Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-11 / 266. szám
4. KULTÚRA NÉPÚJSÁG, 1987. november 11., szerda SOKOLDALÚ TÉVÉSZEMÉLYISÉG Vágó István HEVES MEGYE ÉS EGER VISSZAFOGLALÁSA A TÖRÖKTŐL Az első súlyos csapás Kicsoda-micsoda is ez a Vágó István — morfondírozok stílszerűen útban a Televízió felé. ahol a népszerű riporter-játékvezetővel van randevúm, aki emellett számítógépes és nyelvészeti műsort is vezet. A gondolatsort folytatva teszem fel az első kérdést. — Senki sem a pólyában határozza el, hogy tévés lesz. Hogyan jutott el idáig? — Érettségi után feltettem magamnak a kérdést: hogyan tovább? Humán vagy reál? összeült a családi kupaktanács, és kialakult a vélemény: ha valaki a humánt választja, az leszámol a reállal. Ellenkező esetben nem zárják ki egymást. Így aztán vegyészmérnök lettem, állandó nosztalgiával a kulturális területek iránt. A nosztalgiámat úgy éltem ki, hogy nyelveket tanultam. De jött a Riporter kerestetik. Ez volt a nagy lépés. 1975- ben kerültem a Televízióhoz, mint játékvezető, a Kicsoda-micsodába. Ott ragadtam. Vetélkedők sora következett: Soha jobb kor.', Malom, Most mutasd meg.', Van képünk hozzá, A fele sem igaz. Hogy kik vannak! Közben a Jókai-vetélkedő, Utazás Kvizlandben. Végül most a Van benne valami. — Visszatérés a kezdetekhez, hiszen ez is Bar- kochba. De nem csak vetélkedőket vezetett. — Persze, volt más is. Szivárvány, riportok, egyebek. — Említette, hogy nyelveket tanult. Milyen nyelveken beszél? — Angol, francia, német és spanyol felsőfokú nyelvvizsgám van. Beszélek egy kicsit olaszul —, Olaszországban is vezettem már műsort, természetesen olaszul —, (portugálul, arabul. És legtovább oroszul tanultam. Nem szokványos, hogy a néptánczene önmagában a színpadra kerüljön. Igazi élettere nem is ez. Mégis dicséretes, ha az Országos Filharmónia a pódiumra hívja legjobb képviselőit, hiszen a táncházmozgalom újjáéledése, 1972 óta az egykori parasztzenészek játéka elnyerte azt a jogot, amire képes és érdemes volt. S amit érdemes, azt ismerni, tanulni is kell! Ehhez pedig jó alkalom az effajta népszerűsítés. A hangversenyrendező tehát jól választott. amikor Gyöngyösön, október 27-én és 29-én a Mátra Művelődési Központban — Nagyon szerteágazó a tevékenysége. Hogyan alakult ez ki? — Kétféle embercsoport van. Az egyikhez tartozók egy területen mélyre ássák magukat. szakemberek lesznek. A másik embercsoportot minden érdekel, de talán nem annyira alapos. Ügy érzem, én az utóbbiak közé tartozom. Annyit tudok azokról a területekről, amelyekkel foglalkozom, hogy például Grétsy Lászlóval együtt eldöntsem. mivel foglalkozzunk. aztán • megírjam az Álljunk meg egy szóra forgatókönyvét. És én állítom össze a vetélkedők — jelenleg a Van benne valami — kérdéseit. A felkészüléshez természetesen lexikonokat, szakkönyveket veszek igénybe. És van egy reál és egy humán műveltségű segítőm. — Mit szeret a legjobban a sokféle tevékenység közül? — Játékstruktúrákat kitalálni. A mechanizmus kidolgozása mérnöki munka, igazi szellemi munka. Nem az. amit a kamerák előtt csinálok. — Tizenkettedik éve van a Televíziónál. Mi a munkakörének a meghatározása? — Szerkesztő-riporter vagyok, a Szórakoztató Főszerkesztőségnél. — Most min dolgozik? — Az állandó műsoraim mellett készítettem egy Házaspárbajt. A Pécsi Ildikó— Szűts Lajos. Poór Klári— a fiatalok elé hozta a leginkább őket érdeklő zenét. A Muzsikás együttes — Sipos Mihály, ifj. Csoóri Sándor, Éri Péter. Hamar Dániel — a szakma legjobbjai közül valók. Kezdettől segítik a friss népzenei megújulást. Rendszeresen játszanak a Fővárosi Művelődési Ház néptáncprogramjain, gyűjtenek és tanítanak táncokat. Diákklübok visz- szatérő vendégei Budapesten és vidéken, rádió-, televízió. és filmszerepléseik révén mindenfelé ismerik őket. Oldott hangulatú, jó válogatást adó hangversenyük áttekintés volt a paraszti Farkas Bálint, Felföldi Anikó—Körmendi Vilmos és Schmidt Bea—Tahi Tóth László házaspárral. — Milyen tervek foglalkoztatják? — Ügy érzem, a Van benne valami és az Álljunk meg egy szóra! még „elél” egy darabig. De természetesen már gondolkodom újabb műsorokon. És közben most élem második nosztalgiahullámomat. ezúttal a külpolitikai műsorok iránt. — Az a benyomásom, hogy Vágó István hallatlanul könnyed, fesztelen ember. — Örülök, hogy így látja. Vannak, akik a kamera előtt megmerevednek. Mások pedig — ez a ritkább — akik a magánéletben zárkózott, visszafogott, csendes emberek, a kamera előtt felszabadulnak. a kamera többletteljesítményre inspirálja őket. Én is jobb társalgó vagyok ott. mint a magánéletben. — Mondana a magánéletéről is valamit? — Feleségem újságíró, hétéves fiunk most első osztályos. Megköszönöm a beszélgetést. és elindulok hazafelé. Az autóbuszon ismét morfondírozok: kicsoda-micsoda is ez a Vágó István? Most legalább személyesen is megbizonyosodtam róla, hogy van benne valami. Sokoldalú tévészemélyiség . .. E. M. hangszerek használatáról és az egész magyar nyelvterület táncrendjéről. A háromtagú, vonósokból álló „banda” ki-kiegészült ifj. Csoóri Sándor temperamentumos didajátékával és Sebestyén Márta gazdag díszítésű, szép hangú énekével. Hamar Dániel szabatos, de közvetlen hangú összekötője segített a gyöngyösi általános és a középiskolásoknak bepillantani a néptánczene mai életébe, hangulatába. Ha a zenét a hallgatóktól a pódium el nem választotta volna, talán még táncra is perdültek volna. Schubert Henrik 1685. október 18-án bocsátotta ki Eszterházy Pál nádor fegyverbe szólító felhívását Heves vármegyéhez is, ,,a természet szerint való örökös ellenségünk" ellen. Tájékoztatta a megye rendjeit. hogy gróf Csáky István „kassai generális úr’ -at és gróf Aeneas Caprara tábornagyot az uralkodó „sok számú néppel együtt avégre küldi kegyelmetek közé, hogy egyenlő szívvel-lélekkel segítccsük őfelségét tehetségünk szerint a pogány nemzet ellen, s együtt sá- lyos igája alól szabaduly- lyunk föl!...” Az egymást követő több fegyverbe hívó parancsok Heves és Külső-Szolnok vármegyékben teljesen eredménytelennek bizonyultak. Megyénk visszafoglalása során népe nem kelt fel, nem ragadott fegyvert. A közgyűlés nemes urai óvatoskodtak. 1685. október 25-én kimondták, hogy Eger és Hatvan, valamint Sírok vára török uralom alól való felszabadítása előtt a megyebeli nemesek nem akarnak fegyveresen felkelni. (!) Az 1686. évi törökök elleni hadjárat nagyvonalúnak ígérkezett. Már június 18-án Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek azt jelentette egy híve Bécsből, hogy „hallotta, látta is sok hadaknak gyülekezésit, s Egernek, s más váraknak is megszálló szándékokat..De a levéltárban megőrzött német és olasz katonai két szakvélemény igen tartózkodóan foglalt állást Eger megostrom- lásával kapcsolatban. Mindkettő hangsúlyozta, hogy „Egert körül kell tábrozni,” azaz blokád alá venni, de megostromlásától óvta a hadvezetést: a vár erős és hírek szerint, fegyverekkel, katonával és nem utolsósorban élelemmel jól felkészült volta miatt. „Egerről azt beszélik. miszerint erős helyőrséggel van ellátva, úgyhogy elfoglalása csak hosszú idő árán volna lehetséges," — vallotta a német katonai szakértő. Tehát, az Eger elleni támadás elhalasztását javasolták. Az 1686. évi sikeres hadműveleti terv kimunkálása is csak nagy viták között érlelődött meg. A haditerv 2 ezer magyar katonát Felső- Magyarországról a még mindig török kézben lévő Hatvan térségébe rendelt, hogy zárják el az utat az egri törökök elől Buda felé, hogy annak megostromlása alatt az egriek ne zavarhassák a mindenképpen súlypontinak szánt hadműveletet. Végre kézre kívánták szerezni „az ország szívé”-t: Budát. 1686 januárjában Caprara tábornagy, „Felső- és Alsó- Magyarország parancsnoka” elrendelte, hogy az Eger körül fekvő Heves, Borsod és Gömör vármegyék népe „halálbüntetés és falvaik felégetése terhe alatt" senki se merészeljen bárminemű élelmiszert juttatni az egri tö- rökségnek! Báró Peter Mercy lovassági altábornagy parancsnoksága alatt a Szolnok térségében állomásozó szövetséges tiszai hadtest 2—2 lovas- és gyalogos-, valamint 1 dragonyosezredből állott, mintegy 3 ezer emberrel. De itt foglaltak állást a kassai vicegenerálisnak, továbbá Petneházy Dávidnak és Gombos Imrének a parancsnoksága alatt álló magyar huszárcsapatok is. Ezek az erők kivált Hatvan és Eger körüli portyázásokban vették ki derekasan a maguk részét, nehogy a törökök hatékonyan támogatni tudják Buda megindult és döntőnek szánt ostromát. Levéltári adat tanúsítja, hogy az 1686. január 17. előtti napokban Mercy hadteste „Hatvan előtt” állt, nyugtalanítván, támadva a fontos szandzsákszékhely helyőrségét. Nyilván ostromtüzérség hiányában Hatvan megostromlására nem is kerülhetett sor. De a lassan- lassan elszigetelődött hatvani török katonai bázis fegyveres ereje azért nem ült ölbe tett kézzel. Áprilisban az Ipoly mellékére törtek. , végigrabolták a falvakat, sőt sok embert „rabságra vittek”. Lotharingiai Károly főparancsnoksága alatt a szövetséges keresztény csapatok 1686. június 18-án kezdték meg Buda vára ostromát, s csak hosszú, véres és súlyos áldozatokat kívánó harc árán sikerült szeptember 2-án megdönteni az Oszmán Birodalom uralmát Budán. Közben megtörténtek az előkészületek Eger megvételére is. Fridericus Rummel tábornok szigorúan elrendelte Heves megyének, hogy az Eger környéki falvak lakossága minden ingóságával egyetemben távozzon lakóhelyéről, s ideiglenesen Fel- ső-Magyarországba költözzön, pusztán hagyván települését. Azokat a falvakat, melyek nem tennének eleget e parancsnak, lakóházait felégetik, jószágaikat pedig elkobozzák. Ekkor Eger alatt a Tiszáig, nyugat felől pedig a Tárnáig ürítették ki a települések népét. A hatalmas kiterjedésű területről tehát lehetetlenné vált az egri törököknek bárminemű élelemszerzés. A Buda ostroma alatt azonban élénk katonai műveletekre került sor. Az egri törökök például júliusban Hatvan környékén borzalmas vérengzést végeztek. Az oszmán katonaság mintegy 500 magyar huszárt vágott ekkor le. Carafa és Heissler csapatai egyesültek, sőt Hatvan felé elő lis nyomultak, de erejük pusztulása nélkül nem úszták volna meg, ha ütközetbe bocsátkoztak volna az erős ellenséggel. Ekkor 600 török és tatár fedezete alatt több száz kocsi élelmet és lőszert tudott szállítani az ellenség Eger feltöltésére anélkül, hogy ezt az Alföldön cirkáló császári és magyar lovascsapatok észrevehették volna. Ez a becses szállítmány jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Eger városa és vára oly hosszú ideig dacolhatott a hlokád ölelő karjaiban a keresztény fegyverekkel. A törököknek ezt a bravúrját azonban Carafa és Heissler tábornokok 1500 magyar és 1000 német katonájukkal keményen megtorolták. A merész vállalkozás részese volt a kiváló magyar lovastiszt: Petneházy Dávid és Semsey Pál is, magyar huszárjaikkal. A csapatok egészen Eger Hatvani kapujáig — a mai sztk-központ épülete tájékáig, — lopakodtak előre, miközben a magyar lovasok az Eger alatti nagy réten legelő marhacsordát iparkodtak elhajtani. Ez azonban csak csel volt; ugyanis az értékes élelem védelmére Oszmán egri beglerbég pasa vezetése alatt kitört a városból egy számottevő török fegyveres csapat. Ezeket azonban a már generációkon át jól bevált módszerrel úgynevezett „lesre csalták”. A szalóki völgy felé menekült színleg a magyar huszárság, s amikor a völgyben elrejtőzött nehéz német lovasság és más magyar erők előtérbe értek, azok megrohanták az ellenséget és borzalmas vérengzést végeztek az egri törökök soraiban. A körülfogott törökök közül 200, más források szerint 300 török elesett, 80—100 pedig fogságba került. A merész hadivállalkozásnak az adta meg kivált a nagy jelentőségét, hogy maga az egri pasa. Oszmán beglerbég is a holtak sorában volt. Sőt egy német forrás úgy tudja, hogy a „vice basa" is holtan maradt a szalóki völgy mélyén. Oszmán pasa gyűrűjét és zsebében talált pecsétnyomóját, mint győzedelmi trófeát, Bécsbe küldték az uralkodónak, jeléül, hogy lassan. de biztosan Eger sem kerülheti el sorsát a diadalmasan előretörő szövetséges haderő csapásai alatt. Oszmán pasa halála után Eger utolsó beglerbég pasája a kemény, és nyakasan jó katona. az iszlám északi bástyája utolsó török parancsnoka, Rusztem lett. Eger körül bár egyre biztosabban és határozottabban szorult a gyűrű, de őt nem olyan fából faragták, mint aki a keresztény katonai erők csapásaitól megretten ... (Folytatjuk) Sugár István A filharmóniai koncertsorozat keretében .. . A Muzsikás együttes Gyöngyösön KAMARÁS ISTVÁN: A GNÚ A gnú az utcájuk sarkán várta. A történtek után számíthatott erre. Fásultan intett a rozoga állatnak, hogy tessék, parancsoljon, kövesse. Különösebb fejlemények nélkül tették meg házukig az ötvemméteres útszakaszt, és a lépcsőn is egészen tűrhetően feljutottak. A csengetésre a gnú bután összerezzent. A gyerekek még nem lehettek otthon, mert Klári nyitott ajtót. — István, mi van veled? — kiáltotta rémülten. El is sápadt, pedig a gnút még észre sem vette. — Azt kérdezd inkább, hogy ki van velem — próbált tréfálkozni. Szerette volna, hogy minél előíbb észrevegye Klári ezt a csúnyaságot. Amikor rámutatott a gnúra, a bús képű patás olyan szemrehányóan pillantott rá, hogy karjait széttárva azt kellett mondani, hogy semmi, semmi, de mivel a gnúnak ez sem felelt meg, kerek-perec meg kellett mondani Klárinak, hogy egy gnú van vele. — Ez micsoda? — kérdezte Klári, de még mindig nem adagolt haragot a rémületébe. — Bemehetnénk? — kérdezte ingerülten, hiszen minden pillanatban megje- jelenhettek a szomszédok, és a gnú is idegesen topogott. — Bemehetünk — mondta Klári, még mindig harag nélkül, de azért a gnúnak, látnia kellett, hogy mi lehet közöttük. Most már Klárinak is látnia kellett a gnút, ahogy megáll a fogas előtt végtelen szomorúsággal, hogy ugyan micsodát is akaszthatna ő erre a micsodára. — Könyörgöm, mi van veled? Mit bámulsz? — kiabált rá Klári, és furcsán feléje kapott. — Klári, hidd el... — kezdte bizonytalanul, de gyorsan abbahagyta, mert a gnú idegesen ciccegni kezdett. — Csak egy gnú, bár lehet, hogy ő tiltakozni fog a „csak" miatt — magyarázta Klárinak. — Értem. Egy gnú. Az mi? Vagy ki? — kérdezte aggódva. A gnú most már nyugodtan felvihoghatott volna, de ehelyett figyelmesen Klári felé fordította búbánatos lópofáját. — Szóval azt mondod, hogy egy gnú. A gnú most egy pillanatra levette tekintetét Kláriról, és őrá nézett. Nagyon szigorúan és nagyon szomorúan. Nem volt mit tenni, be kellett neki mutatni Klárit, a harminckét éves, nyolc általánost végzett, kétgyermekes berakónőt, aki az előző nap fakadt ki, hogy ezt nem bírja tovább, méghozzá éppen akkor, amikor ő akarta ugyanezt bejelenteni. Végül ezen vesztek ösz- sze. — Igen, egy gnú — válaszolt. — És hogy jutott eszedbe ez a micsoda? — kérdezte Klári, és megint feléje kapott, és most meg is ragadta a felső karját, és nagy erővel szorítani kezdte. A gnú erre ahelyett, hogy szertefoszlott volna, pimaszul odadugta pocsék lópofáját, hogy közvetlenül tanúja lehessen a furcsa műveletnek. —Nem micsoda, hanem egy gnú — nyögte. — Tudod te egyáltalán, hogy mi az a gnú, te kiemelt szellemi dolgozó? — kérdezte Klári, még mindig harag nélkül, de már iszonyatos erővel szorítva a "karját. Azt nem mondhatta, hogy fogalma sincsen, mert ott állt mellette a sovány tehénből és lópofából összeálló tragikomikus figura. Klári elengedte a karját, és rá sem hederítve a létét ottlétével bizonyító gnúra, berohant a szobába a lexikonjaihoz. Minden lexikont begyűjt, magyarázta a gnúnak, pedig egy idő óta már nem akar mindent tudni. Porcelánfestő akart lenni, folytatta, és meg is bánta mindjárt, végtére az égvilágon semmi köze se lehet az ő dolgukhoz ennek a gyászosképű patásnak. — Megvan! Látod, benne van! — kiabált ki Klári. — Gyertek be! Előreengedte a gnút, de a gyászhuszár szerencsére megállt a küszöbnél, és nem tolatott rá Klári parkettájára a ronda patájával. — Azt írja, hogy: „Con- nochaetus gnuo. Korábban Dél-Afrikában élt, ma már csak védett területeken található, a tehénhez és a lóhoz hasonló, a szarvasmarhák családjához tartozó faj". De ezt a gnú már nem várta be. Talán dolga volt, talán megsértődött. Az is lehet, hogy csak Klári találta ki az egészet.
