Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-30 / 256. szám
4. ÜVELÖDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. október 30., péntek Sütő András, Szabó Pál, Pogány O. Gábor, Fodor András írásai, Cseh Károly, Havas András, Simonyi Imre versei Megjelent A napokban került ki a nyomdából a Délsziget című helytörténeti és művészeti folyóirat 9. száma. A kiadvány kezdettől fogva fontos feladatának tartotta a határainkon túlra való kitekintést. Erre most Sütő András 60. születésnapja, il- illetve a 80 éve született Staudt-Csengeri Mihály szlovákiai festő emlékkiállítása szolgált különös indokul. A lap részben Ablonczy László és maga az író, részben Szíj Rezső jóvoltából szentel teret a „sütői” magatartás, valamint egy festői életmű méltatásának. Németh László életművéhez ezúttal Gerzsa Ferenc közelít a kelet-közép- európai eszmekörrel összefüggő ismereteinket bővítve. A magyar líra elismerése is az a Puskin-díj, mellyel a Szovjetunió Írószövetsége az idén Fodor András fordítói munkásságát méltányolta. Ezzel kapcsolatos útiélményeit megírta a költő a Déla Délsziget szigetnek, sőt új Puskin-for- dításait is átengedte közlésre. A 88. évében járó Tamás Aladár is verssel lepte meg az olvasókat, és Molnár Géza, Tóth Béla szépprózája mellett többek között Baka István, Cseh Károly, Havas András, Katona Judit, Nikotin Éva, Varsányi Péter alkotásait közli a lap. A magyar irodalomtörténet közelmúltját három írás képviseli. Kőszegfalvi Ferenc egy Radnóti-motívum keletkezéstörténetét deríti fel, László József „megkésett interjú”-ja a Tornyai Múzeum igazgatójának, Ga- lyasi Miklósnak a portréját rajzolja meg, Sipka Sándorné pedig a Piroska című világhírű bestseller fordítójaként számol ibe gondolatairól. Immár másodszor szentel külön fejezetet a folyóirat a Sólyom-dossziénak, mely országos visszhangot keltett. Menteni a menthetőt! E jelszó jegyében rajzolja meg 9. száma Pogány ö. Gábor az egykori római iskolás. Molnár C. Pál életművét. Végvári Lajos pedig Agárdy Gábor hatvani tárlata kapcsán az ikon- festés hagyományvilágába nyújt betekintést. A helytörténeti témakörrel sem marad adósa olvasóinak a lap. A mostani számban Baráti Dezső, Horváth Mihálynak, az egykori hatvani prépostnak városépítő munkáját dolgozta fel, Tárkány Szűcs Ernő hagyatékából pedig özvegye, Bihal Ella segítségével a magyar „billogozás” szokáseredetéről kapunk tájékoztatást. Gyulai István, Sass Ervin, Varsa Zoltán friss köteteit Gábor László értékeli, az Arcok és sorsok című VI. országos portrébiennálé elé pedig Losonczi Miklós közöl hasznos, átfogó bevezetőt, amelyhez kapcsolódik a tárlat teljes katalógusa, fotókkal és műtárgyjegyzékkel együtt. Segítőtársak A mai szülő sokat Vár az iskolától. Nemcsak azt, hogy a tudományok befogadásának alapjait rögzítsék a gyermekben, írni, olvasni tanítva meg őt, hanem azt is, hogy a társadalmi érintkezés helyes szabályait is ott sajátítsa el. Tanulja meg a helyes időbeosztást. pótolja az otthoni foglalkozást, mert ők — idő hiányában — ezt nem tehetik oly mértékben mint elődeik. Az iskola a tanítás mellett át is vállalja, ameddig átvállalhatja ezt. A pedagógus társ a nevelésben! S ha ezt így mondhatjuk, kétszeresen társ a nevelésben a napközis pedagógus. Pannika néni keze alatt immár ki tudja hányadik nemzedék serdül fel. A mi családunkból például anya is, lánya is hozzájárt, s személy szerint magam is sokat köszönhetek neki. Azt, hogy a gyerek nem felejtett el a napköziben sem késsel, villával enni, hogy rászokott a napi munka becsületes elvégzésére, és esténként soha sem kellett a nappali mulasztást pótolandó, a füzetek, könyvek mellé kényszeríteni. De megtanulta azt is, hogy lehet a szabaddá váló időt okosan beosztani, s megerősödött benne, hogy segíteni kell másoknak, áldozni kell az embernek a közösségért is. És Pannika nénihez hasonlóan ezer és ezer pedagógus erre áldozza munkáját, (nem túlzás!) életét, hogy átvállalja a szülői ház nevelési feladatát a délutáni órákra. Nagyon sok múlik rajtuk, mégis, mintha nem övezné őket olyan megbecsülés, mint a tanító pedagógusokat. A szülők többsége, ha betér az iskolába csak az osztályfőnököt, jó esetben legföljebb a szaktanárt keresi. Kapcsolata a napközis pedagógussal szinte csak arra korlátozódik; evett-e délben a gyerek? Pedig az igazán nevelő társ a napközis pedagógus. Ö az aki több időt tölt el a gyerekkel, aki nem a kötött órai foglalkozás során találkozik csupán a rábízott csemetékkel, hanem a kötetlenebb időben, amikor másképp kell és lehet fegyelmezni, amikor a gyermek őszintébben kitárul, ö veszi észre jobban, ha valami baja van, s módszerein sokban múlik a gyermek magatartásformáinak alakulása. Általában hajlamosak a szülők arra, hogy őt csak a gyermek megőrzőjének tekintsék. Pedig többségük nem az. Nem csupán az! Mégis, mintha végetérhetetlenül ott állnának az amúgy sem napfényes pedagóguspálya árnyékos oldalán, ök azok, akiknek általában laposabb boríték jut a jutalmazásoknál, akiket ritkábban szólítanak ki a kitüntetések átvételére. Ideje volna már revidiálni a napközis pedagógusokról alkotott véleményt. Annál is inkább, mert a szülők okkal vagy ok nélkül egyre többet hárítanak át rájuk a gyermek neveléséből. Deák Rózsi (Fotó: Kiss Béla) A megújuló Hollókő Az Országos Műemléki Felügyelőség Heves Megyei Ki- rendeltsége kapta azt a megbízást, hogy a Nógrád megyei Hollókő várát és a községet, — mint népművészeti értéket — az utókor számára megmentse. A vár feltehetően a XV. században épült Istvánffy történetíró feljegyzései alapján. A név a vár megépítése előtti időkből származik, amikor csapatostól tanyáztak a hollók a vár helyén magasodó sziklán. Mivel a vár megépítését követően továbbra is ott tanyáztak a hollók, így Holló várának nevezték el, ami később változott Hollókő névre, mivel összekapcsolódott a sziklával. A település megjelölése is e névvel történt. Mint Szombati Istvántól, a kirendeltség vezetőjétől megtudtuk, a helyreállítási munkák több évig eltartanak és több millió forintot emésztenek fel. Folyamatosan állítják helyre magát a várat, amely a jövő évben már a kirándulók számára is megnyílik. A községben több házat is az eredeti állapotának megfelelően állítanak helyre, és különösen megnehezíti munkájukat az, hogy valamennyi háznak a tetőfedése úgynevezett portálj cserépből készült, amelyek beszerzése igen körülményes. Felvételünk Hollókő váráról készült. Egy hangulatos utcakép. Cybulski, a sötét szemüveges fiú Van olyan ember, akit életében bálványoznak, halála után pedig legenda lesz. Ilyen volt a sötét szemüveges fiú, Zbigniew Cybulski. 1927-ben született, még csak most lehetne 60 éves, és már húsz esztendeje halott. Nemzetközi filmcsillag volt, pedig mindössze 13 évig játszott, élt a kamerák előtt. Miben rejlett varázsa? Talán leginkább abban, hogy egy nemzedéket testesített meg. Hazájában mindenki Zbyszeknek szólította. Azóta, hogy Andrzej Wajda Hamu és gyémántjábaq Maciekként élt és pusztult el a filmvásznon. A háború kitörésekor tizenkét éves volt. a varsói felkelés idején tizenhat. Rendre játszották filmjeit a magyar mozik: Ártatlan varázslat, Az éjszakai vonat, Útban Párizs felé, Jowita — hogy csak néhányat ragadjunk ki közülük. S a mű- vésztárs-barát-rendező, Wajda Cybulski halálát is filmre vitte. Minden eladó volt a címe. Egy fiatalember rohan a mozgásban levő vonat után. Ugrik, de elvéti az ugrást ... A filmben Daniel Olbrichsky alakítja. A valóságban Cybulskinak volt ez a halálugrása. Milyen is volt a sötét szemüveges fiú? Vidám és szomorú, sportos és mackós mozgású, örökösen időhiánynyal küzdő, fáradhatatlan és fáradt, rendezői vágyakat dédelgető. És milyen volt Cybulski, a művész? Rövid életében harmincnál több filmben játszott. Epizód- és főszerepeket. Igazán nagy a Wajda- filmeken kívül talán Kawa- lerovicz Éjszakai vonató ban volt. Halála után irodalma lett. Tanulmányok kutatták, ki vagy mi felelős a haláláért. Díjat alapítottak a nevével, írtak a Cybulski-stílusról, a Cybulski-jelenségről, életrajzok születtek róla. Halála után tíz évvel egy újság körkérdésére, hogy ki az elmúlt harminc év legnépszerűbb színésze, ő került az ötödik helyre. Pedig általában a halott színészeknek nem sok esélyük van az Ilyen versengésben. A kettős évfordulón, a születésén és a haláláén, amikor rá emlékezünk, felötlik a gondolat: de jó is volna találkozni Zbigniew Cybulski filmjeinek válogatásával a televízió képernyőjén. Azt hiszem, lenne olyan érdekes — és értékes —, mint mondjuk a most futó Belmondo- sorozat. Erdős Márta BARTHA GÁBOR: A nagy öreg Nyitott Egyetem Gödöllőn A remete igazából nem volt szép ember, okos se volt, de talán még jó sem. Élt kétszoba-összkomfortos barlangjában, ahogyan mások, és baja is csak akkor támadt, amikor felfedezték, hogy ő a remete. Magánya tapadós volt, mint a sűrű szövésű pókháló, és értelmetlen is, mert nem repkedtek ott magányos legyek. Elfelejtettem írni, hogy a remete újságíró volt. Időnként szívesen váltott volna pályát, de ahányszor próféta szeretett volna lenni, annyiszor összecsipkedték e pókháló szövedékén átbújó közéleti szúnyogok. A csípések viszkettek ugyan, de háta hősünk remetesége tulajdonképpen ezzel kezdődött, hamar kitalálta a gyógyszerül használható aforizmát, miszerint az újságot körülbelül annyira írják, mint amennyire nyírják. Ügy aztán ha tévedett is néha, már készen volt a mentsége is tévedésre. Kétszobás barlangját, ahol kecskebőr helyett cserge lógott a falon, utóbb háromszobás barlangra cserélte. Tehette, hiszen akkortól kezdve, hogy kitalálta a riportkészítések alapképletét, jó újságírónak számított. Ez a képlet egyszerű és áttekinthető' volt, amiként a határozott irányú lapokban a világpolitikai helyzet. Megállt egy kerítés mellett, és ha odabent az öreg néniké serénykedett, átkiabált, a minden írásában korhadó deszkakerítésen. Valahogy így: ,.Ugye nénikém, szálkásodik az emberben az élet így 80—90 évesen?” A meglepett Mari néni persze hogy azt mondta az idegennek: „Igen.” Nos, az én remetém ígyen lett szép- szavú íróvá, mert a cikkben már Mari néni mondta a szálkásodik-at, és a riporter az igent. Még később, amikor a világ előrehaladván, a remete megépítette Ladája barlangját is, amit, mit amit, akit úgy szeretett, mint akármelyik másik remete a kecskéjét, ő is egyre bölcsebb, és egyre magányosabb lett. A Lada nevű kecske tejelt neki szépen. Egy-egy úti- számla-fejéskor hat-nyolc- száz litert is adott még az ólból se kellett kivezetni érte. Hősünk az ágya fölé fel is írta a bölcs jelmondatot: „Nem szabad túllihegni semmit, elég ha mások hiszik, hogy velük lihegünk.” Űj fejezet kezdődött ezzel az életében. A bölcsesség második virágzása. Szálltak is erre a virágmezőre a kezdőként szorgalmas kicsi méhek. A remete csendes derűvel nézte, tanítgatta őket, és szívében béke volt, megbocsátás és szeretet. Az utóbbi nagyobbik része immár kamatozó kötvényekben, mert minden megadatik a szorgalmasoknak. Ekkor történt, hogy egy kora reggelen, úgy délelőtt tizenegy felé, minden szokásától eltérően belenézett a reggeli lapba. Az ég mindaddig kék volt, a fű selymesen zöld, az Űtin- form jelentése biztató. Eddig a holnap biztos volt, olyan biztos, mint az, hogy a másnapi újság is megtelik valahogyan. Reszkető kezéből kiejtette a lapot, de lehajolt érte, felvette és újraolvasta. Mellkasában tompa szorítást érzett, szédült, tarkóját mintha kalapáccsal ütögette volna valaki. Hányingere nem volt, mert hiszen világnézete sem volt soha, de abban a pillanatban tudta, hogy valami rettenetes, hogy valami jóvátehetetlen történt. Szeme előtt táncoltak a cím kövér betűi: „Látogatóban Mari néninél”. Nem volt nagy cikk, a lap egyik fiatal munkatársának romlott el a gépkocsija, és került így ki egy kis falu szélére. Ott meglátott egy korhadó palánkkerítést, mögötte egy serénykedő nénikét. Beköszönt illendően, úgy, ahogy manapság már csak a népmesékben köszönnek. Kérdezte tisztességgel, hogy mit csinál a néni. Az meg nem is kérdésre felelt, hanem elpanaszolta, hogy bizony így nyolcvan év felett már megszálkásodik az emberben az élet. Szép cikk volt, prémiumot érőn elegáns, éppen csak annyira népies, amennyire illik, annyira politikus, amennyire muszáj. Egyszóval remek cikk volt, olyan, amit a szerkesztőn kívül az olvasó szerkesztő is elolvas néha. A remete felpattant a kecskéjére. Tejutalványa sem volt pedig. Kivágtatott az említett faluba, megkereste azt a faluszéli utcát, és alig fordult be a sarkon, már látta is az életében még sohasem látott korhadt kerítést, és a virágágyak között ott serénykedett egy töpörödött kicsi öreg asz- szony. Nem is köszönt. Egy „Hé”-t kiáltott csak át a kerítésen. A nénike felnézett, jóságosán elmosolyodott, és elkezdte magyarázni, hogy bizony ő már elmúlt nyolcvanéves. És ilyenkor meg- szálkásodik az emberben az élet... A mentőorvos jelentése szerint a remete szája habzott, egész testében rángatózott, és valamiféle kísérteiről beszélt. A szövegek nagy része sajnos elveszett az irodalomtörténet számára. Szorgos kutatók, egykori ifjúkori barátok tüs- ténkedése alapján azért ösz- szeállítható volt a nagy kolléga, a nagy magányos remete végső üzenete. Nos, nem ment ez kötetekre, de egy aforizma azért megmaradt belőle. Ezt vésik a sírkövére is: „Az emberiség legszerencsésebb korszakában az újságok élesztgették, később segítették a gondolkodást. A remeték halála az, amikor pótolni akarják”. Várhatóan jövőre megkezdődik a képzés az ország első Nyitott Egyetemén. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem, az LSI Alkalmazástechnikai Tanácsadó Szolgálat és a KISZ KB — mint védnök — szervezésével hazánkban új oktatási forma honosodik meg. A Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar új tagozataként működő Nyitott Egyetemen okleveles alkalmazott mikroelektronikai mérnököket képeznek majd. A frissen érettségizett fiataltól a tanulni vágyó nyugdíjasig bármilyen életkorú és foglalkozású ember beiratkozhat, akit érdekel az alkalmazott mikroelektronika. A tantervtervezet négy ciklusra osztja fel a tananyagot; ezek végén a hallgatók — ha az előírt vizsgákat teljesítették — komplex, vagyis írásbeli, szóbeli szigorlaton számolnak be tudásukról. Csak sikeres szigorlat esetén lehet beiratkozni a következő ciklus stúdiumaira. A felkészüléshez — miként az elméleti anyaghoz is — vizsgaelőkészí tő-tanfolyamokat, konzultációkat és laboratóriumi gyakorlatokat is szervez a tagozat, amelyeken a részvétel fakultatív és minden esetben önköltséges. A Nyitott Egyetem népszerűsítéséhez, a tananyag könnyebb elsajátításához szeretnék megnyerni a rádió. a televízió, valamint a szakfolyóiratok támogatását is. Így egyes témakörök minden hallgató, illetve a nagyközönség számára is hozzáférhetőek lennének. A Nyitott Egyetemen figyelembe veszik az előzetes tanulmányokat, így lehetőség lesz arra, hogy a második diplomát szerzők bizonyos tantárgyak esetében felmentést kérjenek a vizsgakötelezettség alól. A diploma megszerzéséhez 22 kollokvium (szóbeli vizsga), 3 szigorlat és 12 beszámoló kötelező letételét tervezik. További feltétel, hogy angol nyelvből legalább alapfokú nyelvvizsgát kell tenni. Diplomamunkát is készítenek a hallgatók; a második sikeres szigorlat után választanak ki egy témát, amely valamely alkalmazási szakterülethez kapcsolódó mikroelektronikai feladatok kidolgozását kívánja meg. A diploma- munkát a komplex államvizsga során az Állami Vizsgáztató Bizottság előtt kell megvédeni. A képesítést bizonyító okleveleket a Gödöllői Agrártudományi Egyetem állítja ki és az Állami Vizsgáztató Bizottság elnöke, valamint az egyetem rektora írja alá. Mivel a tanterv magas követelményeket támaszt, ezért a Nyitott Egyetem diplomája egyenértékű lesz az ország bármely felsőfokú Oktatási intézményében szerzett képesítéssel.
