Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
A hajnali harmat országa A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, a hazánknál alig valamivel nagyobb baráti országban csaknem kétszer annyian laknak, mint Magyarországon. Az 1950-től 53-ig tartó háborúban katasztrofális károkat szenvedett az ország fővárosa is, az azóta teljesen újjáépült Phenjan: az előregyártott vasbeton elemekből készült lakóházak egyhangúságát meg-megtöri egy-egy, a népi építészet elemeit viselő kulturális intézmény, vagy éppenséggel a huszonegyedik századot idéző grandiózus sportcsarnok, jégpalota, szabadidő-központ, színház. Székely Tamás képriportja R ózsás orcával ülnek a zord tárgyalóteremben. Vádlottak, holott még borotva sem igen érintette állukat. Ha megszeppentség nem is látszik rajtuk, uj- jaikat idegesen mozgatják. Amikor azt a bizonyos — szerintük — apró „csínyt” kigondolták, majd nagyvonalúan véghez is vitték, a tizennyolc éven még innen volták. Sűrűsödnek a történések. Az ügyész vádbeszéde közben joggal emeli fel a hangját. Egy várost, egy megyét megbotránkoztató bűncselekményt követtek el. A most ártatlan tekintetű ifjúk az egri Belvárosi ABC-áruház március 31-i, délutáni bevételének elrablói. — A legszörnyűbb az egészben az — hangoztatja a vád képviselője, aki maga sem idős ember —, hogy mind a ketten tulajdonképpen mindent megkaptak eddig a szüleiktől, amire csak kinyitották a szájukat ... ! Mégis 'ilyen súlyos tetten törték a fejüket! S nem csak gondolkoztak rajta. Szó sincs tehát holmi kalandvágyról, puszta gyermeki játékról! Itt, a tárgyaláson még védőjük kérdésére is elismerték, hogy a tökéletes kivitelezésre törekedtek . .. A védelem igyekszik mindent latba vetni, hogy meggyőzze a tisztelt bíróságot: a véletlenek fatális összjátékáról van szó csupán. A gyerekek egyáltalán nem úgy gondolták ... No és az sem tisztázott, kinek, mekkora szerepe van a történtekben. Az érvelés hatásosnak tűnik. Az ítélkezőket azonban nem könnyezteti meg. A döntés — még ha egyelőre nem is emelkedik jogerőre — eléggé kemény ... Szerencse? Vagy az is lehet, hogy mégsem az? Tény: ma már egyre több azoknak a gyermekeknek a száma, akik tinikorukra jutnak el odáig, mint nagyon sok felnőtt. Vagyonokat érő luxuscikkek birtokosai. Hi-fi- tornyokkal, videóval, színes televízióval, kismotorral (nem kevesen autóval), nyugati utazások emlékeivel bírnak. Senki sem sajnálja tőlük. Inkább annak örülünk, hogy napjainkban már erre is telik. Mind többüknek. Mi tehát a baj? Valójában nem túl gyakran jelentkezik a gond. Ám, jobb a riasztó jelekre minél hamarabb odafigyelni. A mai ifjak legtöbbje — magától ^értetődően — saját szerencsés helyzetéből azt a következtetést vonja le, hogy önmagának is mindig jobbra, a többre kell törnie. Ehhez pedig előbb a tanulmányaiban, viselkedése formálásában, egyszóval lehetőségei megteremtésében kell jeleskednie. S egyáltalán nem cserébe a papa és a mama biztosította jólétért, szeretetért. Hiszen az természetes. Ugyanakkor nyilvánvaló: az már valahol a gyermeknevelés csődje, ha anyuka vagy apuka — sok-sok robotolással, keserves túlórával megkeresett pénzen — méregdrága, a legújabb divathoz mindenben alkalmazkodó cuccokkal, holmikkal igyekszik „megváltani” lánykája, fiacskája jobb belátását, tisztelettudóbb magatartását. Netán ekképpen próbálja visszaédesgetni korábban már tőle elfordult, rá hallgatni nem akaró csemetéjét. Világos,' ilyen esetekben rendszerint a lelkismeret-furdalás játssza a főszerepet. S annak leggyakrabban kimutatható oka — a szülői törődés hiánya! A már rengetegszer megénekelt kulcsos gyerekek ezek. Azok, akik a felhalmozott másodállás, vagy mellékfoglalkozás miatt legfeljebb cetliken leveleznek szüleikkel. Akiknek éjszakánként az ágyban csak úgy futólag lehelik a homlokukra azt a kis puszit. Hogy azután nemsokára következzék a reggeli kapkodás... De nincs, aki időt szakítson rá, és megmagyarázza nekik, miért olyan az a nehéznek tűnő matematikai tétel, amilyen. Miért irigykedik folyton a szomszéd néni? Miért ad vissza ötvenesből a boltban az eladó, amikor százast kapott? Hogyan lehetséges mit érdemes elolvasni, vagy megnézni a televízióban ... Akár fel is tehetjük kissé cinikusan a kérdést: csoda-e hát. ha — a javakat teljes mértékben és igény szerint kézhez kapva, az, hogy mondjuk ugyanolyan szintű dolgozatra az osztálytárs — aki-nem akárki kisfia — jobb érdemjegyet kap. Nincs, akivel — legalább egyszer — elbeszélgethetnének a viruló természet gyönyörűségeiről. Az első szerelemmel járó csodálatos érzésekről, a kedvessel történt szakítás gyötrelmeiről. Nincs, aki legalább néha szólna, egyébként pedig kissé elfeledve — az így felcseperedőkből előbb-utóbb kialszik minden ambíció, nem marad semmilyen személyes vágyuk?! Igaz, a válasznak is megvan a maga helyénvalósága: nyilvánvalóan az sem törvényszerű, hogy egyszerűen unaloműzésből súlyos bűnügyek igen kétes hírű főszereplői legyenek gyerekeink! Gondoljunk csak a balassagyarmati Pinyte fiúkra, vagy a győri benzinkút fegyveres kis rablóira. Miként az sem egyértelmű — s meglehetősen nehezen megemészthető —, hogy a fenti okoknál fogva fiatalemberek kivagyiságából, virtusból eddigi életük kevéske eredményét sutba vágják, kérdőjelessé tegyék a jövőjüket... Ahogyan tették megyeszékhelyünkön ezek az ifjú emberek, akik korántsem bűnözők. S akikben — megérdemelt hosszú büntetésük letöltése után is — bízunk . .. Ezen a ponton akár véget is érhetne az elmélkedés. Véget, ha nem szerezne máris tudomást az ember egy másik, az előzőnél sokkal kisebb port kavart esetről. Még a múlt tanévben, iskolaidő alatt olyan tizenéves fiút keresett — intézménye és szülei kérésére — a rendőrség, akiről nem is oly régen még a legnagyobb elismeréssel beszéltek tanárai Eger egyik középiskolájában. Csakúgy röpködtek a dicshimnuszok: jól vág az esze, hallgatnak rá a társai, élen jár a társadalmi munkában. Az évzárás nyomasztó szenzációja lett, hogy az ifjú se szó, se beszéd: eltűnt! Mint kiderült, az osztály pénzével egyetemben! Máris felidéződtek egy kiforratlan személyiség negatívumait hordozó emlékképek. Igaz, hogy bármikor számítani lehet rá, ám nagyon elszaladt vele a ló. Gyakran felesel a felnőttekkel az öcskös, s olykor bizony átlépi a szemtelenség határát. Nem ad az idősebbek tanácsaira. Szóval, fene jódolgában — hiszen szülei csak érte élnek — fejébe szállni látszik a dicsőség. A csintalan nebuló tíz nap után végül is előkerült. Talán még most is dicsekszik vele a haverjainak, hogy az egyik fővárosi pályaudvaron „nagy nehezen” fogatta el magát a rendőrjárőrök valamelyikével. Arra is büszke, hogy meglehetősen kétes hírű barátait tulajdonképpen ő vitte el — az említett osztálypénzen — a Balatonhoz néhány napos jó kis bulira. A gond csak akkor mutatkozott, amikor már elfogyott az a bizonyos húszezer forint. A viharfellegek azóta elmúltak kis barátunk fölött. Annál is inkább eloszolhattak, mivel a család ezúttal is a segítségére sietett: azonmód kifizette az időlegesen „kölcsönvett” összeget. Most rendben lévőnek tűnik minden, a nyári vakáció hetei is jók lesznek arra, hogy feledésbe merüljön ez a kellemetlen apró történet. Egészen fátylat borítani a történtekre mégsem szabad A fiú cselekedete már több valamiféle buta gyermeki csínynél, amelynél nem elegendő az exkuzálásnak az a formája, miként a szülők tették: sebtében kinyitották a bukszájukat. Ehelyett meg kellene értetni a sráccal, — anyukának, apukának csakúgy, mint a pedagógusoknak —, hogy az elkövetkező hetek-hónapokbeli viselkedésétől élete, sorsa függhet. Ezt viszont semmiképpen nem szolgálja az a benne erősített tudat: majd kihúznak a pácból ... gyanilyen fontos a vele való folyai matosabb törődés. A megfelelő érvek felsorakoztatása, hogy az a másik út — amit szintén egri kortársai választották tavasszal — ugyan járható kis ideig, de — jót legfeljebb hamis pillanatokig ígér... Szalay Zoltán Hi-fi gyerekek
