Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-04 / 260. szám
RlenujMq 1987. november 4., szerda Százhúsz éve született Gyalán és Somogyhárságyon hunyt el id. Kapoli Antal (1867—1957) Kos- suth-díjas fafaragó pásztor, a népművészet mestere. Fiával, Ifjabb Kapoli Antallal együtt Somogybán, illetve Baranyában élt-. A dunántúli pásztorművészet hagyományaiból indulva, sajátos díszítő stílust alakított ki. A többi között juhászkampókat és szaruból faragott sótartókat készített, olyan sikerrel, hogy a faragás már a múlt század végén kiegészítő kereseti forrása volt. A más társadalmi rétegek számára készített munkák közt találunk székeket, fogasokat, sé- tapálcákal, dísztükröket, fogatokat, gazdag ornamentikájú díszdobozokat. Fiával együtt sikerrel dolgozott a karcolt díszítéssel, továbbá a domború faragással és a különféle színe- zési eljárásokkal. Karcolt és faragott munkáiban egyaránt zsúfolt, az egész felületet betöltő virágornametika a jellemző: az indák közt jelenik meg a juhász, a vadász, a betyár, hol meg egy-egy szarvas, vagy kutya alakja. Szívesen örökítette meg egy-egy szervas, vagy ku- Rákóczi, Petőfi, Kossuth alakjaival díszítene a parasztság körében elterjedt használati tárgyakat. Emlékét a róla elnevezett Kapoli Antal-díj is őrzi. A Nap kél: 6.31 órakor, nyugszik 16.25 órakor. A Hold kél: 15.35 órakor, nyugszik: 4.55 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KÁROLY nevű kedves olvasóinkat! Ögermán eredetű név, Karel, Karl, Carolus lehetett az első alakja. Jelentése a mai német ,,Kerl" után „legényke”. ____ r [időjárás] Várható időjárás ma estig: Lassan keleten is felszakadozik a felhőzet és országszerte változóan felhős időre lehet számítani. Előfordul még elszórtan gyenge eső. A többfelé élénk északi szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Inkább a másik... A videózásnak hosszú távon súlyos egészségkárosító hatása van — állapították meg nyugati pszichiáterek. Azoknál, akik rákaptak, az „elektronikus kábítószerre" — napi adagjuk a 18 órát is elérheti — elsősorban szem- és vesebántalmak, valamint pszichés- és személyiségzavarok lépnek fel. Kissé konzervatív beállítottságommal összhangban, én inkább maradok annál a rágóguminál, amelyik a fogaknak használ. Az még egyelőre olcsóbb is ■ .. (buttinger l — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Kovács András, országgyűlési képviselő fogadja a választópolgárokat ma, 15—16 óráig az ecsédi községi tanács épületében. — ÜJ ABC-k MEGYÉNKBEN. A napokban új ABC- üzletet nyitott a Heves és Vidéke Áfész Pély községben a Fő út 182. szám alatt. Petőfibányán mától gazdagodik hasonló létesítménynyel a település. A Münnich Ferenc utca 1. szám alatt jelentős anyagi ráfordítással készült el a Lőrinci Egyesült Körzeti Áfész újjáalakított áruháza. A négyszáz négyzetméter alapterületű ABC avatóünnepségét délelőtt 10 órakor rendezik. — JAPÁN VACSORAEST. A berlini ötcsillagos Palast Hotel Jade éttermének japán konyhája mutatkozik be november 6-án és 7-én, az Eger Szállóban. A távolkeleti ízekkel este 7-től ismerkedhetnek a vendégek. — TIT-TANFOLYAM. A TIT Heves Megyei Szervezete könnyűgép-kezelői tanfolyamot indít vállalati dolgozók és ,m aqánszemélyek számára. Érdeklődni és jelentkezni személyesen lehel november 20-ig a szervezet székházában, a Klapka György utca 9. szám alatt. — GYŰJTŐHELY L1SZ- KÚBAN. Az iE szak-magyarországi Nyersanyag-hasznosító Vállalat a közeli napokban MÉH-átvevöhelyet létesít a siroki Liszkó- völgyben. A szakhatóságok képviselői csütörtökön helyszíni bejárást tartanak az újonnan kialakított telepen. — MUNKAVÉDELMI VETÉLKEDŐ. A második országos munkahelyi, munka- védelmi, közlekedésbiztonsági és elsősegélynyújtó vetélkedő-sorozat megyei döntőjére került sor a hét elején Egerben. A küzdelemből az Állatforgalmi- és Húsipari Vállalat gyöngyösi üzemegységének csapata került ki győztesen, míg a második helyen az egri Fi- nomszerelvénygyár kollektívája szerepeit. Ök továbbjutottak az országos döntőbe, ahol megyénk színeit képviselik majd. — VÁRJÁK A TANÍTVÁNYOKAT. A Debreceni Kollégiumi (Csenki) Kórus egykori tagjai a „Csokonai” Férfikarral és az akkori egyetemi kórussal együtt jubileumi találkozót tartanak a cívisvárosban. Az eseményt a Kollégiumi Kántus próbatermében november 23-án, fél 4-től rendezik. A találkozón köszöntik karmesterüket, a Kossuth-dijas Csenki Imrét, 75. születésnapja alkalmából. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez, tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. ^■1 Az autóbuszok menetrendjéről Egerben a városi tanács tanácstermében tegnap tartották azt az értekezletet, amelyen a Mátra Volán távolsági autóbuszjáratainak 1988. május 29-én életbe lépő új menetrendjéről volt szó. A megye településeiről, valamint az üzemekből érkezett résztvevők kérdéseire Szilvási Miklós menetrendi csoportvezető válaszolt. Többek között elmondta, hogy vállalatuknál az elkövetkezőkben sem lehet számítani látványos fejlesztésekre, mivel ezt nem teszik lehetővé az anyagi keretek. Kiemelte: csak indokolt esetekben indítanak újabb járatokat eQV-eQV településről. Megtudtuk. hogy a továbbiakban — a lehetőségekhez mérten — újabb korszerű csuklósbuszokat is forgalomba állítanak. Könyvtáravató Bélapátfalván Ritkaság mostanában a könyvtáravatás. Ez a tény már önmagában is jelentőssé teszi a tegnap délután Bélapátfalván történteket. Ekkor adták át ünnepélyesen a község lakóinak a Cement- és Mészművek Bélapátfalvi Gyára Gárdonyi Géza Művelődési Házának szakszervezeti könyvtárát. Eddig a téka egy kis klubszobában működött négyezer kötettel: most tágas helyiségben, nyolcezer könyvvel, számos folyóirattal november végétől zene- és videosarokkal várja a kölcsönzőket. (Fotó: Koncz János) Miért épül lassan egy gyöngyösi ABC? (Tudósítónktól:) Gyöngyösön a városi tanács és a Gyöngyszöv Áfész közös beruházásában épül a település legnagyobb, ezer négyzetméter alapterületű ABC-áruháza a Vörös Hadsereg úton (a volt Spor.t presszó melletti területen). Az utóbbi hetekben viszont azt tapasztalni, nem halad az építkezés, pedig az új bevásárlóközpont mihamarabbi átadására nagy szükség volna. A lassúság okáról Rohánszky Ferencet, a Gyöngyszöv Áfész elnökét kérdeztük. Nemesfémfelvásárlás Az ország több Skála-Coop áruházában bevált szokás már. a nemesfém-felvásárlás, illetve -értékesítés, A jó tapasztalatokon felbuzdulva most az egri Skála Duett Áruház is hasonló akcióba kezdett. Az üzlet sport-játék osztályán ezen a héten vásárolnak fel felárral arany- és ezüstékszereket, drágaköveket, valamint antik ezüsttárgyakat. Az ötletet a Skála Budapest Nagyáruház adta, amelyik a többi szövetkezeti üzlet hasonló kezdeményezése felett is bábáskodott, és teszi ezt majd a jövőben is. Az értékesítés november 9-én kezdődik, s ezentúl állandó profilja lesz a részlegnek. azzal együtt, hogy a felvásárlás is folytatódik. — DlSZMÜKOVÁCSOK. A fővárosi Ferrunicoop Fém- és Faipari Kisszövetkezet Nagyfügeden béréit iparcsarnokot. A Dózsa Tsz-ben hozzák létre díszműkovácso- ló részlegüket, amelyben a tervek szerint egyedi darabokat készítenek külföldi megrendelők számára is. — Sajnos, gondok vannak a tetőszerkezettel — felelte. — A kivitelező, a Soproni Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság csurgói gyára arra hivatkozik, hogy nem kapta meg az import faanyagot. Nemrég személyesen tárgyaltunk a kivitelezőkkel, és azt az ígéretet kaptuk, hogy az év végéig tetőtér alá kerül az épület. Még az idén szeretnénk megtartani a műszaki átadást is. — Végül is, hogyan néz majd ki az új áruház, mikorra nyitják meg kapuit a közönség előtt? — Valóban a város legnagyobb ABC-áruháza lesz. amelyben évi 100 millió forintos forgalmat tervezünk. Lesz benne például olyan berendezés, mint a svéd Pahlen cég által gyártott sütőkemence. Az országban egyedülállóan helyben sütött. friss. meleg kenyér, péksütemény, briós és pizza szélesíti a választékot. A mintegy 30 millió forint költséggel készülő új üzletünket 1988 januárjában, de legkésőbb februárban szeretnénk megnyitni. Korcsog Béla Uj sebességmérő radar (MTI-fotó: E. Várkonyi Péter felv.) Gyorsabb és pontosabb, az eddigieknél nagyobb teljesítményű sebességmérő berendezésekkel is dolgozik most már a közlekedésrendészet. A fővárosban és több megyében is alkalmazott Traf- fipax V. típusú fényképezőgép 20—200 km h-ig mérheti a járművek sebességét, s egyszerűen programozható személy- és tehergépkocsira is. Különlegessége, hogy a szemből jövő járműveket is „lekaphatja" gyorshajtás esetén. Képünkön: sebességmérés az M7-es autópályán, Budapest határában. Egri alkotó kiállítása Salgótarjánban Ma délután 18 órakor nyitják meg Molnár István egri amatőr fotós kiállítását Salgótarjánban a József Attila VMMK fotógalériájában. A tárlatot, amelyen az alkotó közel ötven művével jelentkezik, a Nógrád Megyei Fotóklub szervezte. A megnyitón Bálintné Nagy Mária, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának munkatársa mond bevezetőt. — „FÉSZEKRAKÓK”. A fiatal házasok és házasulandók köre várja az ebben érdekelteket a gyöngyösi családi intézetben. Az első rendezvényre ma kerül sor, amikor is házasságkötési műsorbemutató lesz, valamint a menyasszony, illetve a vőlegény ajánlott viseletét is a közönség elé tárják. Ezután minden hónap első szerdáján lesznek a rendezvények. Az a fiatal pár, aki a rendezvény-sorozaton legalább öt alkalommal részt vesz, mentesül a házasságkötés előtti tanácsadáson való megjelenési kötelezettség alól. árfolyamok ■■ Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys Ft* ban Angol font 7 751,77 8 231,27 Ausztrál dollár 3 036,00 3 223,80 Belga frank 124,42 132,12 Dán korona 673,99 715,69 Finn márka 1 058,47 1 123j95 Francia frank 767,87 815,37 Görög .drachma a) i 33,08 35,12 Holland forint 2 312,89 2 455,95 ír font 6 915,46 7 343,2? Japán yen (1000) 324,91 345,01 Jugo. dinár (1000) 43,68 46,39 Kanadai dollár 3 404,14 3 614,70 Kuvaiti dinár 16 204,44 17 206,78 Norvég korona 689,42 732,06 NSZK márka 2 603,44 2 764,48 Olasz líra (1000) 35,40 37,58 Osztrák schilling 369,61 392,47 Portugál escudo 32,21 34,21 Spanyol peseta 39,08 41,50 Svájci frank 3 150,42 3 345,30 Svéd korona 725,89 770,79 USA dollár 4 480,53 4 757,67 ECU (Közös P.) 5 367,82 5 699,86 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 506-as. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőskiadó: VADÁSZI JÁNOS — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.