Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-04 / 260. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. november 4., szerda KIÁLLÍTÁS NAGYRÉDÉN Egy újabb galéria A galéria Közvetlen, családias hangulatú ünnepség előzte meg Molnár József nagyrédei kiállításának a megnyitását. A községi könyvtár egyik helyiségében kaptak helyet a helybeli születésű művész kartonjai. Egy új vállalkozásnak lehettek tanúi azok. akik az eseményen részt vettek. Előbb Erki János, a községi tanács vb-titkára szólt arról, hogy a szándék egy állandó galéria kialakítása, amelynek még nem tudtak nevet adni. Volt, aki a falusi galéria, volt aki a könyvtár-galéria megjelölést találta a legmegfelelőbbnek. Még nem döntöttek. De abban már az ötlet megszületésekor mindenki egyetértett. hogy az első rendezvény mindenképpen Molnár Józsefnek adjon lehetőséget arra. hogy igazolja és illusztrálja művészetének a szülőföldhöz -való kötöttségét. Azután a kiállított anyagról és annak megalkotójáról Reisz László tanár formázott jól gördülő, lényegre mutató mondatokat. Többek között: — Annak ellenére, hogy Molnár József a fővárosban él és alkot, mégis Nagy- .rédén érzi igazán otthon magát. Gyermekkorától kezdve őrzi magában a szülőfaluja képét, a tájat, az itteni hagyományokat és az itt élő emberek érzés- és gondolatvilágát. Bár az ezekre a gondolatokra utalva azt hangsúlyozta a művész, hogy ma már képeinek jó része új témaköröket ölel fel. mégis Nagyréde maradt a meghatározó élménye mára is. Azt azonban sajnálattal állapította meg. hogy egykori szomszéd házbeli pajtásai, gyermekbarátai nem jöttek el a megnyitóra, de bízik benne, hogy érdeklődnek majd a szülőfaluhoz kötődő, a galéria gondozásában kiállított művei iránt. Nem adnánk vissza a valóságot, ha nem említenénk meg. hogy erre a kis ünnepségre nemcsak a helybeliek népes csoportja jött el, hanem a megye különböző részéből és a fővárosból is érkeztek ismerősök, barátok, akik jó szívvel gratuláltak a festőnek és nagy tetszéssel nézték végig a vázlatokat. — Miért éppen vázlatokat hozott erre a kiállításra? — kérdeztem a festőtől. — Ügy gondoltam, egy kisebb helyiségben ezek a kis méretű lapok illenek bele a hangulatba. Most, hogy magam is jól szemügyre vettem a helyet, azt gondolom. a későbbiekben lehet majd itt nagyobb méretű képeket is bemutatni. — A vázlatok az első gondolatokat, emóciókat körvonalazzák. Később van-e ezeknek önálló életük, amikor öntörvényeik szerint formálódnak végleges alkotássá? — Ha egy meghatározott helyre, meghatározott térbe kell a végleges alkotást, elkészíteni, akkor • a vázlat annak kicsinyített képe lehet csupán. De előfordul, hogy az első gondolatok után mások jönnek és ezért a festmény alakul, formálódik. esetleg csak a vázlatnak egy részlete lesz a végső megoldás. Aki érdeklődik a festészet iránt, jól - tudja, ki Molnár József. Hogyan indult pályája kezdetén VIT- díjasként a Földosztás című képével a siker felé vezető úton, majd a Szüretelő csoport című munkája keltett országos érdeklődést iránta. Nagyrédén 1963-ban készült el sgrafittója. majd 1983-ban a község házasság- kötő termét mozaikkal díszítette. Ezért ma már alkotásaival is kötődik szülőfalujához. Az pedig a „bölcsőhely” ragaszkodásának egyértelmű megnyilatkozása, hogy a falusi galéria első tárlatára éppen őt hívták meg. Jó remények megszületését sejteti a művészetpártoló gondolat fogantatása és megvalósulása Nagyrédén. (g. molnár) (Fotó: Perl Márton) Molnár József alkotásai A továbbgondolás jegyében Nem először fogalmazom meg, hogy egyre színvonalasabbá. igényesebbé válik az egyébként is népszerű Jó reggelt! kínálata. Erről győződhettem meg szombaton is. Két tovább- töprengésre késztető riportra különösképp felfigyeltem. Korábban Nyerges Ferenc mondta el véleményét, kritikáját a Táltos Gmk által gondozott képeskönyvről. Mi tagadás: kemény szavakkal ostorozta a különben mutatós kiadványt, kifogásolva például azt, hogy úgy mellőzték Karinthy Frigyes sikeres fordítását, hogy annak alapvető leleményeit mégis „átmentették” az új változatba. Feuer András műsorvezető-szerkesztő érdeme az, hogy megszólaltatta a másik fél képviselőjét is, akinek így módja adódott érvei felsorakoztatására. Az az érzésem, hogy az igazság ebben az esetben is osztott, feltétlenül dicséretes azonban, hogy ütköztették az egymással ellentétes álláspontokat, s ezáltal árnyaltabbá tették számunkra az összképet. Olyan gyakorlat ez. amelyet .mindig. mindenütt követni kellene, hiszen az így szerzett sokrétű információk megkönnyítik számunkra az eligazodást. Az sem lényegtelen, hogy feltétlen reflexszé rögződve' pozitívan befolyásolhatják cselekedeteinket. Az élet minden területén. Bölcsesség, oh! Lassan három évtizede foglalkozom újságírással, azaz nemcsak középiskolai tanárként, de toliforgatóként is nyomon követhettem: miként alakul a felnövekvő nemzedékek értelmének és karakterének pallérozása. A miniszterek egymást váltották .mindegyik rajtoltatta sajátos elképzeléseit, aztán távozásokkal ezek zöme kátyúba jutott. A következmények elszomorítóak. A nyolcadik osztályból kikerülők nem is kis része még az értő olvasás fortélyait sem sajátított a el. Optimista lévén mégis bizakodással igeneltem az oktatási törvénynek. akkor is, ha okos kitételeinek valóra váltása meglehetősen hosszú időszakot kíván. Mivel minden részletet — ezt bevallom — nem tanulmányoztam át, ezért igenigen meghökkentem, amikor egy egészségügyi szak- középiskola tanárai arról beszéltek, hogy hazánkban mindenütt nappali tagozaton tanulhatnak azok a fiatal lányok is, akiknek gyermekük született. A karitársak nevüket ugyan elhallgatták, de intenzíven méltatlankodtak a fura helyzet miatt. Így reagált az érintett tinédzser is, aki a rendelkezések által rögzített jogaira hivatkozott, s így követelt méltányosságot. Hadd ne ragozzam tovább, hiszen ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy Nobel-díjat aligha érdemelne, aki ezt az abszolút pe- dagógiátlan passzust kitalálta. Nem feszegetem, hogy e téren mit hozhat a jövő, de az tény, hogy gimnáziumaink mellé nem emeltethetünk speciális rendeltetésű bölcsődéket, ahol szakavatottan gondoznák az apróságokat, amíg az ifjú anyukák az iskolapadban ülnek, s történelemből vagy matematikából felelnek. Az ilyesmire nincs pénz, egyszerűbb lenne mérlegelni ezt a rémisztő elhatározást. s korrigálni azt a hibát, amit jó néhányan elkövettek. Azok, akik bölcsésségből, előrelátásból, vitathatatlanul elégtelenre vizsgáztak. A forintok varázsa A nálunk bemutatkozni kívánó holland festő, avantgárd alkotását ellopták kocsijából. Ragaszkodott hozzá, mert hirdetést tett közzé a Népszabadságban, s tízezer forint jutalmat ajánlott a megtalálónak. Hétfőn aztán kiderült, hogy a nyomda ördöge közbeszólt, mert ez a summa tízmillió, örülhetett a megtaláló, s a tetemes összegtől úgy elbűvölődött a zsurnaliszta, hogy ugyaneny- nyit emlegetett, de dollárban. Korrektül helyesbített, s mi derültünk ezen a szenzációsnak számító, bakikkal fűszerezett sztorin. A hét eleji starthoz bármikor elfogadnánk ilyen ajándékot. Akkor is, ha nem a rádiósok postázzák nekünk . . . Pécsi István Párizsi pillanatfelvétel Hatalmas köd van. A fény fővárosa délelőtt tízkor besötétedett. Mintha a Napkirály gyertyáit sorra leolto- gatta volna valaki, metszőén hideg szél fújt. Az Eiffel- torony kettémetszve látszik. A csúcs eltűnt az ideiglenes égben, s már-már nem tudom: a torony tartja-e az európai borút, vagy a köd támasztja a vasoszlopot. Amely végül is attól szép, hogy nincs semmi értelme. A Trocadero téren állunk. Előttünk homorú épület, mint a Szajna felé görbülő két hatalmas tenyér, a Chaillot-palota keleti és nyugati szárnya. Előtte tér, mindenki siet, fázik. A köveken néger fiúk térdelnek, árusok. Farmernadrágban és pulóverben, alig felöltözve kínálják az afrikai egzotikumokat. No, és a giccseket. Ügy néznek fel, mintha imaszőnyegről figyelnék a forgalmat, háttal a toronynak. Kissé előrébb, négy-öt lépcsővel lejjebb, két motoros rendőr berregteti Hondáját. Nézik a buszból kiszálló turistákat, fekete bőrszerelésükben mosolyognak. Mozdulatlanak. Aztán egyszerre felmotoroznak a lépcsőkön, a kis téren» a legnagyobb fordulatszámra berregtetek a motorokat, s egy villanás alatt ott teremnek a négereknél. Elzavarják őket. Aztán le sem szállva a Hondáról, leugratnak a lépcsőkön, és elmennek. Az egyik fekete bőrű fiú leveszi szőnyegéről a követ, s akkora szél fúj, hogy felgöngyölíti. Fut portékája után. Aztán aki arra jár, felszedegeti és visszaadja. Kár, hogy a Napkirály nem láthatta. Aki esténként, ha nem sütött a Hold, az utcákat gyertyákkal világíttatta ki. ö állíttatta fel a rendőrséget is. (Már akkor sem volt valami fényes a közbiztonság Párizsban.) Most is bármelyik pillanatban, bárhol robbanhatna bomba. A francia fővárosban a szirénázásókra már senki sem kapja fel a fejét. Olyan természetes, mintha egy kávét kérne az ember az utcasarkon. Száguldoznak a motoros és az autós rendőrök, a terrorizmus túlsó végletei. Mindenhol ott vannak látszólag, de a valóságban a lehetetlenre vállalkoznak. így aztán a racionalitásban is irracionálisak — elküldik a néger fiúkat. Ahogyan a Szajna folyik odalenn, eszembe jutnak, amik a metróban történtek. Kábítószeres fiatal férfi tá- molygott a kocsiba, nekidőlt az ajtónak, s gitározni kezdett. Énekelt. Valami furcsán nyers, de mégiscsak hajlított dallamokat. Franciákat. Csak a külföldiek figyelték, s az az érzésem, hogy itt végső soron mindent csak a külföldiek figyelnek. A párizsiakat nemigen érdekli Párizs. Gyönyörűen énekelt, amikor az egyik állomáson két rendőr szállt be. A fiú már velük együtt szállt ki, de azért még nem vitték ma.gukkal. A metró külön életet él. Egy öregasszony olyan beszédet tart, amelyre még a franciák is felkapják a fejüket. Mosolyognak. Az öregasszonynak talán még szoknyája sincs, legalább ötven színes kendővel csavarta magát körül. A derekán nyolc-tíz más méretű és színű táska lóg. Beszél. Lendületesen, pátosszal, a görög és római szónokok is tanulhatnának tőle. Persze egyetlen szót sem értek a szövegből, mégis lenyűgöz. A hangsúlyok, a szünetek, a hang elgyengülése, és a már- már ordítozásig felerősített beszéd megdöbbentően hat. Hiteles, mert hisz abban, amit kiejt. ^ Több állomáson keresztül mondja egyfolytában. Sejtésem szerint hittérítő lehet, valamelyik1 szektának a tagja és szónoka. Gyönyörű öregasszony. Párizs legutolsó bohóca, kendőkből ösz- szecsavart Eiffel-torony. Öt szeretném meghívni a legközelebbi kávézóba, s a kedvéért talán még franciául is megtanulnék. Olyanok a presszók és a kiskocsmák az utcákon, mint a Napkirály szeme. Titokzatosak, minden ház alatt ott vannak, s mindegyik más. Talán még a nagy uralkodó idejében épültek. Azt hiszem, hegy Párizs szellemiségére a házak padlásterei, a könnyedségére, a lezser- ségére az épületek földszintjén végighúzódó presz- szók hatottak elsősorban. Aztán a Montmartre dombja. Festők és mulatók magaslata, ahol néhány frankért lerajzolják vagy lefestik az embert. Az egyik művész árnyképeket vág ki papírból, az arc sziluettjét. Ügy csattog az olló, ahogyan a téren az árva galambok szárnya. Fizetett, kimért, kide- kázott bohémélet. Szürke, mint a Szajna vize. Az egyik alagsori mulatóban a mennyezet fagerendás. Két zenész és húsz-harminc diák francia sanzonokat énekel. Egymás után fogynak a vörösborok, a pezsgők. Az öreg, pocakos énekes kívánságra bármit eldalol. A zongorista időnként felugrál a székéről, játék közben integet. Aztán egyszercsák befejezik a zenét, az öreg egy kalappal körbejár. Aprópénzt gyűjt. A Montmartre alatt ott a Pigalle. Ki tudja, hogy mi van most a 63. számú házban, ahol először állította ki műveit Van Gogh? Biztosan valami kabaré, szexmozi, vagy műsoros bár — lányokkal és fiúkkal. Eladhatók- kal és megvóhetőkkel. A pillanat tulajdonosa a vendég, s a Pigalle központjában forog a Moulin Rouge vöröslő vitorlája. Nem a szél, hanem az öreg kalapjában összegyűlt aprópénz mozgatja, vagyis ez már nem is annyira apró. Mintha a világ kéjérzete pörögne a párizsi éjszakában i— megállíthatatlanul. Hatalmas köd van, íme a Trocadero. Fázom, és nem szeretem Párizst. A néger fiúk is lassan elmennek a rendőrök után, félve és dideregve tudják a rendét. Az Eiffel-torony derékba törött, ahogyan a világváros sem olyan, mint amikor a mítoszait megteremtette magának. Idelótszik a Szajna, s szürkén hömpölyög tovább, mint Párizs szemetes utcáin a forgalom. S ez a köd, ez lenne a Napkirály tekintete? Vaderna József
