Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-19 / 246. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. október 19., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Reménytelen igyekezet Nem éppen szívderítő, de tény: színvonalemelkedést az elmúlt napok fő műsoride­jének kínálata sem hozott. Ez akkor is igaz, ha igye­kezetben — ezt azért ismer­jük el! — nem volt hiány. Jó értelemben vett kiug­rási kísérletként értékelhet­jük az NDK-soktól átvett Szászok fénye, poroszok di­csősége című sorozat nyi­tányát. A történelmi téma, a színes kosztümök, a fes­tői környezet valóban fel­keltette az érdeklődést, kü­lönösképp azokban, akik vonzódnak a históriai jelle­gű alkotásokhoz, akik kí­váncsiak arra, hogy miként éltek, örvendeztek, illetve szenvedtek eleink a hajda­ni Európában. Persze nin­csenek sok százezren. Rá­adásul ők is csalódtak, mert a reumás ritmus és tempó kissé megviselte amúgy sem vasalt idegeiket. Legfeljebb abban bizakodhatnak, hogy a folytatások majd többet nyújtanak. Ez aligha remélhető az NSZK cégjelzésű Tetthely- töl, mivel legfrissebb blokk­ja is a nehézkes kiagyalt- sággal ötvözött fáradékony­ságot bizonyította. Kérdé­sünk csupán az: meddig kell erről győzködni bennünket, hiszen ítéletünk régóta ha­tározott és egyértelmű. Pénteken este — szóra­kozni vágyva — vártuk A „hatvankodó” Körmendi be­mutatkozását. A tisztelgés dirigálását Frölich Márta szerkesztő és Gyökössy Zsolt rendező vállalta. A nemcsak udvariasságot tükröző szándékkal egyet­értünk, . a kivitelezés mód­ját azonban vitatjuk. Az ünnepelt személyiség kétség­kívül kiváló, egyedi adott­ságokban bővelkedő színész, aki a nagy nevettetők élvo­nalába tartozik. A baj csak az, hogy meg­szállottja lett az írásnak is. Elkápráztatta annak tuda­ta, hogy versenghet a kö­zepes humoristákkal. Oly­annyira, hogy olykor túl is szárnyalja őket. Ettől tálto­sodon meg, rá sem döbben­ve, hogy az effajta út nem mindig a további ormok fe­lé vezet, hanem lekanyaro­dik az önismétlés jellegte­len völgyeibe. Kellékei nemegyszer szür­kék. s ezeket tupírozott fri­zurával „ékesítve” mene­dzseli. A valódi, az elgon­dolkodtató mélységektől ria- dozik, vagyis kizárólag a kitapodott ösvényeken sé­tálgat, megkopott fordulato­kat szánva hatáskeltésnek. Előszeretettel alkalmazza a másoktól ellesett ötleteket, illetve jelenetkomponálást. Ha már az ilyesfajta „ar­zenált” leltározzuk. akkor szinte törvényszerűen ma­rad el az önfeledt, az észre­vétlenül gyógyító — nevelő kacagás, amely mindinkább hiánycikké válik felhőtlen­nek áligha nevezhető hét­köznapjainkban. Jöhet hát az újabb, a csak azért is nekifutás, a pil­lanatnyi sikertelenségtől sem megtépázott igyekezet. Vevők leszünk rá ... Pécsi István Reggeltől estig AZ MMK, AZ EGERVIN ÉS A HEVESI SZEMLE GALÉRIÁJÁBAN Korponay Margó tájképeiről Az október 7-i megnyitón Korga György, festőművész mu­tatja be az alkotót és műveit A festőnőről tudjuk, hogy az Eger melletti kis falu­ban. Szátokon kapta első és legmaradandóbb be­nyomásait a világról. Itt, ahol a Bükk és a Mátra ma­gasabb vonulatai belesze­lídülnek a szomszédban kez­dődő alföldi rónaságba —. illik ez a róna szó ide —, az emberi lélek szívesen mártózik meg azokban a lát­ványokban, amiket az erdő, a hirtelen ránk köszönő sziklás meglepetések kínál­nak. Szemünknek, szívünk­nek. agyunknak is egyaránt. A völgyben felfelé kapaszko­dó vándor, vagy bolyongó nemcsak a lába alá néz, hogy a meredek kaptatón. a vízmo­sások göröngyein el ne bo­toljon, hanem megáll, kö­rülnéz. ha pár percre is, megfészkeli magát abba a csendbe, rejtelmességbe, amit a fényt nehezen áteresztő sűrűség felajánl vendégének. Ez a lírai bevezetés bi­zonyos mértékig ellentmond annak, amit Korponay Margó tájképeiről írni szeretnék. Nála ugyanis ennek a lá­gyan elomló lírának csak annyi szerep jut, hogy ki' egészítse, keretezze, netán ellenpontozza azt a drámai élményt, amit ő az erdőben kap. Csaknem minden ábrá­zolásán rátámad a maga le­nyűgöző erejével a látvány. Rendszerint az erdő felé szűkülő - völgyben érkezik, és arra lesz figyelmes, hogy a hegy oldalában, ahol a szem jól megpihenhet. a földből, vagy valahonnan előtör egy csaknerr. fehér izzású folt. mondjuk a sza- lóki hőforrás szinte bom­basztikus szépsége. fehér, sárga, tarka vegvülete a zor­don kéklő hegyek között. Talán csak azért, hogy rej­telmet nyisson fel. kíváncsi­vá tegye az arraiárót. riadt munkára indítsa képzeletét, el nem engedve addig, amíg a lélek nem válaszol a fel­tétlenül erőszakos kihívás­nak. Ezeknek a látványoknak a mélyen benyomuló hatása alatt válhatott festővé, mű­vésszé Korponav Margó. Akit ámulat tölt el. vala­hányszor visszatér a szülő­föld mindig is megújuló vi­lágába, hiszen a négy év­szak türelmes és lobbané­kony váltásai képtelenek un­tatni olyant, aki minden­nap más álmokból ébred, mindennap másként éli meg a világot. másként vála­szol a sokszor „csak” vissz­hangnak tűnő kérdésekre. Ha a látvány drámájáról beszélünk a festő képei kap­csán. azt is elmondhatjuk, hogy a kép minden sarká­ban, részletében összhangot sugallva feleselnek a szí­nek. mintha ellenkeznének egymással, kell-e ekkora fe- szütség a múló pillanat, a hangulat kielégítéséhez. vagy jobb lenne ha ez a színorgia méltóságtel jesehb formába rendeződne? Hi­szen a fenség és a magá­nyosság átélése, meafosal- mazása egv asszonyi terem­tő akaratnak is hálás téma? Egyelőre azonban marad­junk ennél a szenvedélyes előadásmódnál, annál, hogy az itt-ott olajban is. csend­életben is megnyilatkozó művés« mély érzelmi életét, formakészségét, továbbfej­lődésének irányát s esélyeit leolvashatjuk a férjéről, sze­retetteljes higgadtsággal megalkotott portréjáról. Korábbi tárlatainak az anyagát is „földiek figyelő szorgalmával” követtük; itt is biztatjuk, méresse meg a művész az utóbbi hónapok munkáit is a közönséa sze~ mével. Mert hitünk szerint a mindennapi pclgár szüle­tett és egészséges szépérzé­ke hamarabb eligazítja az alkotót, mint a szakmabéli­ek olykor féltékeny. vagy csúfondáros irigységtől haj­tott kedvessége, gratuláció'». (farkas) Az akvarellek egyike (Fotó: fiái Gábor) ORSZÁGOS BEMUTATÓ Komédia a nadrág körül A televíziósok esküsznek arra, hogy nagyon szűkös lehetőségeik vannak. Első­sorban arra gondolnak ilyen­kor, hogy főleg csak a ,Jő- műsoridőnek" nevezett, este 3-tól, 9—fél 10-ig terjedő idő­szak áll rendelkezésükre. Ilyenkor figyelik legtöbben a képernyőt, ezért ekkor a legnehezebb megfelelni az „ezerfejű Caesarnak”, a kö­zönségnek. Egyébként — ahogy a szakemberek mond­ják — a tyúkokkal fekszünk. Ellentétben más népekkel, ahol természetes, hogy egy közérdeklődésre számot tar­tó szórakoztató film este 10 órakor kezdődik, ahogy az is. hogy reggel hírmagazin várja a frissen ébredőket, hogy aztán bekapcsolódja­nak — ha kívánják — az egész nap tartó műsorözön- be. Azt hiszem, nálunk főleg az adás szegényessége az oka annak, hogy ha nem abban a bizonyos kurta esti sza­kaszban vetítenek valami­lyen érdekességet, nézők százai írnak panaszos leve­let a televízióba. Felvetik, hogy miért van „átfedés” a két csatorna között, példá­ul miért sugározzák a Pa­norámát az egyesen, miköz­ben „ők” — s ilyenkor az előfizetők sokasága nevében voksolok — A vízöb lítéses angol vécé fejlődéstörténeté­re kíváncsiak a kettesen. Ezen a gondon természe­tes módon nem egyszerű vál­toztatni. Ha már így van, sokkal inkább a műsorszer­kesztésnek kell alkalmazkod­ni, mert lényegesen egysze­rűbb sakkozni a programok­kal, mint rábírni több millió embert szokásai újragondo­lására. Aztán jönnek persze az ilyen-olyan jellegű megfon­tolások, melyek között az is szerepel, hogy változtassanak óvatosan a beidegződésein­ken. Múlt héten is a monte- carlói cirkuszfesztiválról közvetítettek egy műsort Az ötödik pecsét című film előtt. Tehát egy eddig tipi­kusan délelőttinek vagy ko­ra délutáninak számító ösz- szeállítást pergettek le ab­ban a bizonyos „főműsor­időben”. Bizony, meg kelle­ne jobban vizsgálni, hogy szolgál-e ennek az igen-igen értékes alkotásnak, amelyet ráadásul a rendező, Fábri Zoltán 70. születésnapjára mutattak most be, hogy ki­lenc óra után kezdődik. Ugyanis fajsúlyos, mély gon­dolatokat közvetít ez a mű, az „átrendezés” folyamatát nem ilyenekkel kéne kezde­ni. Persze az ilyesfajta ér­ték nem annyira tabu, nem érkezik számtalan panaszos levél, mint a szórakoztató műsorok védelmében. A könnyebb ellenállás iránya tehát ez, ráadásul még el is lehet könyvelni a nézettsé­gi mutatókból, hogy lám csak, ennyire megrögzöttek hagyományaink. Másfajta fejtörésre is adott alkalmat ilyen szempontból a múlt hét. Pénteken a má­sodik műsorban 21.30-kor kezdték a Könnyű-e fiatal­nak lenni? című dokumen­tumfilmet, amelyet fő hely illetett volna meg a szom­bati szovjet televíziós na­pon. A szórakoztató filme­ken még nem annyira le- mérhetők azok az óriási vál­tozások, amelyek a Szovjet­unióban végbemennek, ezért sokkal inkább kulcsalkotás­nak tekinthető az ilyenfajta dokumentum. Reggeltől estig sokféle szempont alapján szervezik a televíziósok a saját mun­kájúkat, s néha a mi éle­tünket. Bizony nem könnyű a helyzetük, de olykor több határozottságra volna szük­ség. Gábor László Megtiszteltetésnek vehetjük, hogy * Népszínház Gyöngyö­sön tartotta meg a Dunai Ferenc tollából való, A nadrág című komédia országos bemutatóját. Szerénytelenség nélkül szólva, én ebből a tényből arra következtetek, hogy jó híre van a gyöngyösi közönségnek. Ez a feltételezés most is be­igazolódott. A taps többször egymás után hívta ki a színésze­ket meghajlásra. Ami az előadást illeti. Véleményem szerint száz­szor jaj annak a színésznek, akinek a könnyű műfajban kell elkápráztatnia a közön­séget. Könnyeket csalni a nézők szemébe talán köny- nyebb, mint vidám mosolyt varázsolni az arcukra. A komédia pedig . .. ? Mi ab­ban a színészi „mutatvány”, ha valakinek a színpadon le kell tolnia a nadrágját ahhoz, hogy a nézőtéren ülők némelyikéből harsány nevetést váltson ki? Mert ilyen vaskos scenikai fogá­sok nélkül aligha képzelhe­tő komédia. Igaz, van rá közönség is, mint ahogy volt erre a gyön­gyösi előadáson js. Ügy hal­lottam. főként a fiatalabb korosztály, hogy még pon­tosabb legyek: a gyerekek még egy ideig emlegették otthon is, hogy az a bizo­nyos nadrág, ugye .. . ? Mert a főszereplő a nad­rág volt. Címszereplő is egyben. A legfőbb teendő­je az volt ennek a címsze­replőnek, hogv mindig ak­kor hiányozzon a színpadról, amikor a legnagyobb szük­ség lett volna rá. De ab­ban sem volt köszönet, ha időnként mégis előkerült. Ennyi az ötlet. Ha úgy tetszik: a bohózat alapja. A konfliktusok elindítója. Persze, nem hiányzott a szerelmi háromszöa sem. Az igazgató és a gépír ónő idillje, amit csak-csak felfe­dezett a feleség is, és nem átallotta a „megcsalatás” té­nyét kinyomozni és leleplez­ni. De hogy a társadalmi kö­ret se maradjon el, láthat­tunk diktátorkodó igazgatót, megalkuvó szb-tltkárt és félresöpört „kisembert”. Az erkölcsi tanulság pedis szépen „be lett mutatva”. Amit ideológiai tanulságok­kal is megspékeltek. Nem szeretek jósolni, de azt hi­szem, nagy sikere lesz en­nek a komédiának bizonyos közönség előtt, hiszen ezt a műfajt valamikor a vásári sátorozók kedvéért gyako­rolták a ..komédiások”. Az elmondottak miatt a szereplőket nem irigyeltem. Túlságosan nehéz feladatot nem szabtak rájuk. A ha­talmával visszaélő igazgatót Faragó József nagy igyeke­zettel állította színpadra. A szeretőjét. Bertát Szepesi Klára időnként nagy ráér- zéssel formálta meg. A bu­gyuta. de erkölcsös Seres Laci annyira szimpla kis figura, hogy nem tudott ve­le mit kezdeni Kőhalmi At­tila. A gumigerincű szb~ titkár, Koltai' szerbiét. Sza­bó István igyekezett őszin­te emberi vonásokkal felru­házni. A feleség csak arra volt jó. hogv ..éleslátását” bizonyítsa. Ettől többet Raszter Ildikó sem tudott tenni ezzel a szereppel. Sol- tésznénak még a kevésből is kevés jutott: Szlonka Máriá­nak ezért még annyi ideje sem maradt. hogy ..har­sányra” formálja az alakját. A rendező Meczner János igyekezett életet lehelni a nagyon leegyszerűsített tör- ténetecskébe. aminek egyes fordulatait előre lehetett látni. Ujjongásra csábító meglepetés nem érte a né­zőt Dunai Ferenc darabját látva. Nem szeretek fanyalogni. Az a véleményen. aki a paprikás krumplit szereti az — egye, hiszen azt is jól tudjuk, hogy „nem kell mindig kaviár”. G. Molnár Ferenc VASZILIJ TRESZKOV Az élő hal Nyuszja, a filológiai tu­dományok kandidátusa a munkából hazafelé menet betért az üzletbe, és az „Élő- hal-osztályon" vásárolt egy dülledt. bár kifejező szemű hatalmas pontyot. Ez idege­sen mozgatta farkát, s úgy tátogott, mintha nyilatkozni kívánna. Hazatérve a hal a kádba került, s a friss víz­ben felélénkült. Vidáman paskolta a vizet a farkával, sőt még bukfencezett is. Nyuszja meghatottan néz­te a potykát, és kenyérda­rabkákat dobált neki. „Én takaros kicsinyem” — szólt hozzá. A pontyról eszébe ju­tott egy régi barátja, Szer- gej Petrovics, akivel az el­múlt nyáron délen ismerke­dett meg. ö is olyan ko­pasz és csillogó fejű volt, findzsaszemei kidülledtek. Arra is emlékezett, hogy ibolyaszínű fürdőnadrágjá­ban mozdulatlan tekintettel néz rá, és elpirult. Az üdü­lés után Szergej Petrovics eltűnt a tengeren, és nem adott többé életjelt magá­ról. Nyuszja mélyet sóhaj­tott, és azon gondolkodott, mivel fogja táplálni a pon­tyot. Eszébe jutott Marinka, a biológiai tudományok kan­didátusa, és felhívta, hogy tanácsot kérjen tőle. Meg is kapta: szerezzen akváriumot és koncentrátumokat. — A ponty még elviselhe­tő — mondta Marinka —, de a szomszédom egy élő krokodilust hozott Afriká­ból. Ez aztán a probléma! Alig bírja etetni. Kérvényt is adott be a lakásügyi osz­tályra, hogy nagyobb helyet biztosítsanak számára. Egy szó. mint száz, gyere el hoz­zám, én adok neked egy akváriumot. Jó tágas, hiszen nemrég egy delfin élt ben­ne... Nyuszja elutazott. Ami­kor hazatért két hordárral, akik köteleken emelték és cipelték a zongoránál is na^ gyobb akváriumot, ínycsik­landó illatok jöttek a lakás­ból. A konyhában Nyuszja édesanyja sürgött-forgott, in­tézkedett, hiszen tanulmá­nyi osztályvezető volt. A serpenyőben étvágygerjesz­tőén sült tejföllel a hal. — Jó halat vettél — di­csérte az anyja —, elhatá­roztam. segítek neked, hogy ne vesződj a pucolással és a feldarabolással. Nyuszjának hirtelen eszé­be jutott az eltűnt Szergej Petrovics. és keservesen sír­ni kezdett. — Örökké beleavatkozol a maszek dolgaimba — ki­áltott fel. — No, nézd csak! Már megint nem jártam a ked­vedben? — sértődött meg a mama. — Gazdasszony, hová te­gyük az akváriumot? —kér­dezték a hordárok. — Jó akvárium, Szergej Petrovics éppen beleférne — gondolta, de csak ennyit mondott: — Hagyják az előszobában. (Mizser Lajos fordítása)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom