Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-25 / 278. szám

« NÉPÚJSÁG, 1987. november 25.. szerda S. A reformról Gyöngyösön A lemezlovas A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ tágas aulájá­ban hétvégenként 500—600 fiatal szórakozik, táncol a város egyik legnépszerűbb diszkójában. Baranyi István lemezlovas csaknem hat éve „főállásban" végzi ked­venc hobbiját. Rengeteg lemeze közül előszeretettel játssza a néger funky és soul zenét, valamint napjaink új diszkóslágereit. Ezenkívül, ha meghívják, örömmel játszik az ország nagyobb városaiban, nyaranta pedig a Balaton mellett (Fotó; Szántó György) Dle/wj/aq-KLUBBAN ÍRTÁK Velünk történt, (Tudósítónktól): Gyöngyösön immár má­sodik alkalommal szervezték meg a Reform — ma tár­sadalomtudományi előadás- és beszélgetéssorozatot, amely október végén kezdődött. Arról, hogy miként indult ez a hasznos kezdeménye­zés a Mátraalján, Számos- vári Györgyöt, a program egyik szervezőjét kérdeztük. — Tulajdonképpn a nyolc­vanas évek elején kezdő­dött a Gyorsuló idő klub­bal a Mátra Művelődési Központban — feleli. — Ezt követte a helyi szakmai cso­portok, szervezetek létre­hozása, melyet akkoriban nagyon szorgalmaztunk. Azt gondoltuk, a szakmá­jukon keresztül meg lehet fogni az embereket. Lét­rejöttek akkor olyan szak­mai közösségek, mint pél­dául a ma is működő Neu­man János Számítógéptu­dományi Társaság Gyöngyö­si Csoportja. Az elmúlt évek­ben kialakult gazdasági, társadalmi helyzet adta az ötletet, hogy társadalomtu­dományi előadássorozatot indítsunk. Kezdetben kicsit pesszimisták voltunk, mivel arra számítottunk, hogy csak 15—20 ember jön össze. Ettől jóval nagyobb volt az érdeklődés. Néhány szó a további programokról: december 3­án Kukorelli István, január 7-én Szalai Júlia szocioló­gusok vezetik majd a be­szélgetéseket, a helyi társa­dalomról, továbbá a szociál­politikai ellensúlyokról. Bi­zonyára érdekes lesz Bá­lint B. András vallás-szo­ciológus vallási közösségek­ről szóló vitaindítója — január végén. Érdemes ezekre a ren­dezvényekre odafigyelni... Korcsog Béla Ha azt mondom: Eger — azt mondják, hogy diákvá­ros. Elgondolkodtató ... Mi­után részese voltam az aláb­bi bonyodalomnak, ezt a he­lyet inkább iskolák városa néven emlegetném. Azt kel­lene hinnünk, hogy mivel Eger diákváros, nekünk, na­gyon jó, értünk történik min­den. Valójában nem ilyen egyszerű a dolog. Az alábbi történet itt játszódik egy kö­zépiskolában. Szegény gye­rekek idővel felnőtté válnak. Ezt bizonyítja az is. hogy már harmadik osztályosok. Élményekben gazdag vilá­gukból azonban még hiány­zik az építőtábori légkör . .. Az első osztályban „Ráértek még, adjátok át a helyeteket a harmadikosok­nak. elvégre nekik utolsó le­hetőségük, hogy részt vegye­nek egy NDK-beli építőtábor munkájában.” Megértették az érvelést, a harmadikosok pedig elmentek az NDK-ba. Hőseinket a magyarországi építőtáborok egyikébe sem vitték el. Hogy miért? Nem volt hely . . . A második osztályban „Gyerekek, hadd menje­nek az idősebbek! Jövőre jobb lesz, a ti közösségetek is jobban összeverődik ad­digra." Hallgatás — bele­egyezés. Az NDK-ba elsősök mentek ... A harmadik osztályban Év elején jött a táborve­zető tanár: „Hallottam, hogy nagyon szorgalmasan tanul­játok a német nyelvet, ügye­sek vagytok, nincs rátok semmi panasz. Megérdemli­tek az NDK-beli utat. Mi­vel az osztályfőnök nem tud jönni;,én leszek a kísérőtök. Holnapra kérem a pontos névsort.” Múlnak a napok. Minden­ki álmodozik. Egy szemfüles gyerek a biztonság kedvé­ért még megkérdezi. hogy minden rendben van-e. A ta­nár vállvonogatva: „Hát nem egészen. Szerdán kötjük meg a szerződést a tsz-szel, mi­szerint az elsősök és a má­sodikosok mennek.” Ekkor beindult a nagy gépezet. Irány az osztályfőnök, az érdekvédelmi bizottság, az igazgató. Kiderült, hogy sen­ki még csak nem is tudott arról, hogy hőseink az NDK- ba szerettek volna menni. Nagy zűrzavar, hosszú vi­ták sorozata. Ma már a ke­délyek lecsillapodtak, senki nem tud semmit. A szegény gyerekek pedig reményked­nek. Mi is ... Hegedűs Krisztina Hétköznap, úgy este fél ki­lenc tájban barátommal bé­késen álldogálunk és beszél- getünk az Egri Ifjúsági Ház emeleti folyosóján. Alattunk, a földszinten bőrdzsekis, jel­vényekkel telitűzdelt társa­ság, olyasvalakik, akiknek a közelében nem szívesen ül le az ember. Csevegésünket hirtelen egy lentről jövő kiáltás szakítja félbe: „Hé, fiúk, adjatok már egy ötöst!” Gergő, a barátom nyugodtan kihajol a korláton és mu­tatja, hogy az óráján kívül nincs más érték nála. Er­re a kijelentésre nem éppen biztató külsejű srác indul felénk. Éppen, hogy végig­gondolhattuk. elfussunk-e vagy sem, már ott is terem mellettünk és követeli a pénzt. Újra csak azt vála­szoljuk, hogy nincs. Neki azonban felcsillah a szeme, és a barátom sapkáján lévő jelvényt kéri az ötös he­lyett. Mikor némi alkudo­zás után megkapja, beszél­getésbe elegyedünk. Ekkor­ra már 4—5 hasonló külse­jű fiú vesz körbe minket, és a jelvényért cserébe felajánl­ják, hogy a kedvünkért akár meg is vernek valakit. Ud­variasan visszautasítjuk a furcsa csereárut, viszont el­mondjuk, hogy diák újságírók vagyunk és esetleg szeret­nénk írni róluk. Rögtön fel­élénkülnek. többen közölnek néhány témát, amiben tá­jékozottak. Ilyen például a szipózás .. . Szóba kerül a családi helyzetük, és meg­tudjuk, amit sejtettünk is, hogy mindegyiküknél „zű­rök vannak otthon”, egye­sek j már nem is laknak a .szüleikkel. A legcsendesebb közülük megjegyzi: az az életcélja, hogy megmutassa apjának, anyjának — akik elzavarták otthonról —, egye­dül is vitte valamire. Ezután elbúcsúzunk tőlük és elindulunk hazafelé. Ott­hon még sokáig gondolkoz­tam. A szüleik a felelősek yagy ők, maguk azért, hogy csak a szipózásig. a szedett- vedett ruhadarabokig, a va­gány balhézásokig vitték ed­dig az életben? De talán még nem késő. talán még meg lehetne változtatni őket! Jónás Péter Klubpályázat '88 A címben említett versenysorozat második fordulójában a pályázók zenei ismereteit teszik próbára a szervezők. A kér­désekre „Igaz” vagy „Nem igaz” választ várnak. 1. Az „ős" Hungária együttes a Ki mit tud? vetélkedőn tűnt fel. Igaz Nem' igaz 5 pont 2. Az ún. bécsi klasszikusok közül (Haydn, Mozart, Beetho­ven) egy sem volt bécsi születésű. Igaz Nem igaz 5 pont 3. A charango nevű latin-amerikai gitár hangdoboza egy állat — a tatu — páncéljából készül. Igaz Nem igaz 5 pont 4. A kintorna eredetileg a középlatin Quinterna névből származó hangszernév: jelentése hárfa. Igaz Nem igaz 5 pont 5. Az andante szaggatott, lassú játékmódot jelent. Igaz Nem igaz 5 pont 6. A Rolling Stones első nagy sikere volt a „Baby You Are A Rich Man” című dal. Igaz Nem igaz 5 pont 7. Népszerű együttesünk az EDDA elnevezése viking ere­detű. Igaz Nem igaz 5 pont Beküldési határidő: december 7. .......amelyik arra vár, hogy é letét kioltsa” (Fotó: Koncz János) A z ember, mikor szín- házba megy, felveszi az öltönyét, megérkezésekor üdítőt iszogat a büfében és cigarettázik, beül bámész­kodni a nézőtérre, majd fel­megy a függöny, s megkez­dődik az előadás. Ez több­nyire teljesen felkészületle­nül éri, s eltelik egy kis idő, amíg kikapcsol, s ma­gával ragadják a színpadon történték. Ellenben olykor adódnak Villon számvetése A CELLA EGERBEN más lehetőségek is. Ilyennek volt részese az a közönség, amelyik az egri főiskolára látogatott el, hogy megte­kintse Csetngey Dénes Cel­la című monodrámáját. Már az aulában megzenésített Villon-balladák fogadták őket, s a hangulatteremtő muzsika után is zeneszóra ballagtak le az egy-ikét gyer­tyával megvilágított pince­klubba. Bitókon át vitt az útjuk helyük felé, ahová igen nehezen lehetett leül­ni, mivel az ideálisnál jó­val többen bezsútfolódtak az alagsori helyiségbe. A Cellához jobb 'környe­zetet nemigen lehetett vol­na találni. A főszereplő. Sziki Károly alaposan ki is használta ezt. Bejárva az egész pincét a nézőket is cellatársává tette. Együtt éltünk tehát, közösen ké­szítettük el a siralomházban vergődő Villon számvetését. A reneszánsz költő jópo­fa. Tréfálkozik, ingerkedik a rések között megbúvó be­súgóval és a kötéllel is, amelyik arra vár, hogy éle­tét kioltsa. Ez azonban csak a külsőség. Hiszen nemcsak viccelődni tud ez az ember, sőt kínjait több­nyire inem képes elfojtani a halál kapujában. így kere­si Villon a lét kulcsszavát, s kiábrándultságában odáig jut, hogy azt találja: nem igaz. Kételkedni kell min­denben, mert a világ ha­zug, s kilöki magából az ellenkezőjére törekvőket. A Gárdonyi Géza Színház művésze. Sziki Károly az itt töltött három hónap után már személyes ismerőse fő­leg a diákközönségnek. Kö­szönhetően annak, hogy szinte mindennap valahol ott van versösszeállításaival, estjeivel. Aki egyáltalán nem, vagy csak kevésszer látta őt, könnyen kibökheti a kellemetlen szájízű szót: hakni. Sziki ellenben min­den alkalommal rácáfol er­re. Egyenletes színvonalon szerepel, s a maga számára felállított mércét igen ma­gasra tette. Olyannyira, hogy ha legközelebb esetleg hibázna, a közönség már megbocsátaná neki, hiszen képességeit bizonyította. Méltó partnere mindig, s ezen az estén is az volt a zenei aláfestésről gondosko­dó Szabó Viola, debreceni előadóművész. Mikor a hú­rokat pengette, kitágultak a cella falai, megelevenedtek a múlt eseményei, a két em­ber mozgalmassá, üresjárat nélkülivé tette a több mint egy órát. Annak idején még a kecs­keméti színház számára ké­szült a darab Jancsó Miklós rendezésében. Akkor nem jött létre a bemutató. Most Egerben, a közeljövőben még többször is látható a monodráma. Bizakodásunk jogos, hiszen az előadást létrehozó alkotóközösségnek újabb tervei vannak. Még akkor is ha tudjuk: egy fecske nem csinál nyarat... Kovács Attila ÁLLÁS­AJÁNLATAI: keres felvételre. Alkalmaz továbbá középfokú képesítésű előadókat marketingcsoporthoz; hűtőházi raktárost; hús­ipari szakmunkásokat; autóvillamossági szerelőt és víz­vezeték-szerelőt. Heves Megyei Autójavító Vállalat: EGER, Faiskola u. 5. Az egri központi, a kápolnai konszignációs és verpeléti raktárába raktárost keres felvételre. Felvesz továbbá hevesi autószervizébe autószerelő, karosszérialakatos szak­munkásokat és autóvillamossági szerelőt. GYÖNGYÖS, Szurdokpart u. 1. Közgazdaságtudományi egyetemi végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal közgazdasági osztályvezetőt; szakirányú felsőfokú képesítéssel áruforgalmi osztályvezetőt ÉMÁSZ Gyöngyösi Üzemegység: GYÖNGYÖS, Gyár u. 1. Felvesz villanyszerelő szakmunkásokat. GYÖNYSZÖV ÁFÉSZ Pattinka Üzem: GYÖNGYÖS, Vörös Hadsereg u. 2. Három műszakos munkarendbe speciális svéd gépsorhoz szak- és betanított munkásokat keres felvételre. Bérezés a betanítási idő után teljesímény alapján a kollektív szerződés szerint. Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari V.: B-kategóriájú Hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat: 3000 HATVAN, Bercsényi u. 76. Pályázatot hirdet IGAZGATÓI munkakör betöltésére. Pályázhatnak azok, akik szakirányú felsőfokú iskolai végzett­séggel, legalább 20 éves gépjárműjavítói szakmai gyakor­lattal rendelkeznek, melyből legalább 10 év személygépkocsi javítói-vezetői gyakorlat; jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkeznek. 50. életévüket nem töltötték be, büntetlen előéletűek, és vállalkoznak a gazdálkodási eredmények javítására. A pályázatot 1987. december 5-ig lehet a fenti címre beküldeni. A pályázatnak tartalmaznia kell a szak­mailag is részletes önéletrajzot, eddigi tevékenységének részletes leírását, iskolai végzettségét tanúsító okiratainak másolatát és erkölcsi bizonyítványát, valamint legfontosabb elképzeléseit a vállalat irányításában szükségesnek látott tennivalókról. A borítékra írják rá: PÁLYÁZAT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom