Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-19 / 221. szám

10.

NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 19., szombat

Közelebbi jelenünket és jövőnket fenyegető jelenségről, a pálmaházi effektusról, valamint az ozon pajzs átszakadásáról és annak okairól szól összeállításunk, egyben mintegy alternatívát kínálva, szó esik a természetgazdálkodáshoz és a fejlettebb szemléletű gondolkodáshoz vezető útról is.

Elgázosítás — Pálmaházi effektus

Természetanyánk bosszúja

A földönkivüliek miután kivetítették képernyőikre glóbuszunkat, így szóltak: látogassuk meg a jó öreg Kőidet, amíg lehet... Mert mondjuk, 2037-ben árvizet jelentenek Párizsból és Philadelphiából, New York város sétaútjain, parkjaiban négy láb magas víz hömpölyög, a lakosság legnagyobb része a magasabb pontokon vert tanyát, vagy bárkán él, mint bibliai elődje, Noé. A szem hátyogos megbetegedésének, a herpesznek és a fertőző májgyulladásnak a központja Brazília, India és a mediterrán partvidék. Tragikus mértékben nőtt a börrákos betegek száma. A Feld lakosságának közel egynegyede. Mindeh htz még aszály pusztít Közép-Amerikában és a Krím télszigeten. A halászok jelentették: gyakorlatilag eltűntek a rákok és a garnélák a világ óceánjaiból. És most végezetül néhány jó hír: Stockholm lakói élvezik a novemberi napfiirdőzés örömeit, elképesztő tömegek rándulnak át az Antarktiszra, Szibéria pedig elnyerte a világ leggazdagbb „kenyereskosara" címet.

Riadó, fantasztikus irodalom a fentebb megfogalmazottak? Sajnos nem, sokkal inkább lehetőség! Égitestünk lakói láthatják mi vár rájuk egy fél évszázad múltán. ha csak nem tesznek drasztikus lépéseket környezetük védelmére. Valójában mi is ad alapot ezeknek a nem éppen szívderítő tényeknek az említéséhez. Az ember által gyártott kémiai termékek különösképpen — amint a legújabb kutatások ellentmondást nem türően igazolták— széles körű elterjedése. A spraykböl, az autók kipufogógázaiból, a gyárak, lakások kéményeiből előkígyózó füstözön, amelyet carbondioxid gáznak is nevezhetünk, szétterült égitestünk fölött. Mindehhez hozzájárulnak még az úgynevezett porlasztható, azaz spriccelhető másfajta kémiai gázok. Ezek. mint a tapéta. kátránytartalmuknál és egyéb alkotóelemüknél fogva megsértik az atmoszféra legérzékenyebb rétegét, az ózont. Ennek volna feladata megszűrni az ultraibolya sugárzásokat, amelyek a napból jönnek. Ezenkívül a carbonoxid gáZré- teg sűrű masszát képez, és ezzel konzerválja a Föld hőmérsékletét. Ezzel nem ad módot az öntisztulási folyamatnak. A tudományos zsargon ezt nevezi „ pálmaházi. melegházi effektusnak" A folyamatos légszennyezés hatására lépcsőzetesen emelkedik az átlaghőmérséklet. Az elmúlt fél évszázadban másfél—négy és fél fokos hőmérséklet emelkedést regisztráltak a meteorológiai . laboratóriumok mérőműszerei Ami súlyosbítja a helyzetet: nem az amúgy is forróbb sivatagos vidékeken. hanem az emberiség éléskamrájának tartott me- diterránumon és Európában. Egy ideig úgy vélték, mindehhez hozzájárul a napfolt- tevékenység és a Nap protuberanciája (kitörése). Aztán önmegnyugtatásunk eme formájának hamar végesza- kadt. Ma már a fejlett ipari államok — USA, Kanada. Skandinávia, Szovjetunió, Japán — közös erőfeszítéseket tesznek a pálmaházi hatás gyengítésére, csökkentésére. Egyelőre csak elméle-y tileg. „Amit mi most tehetünk, pillanatnyilag az csak halogatása az ózonréteg megmentésének — mondotta egv konferencián Richard Benedick, az Egyesült Államok környezetvédelmi államtitkára. •

A tragikus hatást kiváltó mérges gázokat először holland és amerikai szakemberek észlelték a 70-es évek eleién, és úgy vélték, hogy a réteg vastagodásához hozzájárulnak a szuperszonikus repülőgépek hajtóanyagai. Ez vitathatatlan, de még ehhez sok más olyan dolog is járul, amelyet nem is ismerünk ma még — erősítette meg a Nemzetközi Oceanográfiai Intézet szakembere.

Folytatódott a környezetszennyezés mindezek dacára továbbra is! Míg csak el nem érkeztünk 1985-be. Ekkor észlelték ugyanis az űrkutatók a Nimbus-7 meteorológiai űrhold segítségével immár az ózonréteg átlyu- kadását a déli sarkon. A sokk fokozódott, amikor az Antarktisz fölött is megjelent egy hasonló, és rá egy évre

keresztmetszete megduplázódott. Az ózonpajzslyuk epicentruma Spitsbergen, Norvégia.

Azóta a kutatók 134 fajta carbondioxid terméket tartanak nyilván, és milliár- dok támogatják ezeknek az iparban történő helyettesítését. A munkában élen jár Japánx Kanada és az USA. Érthetetlen módon az Európai Közös Piac országai, amelyeknek a területeit legjobban sújtja a pálmaházi feffektus.' még mindig ..húzódoznak. Tavaly decemberben. a genfi tanácskozásokon egyértelműen betiltották a carbondioxid 11 és 12-es lajtainak a használatát.

Elodázni, meg nem történtté tenni a környezetrombolást már nem lehet. Meg kell tanulnunk vele együtt élni. ám ha nem lokalizáljuk és folyamatosán nem fagyasztunk be minden környezetre veszélyes ipari terméket. a cikkünk kezdetén említett hatásokkal kell számolni. Tehát azzal, hogy folyamatosan emelkedik az átlaghőmérséklet, kihalnak egyes növényfajok, s ezek között van a búza is! Geológusok az alaszkai tundrában 4 Celsius-fokkal mértek magasabb átlaghőmérsékletet. mint harminc évvel ezelőtt. Ezt fogja követni a jéghegyek olvadása, az óceánok szintjének emelkedése. a kikötővárosok — San Francisco. Liverpool, Hong' Kong, Marseille — eltűnése, es mindaz, amit a hollandok évszázadok alatt elhódítottak a tengertől, visszavétetik! A szűrőréteg átszakadása veszélyessé teszi a napozást, és még több rákos megbetegedés és járvány pusztít majd.

Pillanatnyilag ez a helyzet. És ez már nem tudo- mánvos-fantasztikus regény. Az ember nem tud átállni hamar a klímaváltozásokra és végveszélybe kerül. Mit tehetünk mi, magyarok? Februárban közzéteszik az ózonpa.izs átlyukadásának a kutatásával megbízott szakemberek jelentéseiket. Akkor radikálisan be fogják tiltani a desodor sprayket, felére fogják csökkenteni az

autóforgalmat és kötelezővé fogják tenni a leghatékonyabb filterek felszerelését a gyárkéményekre. Persze mindez pénzbe kerül, nem is kevésbe! A jövőben nemcsak természetvédelemről, hanem természetgazdálkodásról is kell gondoskodni! És ez egyet jelent a biotechnológiával, a napenergia-felhasználással, és sok más egyébbel. Hozzá kell szoktatnunk magunkat a lassan járj, tovább élsz gondolatához, amely soha sem volt ennyire aktuális, mint manapság.

Soós Tamás

Gazdaság és környezetvédelem: valéban ellenlábasok?

A kerti teraszon az asz- szony söpört a tavaszi alkonyaiban, s így szólt: „Mi ez a sárga porlerakódás?’' Az ember később rehabilitálta magában a Gagarint, mert arra gyanakodott; pedig nem Visonta, hanem Csernobil küldte a sárga port. Semmi kétség; a nemzetköziség, mely az elmúlt évtizedekben annyiszor röppent el ajkainkról, mint tibeti lámáéról az „on mani pdme hum”, életbevágó, vaskos valóság éppen a környezet és természet viszonya mindnyájunk elé meredő létkérdéseiben lett. Mert senki se higgye, hogy a minden év szeptemberében menetrendszerűen keletkező lyuk az ózonpajzson, az Antarktisz fölött, csak az ottani kutatóállomások lakóinak fog bőrrákot okozni, bennünket pedig megkímél a mértéktelenül megnövekedő ibolyántúli sugárzás hatásaitól. A magas kémények is megtették, amire a kormányok csak nyögve hajlandók: spiritualizálták a határokat. Mi ugyan többet exportálunk kén-dioxidból, mint amennyi bejön, de a hollandok joggal méltatlankodnak. hogy a náluk lerakódó kén 77 százaléka külföldről származik. S ugyan miért is ne váltogatná szeszélyesen egymást fagyla- ló hideg és perzselő hőség, ha mindegyre szakadozik fölöttünk a N p részecskezáporaitól véc . eresz, ha az ásványi tüzelőanyagok elégetésének mértéke 1952 óta ötszörösére nőtt, s a széndioxid máris megbolygatta a légtömegek hőmérsékletének érzékeny egyensúlyát?

Az ember, a „sapiens” (értelmes) jelzővel illette magát saját rendszertani I besorolásában, de el kell is- : mernünk: az értelem, mint ja cselekvés motiirációja, alulmarad a szükségszerűség erejével szemben. S a szűk. ségszerüség mindig rövid távúként értendő. A döntéseket a legmaibb ma' közvetlen igényei határozzák

meg. Az emberiség az életével játszik, de nem érti.

„Perzsa” vagy „Arab” lesz-e az öböl neve, ez itt a kérdés, ha fekete olajréteg lesz is a gyászlepel, mely elborítja.

Az uralomvágyat, a kapzsiságot, a kérkedő pöffesz_ kedést melyet finoman

„presztízs-szempontként” tisztelünk, „a gazdálkodás és a környezetvédelem ellen, tétéként" szokták feltálalni, mint tetszetős felfújt mázat, amely alatt nincs torta. Alulírott vállalja a jós szerepét: gyermekeink számára az erdőtlenség-fátlanság, az elsavasodott, és erodált talaj, a vízhiány danaida- örökségét tesszük letétbe. bár sokuknak kezében lesz az oxigéntermelő erdő holttestének egy darabja, mondhatnám: skalpja. A bálványként tisztelt papír.

Miféle gazdálkodás kerül itt ellentmondásba az elemi életfeltételek fenntartásával? Gazdálkodásról van itt szó? Nem valami másról?

Hatásos retorikája a témának szemrehányásokat tenni az Egyesült Államoknak. a Szovjetuniónak, Nyugat-Európának és a fejlődő országoknak címezve, de jöjjünk talán haza. Söpörjünk a magunk portája előtt (hiszen ez is környe- zetgondozó tevékenység). Ki lehetne adni 19 környezet- védelmi Népfront-munkabizottság jegyzőkönyveit összegyűjtve, tíz évre visz- szamenőleg, mérleget vonva: mi valósult meg ezeknek a bizottságoknak a javaslataiból. Kiderülne a ke- ménydió-makacsságú tény: azóta is, mind a mai napig, túlságosan sokat és túlságosan gyorsan vesszük ki a „természeti erőforrás” számlákról a visszafizetés reménye vagy szándéka nélkül. Gazdaságunk nem világszínvonalú ugyan, de mérgezőanyag-kibocsátásunk igen: ez a Duna-medenceközépi gazdaság 1986-ban nem kevesebb, mint 1 430 000 tonna kéndioxidot lehelt az atmoszférába, s kivívta ezzel — az NDK és Csehszlovákia után — a harmadik helyet Európában. Levegőnket évente — kerek számokban — mintegy 500 ezer tonna korom és por, ugyanannyi ólom és 300 ezer tonna nitrogénoxid szennyezi. Bükkábrányban is ligniterőmű épül; eközben a bükki erdők kegyetlen letárolása és nyersanyagként való elvesztegetése következtében az oxigéntermelő és széndixod-lekötő levélfelület nagysága a felére esett vissza. (Ne felejtsük el: egyhektárnyi erdő 4,5 hektárnyi levélfelületet ad!) S miközben a talajból a tápanyagok kimosódnak, a feldúsult vas, alumínium és kadmi- um a vizekbe is elvándorol. A savasodásból származó károk összege országosan évi 10—11 milliárd forintra becsülhető.

Mi, természetbarátok,

megedződtünk már. Nem hagyjuk magunkat elkábí. tani a természet elpusztításának és a környezet barbár károsításának igazolása céljából nekünk szegzett va- rázsigétöl „népgazdasági érdek”. Szó sincs róla. A valóság az, hogy a környezet károsítása éppen olyan gazdasági ostobaság, mint biológiai és ökológiai. A valóság az. hogy ökonómia és ökológia nem választható el egymástól, és ha maga a köz- gazdaságtan nem fejlődik ökológiai közgazdaságtanná, az ezredforduló a civilizáció soha nem látott válságát hozza majd — csak nehogy az már visszafordítha. tatlan legyen.

Nem nyugszunk bele, hogy bolondoknak nézzenek bennünket, mint akik „a gazdálkodást és a gazdaságot támadják”. Ellenkezőleg: gazdálkodást akarunk. Az alapvető intelligenciát kérjük számon. Csak arra

figyelmeztetünk, hogy a korlátlan növekedés illúziója, a „kimeríthetetlen természeti erőforrások" nyárspolgári hiedelme, a természet „legyőzésének” megalomániás mámora, az agresszív gazdasági macchiavellizmus tévút és szakadékba visz. Dr. Ábrahám Kálmánnak, az OKTH elnökének állásfoglalása szerint — s ebben vele teljesen egyetértünk — a .,környezetvédelem” kifejezés többé nem elegendő, nem felel meg a követelményeknek. Most már környezetgazdálkodásról kell be. szélni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a hagyományos gazdaságtan sem felel meg többé a követelményeknek. Ma már csak öko_ lógiai gazdaságtannak vah helye. Ez annak belátásán alapszik, hogy mivel az ökoszféra véges, végtelen gazdasági növekedés egy véges szférában lehetetlen. Tehát -.amennyiben a mi gazdasági gyakorlatunk továbbra is az anyagi javak min. tájára kezeli a nem újratermelhető (és az idődimenzió szempontjából korlátozottan újratermelhető) erőforrásokat, ez szükségképpen ezek elapasztásához vezet. Ez pedig természetesen, gazdasági kimerülés is, bár ez a minősítés szinte eufemisztikus (finoman kifejezett) ahhoz képest, hogy a civilizáció alapjai a maguk egészében rendülnek meg. Petőfi szállóigévé vált sora nemcsak társadalmimetaforikus, hanem szó szerinti értelemben is igaz: „Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr.”

Minden közgazdász, sőt. minden gondolkodó lény, akinek tudásszintje meghaladja a bosnvák-téri zöldségesekét, tudja, hogy a gazdaság a természet és a társadalom valamilyen összekapcsolódása. Marx is így fogta fel. A gazdasági összfolyamat

alapja: a természet termőképessége és a társadalom kreativitása. Csakhogy a gazdasáe a természet és a társadalom bonyolult játszmájában születik. Miért bonyolult? Egyfelől: a természet képes létezni társadalom nélkül, de a társadalom nem létezhet természet nélkül. Másfelől: a társadalom magasabb rendű, mert képes önmagára reflektálni; a természet nem. A természet függésben tartja a társadalmat. a társadalom viszont meghaladja a természetet. Más szóval: az ember, noha megkerülhetetlenül biológiai lény, a kulturális fejlődéssel kiemelkedik a természetből. Akkor hát vajon milyen értékeket kell követnie az ökonómiának, ha nem akarja kirántani a talajt a saját lába alól?

Két rendszertörvényből induljunk ki (komplex problémákat ma már csak rend- szerelméletileg lehet megközelíteni) :

— minden rendszernek hozzá kell járulnia ama nagyobb rendszernek a fennmaradásához, amelynek önmaga is része;

— minden rendszernek szolgálnia kell részeinek fennmaradását.

A gazdasági-társadalmi rendszerek feladata eszerint a környezet újratermelése és az emberi életminőség szintjének emelése. Ez logikus: a gazdasági szervezetek ökoszisztémákba ágyazódnak be. elemeik pedig emberek.

Mit értünk a környezet újratermelésén? A gazdasági szervezetek működése nem pusztíthatja el az ökoszisztémákat és nem rombolhatja rendszerműködésüket. A gazdaság fogyaszthatja, amit a természet ad, de csak úgy. hogy az ökoszisztémák újratermelő folyamatait ne veszélyeztesse. Egyegy gazdasági szervezet csak annyi szennyezést bocsáthat ki, amennyit a szükségszerűen környező ökoszisztéma befogadni és feldolgozni képes. Mit értünk az emberi életminőség növelésén? Azt a kiindulópontot, hogy az ember képes kielégíteni saját szükségleteit és képes céljaira törni, értékeit megvalósítani anélkül, hogy ezzel akár a saját, akár mások teljességét, épségét csorbítaná. Ez a demokratizmus és a környezeti felelősség alapállása. Ebből kiindulva a mező- és erdőgazdaságnak a célja nem egyszerűen a termelékenység, hanem az egészség, az esztétikum, a megőrződés és a termelékenység együtt, mint elválaszthatatlan egész.

Ehhez azonban mindenekelőtt intelligencia szükséges. Intelligencia, amely a technológia ökológiai és szociális vetületeit tekinti meghatározónak. A „megfelelő technológia” az esztelen kirablással és kizsarolással szemben, tekintetbe veszi egy adott ország vagy régió társadalmi-kulturális szokásait és a meglevő ökológiai erőforrásokat.

Minden vállalat felelős a vele kapcsolatban álló ökoszisztémáért — nem egyszerűen az utólagos kártérítési kötelezettség, hanem a csak a mi napjainkban megszülethetett szentencia értelmében: „Úgy járjunk a Földön. hogy agyon ne tapossuk". Van-e hát ellentét gazdálkodás és környezet- védelem között?

Minden gazdasági szemlélet két problémával néz szembe:

— hogyan munkálja az ember helyét a természet szférájában, és

— hogyan munkálja az ember helyét a társadalmi szférában.

Ami az elsőt illeti: még mindig túlságosan széles körben uralkodik a természet kimeríthetetlenségének és „legyőzhetőségének” téveszméje.

Ami a másodikat illeti: még mindig a ranghierarchia a meghatározó, amely elvitatja az ember jogát a részvételre saját sorsának alakításában.

Sándor András