Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-14 / 242. szám

ÍRÓK, TÁJAK, HANGULATOK (IX/9.) Trieszti pillanatok I\(Bflüj/äq hét A sokszínűbb, önálló iskoláért... Síkságon, kisebb-nagyobb falvakon át visz utunk, az­tán egyszerre Monfalcone- ban, utunk tulajdonképpeni végcélja előtt vagyunk. Mel­lettünk a tenger, jobbra az országúitól a hatalmas ha­jógyár, majd a városka köz­pontja. aztán hirtelen emel­kedő, jobbra és balra jel­legzetes karszti táj, időnként újra és újra felbukkan a tenger, s már ott a követ­kező helységet jelölő tábla: Sistiana. Borgo S. Mauro— kérdezzük egy idős úrtól — Cinquecento metro — mond­ja ő készséggel — s való­ban, alig ötszáz méternyire, pár perc múlva megállunk Zupicioék háza előtt. Hogy a ház épp az övéké, az csak percek múlva, újabb kér- dezősködés után derül ki. A Zupicic család — a név­ből következik — horvát eredetű, beszélik is a hor­vát nyelvet valamennyien. Daniela Zupicicot évekkel ezelőtt egy dubrovniki szal- vista szemináriumon ismer­tem meg, aki ma műfordí­tással s idegenvezetéssel fog­lalkozik. Édesapja tengerész, édesanyja óvónő, s bár ve­lük most látjuk egymást elő­ször, máris családi kedves­séggel vesznek körül. Daniela mindjárt érkezé­sünk estéjén átvisz bennün­ket Duinoba, ahol az ősi kastélynak csak kontúrjait sejtjük, de kárpótol a ten­ger látványa, kivált ha a szomszédos trieszti kikötő fényeit nézzük. A kellemes tengeri fuvallat, a mediter­rán táj növényzetének illa­ta. a távoli halászhajók fé­nyei, emitt a kastély kon­túrja költői atmoszférát te­remt, s lehet-e másra gon­dolni, mint a költészetre, itt Duinoban, ahol Rilke lírá­jának csodás darabjai, a Duinói elégiák fogantak. A pillanat tört része alatt idé­ződnek fel bennem — ha nem is így pontosan — Christiane Osann sorai, amelyek az Ihlet csodás pil­lanatairól szólnak: Rilke „egyik nap kora reggel va­lami terhes üzleti levelet kapott. Hogy hamar elintéz­ze és végiggondolja, egy kis sétára szánta el magát lenn. a bástyák alján. Hevesen fújt a bóra, de sütött a nap, és a tenger ezüstösen csil­logott. Gondolataiba mé- lyedve ment végig a költő a tengerparton, ott, ahol a sziklák meredeken, mintegy kétszáz méter mélységig nyúlnak le a tengerbe, és teljesen lefoglalta üzleti le­velének megfogalmazása. — Tépelődése közben hirtelen megállt, mert úgy rémlett, hogy a vihar zúgásán át egy hangot hall: Ó melyik angyal hallana meg, ha kiáltok, az égiek rendjeiből?... Fülelt. Semmi több. Gyor­san lleírta ezeket a szava­kat noteszába, amelyet min­dig magával hordott, s az­tán. szinte maguktól még további verssorok formálód­tak. Majd nyugodtan föl­ment újra a szobájába, meg­írta üzleti levelét, s utána, az első verssorok ritmusá­ban, tovább írt, írt, ahogy az a hang sugallta, s esté­re elkészült az elégia. az Első duinói elégia, amely Oly sokat tud angyalokról és emberekről. az éjszakáról, Ha világűr szélviharával marja az arcunk, s a szeretők­ről, a fiatal halottakról... A következő napok során még egy második Elégia jött lét­re és a többiek kezdőso­rai .. Trieszt „meghódítása” más­napra marad. Egész napon át járjuk ekkor a várost, a kikötőt, a halárusok csar­nokát, a város főterét és ut­cáit. Daniela az idegenveze­tő módszerességével és ru­tinjával kalauzol el minden nevezetes helyre. A város fölött magasodó erődítmény, alatta a San Giusto-kated- rális, a közeli temető — megannyi csodája e hajdan mozgalmasabb, ma — a ki­kötő pozícióvesztése miatt — inkább mérsékeltebb, s egy­ben nyugodtabb létformát sejtető városnak. A dóm ko­rai. román kori része még a VI. iszázadban épült, bi­zánci mozaikképei a XII— XIII. században, de nyomot hagyott rajta a gótika is. A temető a klasszicizmus kanonizálójaként ismert je­les műtörténész. Johann Joachim Winckelmann ham­vait őrzi. Itt nyugszik hát a mester, a tudós archeoló­gus és művészettudós, kinek eredményeit oly csodálattal emlegette Kazinczy, s tette voltaképpen saját esztétikai felfogásának egyik alapkö­vévé. Lenn, a városban bizánci stílusú, monumentális temp­lom, kupoláin aranyló ket­tőskereszt,. homlokzatán. a főbejárat fölött ikonok. A trieszti pravoszláv hitű szer- bek Szent Szpirddionról el­nevezett templomában va­gyunk, amely ugyan nincs még százhúsz éves, de a templombelső már XVIII. századi értékeket mutat: ikonokat és két evangéliu­mot, ez utóbbiak művészi kidolgozása velencei mes­terek tudását dicséri. Úgy tűnik: Trieszt a tolerancia törekvéseit befogadó város volt tartósan már régen is, a fenti bizánci rítusú szerb mellett van Itt ortodox gö­rög templom éppúgy, mint zsinagóga, mely utóbbi a Szent Ferencről elnevezett ut­cában (Via San Francesco) szír mintákat és zsidó tra­díciókat követő arculata, ke­let—nyugati tengelye okán Európa egyik legjelentősebb zsinagógája. Megnézzük a főteret is, amelyet vitathatatlanul a városiház épülete ural, s a környékbeli utcákat, ahol patinás üzletek, bankok, ká­véházak sorakoznak, s a biz­tosító társaságok palotái, no meg a kávétőzsde. Az ám! A .kávé. Illata el­árasztja a várost, no nem a tőzsde felől, hanem a há­zaikból. az üzletekből, a ká­véházakból, ahol frissen pör­kölik. Valójában mokkányi adagban szolgálják fel, kí­vánság szerint cukorral, tej­színnel, vagy ezek nélkül, de bármely változatban fo­gyasztjuk is, állata, aromá­ja maradandó gasztronómiai élmény, mint ahogy a pizzáé is. amelyet délidőben fo­gyasztunk el... ★ Trieszttől és olaszhontól búcsúzva még teszünk egy kitérőt a Doberdóra és Görz (Gorizia) városába, az első világháború apáink által annyiszor emlegetett had­színterére. Mai nemzedékek imár alig-aiig tudják, mit jelentettek az 1916 nyarán az újságlapokon oly sokszor szereplő földrajzi térségek: Isonzo, Görz. Doberdó. A 6.. 7., 8. és 9. isonzói csata színterei voltak. csatáké, amelyek vérzivatarában sok ezer magyar, olasz, osztrák katona pusztult el értelmet­lenül. hamis célokért. Ma csendes, nyugalmas ez a táj, a Doberdó fennsíkja épp­úgy, mint Görz, azaz Gori­zia városa. Hetven esztendő alatt a természet eltüntette a pusztítás nyomait. A gör- zi vár bástyáit régi kijavít­gatták, zászló leng a várfo­kon, alant, a szűk utcákban zajlik a köznapi élet. Bé­kesség mindenütt. Jó lenne hinni: örök időkre... Lőkös István ÜDVÖZLET KOREÁBÓL Zenével, tánccal és énekkel A szokásos kifejezés, hogy „nagy érdeklődés kísérte”, most szó szerint igaz a Ko­reai Néphadsereg Művész­együttesének gyöngyösi sze­replésével kapcsolatban. A Mátra Művelődési Központ közönsége szinte szünet nél­kül végigtapsolta az elő­adást. Még az is előfordult — ami nálunk nem szokás —, hogy a táncot vagy a zenét, illetve az éneket üte­mes tetszésnyilvánítással kí­sérte. A koreai együttest szívé­be zárta a gyöngyösi közön­ség. Volt miért. Néhányat megemlítve az okok közül: az énekkar nagyszerű hang­anyaggal rendelkezett. Elő­adásmódja nemcsak a fegyel­mezettségével tűnt ki, ha­nem a hangulatteremtő ere­jével is. Az egyes szólamok kitűnő énekesekből álltak össze, akik értettek az együtt- hangzáshoz is. A zenekar ugyan létszám­iban nem volt hasonlítható a nagy együttesekhez, de jól és átérzéssel muzsikált. A táncosok közül a lányok ked­vesek, mosolygósak voltak, minden mozdulatuk csupa báj, és még a csárdást is igyekeztek minél hívebben ropni a legényekkel együtt. Minden szólista kitűnő hanganyaggal rendelkezett, és szívük is volt az ének­léshez. A karmester szak­mai tudása és megelevenítő készsége csak felsőfokkal jel­lemezhető. Jellemző vonása volt a programnak az a patetikus, eroikus töltésű zenei anyag, amely a nagy vezér, Kim ír Szén történelmi küldeté­sét idézte, illetve, amely a pártról, a néphez hű hadse­regről szólt felsőfokon. Az együttes egyik erényé­nek mondbatjiuk, hogy a műsorának mintegy felét a magyar népművészet darab­jai alkották. Az eredeti szö­veg időnként hangképzési gondokat okozott az éneke­seknek, de ez a körülmény csak növelte a vállalkozás színességét. A vastaps soha nem maradt el. A Koreai Néphadsereg Mű­vészegyüttese, jött, szere­pelt és győzött: a közönsé­get varázslatba ejtette. (g. mól—) tak; éltek, szeretkeztek, csa­ládot alapítottak, miközben kínlódtak és boldogok vol­tak. Kinn a szűk józsefvárosi utcán, az agyonálldogált sar­ki kocsmák előtt, a fátyol­fényű kapualjakban, a lom­pos vakkantású tanyákon, s a templomterek piaci nyüzsgésében, mindenütt őket figyelem, öreganyámé- kat, anyámékat, vasutas nagyapámat, technikus — másik — szépapámat. Ott ülnek a szívemben, zavarva az öregségükkel, mert gyen- | gék és védtelenek, akár a gyerek. A délután úgy lapult a szemközti ház tűzfalához, mint az egerésző macska. Sietve öltöztünk fel, nehogy túl későn lepjük meg az öregeket. Anyánk az erkély­ről integetett, apánk a be­járatnál toporgott. Karon ragadtuk a kísöre- get, a fiúk gyalog loholtak ,fel a negyedikre. Mire a lifttel fölértünk, már ott lógtak anyánk nyakában mindketten. Már népi is akarunk tud­ni az igazságról, túl sokat olvastunk róla, így egymás szemire sem vetünk sem­mit. Élünk egymás mellett, sután-bután, lassan elár­vulva. SZŰCS MARIANN: * Árva öregjeink Nemcsak a kapkodva meg­ivott kávéktól, a félig szí­vott cigarettáktól lehet a szánk keserű, hiszen a lé­legzetünk, a félbeszakadt .mozdulatunk, a fogaink kö­zött kábultan összeverődő szavaink, a karjaink, a bő­rünk, és a bőrünkre telepe­dő hínárnyugalom is mind­mind keserűvé válhat, ha mint nem várt gyerek, ár­vaságra születik. Otthon a telefon csörög, anyánk, anyád hívott. Már egy hónapja feléjük se néz­tünk. Valamit dünnyögünk, hogy elmegyünk, persze, hogy ott leszünk, de az idő­pontot elodázzuk. Vasárnap délután végre lehet bóbis­kolni, a tévét bambulni, új­ságokat lapozgatni, amit hét­közben elfelejtettünk, azon most mérgelődni. És most itt a telefon, igen, az öre­gekhez át kéne szaladni! Akár a folyóparti kövek, súlyosan csobbannak, nehe­zülnek mélyre a víz sündör- gő köreiben. Alig észreve- hetőek a mindennapjaink­ban, ők, az öregek. Ha meglátogatnak — tud­ván, hogy igazán csak szük­ségből hívjuk őket —, beül­nek félszegen, lábujjon, ma­gukat is csitítva. Leülnek a szék szélére, a szoba sarké­iba, kicsit előre nyújtott lá­bakkal, kissé félrebillent de­rékkal, sohasem felszabadul­tan. És észre sem veszik, hogy ráülnek a lelkünkre, mert csodálkozók, mert kö­vetelődzők, mert újra és .mindig tudni akarók. öregjeink, a mi ki nem egyenlített számláink. A to­pák. a csőszák, a nyűgösek, ,a bottal tipegők, a szuszo­gok, a zsörtölődök, a robba­nékonyak, az örökké ifjak, a ráérők, az úttesten átro­hanok, a reszketek. Elfekvő osztályokon, bűzlő presszók alján, kizsolozmázott fillé­rekért egy félig fűtött ku­péban, mely az édes gyerek­hez visz. Ott ülnek ők, ahol mi nem is akarnánk, nem is tudnánk elképzelni, ül­nek valahol, hiszen lelkiis­meretünk, mint most is, né­ha utánuk kapkod. Minden évjárat, akár a jó bor, testesediik, egymáshoz simul ital és italos. Hozzám képest ki az öreg vagy a fia­tal, nem tudom, de a fáradt legyintéseik lassan megérin­tenek, mert bennem is egy­re több lesz az ilyen félbe­hagyott mozdulat. Valamit vinni kéne az öregeknek! Mindegy, majd útközben beugrunk valaho­vá egy dóboz csokiért. Kü­lönben is az unokáknak örül­nek a legjobban. Dokumentumfilmek ára­data. minden napra jut egy az évben. Arcok úsznak a vásznon fájdalmasan, rémül­ten. Hiteles történetek, hi­hetetlenül túladagolva. Már nem is figyeljük, nem is hisszük el. hogy szenvedtek, éheztek, hogy olyanok lehet­tek, mint mi. Történelmet csináltak, a Viharsarokban, a Tisztelt Házban, ők voltak a büdös parasztok, a csikk­szedők, a méltóságosék és a nagyságáék, ők elárulták az országot, és megvédték ezt a hazát. Történelmet csinál­Közismert, hogy a KISZ szervezettsége a középisko­lákban a legnagyobb. Azon­ban az is világos, hogy a diákok nem mindig önként szaladnak a szövetség kar­jai közé. Emellett mozgalmi munkájuk sem sorolható mindig az élvonalba. Ez ok­ból a KISZ tavalyi. XI. kongresszusa is kiemelten foglalkozott a tizenévesekkel. De vajon van-e annyi ere­jük a gyakorlatban, hogy visszaszerezzék a már el­veszni látszó embereket? Többek között erről érdek­lődtem, mikor felkerestem Sós Tamást, a KISZ Heves Megyei Bizottságának első titkárát. Elmondta, hogy az ifjú­sági szövetség elsődleges célja ezen a területen, hogy a jelenleginél őszintébb kap­csolatot alakítsanak ki a diákokkal, s életüket színe­sebbé tegyék. Nem okvet­len cél a létszámcsökkentés, de törekvésük, hogy a töb­biek által is elismert, meg­becsült emberek legyenek a tagok. Szeretnék, ha önál­lóbbak lennének a tanintéz­mények. de ez nem azt je­lenti. hogy magukra hagy­ják őket. Erősítik tevékeny­ségeiket programokkal, tá­mogatják az iskolák, kollé­giumok önképzőköreit ama­tőr művészegyütteseit. Fel­adat, hogy nőjön a diákön­kormányzatok szerepe, s ez biztosítaná, hogy mindenki megtalálja a cselekvés le­hetőségét. Hozzátéve, hogy felügyeletüket szavatolja az iskola állami vezetése. A KISZ KlB 22 millió fo­rint támogatást ad a fel­soroltakhoz. Ezt az összeget a megyei bizottság mellett működő Tanintézeti Fiatalok Tanácsa pályázatok alapján 'osztotta el. A fő törekvés, hogy a diákmozgalmak köz­pontjában legyen mindenhol a KISZ-szervezet. Ez per­sze nem megy máról hol­napra, két-három éves cse­lekvési program keretében kívánják megoldani. A nem­régiben elkészített iskolai működési szabályzatokban is szerepeltetni kellett a cél­kitűzéseket. A határozatok óta egy tanév telt el. Ez a megis­mertetésé volt, az ideiben szeretnék a működést be­indítani. Az iskolák külön­bözőképpen fogadták a re­formot, a legtöbIb helyen az útkeresés a jellemző. Egye­lőre így a természetes, de ha hosszabb távon is ez lesz az általános, akkor ke­vesebb az esély az előrelé­pésre. Ki kell állni a tudás presz­tízse mellett, hiszen minden területen szükség van a mi­nél átfogóbb műveltségre. A KISZ-nek a diákközös­ség egészét kell képviselni, állást foglalni, minden őket érintő ügyben. A követke­ző időszak egyik fontos fel­adata. hogy a szakmunkás- képzőkben a KISZ és a szakszervezet közösen tá­mogassa a fiatalokat. A fel­sőbb szervezetek figyelnek, s segítségük ezután is nél­külözhetetlen lesz. Működ­nek a városi, a megyei di­áktanácsok, s a pedagógus KISZ-alapszervezetek is részt vállalnak a munkából. Ezeket mondta el beszél­getésünk során Sós Tamás. Szavai nyomán több kérdés is felmerülhet sokakban. Hogy ezeket tőle személye­sen is megkérdezhessék, ar­ra jó alkalom a Népújság­hét mai rendezvénye, ame­lyen az első titkár vendé­geskedik a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban. A nap másik eseménye, hogy dr. Farkas Márton me­gyei nőgyógyász főorvos a fogamzásgátlásról tart elő­adást ,a (Berzében. Kovács Attila Reneszánsz esküvő Szí rákon Kizárólag külföldi ven­dégek számára reneszánsz esküvőt rendeznek a szirá- ki kastélyszállóban. Az így egybekelni óhajtó párok helyszíni jelentkezéssel, hu­szonnégy órán belül meg­kaphatják az anyakönyvve­zetői engedélyt és korhű re­neszánsz öltözékben, rene­szánsz zeneszó kíséretében mondhatják ki a boldogító igent. A szertartást a ba­lassagyarmati családi ren­dezvényeket szervező iroda munkatársai állították ösz- sze. A „próbamennyegzőről” videofilm készült, amellyel az érdeklődők az IBUSZ külföldi képviseletein ismer­kedhetnek meg, s jelentkez­hetnek a Szirákon tartandó mennyegzőre. Múzeum a föld alatt Salgótarjánban található az európai vonatkozásban is igen ritka föld alatti bányamúzeum, amelyet több mint húsz éve nyitottak meg egy megszüntetett régi bányában. A 280 mé­teres József-lejtősaknában mutatják be a szén keletkezését, a különböző vágatbiztosításokat, a múltbani és jelenlegi széntermelés módjait, a különféle munkaeszközöket (Fotó: Rigó Tibor — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom