Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-07 / 210. szám
1987. szeptember 7., hétfő Kétszáztíz évvel ezelőtt adta ki Mária Terézia az oktatásügy átfogó szabályozásáról szóló rendeletét, amely Ratio Educationis név alatt vált közismertté. A Habsburgok abszolutizmusa a birodalom anyagi erejének növelése, valamint a feudális rendszer támogatása érdekében az i7»o-as évektől kezdve mindinkább felhasználta a felvilágosodás egyes eszméit. A felvilágosult abszolutizmus időszakában a legbefolyásosabb bécsi politikusok — Wenzel Kaunitz, Gerhard van Swieten és mások — gazdasági, egészségügyi, bizonyos szociális intézkedések mellett a hasznos alattvalók, a szakképzett és udvarhű államtisztviselők nevelését tűzték ki célul. s érvelésükben — az uralkodó szolgálatán kívül — már a „közjóra", a „közboldogságra" is hivatkoztak. Bár a tanügyi reform törekvései ellentmondásosak voltak — hiszen a rendelkezések a fennálló rendet őrizték az iskolaszervezet útján, az egyház és a vallás, a latin nyelv uralkodó szerepének megtartásával; hazánkban pedig a német nyelv terjesztése a birodalomba való beolvasztást szolgálhatta — a Ratio Educationis, az állami tanügyi vezetés megvalósításával, a vallási tolarencia meghirdetésével lépést jelentett a köznevelés egysége és világisága, számos, a felvilágosodástól ihletett tantervi, metodikai útmutatásával pedig a korszerűség irányában. A Nap kél: 6.09 órakor, nyugszik: 19.18 órakor. A Hold kél: 18.32 órakor, nyugszik: 2.21 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon REGINA neVű kedves olvasóinkat! [időjárás Várható időjárás ma estig: nyugatról kelet felé átmeneti borult időt, záporokat, helyenként heves zivatart okozó felhősáv vonul át az ország fölött. Az elvonuló hidegfront nyomában egyre többfelé megerősödik az északnyugati szél. Mérséklődik a nappali felmelegedés, délután 19, H fok várható. ELŐREJELZÉS A hét elején gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható eső, záporeső. A nappali felmelegedés mérséklődik, egyes helyeken csak 18, 20 fok körüli legmagasabb hőmérsékletek várhatók. Szerdán 10 fok alatti hőmérsékletek valószinűek. Az időszak végén 20, 24 fok közötti maximum és 9, 12 fok közötti minimum hőmérsékletek kialakulására lehet számítani. A hét közepétől ismét csökken a csapadékhajlam, mérséklődik a szél, legfeljebb futó záporok . adódhatnak. Őszi virágzás Piruló almák, mosolygó körték, színesedő falevelek, hajnali ködök, gyülekező madárrajok, szarvasbö- gés... — ez is az ősz. No meg a virágzásé is, hisz nagymamából lesz kis- mgma, ha az ír származású 55 éves Cambel asszony megszüli szíve alatt hordott hetedik magzatját. Ügy hisszük, ezután senki sem vitatja, miért nevezik mostani évszakunkat, hogyis mondjam ... az idősebb hölgyek nyarának! (soós) — A KIBONTAKOZÁSRÓL, Az. egri városi pártbizottság irányítása alá tartozó üzemi, vállalati, intézményi pártbizottságok és -alapszervezetek függetlenített párttitkárai részvételével, az elmúlt hét végén kétnapos tanácskozást rendeztek Feidémesen. A konzultációkon megvitatták az MSZMP KB gazdasági-társadalmi kibontakozási programjának értelmezését és a soron levő feladatokat. — ÜJ ÉLELMISZERBOLT. A kistelepülés-fejlesztési program keretében befejezik Hevesaranyos községben az egri áfész kezelésében levő élelmiszerbolt korszerűsítését. A megnyitóra szeptember 9-én kerül sor. — ÚTÉPÍTÉSI MUNKÁK. A 33-as számú út Poroszló— Tiszafüred közötti szakaszán, hídfelújítási munkák miatt, a Közúti Igazgatóság Egri Létesítményi Főmérnöksége szeptember 7—12. között útlezárást, 40 kilométeres sebességkorlátozást és jelzőlámpás forgalomirányítást rendel el. — ESZPERANTÓ nyelvtan- folyam. Zamenhoff világnyelvét tanító tanfolyam indul a Megyei Művelődési Központban, szeptember 10-től. Érdeklődni és jelentkezni az MMK információs irodájánál telefonon (11-954) vagy személyesen lehet. — FOGADD. Pétervására nagyközségünk új étteremmel és fogadóval gazdagszik. A helyi áfész jóvoltából, szeptember 8-án kerül sor a létesítmény műszaki átadására. — GYERMEKEK A BÉKÉÉRT. A hallássérült gyermekek a békéért címmel meghirdetett nemzetközi gyer- mekrajzpályázat anyagából nyílik kiállítás, a Siketek Általános Iskolája rendezésében, szeptember 9-én, fél 3- kor. a Hámán Kató Megyei Úttörőházban. — AIDS-SZÜRÉS. A közeli napokban Miskolcon is megkezdődik a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomáson az önként jelentkezők AIDS-szűrő vizsgálata. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. ___ G YERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány. Szihalom. Mező-; szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER: BEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Országos anyanyelvi vetélkedő — ősztől A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a KISZ KB a Szép szó mozgalom keretében előadássorozattal egybekötött országos anyanyelvi vetélkedőt hirdet 15— 23 éves fiatalok számára: „Szépen, jól magyarul" címmel. Cél: az anyanyelvűnk ápolása, a fiatalok beszédkészségének fejlesztése, a stílus, a fogalmazás és helyesírás szabályainak megismertetése. Áz őszi országos megmérettetést hat előadásból álló sorozat előzi meg. Ezeket a nyelvi ismeretterjesztésben, s a tudományágukban legjáratosabb szakemberek tartják majd. Előadókat lehet kérni a TIT Budapesti Szervezetének magyar nyelvi szakosztályától. A részt venni kívánó vállalatok, szövetkezetek, intézmények, iskolák háromtagú csapatai a TIT Budapesti Szevezetétől igényelt nevezési lapjaikat ez év október 15-ig kell, hogy el juttassák a fővárosi intézmény címére. ÉT Óriás paradicsomok Selypen Selypen, Kasza Györgyök háztáji földjén a „Korái” paradi- csomfajta szép termést hozott. Nem ritkák a 70, 80 dekagrammos termések, és vannak amelyek az 1 kilogramm súlyt is elérik (Fotó: Szabó Sándor) VENDÉGEKET VÁR AZ EGER TOURIST ELSŐ HEGYI SZÁLLODÁJA Megnyílt a Hotel Síkfökút Ki ne emlékezne a füstölgő kályhákra, az emeletes ágyakra, a pokrócokra, egyszóval: a bakancsos turisták hajdani szállására, vagy a magaslati levegőn mindig ízletes gulyásra. Hangulatos sétányok várták a síkfőkúti tó körül a pihenőket, és afféle romantikus hegyi paradicsom volt ez néhány évtizede. Aztán a régi fogadó árnyéka lett önmagának, mint minden olyan létesítmény, amelyet csak használnak, de nem gondoznak. Gazdája volt a Turistaházakat Ellátó Vállalat és a Felső-magyarországi Vendéglátóipari Vállalat. A romos turistaház felújítását az Eger Tourist vállalta. Az új létesítmény arculatáról az Agrober tervezői gondoskodtak, arról pedig, hogy úgy is nézzen ki. ahogy megálmodtak: a Kisipari Termeltető Vállalat. Anyagi eszközökkel segítette a munkát az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a megyei tanács és a MEBIB — hangzott el mindez Sing- lár József noszvaji községi tanácselnök ünnepi köszöntőjéből szombat délelőtt. Ekkor kis családias ünnepség keretében nyitotta meg kapuját a Hotel Síkfökút, immár egycsillagos szállodaként. A kis ünnepségen részt vett Bágyi Imre, Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese. a kivitelezők és a tervezők, valamint a Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal dolgozói. Csallány Géza hivatalvezető szavaiból kiderült : napjainkban leáldozott a hodályszerű turistaszállók kora. Az ide betérőt 17 vendégszoba várja, ebből 12 fürdőszobás. És manapság az olcsó turistakategóriának számít az egycsillagos, hisz egy kétágyas szoba bérleti díja 400 forint, egy éjszakára. Egyébként a vállalat célkitűzései között szerepel hasonló rendszerű és stílusú vendégváró helyek kialakítása, de jelenleg még itt is bőven van tennivaló. Remélhetően egykori vendégeit visszanyeri a táj, hiszen alaposan kikotorták és rendibehozták a síkfőkúti tavat, és ugyanilyen munkára vár a közeli Imre-forrás is. A vállalat igyekezett megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak, hiszen a szennyvíztárolás zártrendszerű, két darab 50 köbméteres konténerben történik. A 14- millió forint költséggel felépült Hotel Síkfökút szállodarésze és másodosztályú étterme a megnyitást követően már fogadta első vendégeit, akik Veszprém megyéből érkeztek. AZ IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGEKÉRT KISZ KB-pályázat A KISZ Központi Bizottsága kezdeményezi olyan ifjúsági közösségek, szabadidős társaságok alapítását — elsősorban a kistelepüléseken és a lakótelepeken —, amelyek a helyi lehetőségek feltárása alapján társadalmi összefogással jönnek létre a település közéletének, hagyományőrzésének serkentésére, a* lakosság egészségesebb életmódra nevelésére, a szabadidő kulturált eltöltésére. Várják azoknak a 35 év alatti fiataloknak, baráti társaságoknak. KlSZ-alap- szervezeteknek — közösségenként 2—3 főnek — a jelentkezését, akik vállalkoznak társaságalapitó feladatra. Számukra a KISZ KB néhány napos közösségszervező stúdió keretében felkészítést szervez, ahol jogi, gazdasági és egyéb tájékoztatást kapnak vállalkozásukhoz. A pályázatnak tartalmaznia kell a jelentkezők adatait és a közösségi életben eddig betöltött szerepüket. Az érdeklődők szeptember 30-ig jelentkezhetnek a KISZ KB kulturális osztályának a címén: 1133 Budapest, Kun Béla rakpart 37—38. szám alatt. A felkészülést követően létrejövő társaságok 1987. december 1-től 1988. szeptember 30. között pályázhatnak a KISZ KB egyszeri anyagi támogatására, melynek maximális összege 100 ezer forint. Egy olvasótábor tanulságai A napokban fejeződött be Felsőtárkányban a Heves megyei iskolaszövetkezeti olvasótábor. Ennek utolsó napján tanácskozást tartottak az érintett szervek és a táborozok részvételével, melyen a mozgalom jövőjét formáló állásfoglalások születtek. A résztvevők megállapították, hogy a sikeresen megrendezett találkozó új mozgalom kezdetét jelentheti a magyar iskolaszövetkezetek számára. A kedvező tapasztalatok nyomán ugyanis ez 'a közművelődési forma tért hódíthat. Javaslat született arról, hogy Felsőtárkányban rendezzék meg a következő olvasótáborokat előkészítő országos tanácskozást, illetve az ezzel kapcsolatos módszertani megbeszéléseket. A hatvani Bajza gimnázium iskolaszövetkezete felhívást tett közzé az egészséges életmód propagálására, az iszákosság, a kábítószerek, az AIDS veszélyeinek tudatosítására. Javasolták azt is, hogy ősszel egészség- ügyi jellegű rendezvényeket tartsanak Heves megye minden iskolaszövetkezetében. Az olvasótáborban elfogadták azt az ötletet is, hogy a szeptemberben induló könyvterjesztési versenyt bővítsék ki irodalmi pályázattal, melynek témája: „Élete nagy élménye a könyv”. Felhívták a figyelmet arra, hogy az új oktatási törvény szellemében a fiatalok szövetkezeteinek helyet kell biztosítani az iskolai önkormányzatokban. A jelenlevők állást foglaltak új formák létrehozása ügyében is. Így szorgalmazták környezetvédelmi, számítógépes, valamint közművelődési iskola- szövetkezetek megalakítását. Külön autóbuszok az eskütételre A Mátra Volán a katonai eskütételre megfelelő igény esetén különjáratú autóbuszokat indít. Egerből, Füzesabony, Heves, Gyöngyös, Hatvan útvonalon Körmendre. Győrbe és Tatára. A részvételi díj Körmendre 550, Győrbe 420, míg Tatára 350 forintba kerül. Szeptember 23-ig az alábbi helyeken lehet jelentkeznir Eger, Jókai u. 3. (Tel.: 13-220), Gyöngyös, Kossuth u. 26. (Tel.: 11-472). Hatvan, Horváth M. u. 11. (Tel.r 12-469), Heves, Városi Tanács. (Tel.: 11-261). Az autóbuszokra az alábbi helyeken és időpontokban lehet felszállni. Az eskütétel napján, éjszaka Körmendre: Eger autóbusz-megálló 1 óra, Kerecsend 1 óra 18 perc, Füzesabony vasútállomás 1.33 óra, Dormánd 1.38, Heves 1.53, Boconád 2.06. Tárnáméra iskola 2.09, Tarnazsadány faluszéle 2.12, Nagyi üged autóbusz-megálló 2.16, Karácsond, Rendőrség 2.25, Gyöngyös autóbusz-megálló 2.39. nagyrédei elágazás 2.46, Hort f. szövetkezet 2.58, Hatvan autóbusz-megálló 3.07 óra. Győrbe éjszaka 2, Tatára 3-kor indulnak Egerből az autóbuszok, a felsorolt megállóhelyeket tehát ennek megfelelően 1, illetve 2 órával később érintik. A kocsik délután 4 órakor indulnak vissza a laktanyáktól a már felsorolt útvonalakon. Jelentkezést kizárólag a részvételi díj ellenében fogad el a Mátra Volán. — SZOLIDARITÁSI HÓNAP. Nemzetközi kérdésekről hallhatnak tájékoztatást Egerben, ma, 14.30-kor, az öntödei vállalat dolgozói. Napjaink legfontosabb politikai történéseiről számol be az érdeklődőknek Pócs János, az egri városi pártbizottság titkára. — VÁSÁROK. Ma országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Egerben. Kedden Pé- tervásárán kerül scrr hasonlóra. Szeptember 9-én Hevesen, 13-án pedig Hatvanban. Miskolcon. Hódmezővásárhelyen, Mosonmagyaróváron, Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden lesz többek között országos állat- és kirakodóvásár. Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 791 Trabant C. Hy. (Bp.) 215 Trabant L. Sp. (Bp.) 9 60* Trabant L. (Sp. (D.) 7 813 Trabant C. (Bp.) 2 895 Trabant C. (D.) 2 162 Wartburg St. (Bp.) 2 207 Wartburg St. (D.) 1 157 Wartburg Sp. (Bp.) 3 454 Wartburg Sp. (D.) 2 566 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 10 416 Wartburg Tour. (Bp.) 2 057 Wartburg Tour. (D.) 1 250 Skoda 105 S (Bp.) 11 344 Skoda 105 S (D.) 8 748 Skoda 120 L (Bp.) 26 538 Skoda 120 L (D.) 14 576 Lada 1200 (Bp.) 47 573 Lada 1200 (D.) 33 909 Lada 1300 S (Bp.) 19 248 Lada 1300 S (D.) 15 281 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (D.) 11 770 Lada C. (Bp.) 10 100 Lada C. (D.) 5 221 Moszkvics (Bp.) 293 Moszkvics (D.) 91 P. Fiat 126 P (Bp.) 997 P. Fiat 126 P (D.) 1 387 FSO (P. Fiat) 1500 6 459 Dacia L. (Bp.) 2 618 Dacia L. (D.) 4 842 Dacia C. (Bp.) 2 587 Dacia C. (D.) 2 659 Dacia TLX (Bp.) 1 826 Dacia TLX (D.) 2 177 Zastava-{Bp.) 17169 Volga É. (Bp.) 1 297 Volga C. (Bp.) 1 113 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz a 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE dr. ■— HU ISSN 0133—0705.