Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-01 / 205. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 1., kedd NEGYEDIK ZENÉS HATVANI SZÍNHÁZI NYÁR Szu-Csong herceg Azt még az is tudja, aki nem különösebben kedveli az operetteket, hogy Szu-Csong herceg szerelmes természetű: vágyik egy nő után... Ez a dal sokszor felcsendül a rádióban, televízióban: az örökzöld melódiák közé tartozik. Egyébként a mű többi része is zeneileg igényes, fülbe mászó, csak hát, a népszerűség kiszámíthatatlan, vagy nagyon is kiszámítható útjai eredményezték, hogy ennek az alkotásnak a többség csak néhány töredékét ismeri. Ahogy ennek a műfajnak az igazi hazája az Osztrák— Magyar Monarchia volt, úgy egyik legnépszerűbb képviselője, Lehár Ferenc is ízig- vérig ennek az államnak a gyermeke. Régi katonazenész családból származott: Budapesten, Prágában, Londonban, majd Bécsben és Triesztben tanult. Maga is apja nyomdokaiba lépett, s úgy „mellesleg” megalkotta a Víg özvegyet, amely 1905-től kezdve valóságos diadalutat járt be a színpadokon. Korábbi műve volt a Sárga kabát is, amely A mosoly országa alapanyagául szolgált. A húszas évek végén vette újra elő a témát, alaposan átdolgozta, ahogy ő fogalmazott: „tűzijátékkal és bengáli fényekkel" dúsította. Egyben sokkal drámaibbá, feszültebbé: egyszóval, színházszerűb- bé változtatta. Nem csoda, ha az 1930-as premiert követően, még a suszterinasok is dallamait- fütyörészték ... A megszokott kereteket némileg túllépi a történet, mivel nem ragad meg az „úri társaság” fénykörében, hanem távoli tájakra is elkalauzolja a közönséget. Ugyanis a sztori szerint egymásba bolondul egy kínai herceg, s egy bécsi grófkisasz- szony. Követi az asszony férjét a távoli országba, de a szokások, a hagyományok és a vallási törvények elválasztják őket egymástól. Röviden ennyiben összefoglalható a librettó, s ezt jól megérezte'a rendező. Kazán István. Értelmezésében két nagyszabású. külsőségeiben pompás világ találkozik: a K. und K. fényűzéssel párhuzamosan az ősi Kína fenségessége is feltűnik. Ennek megfelelően alakította ki We- genast Róbert a szokatlanul monumentális díszleteket, amelyek már megjelenésükkel is sokat elmondtak a szereplőkről. Hasonlóan jó munkát végzett Greguss Ildikó, a jelmeztervező: a gazdag kivitel sokat segített abban, hogy meginduljon a néző képzelete. Amit az első benyomás már megéreztetett, azt a társulat tagjai magas színvonalon töltötték meg tartalommal. Az első felvonás bécsi környezetét mértéktartással, mégis, az operettha- gyományoknak megfelelően formálták meg. Hogy a szükségesnél némileg kon- vencionálisabban. arra csak az mutatott, hogy Hadfaludy Feri megformálója, Melis Gábor, mintha a második és a harmadik felvonásban egész más alakot állított volna elénk. Mohos Nagy Éva Lizája sem tudta úgy elénk tárni azt a meghasonlás, zökkenőt, ami a két kultúra találkozásánál a grófnőben lezajlott. Inkább egymás mellett tűnt föl a két világ, mint egymással szemben. Ha az összeütközést sikerül érzékeltetni, akkor egy gazdag, Lehár drámaiságát kitűnően felmutató előadás jött volna létre. Némileg azonban a szükségesnél „móká- zóbb", bemondásokra törekvő játék alakul ki. Valószínűleg közrejátszottak a körülmények is: a szeles, hideg estében a közönség érzékenyebben reagált a poénokra, mint a konfliktusokra. Telitalálat volt a főszereplő, Szu-Csong herceg szerepében Hornai Horváth József. Jó kiállású, s hangjával is megfelelően „vitte” az előadást. Kitűnő társa volt ebben Mohos Nagy Éva és Melis Gálbor, de az igazi meglepetést, a Mit elénk állító Szilágyi Erzsébet szerezte. Hanggal, mozgással bizonyította. hogy ő az operettjátszásunk egyik nagy ígérete, aki tudja, hogy miként lehet elegyíteni a mókát a komolysággal, a feszültséget a könnyedséggel. összességében azért egy olyan társulatot ismerhetett meg a hatvani közönség, amely a zenés színpadokon jelentős színvonalat képvisel. Meggyőződhettek máskor is a Zagyva-parti városban, hogy ez az együttes csak a legjobbakhoz mérhető. Most sem volt másként, egy teljes és gazdag színházi estével ajándékozta meg a Csokonai Színház az érdeklődőket. A legnagyobb érdemük az, hogy sokszor feledte még a didergő is, hogy nem a legpompásabb színház arannyal futtatott páholyában ül. Különösen akkor, amikor felcsendült a legismertebb dallam, Szu-Csong herceg szerelméről... Gábor László A debreceni Csokonai Színház rukkolt ki a hatvani szabadtéri színpadon az eddigi legnagyobb vállalkozással. Lehár Ferenc A mosoly országa című romantikus operettjét mutatták be, nagyszabású - díszletek között, énekkarral és balettegyiittessel gazdagítva. A látvány lenyűgöző volt, s ez feledtet- tette még azt is, hogy a nyár végi éjszaka bizony, már csípős. Elismerés építőtáborozóknak A magyar agrártörténet kiválóságairól Az idei nyári építőtáborokban megyénk számos középiskolása végzett — javarészt — igfc jó munkát. Tegnap a tanévnyitó ünnepségeken a kiemelkedő tevékenység elismeréseként négy középfokú tanintézet KISZ- szervezetét részesítették oklevélben és pénzjutalomban. A legjobban dolgozó diákok között voltak ebben az esztendőben az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskola, a szintén megyeszékhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, a mátrafüredi Erdészeti Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, valamint a hatvani Széchenyi István Közlekedési és Köz- gazdasági Szakközépiskola tanulói. Októberben lát napvilágot a Magyar Agrártörténeti Életrajzok A—H első kötete, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gondozásában. Az Országos Múzeumi és Műemléki Hónap alkalmából megjelenő kiadvány mindazokat a személyeket szerepelteti, akik a magyar agrártörténet és gazdaság — élelmiszeripar, erdészet, vadászat, fa- és mezőgazda^ ság — területén maradandót alkottak. A mintegy hatszáz életrajz közül az első kötetben 205-öt olvashat az érdeklődő. Néha keresetlenül is szerves egésszé ötvöződnek nemcsak az azonos tematikájú, hanem a különböző gondolatkörű programok is. Az ilyesmi nem véletlen jelenség, hanem a kimondatlanul is közös szemléletmód szülötte. Régóta érzékelem például — nem kis elégedettségemre, örömömre — az egyértelműen emberséges alapállással társított reális, kritikus valóságmegközelítést. s azt a magvető szándékot, amely felhőtlenebb holnapjainkért sürgeti a minél hamarabbi szellemi megújulást, azt a forinttermő alkotói lendületet. amely nélkül aligha léphetnénk előbbre. Az elmúlt héten kiköthettünk az effajta hitvallás forrásánál. Ide kalauzolt bennünket Trebitsch Péter A tisztesség stációi című riportja. Igényes kollégánk az alföldi Kondoros község egykori tanácselnökét szólaltatta meg, vele készített magvas és tanulságos pályamérleget. A szimpatikus személyiség valaha elutasította a megvesztegetés valamennyi kísértését. Akkor is szikla- szilárd maradt, .amikor következetességével már-már bosszantó feddhetetlenségével kivívta felettesei haragját. Pillanatnyilag vesztett, ám elhatározását mindmáig nem bánta meg. Nagy igazságot fogalmazott meg, amikor nyomatékolta, hogy az ilyen magatartás is követekre lel, persze, csak akkor, ha akadnak olyanok, akik mernek bátrak lenni, s tudatosítják az etikai tartás — nevezhetjük szocialista morálnak is — semmi mással nem pótolható nyereségét. ö hitelesítette azt is, hogy felemelő másokért serénykedni. Egyre tevékenyebb kertbarát kört irányított, s ettől az sem riasztotta visz- sza. hogy szép számú irigy és érteden acsarkodóit rá, a bántalmak azonban leperegtek hitének, meggyőződésének páncéljáról. Csoda-e, ha annyi év után jó érzés visszapillantania ... ? A hozzá hasonló karakterek jellemzője a teherbírás és a kézzelfogható humánum. Megérdemlik, hogy bemutassák — legalábbis fokozatosan — jó néhányukat. A szombat reggeli Családi tükörben ajánlatát nem először ismerteti tévesen a Rádió- és Televízióújság — találkozhattunk azzal a magára maradt asszonnyal, aki süket, vak és néma fiát nyolc esztendeje neveli töretlen türelemmel, s eszébe sem jut az, hogy intézetbe adja. Íme, a hétköznapi hősiesség csinnadratta nélküli esete. Nem panaszkodott, pedig segítségre szorulna. Úgy vélem: ez a támogatás nem is hiányzik majd, hiszen sorsa együttérzést kelt. Százakban, ezrekben, akik figyelték az adást. Szimpatikus karakter az az Ibolya néni is, aki nemcsak rokonszenves családszerete- •tét bizonyította, hanem azt is, hogy nyugdíjas ápolónőként is helytáll, ha szükség van rá a kórházban, ha igénylik szakmai biztonságát, tapasztalatait. A nyitottság feltételezi az átlagon felüli értelem leleményeinek felkarolását is. Az elkövetkező esztendőkben nem valószínű, hogy megyünk valamire az innovatív egyéniségek ötletgazdagsága nélkül. Ezek a nehéz emberek társadalmunként is munkálkodva rajtoltatják olykor feltűnést, megrökönyödést kiváltó találmányaikat. Másságuk a közösség értéktárát gyarapítja, ezért vétek, s nem bocsánatos bűn magukra hagyni őket. Sajnos jelenünkben sűrűn előfordul ilyesmi. Az elkötelezett, a jövőt is pásztázó újságíró ezért nem köthet kompromisszumot a közönynyel. hanem rájuk voksol, értük hadakozik. így cselekedett a Mit üzen a rádió? egyik vasárnapi blokkjának „gazdája”, B. Király Györgyi, amikor a kisgyermekek számára konstruált orrtisztító szabadalom két évtizedes kálváriájának megdöbbentő fordulóit idézte, Csaknem hatvanezer apróságot kezeltek vele, ám az illetékesek mindeddig gán- csoskodtak, s megvétózták a gyártást. A minősítést önökre bízom, de az tény, hogy az annyira óhajtott stabilizáció, illetve kibontakozás nem válhat valóra addig, amíg az agyakban a maradiság az egyetlen létező vezérelv, ami. a ridegséget, a féltékenységet, az atomkori patópálsá- got rosszul fésült szóözönnel is indokolni lehet. Honi krónikánk emlékezetes fejezeteit teremtjük. Becsüljük meg hát a magvetőket^ Ügy is, hogy mögéjük sorakozunk. velük menetelünk. Nem fukarkodva adottságaink közhasznú kamatoztatásával sem. Ezért is az intés. Köszönjük ... Pécsi István (III,11.) Ciren Simon, amint kilép a hatósági-doboz-épület- ből, ahol közegészségügyi ellenőrként dolgozik, a házak fölött lebegő füstköd mögé rejtőzött, alvadt vérszínű nap fényébe, gyalog indul a metró felé, és a dobozépület sarkán ránéz egy emberre, aki a fal tövében guggol, nemlétező hegedűjén játszik: csücsörít, mosolyog, olykor könnyeit törli. A metró mozgólépcsője nemre, vallásra, jellemre való tekintet nélkül fölle szállítja az emberanyagot. Huzatban bámészkodnak egymás felé az emberek, és örülhetnek, hogy nem kell az elromlott autófékekből szállongó azbesztport szagával telített kén- dioxidos levegőn, a zajban és fékcsikorgásokban, egymást kerülgetve utat törni maguknak a járdákon vonulók között, örülhetnek, itt lent a föld alatt hűvös huzat van; a férfiak az előttük álló nők térd alatti lábait nézegetik, olykor a szemben lefelé mozgó férfi társaik táskás szemét, kopaszodó fejét, végig gürcölt hétköznapi fáradtságtól reggel frissen borotvált állak késő délutáni borostáit, s mindez jobb, mint odafönn, ahol. .. Aztán állnak a biztonsági gumisáv előtt, a szerelvények lökte légörvényben, és némi lökdösődés után hamarosan megtérhetnek lakó-család-szoba táborukba. Simon is ott áll, közvetlenül a gumisáv előtt, amikor egy régi ismerőse lép hozzá, vele egykori ideg- gyógyász. Mosolyogva, örömmel lép hozzá. Kezet fognak. ★ Simon mögött faltól falig könyvespolc, beépített lemezjátszóval, rádióval. Bőrfotel süpped a feneke alatt, és ismerőse, András, az ideg- gyógyász, mióta nála van, negyedszer tölt a kékfrankosból egydecis. csiszolt borospoharaikba. Több mint évtizede ismerik egymást. de soha nem beszélgetnek a gyermekkorukról, önmagukról, csak filmekről, nőkről, néhány lakással, munkahellyel kapcsolatos nyavalyájukról. Most, hogy Simon felugrott „egy kis beszélgetésre”, kicsit másképpen kezdődött a fecsegésük, a folytatásra pedig talán egyikük sem számított. Mögöttük. a lemezjátszó felől, Orff Carmina Bura- nája hallatszik. Simon ismét rágyújtana, zsebébe nyúl a füstszűrő nélküli szimfóniájáért. — Tessék, vedd ezt, én úgyis ritkán dohányom — mondja András. Kerek gyümölcsöstálban különböző fajtájú cigaretták, arany Kentes dobozt nyújt Simon felé, aki rágyújt, poharát felemeli: — Egészségedre! — Egészségedre — mondja András. Simon forgatja a cigarettáját, hosszan, gondosan fújja a füstöt maga elé., miután egy hajtásra kiitta az előtte álló decispohárból a bort. — Nem kevés neked az önbizalmad? — kérdi hirtelen András. — Tudod, nem olyan egyszerű — nyöködi Simon. — Valahogy nem megy, tálán túl magasra akarom állítani a mércét, és nem tudom átugrani. Van ilyen. — Néhány másodperc múlva a kékfrankos üveg után nyúl. — Megengeded? — Persze, töltsél csak. Gondosan, az üveg nyakát a pohár peremén elfordítva tölt, mint egy öreg, szakmáját szerető pincér. — Lakásod van, olyan, amilyen — mondja közben András. — Fizetésed is van, megélsz belőle úgy, ahogy ... Mi a baj? Sok a zűr otthon? A társbérlőd? * — Hát az is... Szóval, csinálom ezt a köjál-ellen- őrlcödést, aztán hazamegyek, hétköznapi zűrök, évek óta lakásper, meg... És rosz- szul alszom. Négy-öt óra. Első fázis. Hajnalban felriadok. Az altatókat nem szeretem, megszokod, aztán .... — Ostobaság/ Egy könnyű altató, ha túl feszült valaki, még nem válik szokássá. — Ide figyelj! Tudod mitől forr fel az agyvizem? Sok minden mellett például ezektől a látszat-közéle- tiséggel törtető új karrierista nemzedéktársaimtól. Ezektől a jól fésült negyven körüli uraktól és hölgyektől, akikről az előttünk járók feltételezték... Emlékszel, amikor elvégeztük a gimnáziumot, ezek is dühösen káromkodtak, és töprengtek, helyet keresve maguknak a hétköznapokban. És mihez? ... Az érvényesüléshez, pajtás. Egyre többször találkozom úgynevezett szocialista karriert futott nemzedéktársaimmal, és gondolkodásban, viselkedésben ezektől igen csak távolesö öcséinkkel, húgainkkal. — öregszünk, fiú, és magától értetődő kötelezettség, felelősség kezd terhelni bennünket. Már azokat, akik gondolkodnak is, nem csak bohóckodnak negyven körül. — Mit gondolsz, hogyan csinálják ezek a mi kis karrierista barátaink, akik életük derekán apáink és öcséink között könyökölnek előrefelé? —a Hát csinálják, ahogy te is látod. — Kopaszodó, pocakosodé fickók, enyhén hízott testű nők, szemük sarkában apró szarkalábak . . . Hát ők azok, akik felismerték szép lassan, hogy a régi lakájmosoly, a gyakori, apró fej- biccengetés korszerűtlen, és nem is mindig elegendő. Inkább a körülmények alakulását kell árgus szemekkel figyelgetni, aztán vagy látszat közéletiséggel vagy maszek bulizással irány előre! (Folytatjuk) Magvetés, a holnapokért Szilágyi Erzsébet és Melis Gábor — már Kínában Mohos Nagy Éva és Hornai Horváth József kettőse} bécsi környezetben (Fotó: Perl Márton)
