Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. október 31., szombat 13. AZ EGRI TENISZEZŐK CÉLJA Megismételni a bravúrt Az Eger SE OB I-es teniszcsapata: álló sor (balról jobbra): Miskolczi Agnes, Krisztik Anikó, Takács László edző, Fábián Beatrix, Permay Edit, Varga Alice, guggolnak:1 Újvári Judit, Lőrincz Ágnes, Halász Mónika, Molnár Bettina (Fotó: Szántó György) Az október elején befejeződött elsőosztályú tenisz- bajnokságban az Eger SE női gárdája várakozáson felül szerepelt. Az „egri leánykák” 12 mérkőzésükből 9 alkalommal győztesen hagyták el a pályát, s vereségeik során is csak a minimális, 5—4 arányban maradtak alul. A nagy hagyományokkal rendelkező egri női teniszsport eddigi legnagyobb sikere ez, amivel az együttes az OB l. „alsóházának” újoncaként végül a második helyet szerezte meg. A sikerek kovácsa a csapat edzője és kapitánya Takács László, akivel a jól sikerült bajnoki szereplésről beszélgettünk. — Ezeknek az eredményeknek a gyökerei több évre nyúlnak vissza — kezdi az értékelést a szakvezető. A jelenlegi játékosgárda olyan elődök nyomdokában nőtt fel. mint a még ma is országos élmezőnyhöz tartozó, bajnokságot nyert Túri Zsuzsa, vagy a kitűnő képességű Permay Eszter. Túri Katalin és Kiss Nóra, akik szintén megjárták az elsőosztályú ibajnokságot. — Hány esztendeje dolgozik együtt a jelenlegi játékosokkal? — Tíz éve foglalkozom a női csapattal és az utánpótlással. Többségüket gyermekkoruk óta ismerem, s úgy érzem, hogy ez a jelenlegi teljesítmény egy több éve tartó, folyamatos munkának az eredménye. Külön öröm számomra, hogy a szakosztályvezetés bizalmát élvezve bizonyíthattam velük, s a munkámat a csapat ezzel a remek eredménynyel hálálta meg. — Milyen célkitűzéssel indultak a bajnokságban? — Tervünk a bentmaradás volt, mivel ez korábban még egyszer sem sikerült. A szakosztályvezetés ennek érdekében komoly lépéseket tett. többek között leigazoltuk Krisztik Anikót (Berettyóújfalu) és Varga Ali- cét (Ü. Dózsa). A két játékos meghatározója volt a csapat eredményességének a küzdelmek során. A tavaszi szezont 4 győzelemmel és 2 vereséggel zártuk, a harmadik helyen várva a folytatást. Az „erőltetett menetű” őszi bajnokságban mind fizikailag, mind pszi- chikailag friss tudott maradni az együttes, s ez meghozta a sikert, — Bár csapatteljesítmény a második hely, mégis egyéni mérkőzések adják a találkozók végeredményét. Kik nyújtották ebben a legtöbbet? — Krisztik Anikó egy egyéni mérkőzését vesztette el csupán. Meggyőző, kemény játékával szemben tehetetlenek voltak az ellenfelek, még a többszörös magyar bajnok. Szabó Évát is „megizzasztotta”. Varga Alice nagy biztonsággal „hozta” a tőle várt győzelmeket, s ugyanezt tette Miskolczi Ágnes is, aki egyre jobb formába lendülve a csapat élére került. Miskolczi az ősszel minden csapat első játékosát legyőzte, s a párosban is fontos diadalokat aratott. Fábián Beatrix rendszerint „felőrölte” ellenfeleit, s így fontos mérkőzéseket nyerve elérhető közelségbe hozta a csapatgyőzelmet. Permay Edit öt egyéni és öt páros győzelmével, Firtkó Zsuzsa tavaszi jó teljesítményeivel járult hozzá a sikerhez. A kedvező eredmények kialakulásában a nemrégen visszatért Kovácsáé Halász Mónika rutinos játéka is segített. — Megismételhető ez “ siker? — Úgy gondolom — figyelve a várható ellenfeleket — jövőre az erősebb mezőnyben a bentmaradás kiharcolása is nehezebb lesz, mint idén volt. Bízom abban, hogy a csapat együtt marad és hasonlóan lelkiismeretes felkészüléssel megismételjük az idei bravúrt. — A női csapat jó eredményei a szakosztályban folyó munkára is kedvező hatással vannak ... \ — Az országos szakosztályi pontversenyben tizedikek lettünk, az idén, egyenletesen fejlődik az utánpótlásunk. Fiatal versenyzőink több jó helyezést értek el rangosabb viadalokban. A Népsportban nemrégen megjelent cikkben talán kissé elhamarkodottan ítélkeztek, amikor a volt főfoglalkozású edzőnkkel kapcsolatos problémák miatt elmarasztalták a szakosztályban végzett tevékenységet. A jelenleg is folyó fejlesztőmunka a biztosíték arra, hogy az eddigieknél is jobb eredményeket érjenek el a népkerti pályákon készülők. Honfi Gábor Mészáros András nyert Egri sikerrel fejeződött be Gyulán az Erkel Ferenc sakk emlékverseny. A zárófordulóban az Eger SE éljátékosa döntetlent játszott, legnagyobb riválisa vesztett, így teljes pontelőny- nyel végzett az élen. A szeptemberi körmérkőzéses tornán elért sikere után az idén második nagy versenyén diadalmaskodott nemzetközi mesterünk. Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz: II—III. osztályú felnőttek egyéni megyei bajnoksága. Eger, Kistályai úti játékcsarnok, 9 óra. Kosárlabda: Egri Tanép—Békési Afész NB Il-es férfi mérkőzés. Eger, körcsarnok, 10.30. Tömegsport: Nyitott tornaterem a gyöngyösi 5-ös és 6-os iskolákban, 9—13 óra. Vízilabda: Eger SE—FTC OB I-es mérkőzés. Eger, sportuszoda, 12 óra. V.: Marjai, Vindisch. Labdarúgás: SB III., Mátra- csoport (13.30): Bélapátfalva— BVSC, v.: Molnár II.; Heves— Balassagyarmat, v.: Herbály; Hatvan—Sajóbábony, v.: Benkő. Megyei bajnokság (13.30): Füzesabony—Tarnaörs, v.: Szántó; Selyp—H. Gáspár SE, Pest m. ,1v.; Sírok—Poroszló, v.: Molnár L.; Pétervására—Tarnaleiesz, Bor sód m. jv. Vasárnap Röplabda: Eger SE—Bp. Spartacus NB I-es női mérkőzés. Eger, körcsarnok, 16 óra. v.: Fodor, Kaposvári. Labdarúgás: NB III., Mátra- csoport: Recsk—H. Köteles SE, 13 óra. V.: Takács. Megyei bajnokság (13 óra): Gyöngyösoroszi—Petőfibánya, v.: Birincsik; Gyöngyöshalász—Apc, Nógrád m. jv.; Nagyréde—Kompolt, v.: Po- lonkai; Kápolna—Párád, Szolnok m. jv. Egri Lendület—Szeged országos női nagypályás mérkőzés. Eger. népkerti pálya, 10.30. V.: Darók. Egri körzeti bajnokság, 1. osztály (13 óra): Egercsehi— Balaton, Egerbakta—Hevesaranyos, Andornaktálya—Istenmezeje. Novaj—Felsőtárkány, Verpe- lét—Makiár, Demjén—Egerszólát, Kisnána—Mátraderecske. II. osztály (13 óra): Nagyvisnyó—Vécs, Szilvásvárad—Mátraballa, Szajla —Egerbocs. Márkáz—Mikófalva, Bodony—Noszvaj. Gyöngyösi körzeti bajnokság (13 óra): Gyöngyöspata—Adács, Gyöngyöstarján—Karácsond, Atkár—Csány, Ecséd—Szűcsi, Abasár—Nagyfü- ged, Domoszló—Visonta, Boldog —Rózsaszentmárton, Visznek— Heréd. Heves—füzesabonyi körzeti bajnokság (13): Tárnáméra —Kömlő, Pély—Detk, Sarud—Erdőtelek, Besenyőtelek—Kisköre, Atány—Mezőtárkány, Tiszanána —Tenk. NB III. MÁTRA-CSOPORT Csak a Gyöngyös utazik Kevés hiányzott BP. SPARTACUS—EGER SE 3—2 (—6, 7, 13, —11, 14) NB I-es női röplabdamérkőzés. Bp„ Kőér utca. V.: dr. Va- szily, Zách. A fővárosban lejátszott találkozó izgalmas, fordulatokban bővelkedő öt játszmát hozott. Az egriek a döntő pontokért folyó küzdelemben a legminimálisabb arányban maradtak alul. Jók: Fésűs, dr. Sikéné. A visszavágóra vasárnap délután 4 órakor, a körcsarnokban lesz lehetősége a piros-kékeknek. MEGYEI BAJNOKSÁG Hazai fölény várható A labdarúgó NB III. Mát- ra-csoportjában a 12. forduló mérkőzéseire kerül sor. Az öt Heves megyei csapat közül egyedül a Gyöngyös utazik. Pillanatnyilag még legjobb pozícióban lévő együttesünk, az ötödik helyre lecsúszott Bélapátfalva a listavezető Budapesti VSC-t fogadja. Az utóbbi hetekben két fájó vereség érte az Építők gárdáját. Most itt a nagy bizonyítási lehetőség. Az élenálló csapat legyőzésére nyilván mindenki odafigyelne ... A feljövőben lévő Hatvani KVSC — elbizakodottság nélkül — győzelemre számít a sereghajtó Sajóbábony ellenében. Rendkívül fontos mérkőzést játszik a Gyöngyösi SE az ugyancsak NB Il-es álmokat szövő, második helyezett Salgótarjáni Síküveggyár otthonában. Az eredmény alakulásában döntő lehet az, hogy az „üvegesek” gólerős csatárait (Mohácsi, Garai, Dudás) hogyan tudják majd semlegesíteni a GYSE védői, összecsapásuk háromesélyesnek ígérkezik. Recsk- nek győzelmi esélye van az előtte álló Honvéd Köteles SE legénysége ellen. Kiesési rangadóra kerül sor Hevesen, ahová az azonos pontszámú újonctárs Balassagyarmat látogat. Ez az a mérkőzés, amelyet sportszerű keretek között mindenáron meg kell nyerni a hazai pálya előnyét élvező hevesieknek... Tippjeink: Bélapátfalva— BVSC 2, St. Síküveggyár— Gyöngyös x, H. Papp J. SE— Mád x, Romhány—Edelény x, Heves—(Balassagyarmat 1, Hatvan—Sajóbábony 1, Borsodi Bányász—Nagybátony 1, Recsk—H. Köteles SE 1. A 11. fordulóban a listavezető Gyöngyöshalász a két pont megszerzésének reményében fogadja a középmezőnyben helyet foglaló Apci Vasast. A táblázaton elfoglalt helyezésektől függetlenül szoros küzdelem várható a Gyöngyösoroszi— Petőfibánya . összecsapáson. Két hete a jó képességű H. Gáspár SE gárdája vesztesként hagyta el az oroszi- ak sporttelepét. Most újabb bravúrra készülnek Zsiska Sándor edző tanítványai. Döntetlenhez közeli eredmény várható a Selyp—H. Gáspár SE rangadón. A Füzesabonyi SC a Tarnaörs legyőzésével szeretné folytatni a felzárkózást. A Kápolna—Párád alsóházi találkozón az eredmény alakulásában döntő lehet a hazai pálya előnye. Háromesélyesnek ígérkezik a Pétervására—Tarnaleiesz mérkőzés. Az otthon játszó Nagyréde és Sírok győzelemre számít, a Kompolt, illetve a Poroszló ellenében. Tippjeink: Füzesabony— Tarnaörs 1, Selyp—H. Gáspár SE 1, Sírok—Poroszló 1, Gyöngyösoroszi—Petőfibánya x, Gyöngyöshalász—Apc 1, Nagyréde—Kompolt 1, Kápolna—Párád 1, Pétervására—Tarnaleiesz x. LABDARÚGÓ NB II. Fricska a Fradinak? Ma, az idén utoljára játszanak hazai közönség előtt az egri pólósok. Azzal az FTC-vel csatáznak, amely eddig nem váltotta be a szerepléséhez fűzött vérmes reményeket, noha a fővárosi klub súlyos összegeket áldozott a szakosztályra. A csapat még csak alakulgat, formálódik, egyelőre még adós az eredményekkel. Üjra láthatják a szurkolók Bíró Attilát, aki sajnos már nyár óta a mai ellenfelet erősíti. Az összeállítást böngésző jól csengő nevekre akadhat. Ilyen a kapus Ambrus, Vad és az ifjú titán Gyöngyösi. Az egrieket lelkileg feldobta a Vasas elleni győzelem és úgy tartják, hogy ez a Fradi ellen is megismételhető. Az egyik pontnak azonban mindenféleképpen várományosai a vendéglátók. MA 12-KOR AZ USZODÁBAN Miért ne Szegeden... A második vonalban a 16. fordülóra kerül sor vasárnap. Az őszt idény hajrájában a Ganz-MÁVAG elleni 1>—0-ás győzelemmel fordult az Eger SE. És amint a szakvezetés reméli, miért ne Szegeden folytatódhatna a csapateredményessége. Kovács András, a piroskékek vezető edzője a legutóbbi 90 perchez a következő megjegyzést fűzte: — A két pont begyűjtése mellett a legfőbb pozitívumnak azt tartom, hogy a csapat elszántsága példamutató volt, s ha ehhez jobb egyéni teljesítmények társulnak, akkor biztosabb, kát- háromgólos a győzelmünk. — A hét végén Szegeden lép pályára az ESE. Hogyan ítéli meg az egri esélyeket? — Az utolsó három mérkőzés bizakodóbbá tett, I kezd magára találni a gárda. Ez számomra félreérthetetlen jel, azaz, ha eddig idegenben még nem is nyertünk, az együttest a Tisza-parti városban mégis esélyesnek tartom a sikerre. Ebben pedig a győzelem is benne van! Még úgy is, hogy Méhesi megsérült és Lászlóra sem tudok számítani. Az NB II-ben a vasárnapi forduló előtt az ellenfelek pozíciója: 6. Szeged 15 6 4 5 20-13 1B 11. Eger 15 4 7 4 22-21 15 A mezőny rendkívül szoros, tehát egy idegenbeli rangadó győzelemmel a „felsőházba” kerülhetne az ESE. A klub színeiben a következők kezdenek Szegeden: Bodolai — Siert, Fegyverneki, Juhász. Lengyel — Barabás, Lehnert, Smuczer, Simon — Vojte- kovszky, Tatár. [J BRILL SHOP AZ EGRI SKÁLA DUETT Q ÁRUHÁZ SPORT-JÁTÉK OSZTÁLYÁN 1987. NOVEMBER 2-6-IG NAPONTA 10-18 ÓRÁIG. ARANY ÉS EZÜST ÉKSZEREK, 5J DRÁGAKÖVEK, ANTIK EZÜST TÁRGYAK fi felvásárlása felárral. Értékesítés november 9-től kezdődően naponta 9—18 óráig, szombaton 9-től 12 óráig. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. g SKÁLA BUDAPEST SKÁLA DUETT Íj NAGYÁRUHÁZ ÁRUHÁZ. EGER