Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
A z ablak frissen mázolt rácsától az irodában szúrós levegő terjengett. Kint még a szél is elmenekült a somogyi dombok mögé, így a kánikulai melegben csak a tikkadt eperfa árnyéba adott némi felüdülést. A három fiú némán kuporgott az irodában. Egy-egy közeli motorzúgás szakította meg a rájuk telepedő bágyadt csendet. Koszos rövidnadrágban, gyűrött, átizzadt trikóban vártak. A legöregebb lassan föltápászkodott, és az ablakhoz botorkált. — Szerintem elmúlt nyolc. — És akkor mi van? — nézett a széke elé a kövér. — Itt alszunk? — nyösszentett Zoli az ablaknál álló felé. A kövér höhörészni kezdett, miközben az olajos falba vájva a körmét, rajzolgatott. — Majrézol, mi? — Ha van anyád vagy apád. már jönnek érted. Tutti. hogy útban vannak, aztán borulhatsz a nyakukba. Mehetsz haza! Vagy intézetis vagy? — fordult a legöregebb fiú Zolihoz. — Nem, á, dehogy — rázta rémülten a fejét a kicsi. — Mi azok vagyunk — bökött a kövérre, majd Zoli mellé huppant a földre. — Volt valami balhéd? — Semmi. — Oké. Így gilt. Senkinek semmi köze ahhoz, amit előadtál. Még ezeknek se itt! Az ősökről nem is beszélve! Az ajtóban hirtelen megzörrent a kulcs. Civil ruhás férfi lépett be. mögötte kint •három rendőr állt. — Fiúk, gyertek! Mentek haza! A kövér és a langaléta kelletlen mozdulatokkal összeszedték a cókmókjukat, és csoszogva slattyogtak az ajtó felé. — Haza? Hö-hö! — vigyorgott társára a kövér. — Te még maradsz! Nem jöttek még érted — húzta be maga mögött az ajtót a civil ruhás. Zoli bágyadtan visszahuppant a székre. Mikor fog hazamenni? Ki fog érte jönni? Óra nem volt nála, az idő múlását a be- sötétedésből érzékelte, aztán már abból sem. — Éhes vagy? — nyitotta; rá az ajtót egy fiatal nő. Zoli megrázta a fejét. Még, ha beledög- lene se kellene tőlük a kaja, gondolta. Majd otthon! Csak ne Anya jönne érte! Az nem tud mást, csak sírni, meg jajve- székelni. Pedig ő igazán leírta, hogy hová megy. „Elmentem a Balcsira a haverokkal, hétfőn jövünk, csűrni mindkettőtöknek!” Nem lett volna semmi baj, ha elég az az ötszázas, amit kiemelt az anyja pénztárcájából. De Laca kiszúrta, hogy van nála. Rögtön az első naip elköltötték. Rengeteg piát vettek rajta, ő életében annyi üveget nem látott egy halomban, mint akkor. Pontosan nem emlékezett ró, de vajahol Siófok körül húzódtak meg éjszakára egy kőházban. Igen. Laca törte fel. Mindenki majrézott, senki nem ment vele, de szólni se mert a bandából senki, hogy ez nem lesz nyerő. Zoli tudta, hogy ha szólni mer. hazazavarják, mint kisfiút. Ez volt élete első kalandja, gondolta, az első nap után nem fog hazakullogni, hogy utána lent a téren mindenki őrajta röhögjön. Akkor este. már az első pohár bortól táncolt körülötte a szoba. És lányok is voltak, valahol Szántódnál csatlakoztak hozzájuk. Egy közülük nagyon rendes volt hozzá, simogatta, meg mindenfélét csinált vele. Először megijedt, de az ötödik pohár után már lebegett a lány karjaiban. Igen! A haverok befogadták, öt is egyenlő felnőtt számba vették! Nem ugratták, nem gúnyolták. Sajnálta akkor este, hogy csak ötszáz forintot hozott el, pedig az anyjánál legalább volt még hároim ötszázas. ■Másnap délután összepakolt á társaság, és továbbállt. Magukkal vitték a lányokat is. Zoli remekül érezte imagát, a sok bortól még mindig kótyagos volt. A délutánt a Balatonban töltötték. Átmásztak a strand kerítésén, a lányokat átemelgették, és nem kellett fizetni. Este Laca új ötlettel állt elő. Tíz kilométerrel odébb, mondta, van egy eldugott kisbolt. Néhány év óta rendszeresen ki szokta rámolni, pia van bőven, ismeri a helyi viszonyokat. Ha szomjas a társaság, akkor irány a bolt! Zoli most se mert aggályoskodni. Szépé zd'i, a hatodik emeletről, aki csak egy évvel volt nála idősebb — most járta a nyolcadikat —, célzásokat tett a buli veszélyességére, de a többiek körberöhögték, sőt a fenébe. akarták elküldeni, ha ilyen majrés. Zoli kényszeredetten vigyorgott a többiekkel, de titokban Szepezdinek adott igazat, és sajnálta, hogy mindenki ugratja. De hát. gondolta, ez kisebb fiú, mint én. Az akció sikerült. Óriási zsákmánnyal fölpakolva baktattak a közeli erdőbe. Laca ismerte a helyet, a társaságot ő vezényelte. Azt mondta, hogy hálából azért, amit tettetek értem a télen, és a gépházba hordtátok a kaját, most én vendégellek meg benneteket! Egyébként a társaságból senki nem tudta, hogy ki ez a Laca, és hogyan kavarodott a telepre. Náluk három-négy évvel biztos, hogy idősebb volt. fantasztikus izmokkal, és szenzációs szöveggel. A lakótelep összes lánya bele volt esve Lacába. És, aki Lacával haver, az biztos, hogy nagyobb eséllyel hódíthat meg egy lányt, hiszen kidüllesztett tyúkmellével lezseren közölheti, hogy kisanyám, majd szólok a Lacának. Zoli az erdei tisztáson teljesen elérzé- kenyült, de senkinek nem mondhatta el. nehogy kigúnyolják. Mint a mesékben! A fiú elindul szerencsét próbálni, és elér egy nagy kerek erdőbe ... — gondolta, és örült, hogy a sok-sok balhé, amit csináltak az előző két nap alatt, valahogy az erdő fái között végleg eltűnt. A zsákmányt kisorsolták, vita nem lehetett. Zolinak 4 üveg bor, 2 doboz cigaretta és 1 db pattanásos képű lány, valamint egy zörgő bokor jutott. A lány nem volt megelégedve a kisorsolt borral, ezért fogta magát, és elbotorkált a sötétben. Zoli a káromkodásokból, vihogásokból, üveg- csörrenésekből következtetett a pattanásos- útjára. Már az alvás határán volt, amikor a lány egy üveget kotyogtatott a füléhez. — Hapikám, ez a kemény! Ezt kóstold meg! — azzal fölhajtott egy kortyot, és Zoli kezébe nyomta. Zoli kuttyantott egy-két kortyot, és elkezdett csuklani. A lány szentségeivé döngette a hátát. Aztán elcsitult az egész társaság. Néhol ernyedt szuszo- gást, horkantást, lihegést lehetett hallani, de aztán csak a tücskök és a közeli mocsár békáinak kánonja lengedezett a fák között. A díszes társaság, akár az úttörőtáborok éjszakai riadóinál, kemény szavakra ébredt. — Gyerünk! Felkelni! Egy-kettő! — villogtak a zseblámpák. A kábulatból csak az őrszobán tért magához Zoli. A banda, Laca kivételével, ott bóbiskolt, gyűrődött az előtérben. Mikor pattanhatott meg Laca? Zoli a frissen festett ablakrácshoz ment. Az eget kémlelte, hátha valamilyen csillag utat mutatna neki! Mindegy, nézett a foltos Holdra, az a lényeg, hogy Apa egy szuperfej, aki őt megérti,-és mindjárt itt lesz! Az eperfára egy macska kúszott fel. A sötétben csak a szeme villogott, és a farka neszezett a levelek között. — Cicc, ci-cicc! — súgta a fiú. A macska megállt, dermedten nézett farkasszemet a fiúval, aztán egykedvűen folytatta az útját. Zoli leült, nem volt mit továbbgondolnia. Apját várta. Minden idegszálával az ajtóra figyelt. Igen, apa biztosan megérti őt, hiszen jó fej, haver. Apa mindjárt itt lesz, és kihúzza őt ebből az egész grimbuszból. Minden rendbe jön. Elmegy nyáron még egy hónapra valamit szedni egy téeszbe, és összejön anya ötszázasa. Nem gond! Nem lehet gond. Laca egy szemét, mondta a nyomozó is, hogy régi ügyfele a rendőrségnek. Miatta van ez az egész. Apa. hát persze, ő az egyetlen, aki megértheti. Csak már itt lenne! Csak már... összerezzent, amikor az ajtóban újra megzörrent a kulcs. Végre! Megjött Apa! A civil ruhás most rendőrök nélkül jött. — Gyere, kisfiam! Hazaviszlek. Zoli fürgén összepakolta kisbugyrát, és ment a nyomozó után. Amikor beültek a rendőrségi autóba, a férfi megsimogatta a fiú fejét, — Ne búsulj, öreg! Zoli mosolyogva ránézett a férfira. Apa is mindig ezt szokta mondani neki. Jóleső érzéssel fúrta magát az ülésbe. Néhány perc múlva egy kétemeletes családi ház előtt állt meg az autó. — Apa hol van? — Nem tudom. Reggel hazaviszlek, de most itt alszol nálam. Lefürdesz, eszel, hunysz, egy nagyot. Na, ugrás! Zoli nem moccant. — Apa hal van? A férfi kényszeredetten megvakarta a fejét. — Apádék azt üzenik, hogy nem érnek ró érted jönni, csak holnap. Gondoltam, ne az őrszobán bóbiskolj, azért hoztalak haza, ide hozzánk. Z oli kidülledt szemmel nézte a férfit. Hang nem jött ki a torkán, csak a szája mozgott. — Nem érnek rá? Nem érnek rá? SZŰCS MARIANN: A nagyfiú
