Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-06 / 235. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1987. október 6., kedd ÍRÓK, TÁJAK, HANGULATOK (IX/2.) „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam...M Gyerekkoromban a Váncza-süteményeskönyv vékonyka reklámváltozatának (ingyen adta a nagy nevű cég a vásárlóknak) lelkes olvasója voltam, s kíváncsisággal olvastam a Császárfánk „recipéjét”, amelynek címszava alatt zárójelben ez az alcím állott: Ischli fánk. A rajzból ítélve — mert majd miinden süteményleírást illutszráltak is — ínycsiklandó csemegét sejtettem benne, de hiába biztattam jó anyámat vagy nővéremet: süssék meg egyszer, a válasz mindig elutasító volt, merthogy a „recipe” így kezdődött: 25 deka vajat, 25 deka lisztet, 1/2 csomag Váncza-sütőport és 18 deka cukrot jól eldolgozunk, azután 15 deka héjazott őrölt mandulát, 1 '2 csomag Váncza-vanílincukrot éj 2 kanál rumot gyúrunk hozzá ..Nem nehéz kitalálni az elutasítás okát: túlontúl drágának ítélték az általam hőn óhajtott csemegét. Mert tizenöt deka mandulát — őszidőben — még „bengész- ni” is lehetett volna, de a negyed kiló vaj. az bizony már tetemes summába került ... Különös módon, a könyvecskében a névváltozatként szereplő Ischli fánk megjelölés nem izgatott, eredetét akkar sohasem kutattam, a rajzolt ábra, meg a magasz- tosabban hangzó Császárfánk mellett teljesen jelentéktelenné zsugorodott. Pedig hát a „császárfánk” Ischl világhírű cukrászati csemegéje — no nem a Vánczáék „recipéje” szerinti, hanem az eredeti — a nevezetes császári és királyi fürdőhelyet reprezentálta, és reprezentálja a gasztronómia híveinek népes táborában. No, azért korántsem kell azt hinni, hogy Bad Ischlbe a különleges, a gyermekkorban olyannyira áhított csemege csábított elsősorban, s hadd tegyem hozzá mindjárt: még csak nem is a hely klimatikus volta, s a fürdők. Vonzott az egyszer már futólag látott táj szépsége, de még inkább az a tudat, hogy a Kaiser-villa egyik szárnyában még ma is minden úgy áll a császári dolgozószobában, ahogyan 1914 nyarának végén az agg császár utolsó elutazásakor hagyta. Íróasztalán ott a régi telefon, az óra, az asztali lámpa, az írómappa, s a tintatartó a tollal, amellyel a végzetes sorokat a monarchia uralkodója leírta: „Minden meggondoltam, minden megfontoltam .. A dolgozószoba e tartozékait szemlélve lassan-lassan eltűnik az íróasztal mellett papírkosarat tartó kitömött medve (bizonyára az uralkodó vadászzsákmánya volt éz utóbbi), az asztal fölötti portrék (Erzsébet királynét és Ferenc Józsefet ábrázolják), a kandalló, s az előtte lévő heverő, és helyükre tolakszanak — látomásszerűen — a történelmi filmekről, képekről leírások, s apai elbeszélések nyomán ismert képei: a császár elutazása Bad Isdhlből, az „Éljen a háború!” mámorát pergető kockák, az első ágyúlövésekről, s az első halottakról és sebesültekről készített egykori felvételek sora. Csataterek' elevenednek meg előttem (csaknem mindet végigjártam már), Isonzo és Piave, Gorlice, Limanowa és Brest- Litowsk, Görc (Gorizia) és a Doberdó csataterei, ahol végeláthatatlan sorokban vonultak a monarchia legtávolabbi csücskéből is szenvedni vagy meghalni a katonák. s ahol a hónapok, az évek múlásával szaporodtak a katonatemetők, ahonnét felszakadtak a hazavágyást kifejező sóhajok, születtek a keservet, szomorúságot kifejező katonanóták, s ahonnét százával érkeztek az otthoniakat megnyugtatni kívánó tábori és képes levelezőlapok, miként néhai apámé is, amelyen ez a szöveg áll: „Kedves Szüleim! Itt küldöm azt a hidat, amin átvonultunk, mikor Breszt- litovszkot bevettük, az 5-ös szapőrök verték a hidat. Tóth villanyszerelő adta a lapot, ő is ott van, ahol a hidat verik. Lajos tegnap írt. Tisztelettel] cs[ókolja] mindnyájukat] Jancsi.. A látogatókat a múzeumi vezető, kedves hangú fiatal lány zökkenti vissza a jelenbe: mennünk kell tovább, a vendégek újabb csoportja már a nyomunkban jár. A lépcsőház díszeit nézegetjük még. vadásztrófeák sokasága mindenütt, zergéké ezerszámra, de bőven van kapitális szarvastrófea is, csaknem valamennyit Magyarországon ejtette el „őfelsége”. Űjra a szabadban járunk, a császári villa parkjában, amelynek zöld gyepén most rigók ugrálnak a nyári verőfényben, odébb évszázados fák nyúlnak a magasba, nagy idők tanúi és ki tudja, hányféle „felséges” titok tudói. Ök még látták az aggastyán császárt, amint vadászatra indult, máskor diplomatákat fogadott, na és barátnőjét, teljes diszkrécióval, a színésznő Schratt Katalint. Valahol a városban már térzene szól, régi hagyománya van itt is, pattogó indulók, Strauss-keringők, csak épp nem a k. u. k, katonazenekart vezényli a tam- burmajor, hanem valamelyik környékbeli amatőr fúvószenekart ... A városka legszebb utcáinak egyikében megtaláljuk a híres cukrászdát, az Ischli fánk „bölcsőhelyét”, de ez nem az „igazi”, nem a Vánczáék „recipéje” és rajza szerinti, így hát nem is bánom, ha „császári” összegű éra miatt ezúttal le kell róla mondani. (Folytatjuk) Lőkös István Vass István Zoltán újból jelesre vizsgázott az Ismét a javából! című méltán közkedvelt szombat délelőtti program összeállításakor. Igaz, mindenféle minősítés egy kissé szubjektív, mégis léteznek olyan esz tétikai értékmérők, amelyek iránytűként könnyítik meg az eligazodást az ízlés világában. A. visszapillantás gazdája a legfontosabbat, a leglényegesebbet, a legkifejezőbbet ragadta ki egy hét sokrétű, gazdag, igényes kínálatából. A színvonalas blokksorozat „krémje” a Tolnay Klárival készített szellemes beszélgetés volt. A sors úgy hozta — hálás is vagyok érte —, hogy személyesen is megismerhettem ezt a nagyszerű, ezt az embernek is csodálatos művésznőt, aki hivatását szolgálatnak tekinti, s hisz abban, hogy nemcsak a színpadon nevelheti jobbá, igazabbá kortársait. Épp ezért készséggel foglalkozik mások megoldásra váró gondjaival, orvoslást kívánó problémával. Egyéniségét áthatja az a hamisítatlan derű, amely fiatalosságának egyik titka. A másik: kendőzetlen nyíltsága, őszintesége, vérbeli humánuma. Ez a karakter bűvölte el az igen tehetséges Mester Ákost, aki észrevétlenül is partnerévé nőtt. Kettejük között olyan légkör formálódott, amelyben keresetlenül fakadnak az ízes szavak, mondatok, illetve sztorik. E történetek zöme nemcsak sajátos atmoszférájú, hanem jellemzi is azt az időszakot — például az ötvenes éveket —, amikor született. Elébünk léptek azok a markáns figurák, akik valaha befolyásolták, meghatározták egy-egy színház arculatát. Képet alkothattunk a politika és .Thália kapcsolatáról, s arról is, hogy a szuverén alkatok, a belső integritásukat soha fel nem adó alkotók miként őrizték meg tisztaságukat, gerincüket. A sikeren nyilvánvalóan ketten osztoznak, az érdem oroszlánrésze mégis a meg- szólaltatotté, mert önzetlenül csoportosította okulásunk is elősegítő kincses tapasztalatait, azokat a ma már históriai hátterű impressziókat, amelyek akaratlanul is beépülnek tudatunkba, kimondatlanul is befolyásolják, motiválják cselekedeteinket, reakcióinkat. Az effajta megnyilatkozás is küldetés, a lélekidomárok áldozatkész magatartásának mindnyájunknak szánt gyümölcse. Szívesen hallanánk ilyen rendhagyó interjúkat. A többi rádiós kollégától is. Tupac Amaru, az inkák királya Csak néhány perc? Mitől aktuális ez a kubai film? Az emberiség számára sosem volt érdektelen, és tanulság nélkül való, ha valamely alkotásban egy nép, egy nemzet elnyomatás elleni küzdelmével szembesült, Mindig is kellettek az efféle történelmi példák. A Tupac Amaruról, az inkák utolsó vezéréről és védelmezőjéről forgatott történelmi tabló egyszersmind izgalmas kalamdfilm. és doku- mentumértékű mű. A történet a XVIII. században játszódik, egy számunkra távoli, s talán épp ezért egzotikusnak tűnő vidéken, Dél-Amerikában, a mai Peruban és környékén. A III. Károly fennhatósága alá tartozó spanyol gyarmat- birodalmon sokféle nemzet él. Közöttük az egykori mesés kultúrájú nép, az inkák utódai. Az emberkereskedelem. a kényszermunka és kényszerpiac busás hasznot ígér a terület urainak, s mi több, az anyaországnak, de megalázza, kizsákmányolja az őslakosságot. E rendszer fenntartásában segít az egyház, amelynek sikeres hittérítő munkája révén jelentős befolyása van az egykori indiánok utódaira, a spanyolokra, kreolokra, Afrikából behurcolt négerekre. Jósé Gabriel Tupac Amaru kacika (törzsfőnök) kereskedő, az inkák leszármazottja. Vagyona és befolyása révén megkísérli népe helyzetét javítani előbb törvényes úton, s mivel ez nem jár sikerrel, harccal, törvényen kívül kiátkozva. S végül kijátszva, saját embere által elárulva — vesztesen'. Cusco központjában, az inkák régi fővárosában van egy tér — kecsua nyelven Anqaipata — a Győzelem tere ... 1781. május tizennyolcadikén itt végezték ki Jose Gabriel Tupac Amarut, feleségét, fiait, egész nemzetségét és fővezéreit. Azóta ezt a helyet a Könnyek terének hívják. Testét négyfelé szakították, megtörték, eltiporták... És nem ölhetik meg... — szól a film végén felhangzó vers refrénje. 1975-ben itt jött létre az ő nevét viselő forradalmi agrárszervezet Peruban... Mitől aktuális ez a kubai film? Mert Tupac Amaruk a Föld minden táján teremnek. Talán évszázadonként csak egy-kettő. Látványosság, mozgalmasság, jó forgatókönyv! Mindez elegendő ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Tehát, ma este a 2-es programon 21.30- kor jó szívvel ajánljuk figyelmükbe! (jámbor) A Jó reggelt! nívósságát már természetesnek tartjuk, akkor is, ha egy-egy mozzanatra csak fél füllel figyelünk, hiszen közben reggeli teendőinket látjuk el. Azt hiszem, sejtik ezt a munkatársak, s ezért arra törekednek, hogy folyvást valamiféle pluszt, illetve „csemegét” nyújtsanak. így volt ez a korábbi napokban is. Kár, hogy az egyébként gondosan szerkesztett Rádió- és Televízióújság — valószínűleg helyhiány miatt — nem közli a közreműködők teljes névjegyzékét, illetve arról sem tájékoztat bennünket, hogy mivel jelentkeznek. Ettől függetlenül lebilincselt az a lakonikus jegyzet, amelyet a Bulgakov irodalmi munkálkodását összegző kötetnek szenteltek. Az elismerés volt az indítás, aztán sorjáztak a valamennyiünk számára tanulságos megjegyzések. Például azzal összefüggésben, hogy ez a kiadvány szemléletében egy kissé megkésett, hiszen a glasznoszty és a peresztrojka hazájában ezt a témakört már sokkal átfogóbban elemezték, taglalták, summázták, nem rejtve véka alá napjaink kon- zervatívjai számára kissé meghökkentő, de a valóság feltérképezését serkentő részleteket sem. Tetszett a tálalás cizellált stílusa, amely kifogástalan köntöse lett annak a mondandónak, amely arra sarkall minket, hogy szakítsunk rossz beidegződéseinkkel,, s mérlegeljük, módosítsuk olykor kissé megcsontosodott nézeteinket. Kellenek az efféle percek, mert a jövő építőelemeit csak ebből az alapállásból kiindulva illeszthetjük egységes, időt álló szerkezetté. Minden területen ... Pécsi István Tisztelet a hősöknek Az áldozatos hazaszeretetre emlékezünk október hatodikán. Arra a hazaszeretetre, amely az életet is kész feláldozni népe szabadságáért, boldogulásáért. 1848—49 dicső tettei például szolgálnak az utókornak, példát mutatnak arra, hogy mire képes a nemzet, ha haladó erői összefognak. És e dicső tettek névtelen hőseinek ezrei nyugosznak a szabadságharc csataterein, vagy a megtorlás áldozataként. Rájuk, mindannyiukra gondolunk, rájuk emlékezünk október hatodikán. Dessewffy Arisztidet, Lázár Vilmost, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Az első sortűz Kiss Ernőt állva hagyta... (Fotó: MTI — KS) A történészek feljegyezték, hogy ötvennégy és fél ezer honvédet követelt áldozatul a szabadságharc, a császári hadseregnek negy- vanhatezer, a cári segélyhadnak huszonnyolcezer katonájába került a fegyverletétel kierőszakolása. 1849. augusztus tizenharmadikán Világosnál történt a feltétel nélküli megadás. Aztán a megaláztatást, hogy Ausztria csak idegen hatalom segítségével tudta legyőzni a magyarokat, könyörtelen megtorlás követte. Az időrendben első aradi vértanút, Ormai-Auf fenberg Norbert honvéd ezredest augusztus 22-én felakasztották. A kegyetlen haditörvényszéki ítéletek zömének kihirdetése és végrehajtása azonban csak Komárom várának feladása után kezdődött. „Megdőlt a szabadság végső reménysége. Halálra vérzik immár Magyarország!” — kiáltotta világgá 1849 októberében Heine Európa legjobbjainak mélyen átér- zett fájdalmát. Október hatodikán, ami egybeesett az 1848-as nagy bécsi forradalom egyéves évfordulójával, agyonlőtték Pesten az első magyar miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost, és lábbal tiporva a hadijogot, Aradon kivégezték a magyar szabadságharc tizenhárom parancsnokét: Aulich Lajost. Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lázár Vilmost, Lahner Györgyöt. gróf L einingen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és gróf Vécsey Károlyt. Tudatosan vállalták a halált, hisizen tisztában voltak helyzetükkel, mégsem szöktek meg, bár az orosz főhadiszállás tisztikara és legénységi állománya mindent elkövetett, hogy az őrizetükre bízott honvéd tiszteket és tábornokokat életük megmentésére biztassa. Az osztrák császári hatalmat képviselő törzshadbíró viszont még halálukban is meg akarta alázni a hősöket, ezért holttestüket az akasztófán közszemlére hagyatta. Aminek eredményeként az aradi nép és a környező falvak lakossága ezerszámra zarándokolt a vértanúkhoz, és még sötétedéskor is hangosan imádkozott a gyászoló tömeg, Arad valamennyi harangjának zúgása közben ... Az aradi vértanúkat követte a halálba Csányi László közlekedésügyi miniszter, Kazinczy Lajos honvéd tábornok. a nyelvújító költő fia. Pesten végezték ki Peter Giron és Woroniecki Mieczyslaw honvéd ezredest, valamint Abancourt Károly honvéd századost, de ki tudná név szerint felsorolni az áldozatokat. Még többen voltak, akiket börtönre ítéltek, majd évek múltán sokan kegyelmet 'kaptak. Am jó néhány példa volt arra, hogy a szabadságharc hősei visz- szautasították a kegyelmet, így nevetségessé tették a bécsi kormányzatot, amelynek az ötvenes évek végére hovatovább azt kellett erőszakkal elérnie, hogy némelyik elítélt magyar elhagyja börtönét ... Napjainkban más példát kíván a hazaszeretet. Az ország más értelemben van nagyon nehéz helyzetben, mint százharmincnyolc évvel ezelőtt, de most is történelmi fordulónak számító időszakot élünk. És most is egységre van szükség, egységre az önálló, kezdeményező munkában. Most is áldozatot kell hoznunk ahhoz, hogy megújuljon a nemzet, hogy boldoguljon a nép e hazában. I. E Művészportré
