Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-12 / 240. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. október 12., hétfő Pa\z h4t • A KÉPERNYŐ jr ilCl • « » ELŐTT ÍRÓK, TÁJAK, HANGULATOK (IX/7.) Tübingen! emlékek Segíthetnek a klasszikusok A helyzet hónapok óta vál­tozatlan: fő műsoridőben dí­vik a középszer, az esetek zömében nincs választási le­hetőség, s ha ritkán akad, abban sincs köszönet, mivel az „értékszint” mindkét csa­tornán szégyellni való. Kedden este, a kettesen altatott bennünket a kubai „cégjelzésű” Tupac Ámáru. ez a gondolatilag,' tematikai­lag érdekes, ám formai­lag mindenképpen összedo­bott, vánszorgó tempójú, ha­tásában a Tardyllal veteke­dő produkció. Csütörtökön, a hagyomá­nyosan elfuserált Szomszédok tizenkettedik része ismét bi­zonyította, hegy jó lenne ab­bahagyni ezt a kezdettől re­ménytelen vállalkozást, amelynek ízlésromboló vol­ta aligha kérdőjelezhető meg. A Külvárosi körzet vala­mennyi blokkja elsősorban harsánysága miatt elviselhe­tetlen. Ráadásul minden da­rab egy receptre készül, úgy, ahogy az nálunk módi. A vá­sárlást, a megvételt valószí­nűleg ez a fura rokon érzés magyarázza. Azzal már sen­ki sem törődött, hogy a né­zők türelmével packázni aligha bocsánatos bűn. Szombaton este Horváth Jenő dalai émelyítettek min­ket. Zömüket nem véletle­nül feledtük el, legfeljebb néhányuk tarthatna igényt az örökzöld minősítésre. A nagyobb hányad dallama megkopott, ráadásul a szö­vegezés is bántóan giccses, és besorolható az anyanyelvi merényletek kategóriájába. Neves színészeink között jócskán vannak olyanok, akiknek nem szabadna éne­kelni, mert ilyen irányú adottságaikkal egyáltalán nem büszkélkedhetnek. Öle azonban nem akarnak tudni erről, s hódolnak a pillanat­nyi divatnak (Dunai Tamás, Kállai Ferenc. Kozák And­rás, Szilágyi Tibor). Eszük­be se jut — milyen kár —, hogy nehezen szerzett ba­bérjaikat önmaguk tépáz­zák meg. végtére is a sok­oldalúság nem lehet min­denki erénye. Elkeseredésre még sincs okunk, mert a klasszikusok újra megmentették a hely­zetet. Ennek igazolására elég csak egyetlen példát, a Far­kasok és bárányokat, ezt az Osztrovszkij drámájából ké­szített, mesterien megkompo­nált tévéjátékot említeni. A mondandó ma éppúgy aktuális, mint valaha volt. Napjainkban sem suhognak embertársaink angyalszár­nyai, most is diadalmaskod­hat az önzés, a haszonlesés, a képmutatás, a fondorko- dás. Ez akkor is igaz, ha módosultak a díszletek, s át_ szabódtak a kosztümök. Így aztán szükség van az efféle vészjelzésekre. Az intelmeket Horvai Ist­ván frappáns rendezésében tolmácsolták nekünk, még­hozzá hiánytalan játékkal szervírozva a megfontolandó tanácsokat. Állítólag a for­gatás mindössze nyolc napot igényelt. Ügy látszik, ekként is lehet. Kár, hogy az effé­le próbálkozás a kivétel, holott jellemzővé illene vál­nia. Az összes stúdióban ... Pécsi István Mazsolázni Alapigazságnak számít, hogy minél többet nézi va­laki a televíziót, annál elége­detlenebb vele. Az arány fordított, ha jobban mazso­lázunk, a kedvünk is rózsá- sabb. Mindig akad ugyanis egy-két olyan film, néhány olyan pillanat, amely heten­te megmarad bennünk. Itt van például a Belmon- do-sorozat. Emlékezetes ma­radt számomra a Nagy zsákmány egyik epizódja, amelyben börtönben ül a főhős. Zsiványos képével csínyt eszel ki, hogy sötét- zárkába dugják: szappant helyez a főbörtönőr cipője alá. Ebből olyan mulatságos jelenet bontakozott ki, amely már megérte a türelmet és figyelmet, jókedvűvé vará­zsolta az estét. Persze, aki végignézte az ezt követő ma­gyar tévéjátékot, amely a Szerelem száz háton címmel futott, annak elpárolgott a kedélye. Persze, tudni kell, hogy mikor figyeljünk oda, vagy mikor szenteljünk egy kis odaadást házastársunk­nak, esetleg neveletlen gyer­mekeinknek, különben sose boldogulunk a televízióval. Családtagjainktól sem vár­hatunk maradéktalan jelen­létet. nem biztos, hogy min­dig azonos hullámhosszon vannak velünk. Hasonlóképpen t a műsor sem szolgálhat mindig olyan meglepetéssel, ami napokra, hetekre elkísér. A legjobb persze az. ha arcok, jelenetek, történetek ragadnak meg bennünk,nagy lehetősége a képernyőnek, hogy beférkőzik otthonunk­ba. A sorozatok ezért „arat­nak”, jó esetben még egy olyan illusztratív, sok ma­gyarázattal kísért széria is, mint a Verdi is, hozzánk nő­het. Az utolsó résztől már úgy búcsúztunk, hogy sajnál­tuk a befejezést: egyik hét­ről a másikra velünk jött a nagy zeneköltő alakja. Ki­sebb és nagyobb, történelmi és egyéni sorsfordulók, em­beri kapcsolatok rajzolódtak ki. s a maga lassú tempójá­val tagolta és meg is hatá­rozta az estét. Akad persze, amiben so­hasem leszünk otthon, nem férhetünk közel a történet- - hez, mert olyan nyögvenye­lős. hogy nem válik benső­ségessé a kapcsolatunk. Ezek közé tartozik a sokat emle­getett Szomszédok, amely még hosszú évekig folydogál- hat anélkül, hogy különöseb­ben leköthetné a figyelmet. Ellenkező véglet is talál­ható. A 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal című rajz­filmet nehezen lehetett meg­unni. Igaz, sokszor megismé­telték, de még így is szíve­sen ültek mellé a gyerekek, s a felnőttek is odafigyel­tek, ha a bátor oroszlánnak és barátainak kalandjait köz­vetítették. Beláthatatlanul hosszú volt, de mindegyik rész tartogatott olyan érde­kességet, ami miatt bátran számíthatott a sikerre. Nehéz mindenkinek a ked­vére tenni. Talán még ke­véssé szoktuk meg, hogy ha­tározottabban válogassunk a műsorban. Ha eldöntjük, hogy mi is szolgálja szóra­kozásunkat vagy épülésün­ket, akkor ritkán maradunk néznivaló nélkül. Meg kell tanulni a „mazsolázást”, hogy több emlékezetes epi­zód maradhasson a prog­ramból, de ugyanígy, néha nem árt, ha a kikapcsoló- gombhoz nyúlunk. Gábor László Tübingen a nagyvárosok (Stuttgart, Reutlingen) ár­nyékában is megőrizte vará­zsát, vonzerejét, ami törté­nelmi múltjával, hagyomány- őrző hajlandóságával s szép földrajzi fekvésével, termé­szeti szépségeivel egyaránt magyarázható. Közvetlen környezetét kisebb-nagyobb erdőségek, hangulatos fal­vak alkotják, távolabb, dél­keleti irányból, a Schwä­bische Alb valójában nem túl magas (800—1000 m) mél­tóságteljes csúcsai tekinte­nek középkori eredetű kas­télya, s a Stiftskirche tor­nyaira. A hegyre épült óvá­ros alatt folyik a Neckar, csendes, széles folyó itt, melynek partján, s a „szi­geten” platánokkal ékes park szolgálja a pihenést. A par­ton, a város felőli oldalon már, ott áll a torony, amely­nek kicsiny szobája har­minchat évig adott otthont a német romantika tragikus sorsú költőjének, Hölderlin- nek, aki elborult elmével élt itt 1807-től 1843-ban bekö­vetkezett haláláig. A torony fölött magasodik a XV. szá­zadban épült híres tübinge- ni Bursa, a középkor, s a későbbi századok diákságá­nak szálláshelye, amely ma is egyetemi célokat szolgál. Itt, a közelben látható Lud­wig Uhlan d szobra is; a né­met romantika e képviselő­je Tübingen szülötte volt. A figyelmes szemű látogató hamar megtalálja szülőhá­zát is. Még el sem kezdtük a sé­tát — kalauzunk régi ked­vtó barát, dr. Rolf-Dieter Kluge, a szlavisztika pro­fesszora — s máris a költé­szet, az irodalom és az uni­verzitás szelleme lengi kö­rül Tübingen utcáit, törté­nelmi városnegyedeit. A Höl­derlin- és Uhland-emlékek után sorra bejárjuk mind ama színtereket, amelyeken Hegel és Kepler, Schelling és Hauff járt, ahol a német reformáció nagy egyénisége, a fiatal Melanchton taní­tott, s ahol a szlovén re­formáció mozgalmának köny­veit nyomtatták. A kastély, a Schloss Hohentübingen fe­lé kapaszkodva a szűk, me­redek utcán patinás régi ház előtt állunk meg, földszint­jén ma vendéglő van, vala­ha messze földön híres nyom­da volt helyén, mely a dél­szláv reformációs mozgalmak első szellemi kincseit a vi­lágra bocsátotta: itt jelen­tette meg híres szlovén nyel­vű Katekizmusát és Ábécé­jét a legnagyobb délszláv re­formátorok egyike, Prirnoz Trubar. Az a Trubar, aki a Biblia szlovén nyelvre tör­ténő fordítását szorgalmaz­ta, aki verset írt a török ve­szélyről, jelentős érdemeket szerzett a szlovén egyházi zene fejlesztésében, s aki mű­velődési törekvéseivel vala­mennyi déli szláv nép kul­túráját gazdagította ... Tübingen egyetemi város, még így nyári időben is diá­kok sokasága nyüzsög az egyetem városszerte megta­lálható épületeiben. A világ minden tájáról jönnek ger­manisztikát, szlavisztikát, történelmet, természettudo­mányokat tanulni. Munká­jukat a kitűnő egyetemi könyvtár segíti, amelyben mintegy hatvanezer 1700 előtti nyomtatott művet őriznek, s természetesen ren­delkezésre áll az egyes disz­ciplínák legfrissebb szak- irodalma is. S akkor még nem szóltunk a különféle múzeumi, levéltári gyűjte­ményekről, amelyek ugyan­csak a tudományművelés nemzetközi műhelyei. Az iro­dalomtudományok művelő­it nyilván e tudományszak Tübingenben őrzött forrá­sai vonzzák, a Lenau- vagy a Hölderlin-ku tatás szak­embereit éppúgy, mint a régi délszláv kultúra szak­értőit. Az utóbbiak számán ra a szomszédos Urachban. a Hans Ungnad varazsdi fő­kapitány által alapított egy­kori nyomda szláv nyelvű nyomtatványai csábítóak, míg az ugyancsak a közelben lé­vő Bebenhausenben — ahol a pompázatos középkori ko­lostor gótikájának szépsége­it is megcsodálhatjuk — a Hölderlin Archívum a né­met romantikakutatás szak­embereit várja. Városnéző programunk befejezéseképp ide látogattunk el, majd Rot- tenburg következett, ahol a Kluge család vendégszerető házában töltöttük az estét. Dr. Rolf-Dieter Kluge a szlavisztika tübingeni pro­fesszora, az orosz, a lengyel, a szerb, a horvát és a szlo­vén irodalom nemzetközi te­kintélyű kutatója. Turge- nyevről, a szlovén szimbo­lizmusról és expresszioniz- musról írott dolgozatai épp­úgy ezt reprezentálják, mint a szlovén reformáció tübin­geni kapcsolataival foglalko­zó írások. Kiváló szervező is, az 1985 őszén Badenwei- lerben rendezett nemzetkö­zi Csehov-kongresszus meg­szervezése az ő érdeme volt, alig fél évtizedes tübingeni professzorsága óta pedig a szlovén reformációkutatás egyik bázisává tette az egye­tem szláv intézetét. Fárad­hatatlanságát, imponáló nyelvtudását a magyarorszá­gi kollégák is tapasztalhat­ták, néhány éve, Turgenyev- ről tartott debreceni előadá­sát nagy érdeklődéssel hall­gatták a szakmabeliek. Eu­rópa szlavisztikai műhelye­in kívül bejárta Észak-Ame- rikát és Kínát is, épp tü­bingeni tartózkodásunk ide­jén jelent meg kínai útinap­lója. A rottenburgi estét a ba­ráti kötődés, Frau Kluge ki­tűnő vacsorája, dr. Victor G. Doerksen kanadai germa­nista professzornak (Winni­pegben tanít germanisztikát) a kanadai létformáról, idő­járási viszonyokról, az eu­rópaihoz nem hasonlítható kanadai télről, természeti szépségekről szóló elbeszélé­sei tették maradandó él ménnyé... Lőkös István Heves megye és Eger visszafoglalása a töröktől Az elkövetkező hetekben, hónapokban egymást követő cik­kekben fel kívánjuk vázolni Heves megye és Eger vissza­foglalása históriáját a hódító Oszmán Birodalom uralma alól. A kutatómunka során egy sor merőben új, eleddig is­meretlen eseményre derült fény, mely alapjában teljességé­ben megváltoztatja eddigi, — amúgy is gyér — ismereteinket. A halványuló fényű török félhold — 1683. Hatvani ,,vendégek” Szolnokon Száznál több művész szob­rai, festményei várják a Hatvani Galériában a VI. országos portréhiennálé no­vember végi megnyitását. A változatos anyag azonban nem pihen a raktárakban, hanem kamarakiállítások formájában eljut néhány környező városba, galériába. Egy ilyen válogatás, amely­ben húsznál több alkotó mű­vei szerepelnek, hétfőn szol­noki „vendégségbe” érke­zik, s a TIT megyei szerve­zete, valamint a pedagógus­szakszervezet meghívása nyomán a sajtóklubban ke­rül közönség elé. Az este fél S-kor lezajló nyitóünnep­ségen Almást István könyv­tárigazgató mond beszédet, és a Hatvani Galéria Trió működik közre. A tárlatnyitást követően a Délsziget is bemutatkozik a szolnoki irodalombarátok­nak. Ugyancsak a sajtóklub­ban dr. Cs. Varga István irodalomtörténész lesz az est házigazdája, a folyóirat új számának versanyagából Sólyom Ildikó, a Nemzeti Színház művésze ad elő, Moldvay Győző szerkesztő­kiadó pedig a két városra — Hatvan, Hódmezővásár­hely — épülő időszakos ki­advány célkitűzéseiről be­szél. Nagy Szulejmán szultán nagy álmát kívánta végre valóra váltani iKara Musz- tafa nagyvezér, amikor kierő­szakolta \1683-ban la Bécs el­leni hadjáratot, |hogy kéz­re kerítse ia igyűlölt „né­met császár" iszékvárosát. Az egyébként alaposan meg­szervezett katonai vállalko­zás azonban —, melynek egyébként az egri pasa ha­dinépe is részese volt! — véres kudarcba fulladt a császári és a segítségére ér­kezett lengyel király ellen­csapása tüzében. A török nagyvezér és serege vad futással takarodott el Bécs falai alól. A keresztény hadak ha­ladéktalanul támadásba len­dültek. s még abban az esztendőben léhanyatlott a török félhold Esztergom, Párkány és Szécsény ormá­ról. A nagyvezér hadjárata nemcsak kudarcba fulladt, de unnál lényegesen ,na- gyotíb eredményt érlelt: megindult [Magyarország­ról |a törökök kiűzése, {. az ország visszafoglalása, fel­szabadítása (az Oszmány Biz rodalom 'uralma alól. 1683. szeptember 20-án tartotta Heves vármegye utolsó Thököly-kori köz­gyűlését Losoncon; s a kö­vetkező közgyűlésen már kihirdették Eszterházy Pál nádor felhívását, fegyver­be hívó parancsát „a vér­szopó pogányság” ellen. A katonatartás költségei­hez való megyei hozzájá­rulás megtárgyalására An­tonia Carafa tábornok Bu- lyovszky Ferencet a várme­gye jegyzőjét Besztercebá­nyára rendelte. De mivel a megye képtelennek nyilat­kozott vállalni a súlyos katonai terhek viselését, Carafa Capraba tábornok­hoz szállítatta át Heves és Külső-Szolnok vármegye képviselőjét, akit ott be- börtönöztetett. Bulyovszky- nak „tizenkét .napig ke­mény árestomot kellett szenvednie”, mivel a vár­megye „pénztára üres” volt, csak nagy kínkeservvel, ígér­getéssel tudták összeszedni a hatalmas pénz- és élelmi­szerben katonai követelést. Thassy iMihály alispán ha­lála után a tapasztalt, de­rék és becsületes Bulyovsz- ky Ferencet ! választotta meg a vármegye alispánjá­nak. Bulyovszky akkor még nem tudhatta, hogy minő súlyos, felelősségteljes tiszt­séget vett magára, mely részére nem kis életveszély- lyel járt a későbbiek Wo­ran, de keményen állta fe- felelösségteljes posztján, a pokolian nehéz időszak minden ‘emberpróbáló ter­hét. A kettős megyének kellett ugyanis viselnie nemcsak ia szövetséges ke­resztény hadak ráeső ter­hét, de gyakorta még )i a putnaki, ia szécsényi, az aj- nácsköi, a hollókői, ja kék­kői, a gácsi jvárak, majd pedig az ónodi és a szend- rői vár katonai terheiből is ki kellett vennie ,a részét. 1684-ben behódolni kény­szerült a török iÉrsekújvár­ban, Vácon és Visegrádon is, sőt ideiglenesen Pest vá­rosa is keresztény kézre ke­rült. E vészes hír termé­szetesen 1eljutott Eger fa­lai közé is, mire 50—60 sze­kéren megindult asszonyok és gyermekek menekülése a beglerbég .pasa 'székhelyé­ről biztonságot ígérő temes­vári, belgrádi 1 török terü­letre. A hódítók egy ré­sze tehát már 3 esztendő­vel egri uralmuk bukása előtt megérezte az idő ked­vezőtlenre fordulását biro­dalmuk részére. Thököly Imre, aki több­ször megfordult Egerben az egymást váltó beglerbé- gek udvarában, 1684 júniu­sában, az egri pasa ismét magához kérette a kuruc- fejedelmet. Az Eger alatti „mezőn” tárgyaltak, de örök titok marad, hogy miről folyt a beszéd. Egyébként ugyanebben az időben „Egernek egy bás­tyája 10 ölnyire (19—20 méternyire) kidűlt, melyből az törökök magok veszedel- mit jövendölik...” — írta Apafi erdélyi fejedelemnek egy embere urának. Az egri törökök ebben az időben még javában urai voltak vilájetjiülknek, sőt •messze északkelet-magyar­országi helységekből vas­marokkal hajtották be az adót. „ ... az szörnyű nagy tö­rök iga iés adó nyakunkon vagyon, — írta Gönc város bírája, — és most is csak bújdoklunk előtte, rajtunk az sok ajándékot húzó-vo­nó pogány....” Eger visszafoglalása után a várban talált török def­ter \ szerint ja beglerbég- nek adózott 10 megyében, Gömör-Kishontból, Nóg- rádból, iBorsodból, Abaúj- ból, Tornából, Zemplénből, Honiból, Külső.Szolnokból és a Jászságból nem keve­sebb, mint 772 helység. (!!) Igen fontos azonban tud­nunk, kis nyomatékkai (hangsúlyoznunk, hogy a török Eger 1596. évi elfog­lalása utáni közel száz esz­tendős uralma alatt képte­len volt a tőle keletre, fekvő kicsiny Cserép vá­ránál messzebbre kiterjesz­teni tényleges katonai és közigazgatási hódoltsága ha­tárát. Figyelemre méltó, hogy 91 esztendőt felölelő egri uralmuk során egyet­len számottevő, katonai kí­sérletre sem kerítettek sort, hogy Egertől, a vilájet szék­helyétől kelet—északkelet felé messzebbre terjeszked­jenek. A Cserép várától ke­letre—északkeletre fekvő te­rületet azonban egészen a Kassa alatti helységekig fegy­veres adóztatásuk alá tud­ták vonni. Bárminő szi­lárd is volt hatalmuk Eger­ben, az erősen kiépített és védelmezett egri várban, de láthatóan ebben az irány­ban elérték tényleges ka­tonai erejük határát. Az egri vilájet, mely Szolno­kon, Szegeden, Kalocsán és Hatvanon át elterülő hatal­mas területéivel és ottSani váraival jól és biztonságo­san védelmezte a magyar­országi török hódoltság köz­pontját: Budát. Talán itt célszerű elmon­dani, hogy Egerben a 91 esztendő alatt 48 személy 65 hivatali váltásban töltöt­te be a beglerlbégi tisztsé­get. A magas és rendkívül fontos török méltóság in­gatag voltára mi sem jel­lemzőbb. minthogy példá­déul 1668-ban hárman is váltották egymást az egri vilájet élén. De úgy talál­tuk, hogy 1683-ban is há­rom személy töltötte be Egerben a beglerbég pasa tisztét. Eger biztonságát köze­lebbről, s távolabbról több vár volt hivatva szolgálni. Közismert Eger három kö­zeli elővára: nyugat felől Sírok, északról Szarvaskő, s kelet felől pedig a már Borsod megyei Cserép vá­ra. melyek közül kétségte­lenül a siroki vár volt a legjelentékenyebb, s a cse- répi a legj'elentéktelenebb. De távolabbról, dél felöl állt a csak később kiépí­tett hevesi palánk. Nyugat­ra pedig, Budával mint­egy félúton az erős Hatvan váré volt a főszerep, mely szandzsák székhelyéül is szolgált. De nem hagyható figyelmen kívül Szolnok erős vára sem, Külső-Szol­nok megyében, a Tisza men­tén biztosítva a Tiszántúllal és Erdéllyel való biztonsá­gos és nem kevéssé fontos összeköttetést. Szolnok mel- . lett, a Tiszántúl egy kis palánk Balaszentmikló­son, a mai Törökszentmik- lóson állt. A jászberényi ferences kolostorból kiala­kított kolostorerőd csak rövid életű volt. Sugár István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom