iskoláiban, a területi úttörőelnökségeken, a gyöngyösi Török Ignác Üt. törőházban. A vetélkedő egyébként az általános iskolai tananyagra épül. FILHARMÓNIAI KONCERT A MEGYESZÉKHELYEN Vendégművészek: Failoni Donatella és Németh Gyula Iskolaszövetkezeti könyvnapok rA Merkúrtól k jelentjük Trabant L. H. Bp. 1119 Trabant C. H. Bp. 321 Trabant L. Spec. Bp. 10 588 Trabant L. Spec. Db. • 9 548 Trabant Combi Bp. 3 213 Trabant Combi Db. 2 800 Wartburg Standard Bp. 2 206 Wartburg Standard Db. 1 576 Wartburg Special Bp. 3 860 Wartburg Special Db. 3 160 Wartburg S. tolót. Bp. 11 017 Wartburg Tourist Bp. 2 307 Wartburg Tourist Db. 1 817 Skoda 105 S Bp. 11 842 Skoda 105 S Db. 8 956 Skoda 120 L Bp. 27 684 Skoda 120 L Db. 15 539 Lada 1200 Bp. 47 647 Lada 1200 Db. 34 141 Lada 1300 S Bp. 21 776 Lada 1300 S Db. 16 610 Lada Szamara Bp. 277 Lada Szamara Db. 286 Lada 1500 Bp. 15 676 Lada 1500 Db. 11 948 Lada Combi Bp. 570 Lada Combi Db. 6 144 Moszkvics Bp. 384 Moszkvics Db. 293 Polski Fiat 126 P Bp. 2 168 Polski Fiat 126 P Db. 1 713 FSO (P. F.) 1500 Bp. 7 153 Dacia Limousin Bp. 7 886 Dacia Limousin Db. 6 896 Dacia Combi Bp. 2 605 Dacia Combi Db. 2 845 Dacia TLX Bp. 2 154 Dacia TLX Db. 2 552 Zastava Bp. 18 533 Volga Limousin Bp. 1 297 Volga Combi Bp. 1 113 A szövetkezeti közművelődés rangos eseménye az immár ötödik alkalommal sorra került Heves megyei iskolaszövetkezeti könyvnapok rendezvénysorozata december 18-ig. A Dobó gimnáziumban megtartott ünnepségen Varga László, Meszöv-főelőadó nyitotta meg az eseményeket, majd Bazsó Márton, a Móra Könyvkiadó igazgató- helyettese ismertette az ifjúsági könyvkiadás helyzetét, a következő évi felada. tokát. A program során ismertették azt az irodalmi pályázatot, amelynek eredményhirdetésére a követke_ Ismét tart tengizi ügyeletet a moszkvai rádió magyar adása: hétfőn és kedden (december 14-én és 15- én) a rádióhallgatók itthoni idő szerint reggel héttől déli tizenkét óráig a 233-73-16 moszkvai telefonszámon üzenhetnek a Kaszpi-tenger zö év májusának végén kerül sor, s a résztvevők az általános és középiskolai vers- és prózamondásban mérhetik össze tudásukat. A Móra Kiadó hat szerkesztőíró munkatársa a Dobó gimnáziumban és az egri 3-as Számú Általános Iskolában rendhagyó irodalmi órákat tartott. A következő napokban pedig a füzesabonyi szakközépiskolába Dorogi Zsigmond, a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője, a hatvani Széchenyi szakközépiskolába Király Lajos költő, a hevesi 5. Számú Általános Iskolába Jani- kovszky Éva és Teknős Péter írók látogatnak el. A melléki Magyarújvárosban dolgozó rokonaiknak, kollégáiknak, ismerőseiknek. A moszkvai rádió magyar szerkesztőségében magnószalagra rögzítik a karácsonyi, újévi jókívánságokat, üdvözleteket, és a címzettek már szerdán, december 16- án megkapják ezeket. füzesabonyi 100-as számú iskolában dr. Kocsis Bernét ezredes Eger török alóli felszabadulásának 300. évfordulója alkalmából tart előadást, és mutatja be a Zrínyi Kiadó legújabb könyveit. Tizenötödikén Hegedűs Mária, a Magvető Kiadó irodalmi vezetőije az egri Gárdonyi gimnáziumban tart élménybeszámolót. Poroszlón, Markazon, Kaiban, Kápolnán, könyvkiállí- tásokra, szavalóversenyek megrendezésére kerül sor. A megye mind a 44 iskolaszövetkezetében, az iskolai boltokban könyvárusításra. kamarajellegű könyvkiálli- tásokra, filmvetítésekre és vetélkedőkre kerül sor. A magyar adás szerkesztője tájékoztatta az MTI-t, hogy legutóbb, a november közepén tartott telefonügyelet alkalmával csaknem kétszáz hívás futott be. s az üzenetekre adott tengizi válaszokat is lejátszották a magyar műsorokban. Karácsonyi és újévi jókívánságok Tengizbe NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE.—-Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VADÁSZI JANOS — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. Iksz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. Győztes ifjú borászok