Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-23 / 224. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 23., szerda A „maszek” helytörténész Bő három évtizede szolgálja Hatvan szövetkezeti mozgalmát Horváth János. Most mégsem a Domestica üzembiztonsági osztályvezetői minőségben látogattuk meg. Hanem van egy szenvedélye. A helytörténeti gyűjtés. Amiről kevesen tudnak. — A település múltját őrző különböző dolgok gyerekkoromtól érdekelnek, már diákként kezdtem ösz- szehordani például a sajtótermékeket — mondja. — Előbb belső ösztönre ment az egész, de amikor Hatvan várossá alakulásának 30. évfordulója közelgett, egyre tudatosabban és néhány szakterületre összpontosítva folytattam a gyűjtést. összeállt pincénk szekrényeiben a település szövetkezettörténete, együtt van az úttörőmozgalom dokumentációja képben, kiadványokban, őrzötn iskoláink évkönyveit a század elejére visszamenően, s olyan ritkaságokról van fénymásolatom, mint a Tanácsköztársaság idején megjelent helyi újságok. Később a szekrények mélyéről fotóalbumok kerülnek elő, s megelevenedik Hatvan e századi történetének több olyan mozzanata, mint az 1944-es bombázás, vagy az ezt megelőző nagy árvíz, amikor a Zagyva elöntötte a part menti ipartelepeket. Ám az élcelődő humornak sincs híjával a gyűjtemény. Kezünkbe kerül a Kalapács című alkalmi újság. amelyet 1946—47-ben, majd Bunkó fejléccel 1948- ban a hatvani kommunista párt adott ki, s itt is nyomták mindahányat. Vagy: színház! Ezt se feledjük, hiszen több évtized effajta plakátjai tanúzzák a János vitéz, a Dankó Pista hajdani bemutatóit, s a konkurenciaharcról tudósít, hogy a szövetkezeti színjátszókkal egy időben az SZMT, majd a MÁV-kultúrház műkedvelői is porondra léptek a Cigány szerelemméil, a Gül babával. Továbbá műsorlap vall róla, miszerint az 1848— 49-es szabadságharc centenáriumán a Bajza gimnázium diákjai a Bánk bánnal léptek színre, s a darab díszleteit az a Kézfly Lóránt pingálta, akit ma e műfaj kitüntetésekkel elismert legjobbjai között tart számon a színházi világ. — No és van, aki fölfigyelt már e munkára? — Kovács Béla, a megyei levéltár igazgatója biztosan számon tart. Amikor elküldtem neki Boldog község múlt századi pecsétjének nyomatát, nagyon szép levélben köszönte meg. — Mi lesz a jövője az egész maszek helytörténeti gyűjteménynek ... ? Horváth János kicsit elmereng. — Őszintén szólva szívesen hagynám olyan intézményre, amely megbecsüli. Negyedannyira, mint amilyen becsben a feleségemmel együtt tartjuk ... Moldvay Győző VIKTOR BERIZSNYIKOV: Az aranykor Eljött a 2105. év. A Gyü- mölcselegybelegyítő Kombinát műhelyvezetője, Pantyelejkin .úgy kezdte a napot, mint máskor: körbejárta az üzemi helyiségeket. Gazda módjára alaposan megszemlélte az uborkakészítő félautomaták hosszú sorát. Megnyugvással látta, hogy a dolgozók rálépnék egy pedálra, és a legfrissebb uborkák repülnek ki egymás után a gépből. Egy fiatal munkás, Jeremin a munkapadon éppen sárgarépát esztergált. Balra feküdtek a félkész termékek, jobbra egy ládában pedig az elkészültek. Pantyelejkin kezébe vett egy sárgarépát, egy sublerrel megmérte, majd megízlelte, és elégedetten így szólt: — Nagy vagy, Jeremin, nagy vagy. Neked feltétlenül szolgálati előiépést kell adni. Ezentúl répakáposztát fogsz esztergálni vagy az I egész brigáddal cukorrépát. Az ablaknál néhány mun- j kás figyelmesen tanulmá- j nyozta a tervrajzokat, majd i összeszedték a káposztafej e- I két. — Figyelmesebben dolgozzatok — jegyezte meg Pantyelejkin —, már megint nem a kijelölt helyen vannak a káposzta torzsák. Aztán Pantyelejkin a banánkészítő gépsor futószalagjaihoz ment. A szalagon párologva jöttek: a sokméteres banánok, s ezeket egy speciális szerkentyű vágta normál méretű banánokká. Ezeket aztán munkásnők csomagolták citrom- és narancshéjba. A sarokban néhány óriási doboz állt, amelyeket hagymaszárakkal tekercselték körül. A futószalagon egyre-másra jöttek a körték, a sárgaditny- I nyék, az ananászok ... Pantyelejkin még egyszer körülnézett, és a dolgozószo- í bájába vonult, öntözőkannát fogott, és locsolni kezd. ' te az igazi paradicsomot. Sa- ' ját maga számára termesztette egy ládában az ábiak mellett. Aztán egy uborkát - kotort elő, amely az 6 tel- - kén levő üvegházban ért meg, s mindkét végét lereszelte. És olyan jóízűen ropogtatta, hogy még a szemét is becsukta. Mizser Lajos fordítása MAGASABBRA A MÉRCÉT! Gyógy-idegenforgalmunk és hiány betegségei Külföldről is sok vendéget vonz a Dunántúl egyik legszebb termálfürdője, a büki gyógyfürdő (MTI-fotó: Kiss Ferenc felvétele — KS) Ha valahol Magyarországon valaki leszúr egy botot a földbe, ott feltör a gyógyvíz — így tartja a közhit. Ez pedig — mint mondani szokták — „majdnem stimmel”. Annyi különbséggel, hogy nem minden feltörő víz tartalmaz gyógyító anyagokat, nem is szólva arról, hogy igencsak hosszúnak kell lennie annak a bizonyos botnak. A fentiekhez azt is hozzá szokták fűzni: ahol ilyen sok a gyógyvíz, csak elhatározás kellene hozzá, s any- nyi beteg embert láthatnánk el. akkora gyógy-idegenfor- galmat bonyolíthatnánk le, hogy azzal talán megoldódnának gazdasági gondjaink. Ami megint csak részben igaz: valóban sok a beteg ember — elsősorban mozgás- szervi bajokkal küszködő — Európában, sőt más földrészeken is. S gyógyvízkészletünk elegendő lenne mégany- nyi bel- és külföldi ember egészségének helyreállításához. „Csak” éppen van még néhány feltétel, amely nélkül nincs — vagy mint nálunk, alig van — gyógy-ide- genforgalom. Mert a víz mellett egész sor egyébre is szükség van. Mindenekelőtt gyógyszállókra, ahol lakhatnak a betegek a kezelés ideje alatt. Aztán orvosokra, közülük is specialistákra, akik a gyógyászat legújabb eredményeit tudják alkalmazni, de beszélnek egy-két idegen nyelvet is, hiszen aligha lehet megkívánni minden hozzánk jövő külföldi betegtől, hogy néhány heti kezelés-gyógyulás érdekében megtanulják nyelvünket. S még akkor nem is szóltunk a rengeteg műszaki feltételről, amelyek között nem utolsó helyet foglal el a gyógyvizek agresszivitása. Ez pedig annyit jelent, hogy különleges cső- és berendezésrendszer szükségeltetik a vasat is egy-kettőre „elrágó” gyógyvizek vezetéséhez. Ha pedig mindez együtt van — s bár tényleg együtt lenne! — szó eshet arról, ami éppúgy kell a gyógy-ide- genforgalomhoz, mint köztudomásúlag a háborúhoz: pénz, pénz . és pénz. Amiből mifelénk mostanában nem valami sok van. Készült az 1970-es ' években egy ENSZ-tanulmány á magyarországi gyógy- és termálvizekről, s ebben a hazai és külföldi szakemberek 161 települést minősítettek tertnáltelepülésnek, ezek közül 118-at javasoltak fejlesztésre. Ama számok — amelyek valóban arra utaltak, hogy ..elég egy botot leszúrni és gyógyvíz jön fel" — egyre csökkentek: nemzetközi és országos jelentőségűnek vagy azzá fejleszthetőnek 34 helységet tartottak és csak 18-at olyannak, amelynek van gyógyjellege és idegenforgalmi vonzereje is. Már annak is lassan húsz esztendeje, hogy a kormány határozatot hozott a gyógy- idegenforgalom fejlesztéséről, s ennek keretében gyógyszállók építéséről. A végrehajtás — mint oly sok más területen — kissé elhúzódott. A hévízi Thermal Szálló 1976-ban, a margitszigeti hasonló nevű hotel 1979-ben nyitotta meg kapuit és szolgáltatásait. Aztán jött a sokszor emlegetett osztrák hitelkonstrukció, amelynek keretében jó néhány szálloda épült, köztük a gyógy-idegenforga- lom céljára a hévízi Aqua és a sárvári Thermal. A tárgyalások tovább folytatódtak különböző tőkeerős vállalatokkal — és olyan országokkal, ahol sok a mozgás- szervi beteg. így épült fej. svéd segítséggel a büki Thermal Szálló. Valamennyi gyógyszállót a Danubius Vállalat üzemelteti —, ezt kimondottan erre a célra alapították, de azóta egyéb szállodákat is nyitott. S a legkevésbé sem reklámcélzattal, de azt kell mondani, bár ez üzemeltetne mindén, gyógy-idegenforga'- lom fogadására alkalmas helyet. Vagy egy másik, harmadik vállalat. Ugyanis jelenleg — s éppen most remélhető, hogy nem sokáig — rengeteg gazdája van a gyógy-idegenforgalomnak. Kisebb szállodák, fürdők, ivókutak stb. szanaszét az országban szolgálják (többé vagy kevésbé) a gyógyulást, de megannyi vállalat, intézmény, hatóság tulajdonában, illetve felügyelete alatt. Ezért is mutat nagyon' tarka képet a gyógyvizek környéke: a közeli falvakból oda járó. fájó lábukat, kezüket a földből feltörő vízben gyó- gyítgató emberektől kezdve a megyei fürdővállalatok és helyi községgazdálkódás kezelésében lévő fürdőkön át az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó hat nagy gyógyintézményig és az említett, kifejezetten külföldi betegek számára készült gyógyszállókig. összesen 147 fekvőbeteg- gyógyintézmény működik az országban, ezek közül hat fogad — nemzetközi egyezmények alapján — külföldi betegeket is. Itt az„is”-en van a hangsúly, mert az arány igen kedvező — a hazaiak javára. Például: a budapesti ORFI-ban 1427 ágy közül 25, Harkányban 270 ágyból 14, Sopronban 360 ágyból 20 szolgál gyógy-idegenforgalmi célokat. Ez tehát lehet jelentős az itt gyógyuló külföldiek számára, de semmiképpen nem az a magyar idegenforgalomnak, ezen belül a gyógy- idegenforgalomnak. Sokkal számottevőbb az, hogy az utazási irodák évente mintegy 1700 beteget hoznak Magyarországra, ami hozzávetőleg 1,2 millió dollár bevételt jelent. A gyógyüdülőszállodákban — tehát a felsorolt hévízi, margitszigeti és sárvári gyógyhotelekben — most évente 14 ezer beteg gyógyulhat, s a tervezett bővítésekkel ez a szám 1990- ben elérheti a 20 ezret. Ez pedig — elegendő. Ha nem is a magyar költségvetésnek, amely nagyobb devizabevételt is el tudna viselni, de (legalább is egyelőre) a külföldieknek. A mostani betegek ugyanis jórészt saját költségükön gyógyíttat- ják magukat, hazájukban legföljebb költségeik egy részét térítik meg. Kivétel egy holland biztosítóintézet mintegy 250 betege, ők részben a Danubius gyógyüdülő-szállóiban, részben Balfon kapnak megfelelő elhelyezést és gyógykezelést. Rajtuk kívül még 20—25 bécsi kezelteti magát biztosítóalapon Hévízen. Sokkal többen is lehetnének. Ennek azonban számos feltétele van. Például az, hogy több országban a parlamentnek kell jóváhagynia, hová mehetnek az ottani betegek és külföldön mennyi hozzájárulást lehet ehhez fizetni. Magyarország jelenleg még nem szerepel a törvény- hozásilag engedélyezett országok között. Nem kevésbé fontos feltétel. hogy a gyógyítás és az elhelyezés-ellátás érje el a nyugat-európai országokban szokásos színvonalat. Ez ma még csak a gyógyüdülő-szállókban van meg. Harmadik feltétel: különleges képzettségű szakembergárda, egyformán magas szintű orvosi és közgazdasági tudással, de az is ajánlatos, hogy — legalább az igazgatók — a műszaki kérdésekhez is értsenek a megfelelő üzemeltetés érdekében. Ma még nincs orvos-közgazdász képzés, de — talán a mérnök-közgazdászok példájára — várható, hogy lesz. Addig azonban — és ez az „addig” aligha kevesebb néhány évtizednél — leszúrhatjuk ugyan botjainkat, és fel is tör a meleg víz (ami természetesen nem mindig és mindenütt jelent egyben gyógyvizet is), de ettől egymagától még nem lendül fel a gyógy-idegenforgalom. Tenni kell érte — és költeni is. Minden számítás azt igazolja, hogy az erre fordított kiadások bőségesen, s nem is túl hosszú idő alatt megtérülnek. V. E. AZ MN MŰVÉSZEGYÜTTESE EGERBEN A kuruc daltól a fergetegesig A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese — a közelgő fegyveres erők napja alkalmából — vasárnap este, a Gárdonyi Géza Színházban ünnepi műsort adott. A népművészet értékeit, a dalt, a táncot, az ízes verseket, mondókákat az utóbbi időben ritkán élvezhetjük színpadainkon, pódiumainkon. A közízlés és a folyamatosan, olykor rohamszerűen változó divat háttérbe szorítják a százados kincseket; nem vesszük, nem vehetjük észre, hogy a feledésben mi is mennyire vagyunk részesek. Erre akkor döbben rá az egyébként zeneszerető és színházlátogató közönség, amikor így, egészen alkalomszerűen felhangzik a tárogatón a Késmárk felett fújdögáló széllel a hazától búcsúzó, búsuló magyar fohászkodása, az „Édes hazám, Isten veled!” szorongató árvasága; és sejti, mekkora keservek között kínlódott itt a történelem hosszú századokon keresztül. A nyelv zenéjének ez a régi változata, az énekek varázsa akkor csapja meg igazán a zsöllyében ülő vendéget, amikor a férfikar énekli a virtust, a lányok meg azokkal a szépen meghajlított magánhangzókkal tarkítják a virtust és azt a hangulatot, amit a zene és a tánc csak fokozhat. A műsor úgy röppent el, hogy a forró tapsok közben és után is csak ámulunk: miért nincs ennek a népművészetnek, dalnak, táncnak, mondókának, versezetnek, népi humornak — még ha egy kicsit paprikás is olykor! — nagyobb keletje mai szellemi piacainkon? A művészegyüttes zenekara — Szálai Antalnak, a zenekar vezetőjének „prímási vezénylete mellett” — mindvégig a színen maradt. Szalai temperamentumát, muzikalitását dicséri, hogy ez a tizenkét ember stílusban, felfogásban szoros egység, és míves köntösben nyújtja át hallgatóságának a megtartandó, olykor már- már csak felismerendő zenei hagyományokat. A zenekar szólistái, Salatovics Imre. Pászthy György, Fehér György, de a többiek is a pergő ritmusok és a csiszolt hangzás mesterei. Balogh Márton énekes egy modern ígtic elevenségével és rokonszenvet keltő közvetlenségével ^ énekeket szólaltatott meg a múltból, mondókákat, az egri boros vidék és város hatására a bort magasztaló rigmusokat. Mert ebben az országban, ebben a népben a lélek gyökeréig honos volt a vigadás is, a sírva vigadás is. És hogy eleinkben mekkora volt a szilajság, a vérnek mekkora pezsdülése munkál, azt táncaink bizonyítják. A lassúdan induló ritmus áthevülése szinte késleltetetten következik be, hogy aztán fergeteges csárdásban minden lobogás a kiizzadásig fokozódjék. És hogy a tánc nemcsak a lábak, a test dolga, hanem a léleké is, sorban kísérik a pajkos és kevésbé pajkos szavak, strófák a lépteket Ha a Mezőségi táncokat figyeljük, ha a Pásztorbotoló szilajsága ragad el, ha a Lányok táncának bája andalít el, nem gondolok arra, hogy Tímár, Molnár, Novák, vqgy Foltyn Jolán honnan is jutottak hozzá a dramaturgi- ailag is jól komponált táncelemekhez, csak érzem: ezt a műfajt, a nép művészetének ezt az élő és szeretme- tes legendáját gyakrabban kellene elővezetni a mai nemzedéknek is. Látni és láttatni, hallatni és hallani. Úgyis annyira szürkül a mi mindennapi életünk. (f- a.)
