Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-16 / 244. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. október 16., péntek CBX *OHC ' HECETH MEJKJXYHAPOJIEH TiAEHEP AKBAPEA •HHKOAA MAPHHOB• TT.Pl OHMUL i-lf ttnmtmBptt »7 K edves, kellemes nyári meglepetés volt a Füzesabonyban élő Trojan Marian Jgzef grafikusmű­vész számára az a bejelen­tés, hogy résztvevője lehet a bulgáriai Targoviste — Heves megye testvérterüle­te hasonló nevű székhelye — őszi, nemzetközi akva- relltáborának. Szeptember 1- től szólt a meghívás, s több, mint háromhetes vendéglá­tás várta az alkotókat, a felkínált lehetőségnek egy­szerűen nem lehetett ellen­állni. Főleg pedig annak, aki — mint sokunk ismerő­se — először jár a baráti or­szágban. — Percig sem gondolkod­tam, hanem gyorsan meg­ragadtam a váratlan alkal­mat, s a megyei tanács há­romezer forintos ösztöndíjá­val boldogan nekivágtam a hosszú útnak — beszéli a művész, visszatérte után, — A házigazdák szívélyesen fogadtak: a vonathoz a tar- govistei galéra Volgája jött értem Várnába, s társaim­mal együtt a vendéglátó megyeszékhely közelében lé­vő egyik üzemi szanatórium­ban kaptam elhelyezést. A szép fekvésű épület legfel­ső szintjét biztosították szá­munkra úgy, hogy mindany- nyiunknak külön szoba ju­tott. fürdőhelyiséggel. A bő­séges ellátás mellett egy­szer sem szorult élelmezé­sünk pótlásra, s úgyszólván csak az étkezési idők jelen­tettek kötöttséget. Többnyi­re a kedvünk szerint jár­tunk, keltünk, akkor dol­goztunk. amikor éppen jól­esett. A szervezett, néhány kollektív mikrobuszos kirán­dulás csupán azt szolgálta, hogy jobban is szétnézhes­sünk Bulgária eme részén, fgy gyűjtögettük élménye­Nemzetközi mivésztáborban - Füzesabonyból Metszet lesz a bolgár akvarellből Az akvaréi ltábor plakátja — a résztvevők neveivel (balra) Vázlatfestmény, ex-Iibrishez (jobbra) fiai, illetve a másik ma­gyarral, a Békés megyéből érkezett Csuta Györggyel együtt összesen 16 vendég elé. Nevezetesen például azt. hogy öt-öt képet az immár 10. művésztábor hagyomá­nyos, záró közös tárlatára kellett készíteniük, egyet pe­dig eladni a rendező galé­riának. Ami nem is volt ép­pen könnyű, mivel a tábor­lakók jórészt — hogyan, ho­gyan nem? — grafikusok közül verbuválódtak. Tro­jan Marian Jozef is legfel­jebb ki-kiruccan az akva- rellbe, inkább ex-librisekkel foglalkozik. Viszont a kiál­lításon — ugye? — ezt tit­kolniuk illett munkáikkal. — Sikerült a bemutatko­zás? — Ügy vélem, nincs okom a szégyenkezésre. Amiket a nagyközönség elé vittem, vagy amit történetesen a galériának eladtam, mások szerint is megállják a he­lyüket a sorban. Amelyeket pedig csak úgy-, egyszerűen elajándékoztam vagy elcse­réltem, azok sem éppen utolsók. Szír barátaim — mint tervezgették — talán a damaszkuszi kiállításon is bemutatják egyiküket. Kü­lönben nem csupán a be­mutatkozás sikere késztetett nap nap után munkára. Rengeteg vázlatot is fes­tettem. amelyekről ideha­za majd folyamatosan met­szeteket készítek. Mert ter­mészetesen az ex-libris az én valódi mozgásterem. Né­hány kisgrafikám máris testet öltött, s ha .az elkép­zelt 10—15 lapom összegyű­lik. újdonsült békési bará­tom támogatásával, mappá­ban kiadni is megpróbálom. Honfitársa — sorolja még — Bulgáriában szerzett ba­rátai közül mindössze az egyik. Közéjük sorolja mel­lette még az említett szíre­ket, a lengyel Halina Klo- soviczot, a csehszlovákiai Pavol Muskát, az NDK-beli Gerhardt Kuabet, a bolgár Iszkren Csankovot, Angel Gadjevet is. No. meg a tá­borrendező tanácsi megyei művelődési igazgatóság mun­katársát, Kiril Belcsevet, s a magyar származású, de szibériai születésű tolmács­asszonyt, Farkas Paulát. Azt" a mindvégig készségesen, fáradhatatlanul fordító, ma­gyarázó, kalauzoló — s ez­zel rengeteget segítő — nőt, akinek éppen Targovistébe látogató édesapja útján egyik képe a Szovjetunió tá­voli, legendás tájára is el­jutott. Egyszóval: az alig több, mint három hét alatt is élet­re szóló élményt gyűjtött. Korántsem véletlen — mond­ja a búcsúzásnál —. hogy első látogatása alkalmával megszerette azt a balkáni vidéket, népet. S jövőre — ha teheti — turistaként is felkeresi Targovistét. hosz- szabb időzésre. Gyóni Gyula „Életre szóló az élmény ...” (Fotó: Tóth Gizella) inket a tengerparton Bal- csikban is, vagy olyan han­gulatos régi településeken, mint például Zselezna és Szterbez. Prolaz falucskába gyalogszerrel keveredtem fa­kultatív barangolásaink egyi­kén, ami külön is - emléke­zetes marad. Itt ugyanis munka közben valahogy egészen összemelegedtem egy helybeli családdal — so­főr a férj, de igen érdekli a képzőművészet is —, aho­vá újabb látogatásra invi­táltak. Ezért szinte két egész napot töltöttem velük, s ké­sőbbi találkozásokban is megállapodtunk. A táborozás — mint el­mondja még — nyilvánva­lóan nemcsak ennyiből állt. Hiszen még oly kötetlensé­ge mellett is állított azért követelményt a szír, lengyel, csehszlovák, szovjet, NDK- beli, román, helybeli és szó­Nepuim -HÉT Egy gimnázium tizennégy számítógéppel Kokavecz József, az önkép­zőkör vezetője programozó­nak készül Nem véletlen, hogy a Nép­újság-héten jelentős szere­pet kapott a számítástech­nika a Berze Nagy János Gimnáziumban, hiszen nagy hagyományai vannak itt a számítógépek „gyötrésének”. Jelenleg három szakkör is működik: egy haladó és két kezdő, ez utóbbiakat Kiss Miklós és Ivanics József matematika—fizika szakos tanárok vezetik. — Mára a kezdeti töme­ges érdeklődés visszaesett, mivel a számítástechnika megszűnt divat lenni. Rá­adásul korábban csak itt ju­tottak géphez a gyerekek, ellenben ma a háztartások­ban is egyre több kis kom­puter található. így a két szakkörbe jobbára csak azok jelentkeznék, akik komo­lyan akarnak foglalkozni a programozással — tájékoz­tatnak. Milyen lehetőségeket biz­tosít ehhez az alma mater? Az első emeleti kis terem­ben tizennégy Commodore Plus 4 sorakozik, egy-egy monitorral és kazettás adat­tárolóval. 'Egyetlen floppy és printer sincs az iskola birtokában, így a felszerelt­ség enyhén szólva félolda­las. De hát ezek drága dol­gok (mármint nálunk, Ma­gyarországon). így nincs anyagi fedezet a megvéte­lükre. És a berzések még így is jobban állnak, mint sok középiskola, ami jelzi: a komputerkorszak közel sem köszöntött még be ha­zánkban. így aztán ' a gim­náziumban is nagy szerepe van az .,emberi tényező­nek”. — Igyekszünk jszabadon engedni a tanítványaink fan­táziáját, kísérletező \ kedvét — mondják a szakkörveze­tők. — Megelégszünk az el­vi irányítással, a problé- makijelöléssel, segédanya­gokat és tanácsokat adunk. A diákjaink ugyanis nem tőlünk, inkább a gépektől tanulhatnak többet. A prog­ramírás nagyon jó iskolája a rendszerezett. logikus gondolkodásnak. A gimnáziumban néhá- nyan már jócskán túljutot­tak az alapokon. Önképző­körük, a Berzesoft számos babért aratott. — Három, egymást köve­tő évben, 1984—85—86-ban megszereztük az első he­lyet a velencei találkozókon, az idén pedig másodikok lettünk Tiszafüreden — so­rolja a negyedikes Koka­vecz József, a jelenlegi „fő­nök”. — Számos oktató- és játékprogram született a korábbi években, de mint a HT iskolaszámítógépekre ír­tuk, melyekből már az utol­só is felmondta a szolgála­tot, így ezek a szoftverek elvesztek az órai munka számára. Jóska az igazi megszállot­tak közül való: a megyei Alkotó Ifjúság pályázaton második díjat kapott né­met nyelvű oktatóprogram­jáért, ’ bérelszámolást segítő szoftverjét most kezdik al­kalmazni a KAEV-nél és eltökélt szándéka, hogy mindenképpen programozó lesz. Az idei tanévben vé­gez, de mögötte már ott so­rakoznak a fiatalabbak, hogy átvegyék a stafétabo- tqt és kiküzdjék a maguk sikereit. Minden iskola tör­vénye, az élet rendje ez, számítógépeken innen és túl. (koncz) Nem játék! — Tessék nézni mi van nekem! dicse­kedett játszótéri kis ismerősöm a minap. S széles övéből egymás után húzta ki a pisztolyokat, á görbe bozótkéseket, még to­jásgránátom is van, pakolta elő a szürke, gömbölyded holmikat. Ramibó vagyok, tet­te még hozzá magyarázkodón csodálkozá­som láttán. / — És tudod ki az a Rambó? — kérdez­tem. — Katona, hős! — magyarázta a hatéve­sek csodálkozásának árnyalatával a hang­jába. Mert hát milyen felnőtt az, aki nem tudja ki is az a Rambó. Én tudom. Szerencsére ő nem! Nem tud­ja, miből is tudhatná, hogy Rambó, a cso­dálatos katona a vietnami háború legyőz­hetetlen amerikai hőse, aki keresztülgázol­va dzsungelén és emberen győzelemre vi­szi a csillagos lobogót a filmen. Mert ugye az életben, ha jól emlékszem vissza, nem így sikerült. Az amerikai filmes ilyen hősre vetíti vissza a kudarcot, felejtetőn az eseménye­ket. A magyar kisiparos üzletet sejtvén az extrém felszerelés gyártásában, szürke mű­anyagból kiönti (önteti) a filmbeli hős fel­szereléseit, a tojásgránátot, mellyel kis ba­rátom önfeledten bombázza a ház falát, a görbe késeket, melyekkel ész nélkül hada­kozik, a pisztolyt, mely hovatovább elma­radhatatlan kelléke a gyermekjátéknak. A magyar mű.anyagiparos csodálatra méltó gyorsasággal gyártja le a hozzánk most elérkezett „hadfelszerelést”, s a ma­gyar anyuka anélkül, hogy bármit tudna a felszerelés eredeti rendeltetéséről százas nagyságrendben számolva az árát, megve­szi. Elgondolkoztató. Játék! Legyinthet bár­ki, minek ennek akkora feneket keríteni? Pedig nem is oly egyszerű a dolog. Félek, a játék után becsempésződik hozzánk vi­deokazettán a film is, lesz aki feketén le­másolja, s gyermekeink, unokáink a tv előtt izgulnak majd azon, mily ügyes csel­lel irtja ki a vietnamiakat a hős Rambó. És kis ismerősömhöz hasonlóan, marcona rambócskák szaladoznak, s gyengébb pajtá­saik lesznek a kis vietnamiak. Mint ahogy anno’ dacumál így volt Rózsa Sándor, Iwanhoe s Winnetou idejében. De jókora ám az eltérés. A korábbi játékok hőséi va­lahol mindig az igazság oldalán, a rabló- lovagok, a gyilkosok, a haramiák, vagy épp a csalárd áruló irokézek ellen harcol­tak. S a játék hevében így rögződött a gyermekek lelkében, agyában, hogy a bá­tor, a hős. az mindig igazat mond, annak kardját, nyilát, vagy éppen buzogányát az igazság védelme adja a kezébe. De mi van Rambóval? a harc, az értelmetlen pusz­títás, a rombolás öröméért vívott csaták —, ennyi marad a gyermek emlékezetében, így válhat egy —, amúgy nagyon jó üzle­tet jelentő — jelkép gyártása káros ténye­zővé a nevelésben. Mert anyuka, miközben nappal mosolyogva nézi, amint csemetéje elszántan vagdalkozik a bozótkésekkel, es­te töprengve fordul férjéhez: vajon miért olyan agresszív ez a gyerek?! Deák Rózsi Zenebutik Hat esztendeje mutatko- - zott be, és azóta lett kü­lönböző korosztályok ked­velt műsora a Zenebutik. Szerkesztő-műsorvezető j ét, Juhász Elődöt arról kérdez­zük: írni ennek a népszerű programnak a története? — A Zenebutiknak van egy rádiós „őse”, a Petőfi adón hétfőn esténként jelentke­ző Zeneközeiben. amely­nek több mint 300 élő adá­sát kezdettől fogva Csiba Lajossal együtt készítettük. A műsor fő célja az volt, hogy tájékoztassan. felhívja a figyelmet zenei aktualitá­sokra, érdekességekre, ked­vet ébresszen bizonyos mu­zsikák meghallgatására. Hat évvel ezelőtt átjöttem a te­levízióhoz — megtartva a, rádiót is. Igyekeztem a Ze- neközelbenhez hasonló mű­sort „átmenteni”. Ugyanaz­zal a profillal: különböző műfajú zenék randevúját, gyors egymásutánban, kevés szöveggel. így született meg a Zenebutik, amely már a 70. adáshoz közeledik. — Havonta egy alkalom­mal jelentkezünk, ugyan­úgy élő, egyenes adásban. Koncepciónk: vegyes tála­lásban igyekszünk zenei ér­tékeket is közvetíteni a kö­zönségnek. Olyanoknak is, akik esetleg a komoly zenei programot nem néznék meg. Minden műsort egyszer meg­ismétel a televízió. — Hogyan készül egy-egy Zenebutik ? — Minden érdekel min­ket. ami a zenei világban zajlik. Lehetőségeink sze­rint ebből az egészből igyek­szünk válogatni. Rendelke­zésünkre áll a legtöbb te­levíziós műsor előzetese, be­harangozása. a megvásárolt filmekből is felvillantunk részleteket, használhatjuk a lemezeket, illetve a külföl­di szólistákat népszerűsítő, úgynevezett promóciós anya­gokat. — Kikhez, melyik közön­ségréteghez szól a Zenebu­tik? — Gyakran hallani olyan megállapítást, hogy a televí­ziózás elidegenít, elvon. Mi tehát megcélozzuk a csa­ládokat és azt reméljük, hogy egy-egy. szándékunk szerint sokakhoz szóló adást együtt néz kisunoka és nagyszülő. — Ugyanakkor természe­tesen fő törekvésünk a ma­gyar zene, a magyar zene­művészek, a felbukkanó fia­tal tehetségek támogatása, bemutatása — folytatja Ju­hász Előd. — Egy Zenebu­tik átlag 20 kis mozaikkoc­kából építkezik, ezek külön­böző karakterűek, és sok­szor úgy tesszük őket egy­más mellé, hogy nincsenek elválasztva. Ez véleményünk szerint ébren tartja a fi­gyelmet, hiszen a gyors tem­pó tapasztalataink szerint elfeledteti azokat a része­ket, amelyeket esetleg va­laki nem néz érdeklődéssel. — Tervek, esetleg változ­tatások ? — Továbbra is frissek és érdekesek szeretnénk ma­radni. Ehhez hozzásegít az adáshelyek változatossága is — noha ezt a stúdióhiány hozta létre. így lett a szük­ségből erény. És segít a ne­ves vendégek kalauzolása. Szeretnénk, ha továbbra is nyitott szívvel, szemmel, fül­lel követnék a nézők a tö­rekvéseinket. Benne élünk a zenei közegben, tehát nem félek ötletszegénységtől még akkor sem, ha esetleg ne­hezebben tudunk majd hoz­zájutni újabb vagy drá­gább anyagokhoz. — Megkérhetem, hogy né­hány mondatban mutassa be saját magát? — Szívesen. Zenetörténész vagyok, a komoly zene szol­gálója, de mindig vonzott mindenfajta muzsika. Erre példák a könyveim, egy ré­szük a dzsesszhez, az ame­rikai zenéhez kötődik. Há­rom kislányom van. ők' ’ az élső kritikusaim, és néha ja­vaslattevőim. E. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom