Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, 257. szám ARA: 1987. október 31., szombat 2,20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Új helyzetben Ezekben a napokban szinte valamennyi hazai mezőgazdasági és élelmi- szeripari üzembe eljut az a vékony, zöldborítós füzet, amely az ágazat jövőjét vázolja fel. A Minisztertanács stabilizációs programjának részét alkotó ágazati munkaprogram ez, amely az említett üzemek, vállalatok, szövetkezetek érdeklődésének középpontjában áll. Szívesen forgatják ezt a kis füzetet, amely adatokkal, tényekkel érvel a holnapért. Arról van szó ugyanis, hogy most a jövő évi tervezőmunka időszakában már az 1988-as feladatok szorosan illeszkednek a füzet lapjain összefoglalt, 1990-ig terjedő munka- programhoz. A magyar élelmiszer^ és fagazdaság az elmúlt évtizedekben hazai és nemzetközi mércével mérve egyaránt elismerésre méltó eredményeket ért el. A lakosság kiegyensúlyozott, jó ellátása, az agrártermékek egyne- gyedes aránya országunk exportjában tanúsítják ezt. Különösen figyelemre méltó, hogy az ágazat dolgozóinak, vezetőinek erőfeszítései nyomán 1081— 1985 között, az élelmiszergazdaság mind a nettó termelését, mind a kivitelét gyorsabban növelte a népgazdasági átlagnál: Ezzel jelentősen hozzájárult a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. Élelmiszer-gazdaságunk eredményei olyan erkölcsi, gazdasági és politikai tőkét jelentenek, amelyekre nyugodtan alapozhatunk a jövőben. Annál is inkább, mert a társadalom. az előttünk álló esztendőkben sem nélkülözheti azt a hozzájárulást, amelyet az ágazat jelent. Az agrártermelés sikeres folytatásához elengedhetetlenül szükség van arra, hogy szembenézzen azzal az új helyzettel, új követelményekkel, amelyek már napjaink, de a jövő gazdálkodását még inkább meghatározzák. A mai helyzet, a lehetőségek, az adottságok, a felhalmozott tapasztalatok a piac mai és várható igényeinek alapos elemzésére épül a széles körű vitákban kikovácsolt ágazati munkaprogram. Ennek fő célja az intenzív pályára állítani az élelmiszer- gazdaságot. Az ágazati program módosítja a termelés szerkezetét, de a magyar mezőgazdaságnak továbbra is alappillére marad a galbona- és a hústermelés. Lendületesen bővül a gazdaságos. exportképes termékek előállítása. Ennek érdekében határozottabban kell fejleszteni az élelmiszeripart. A vezérlőelv minden területen: a minőség. Mivel a VII. ötéves tervidőszak első két, esztendejében elért eredményekhez képest a munkaprogram igen feszített növekedési ütemet ír elő, megvalósításához nagy felelősség- tudatra, hozzáértésre és áldozatvállalásra van szükség. Mentusz Károly Ülésezett az Elnöki Tanács A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján Tudományos emlékülés Gyöngyösön Dr. Vasas Joachim bevezető előadását tartja A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére tudományos emlékülést tartottak tegnap Gyöngyösön. Az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola és a GATE társadalom- tudományi karának vállalat- gazdasági üzemmérnökképző intézete közös rendezvénye szervesen illeszkedik abba a programsorozatba, amelyet Heves megyében az évforduló alkalmából szerveznek az elkövetkező napokban. Az eseményen részt vett dr. Boros Sándor, a Központi Bizottság agitáoiós és propagandaosztályának helyettes vezetője, Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának ideológiai titkára, valamint Kovács Sán- domé. Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese. Az emlékülésen megjelent társadalmi, politikai és mozgalmi szervek vezetőit a szomszédos megyék oktatási igazgatóságainak képviselői, valamint a pártbizottságok aktivistái dr. Magda Sándor egyetemi docens, a GATE vállalatgazdasági üzemmérnökképző intézet igazgatója üdvözölte. Elnöki megnyitójában hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetés, hogy éppen az általa vezetett intézmény ad helyet e rangos fórumnak. Néhány szót szólt arról, hogy az 1987—88-as tanévtől kezdve új szervezeti formában kezdték meg az oktatást. Ezt követően Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára mondta el köszöntő beszédét. A Szovjetunió és hazánk, valamint a szocialista világrendszer kapcsolatáról szólva elmondta, hogy ezeknek az országoknak a békés egymás mellett élése nem képzelhető el anélkül a jó viszony nélkül, ami az elmúlt hét évtizedet jellemezte. Rámutatott arra is, hogy természetesen ez a megtett út a szocializmus építésében nem volt gondoktól mentes. Az évforduló arra is késztet bennünket, hogy számot adjunk az e területen végzett munkáról, s mérlegeljük az előttünk álló feladatokat is. Ennek megvalósításában komolyan kell támaszkodnunk a kutatókra. Kettős célja van tehát a mostani eseménynek. Egyrészt fórumot ad az egyéni alkotóknak és a kutatóműhelyeknek, hogy legfrissebb tudományos eredményeikről beszámoljanak. Másrészt e tanácskozás segítséget adhat a párt számára a mindennapi propagandamunkához. A megnyitókat követően dr. Vasas Joachim kandidátus, az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója „A nagy október útján” címmel tartotta meg bevezető előadását. Felvázolta a szovjet fejlődés hetven évének legfontosabb csomópontjait, a változásokat előidéző objektív külső és belső okokat, s természetesen rámutatott a történelmet formáló emberi tényezőkre is. Következtetéseit dokumentumokra építve fogalmazta meg, s új szemlélettel, sémáktól mentesen igyekezett megfogalmazni a Szovjetunióban jelenleg zajló politikai folyamatok előzményeit. Elemezte a nagy októberi szocialista forradalom győzelmét követő időszak politikai és gazdaságpolitikai döntéseit. Majd felszólalása végén a következőket hangsúlyozta: „Azon az óriási technikai, gazdasági és szellemi bázison fejlődve — amely az 1920-as évek végétől kezdett kialakulni — a Szovjetunió alkotó részévé vált századunk tudományos, technikai és gazdasági megújító munkájának. Az első szocialista hatalom egy sor területen történelmi lemaradását rendkívül rövid idő alatt bepótolta, s a Nyugathoz viszonyítva is jelentősebb teljesítményeket képes felmutatni.” A továbbiakban még hét korreferátum hangzott el. A felszólalók egyebek mellett a NOSZF magyarországi és konkrétan Heves megyei hatásával foglalkoztak. A tudományos ülésszak végén dr. Szűcs László kandidátus,, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola igazgatója mondott záróbeszédet. Kádár János vezetésével párt- és állami küldöttség utazott a Szovjetunióba Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának vezetésével az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Minisztertanácsának meghívására pénteken párt- és állami küldöttség utazott a Szovjetunióba, hogy részt vegyen a nagy októberi szo- cialisita forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A delegáció tagjai: Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke. Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára és Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete, aki a helyszínen csatlakozik a küldöttséghez. ♦ Búcsúztatásukra a Nyugati pályaudvaron megjelent: Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője, Várkonyi Péter külügyminiszter, a KB tagjai, Urbán Lajos közlekedési miniszter, valamint Földesi Jenő belügyminisztériumi államtitkár. Jelen volt Borisz Sztuka- lin, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete. HÁROMSZÁZOTVEN RÉSZTVEVŐVEL EGERBEN Konferencia az élelmiszerminőség-ellenőrzésről Jó hangulatban gyülekeztek tegnap délelőtt Egerben a Technika Háza előcsarnokában az Élekr.iszerminő- ség-ellenőrzés tudományos konferencián. Régi ismerősök is köszöntötték egymást, hiszen már hetedik alkalommal ülnek össze az ország szakemberei. hogy ezt a témát megvitassák. Szép számmal jöttek el az idén is, s hogy a háromszázötven résztvevő számára ne bizonyuljon szűknek a terem, az ajtókon kívül zártláncú tévéadáson is követhették figyelemmel az ese-. ményeket. A kétnapos rendezvény 11 órakor plenáris üléssel kezdődött. A teremben helyet foglalt többek között dr. Pa- pócsi László, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Schmidt Rezső, a megyei párt-végre- hajtóbizottság tagja, a megyei tanács elnöke és dr. Tóth-Zsiga István, a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület főtitkára is. Elsőként Bágyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese emelkedett szólásra. Néhány szóban bemutatta megyénk gazdasági életét, különös tekintettel a mezőgazdaságra, s az élelmiszeriparra, majd megnyitotta az eseményt. Ezután dr. Papócsi László tartott előadást. Elmondta, hogy soha nem volt ilyen aktuális ez a tudományos tanácskozás, mint éppen most, hiszen ennél az ágazatnál a kibontakozási program középpontjában is a minőség fejlesztése áll. Örömtelinek tartotta egyúttal, hogy ez a konferencia az üzemi és a hatósági ellenőrző munkát végzőknek egyaránt teret nyújt a véleménycserére. A továbbiakban a miniszterhelyettes külön elemezte a már említett két terület feladatait. A belső minőségellenőrző munka kapcsán kiemelte, hogy az ezzel foglalkozóknak a termelés egész folyamatát kell nagyító alá venniük. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a régi módszereket folyamatosan korszerűsítsék. A hatósági tevékenységről szólva hangsúlyozta, hogy ez valamennyi megyében és a fővárosban is működik. Ezzel kapcsolatban említette meg. hogy a jelenlegi élelmiszertörvény sok tekintetben elavult, s várhatóan jövőre ezt új váltja fel. Szó esett még szervezeti kérdésekről, s arról, hogy négy bázisukat korszerűsítik, amelyek megkülönböztetett színvonalon működnek majd Budapesten. Kecskeméten, Debrecenben és Szegeden. A program ebéd után és ma szekcióülésekkel folytatódott. s a kora délutáni órákban ér véget. A takarékossági világnap megyei ünnepsége Jövőre is lesz betétgyűjtési akció A füzesabonyi művelődési házban tegnap tartották meg a takarékossági világnap megyei ünnepségét a Füzesabony és Vidéke Takarék- szövetkezet szervezésében. Bocsi Imre, a takarékszövetkezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük Antal Lajost, a helyi városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkárát, majd dr. Sumi András, a Mészöv elnökhelyettese emlékezett meg a takarékossági világnap jelentőségéről, kiemelve a takarékosság fontosságát. Ünnepi beszédében kitért a szövetkezeti pénzintézetek tevékenységére és méltatta a házigazda takarékszövetkezet eredményeit. A Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezet ez évben ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját, melynek tiszteletére ez évre betétgyűjtési akciót hirdetett meg. 1987. szeptember 30-ig minden 10 ezer forint tartósan elhelyezett betét után sorsjegyet adott. Az ünnepség keretében zajlott le a sorsolás, melyen értékes nyereményeké találtak gazdára: egy televízió, mosógép, centrifuga, hűtőgép. magnós rádió, motor- kerékpár, háztartási robotgép, grillsütő és számos más használati cikk .mellett főnyereményként egy Polski Fiat 126/50E típusú személygépkocsi is, amelyet a 09337-es sorsjegy tulajdonosa vehet át. Az eseményen bejelentették, hogy 1987. október 18- től újabb akciót indítottak, így a jövő évi takarékossági világnapon is kisorsolnak főnyereményként egy újalbb Polski Fiat személygépkocsit. A program zárórészében fővárosi művészek — Madarász Katalin, Harsányi Gábor, Csűri Edit és mások — adtak vidám, szórakoztató műsort a jelenlevő, közel négyszáz vendégnek. Pénteken ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. A testület jelentést fogadott el dr. Kenneth David Kaunda, a Zambiai Köztársaság elnöke szeptember 25—29. között és II. Margit dán királynő október 8—11. között — Németh Károlynaik, az Elnöki Tanács elnökének meghívására — Magyarországon tett látogatásáról. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a versenytárgyalásról. Ezt követően határozatot hozott a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről. A testület végül bírákat mentett fel és választott meg. Kitüntetési ünnepség a Parlamentben A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója jegyében tartotta meg ülését pénteken a Magyar- Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége a Parlament Vadásztermében. Apró Antal, a társaság elnöke, a világtörténelmi évfordulót méltató ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy azokban az első, nehéz időikben számos magyar is felsorakozott a fiatal Vörös Hadsereg zászlaja alá. ök voltak a magyar—szovjet barátság első letéteményesei. Az ünnepi ülést megelőzően kitüntetési ünnepségnek adott otthont a Parlament Delegációs terme. Kósáné dr. Kovács Magda, az MSZBT alelnöke mondott ünnepi beszédet, majd Apró Antal átnyújtotta az elismeréseket. Tizen- ketten állami kitüntetésben részesültek; US aktivista az MSZBT Aranykoszorús Jelvényét, 27 kollektíva pedig a társaság Aranykoszorús Plakettjét kapta meg. A tudományos emlékülés résztvevői (Fotó: Szántó György)