Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-07 / 185. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 7., péntek MÁTÓL Főszerepben a labda A tegnapi körcsarnokbeli country-show jelentette a Marlboro kulturális és sportfesztivál egri nyitányát. Ma, a labdarúgótorna veszi kezdetét. megyeszékhelyünkön két mérkőzésre kerül sor, Az elöl álló nyugatnémet együttes a harmadik vonalban szerepel. Legismertebb személyiségük az edző, Heinz Flohe. Az egykori kölni kitűnőség sokszoros NSZK- válogatott, a 70-es évek elején tagja volt annak a nemzetközi klasszis középpályás sornak, amely így alkotott sort: Beckenbauer, Flohe, Owerath. Az eperjesi csehszlovák A piros-kékek sikeres rajtot vettek szerdán az NB II-ben. Kovács András, vezető edző elmondta, hogy kitűnő ellenfelet győztek le a Diósgyőrben, s ez jól jött az önbizalomnöveléshez. A második félidőben túlzottan behúzódott kapuja elé a gárda. tartani igyekeztek az 1—0-át, ahelyett, hogy vállalták volna az erőteljes kontrajátékot. A Marlboro- kupán már ma többen olyanok szerepelnek a kezdők között, akik tegnapelőtt nem jutottak szóhoz. A szakvezető ezt a sorozatot tartja igazi erőfelmérőnek, komoly ellenfelekkel szemben valamennyi labdarúgójának bizonyítási lehetőséget ad. Ezen mérkőzés Zsidai József búcsújátéka. A zalai kék-fehérek az NB I-ben végül biztosan maradtak benn, tizenkettedikként. A Szabó Rezső irányította csapatban több váltómig Miskolc (DVTK—Spar-« tak Trnava) és Debrecen (DMVSC—Las Palmas) egy- egy találkozó helyszíne. Az egri városi stadionban következik: csapat az élvonalban játszik, 1980 óta megszakítás nélkül tagja annak. Nyáron a 12. helyen fejezték be a bajnokságot. A zöld-fehérek 1980—81-ben elhódították a Közép-európai Kupát, végeztek már élen az Inter- totó-sorozatban is. Labdarúgóik közül Stefan és Matta tagja Csehszlovákia utánpótlás-válogatottjának. Edzőjük Pavel Mayer. zás történt a nyáron, ezek közül legjelentősebb, hogy Péter Bécsbe szerződött. Az igazolásaik közül a Videotonból érkezett Vadász figyelemre méltó. A rutinos játékgsok sorába tartozik a ZTE-ben a kapus Balázs, a védőknél Csepregi. a középpályán Cigány és Sípos. A csatárhármasukat a Farkas —Dohány—Páli trió alkotja. ★ A fesztivál valamennyi sporteseményének megtekintésére jogosít az Eger SE baráti körének év elején kiadott igazolványa. A labdarúgó-belépők természetesen csak a sportági eseményekre érvényesek. Egyik bérlettel sem lehet azonban bejutni a kulturális rendezvényekre, oda jegyet kell -váltani. (budavári) Zsidai-búcsú- Ki ne ismerné Egerben Zsidai József nevét A sportszerető gyerektől a nyugdíjasokig mindenki megtanulta pzt. Egy olyan sportembert jelöl, aki első• sorban becsületességével, szorgálmával, odaadásával fűnt ,ki. Több, mint három- százötven bajnoki mérkőzést játszott az Eger SE színeiben, nagyon sok örömet szerezve a labdarúgást szeretők népes táborának. Sok olyan játékostársa volt, aki lehetséges, hogy technikai trükkjeivel, bombagóljaival, időszakonkénti parádéival az adott pillanatban inkább tartozott a kedvencek közé, mint ő. Zsidai azonban mégis valami olyanra volt képes — ami már többet jelent a labdarúgásnál —, akire jóval többen, s nem utolsósorban jóval tovább emlékezni fog a publikum. Mai búcsúmeccsén egykori társai között utoljára ölti magára a 3-as számú mezt. Posztjából adódóan 'sok nehéz pillanatot élt át a pályán. Ha lehet, akkor ezúttal még göröngyösebb utat választott, az edzöséget. De mint az előbbit, úgy kívánjuk ' a jelenlegit is koronázza siker . . . k. sz. e. 16 órától: TSC Euskirchen—Tátrán Presov 18 órától: Eger SE-Zalaegerszegi TE Mazsorettek — nem! Pókerpáros Szerdán délután telexet kaptak a fesztivál szervezői Dániából. Ebben az Aarhusi Leánygárda menedzsere lemondta a magyarországi vendégszereplésüket. Így sajnos elmarad a karcsú mazsorettek beígért látványa. A prózai indok: ugyanebben az időben Londonban többet — ötezer dollárt — fizetnek fellépésükért. Lehet, hogy elég lett volna a nyíregyházi hasonló hölgycsapatot mozgósítani?! Dollár nélkül... Az amatőr teniszezők a népkerti salakon holnap 8 órakor kezdik meg szereplésüket. A mezőny meghívásos, s csak egyetlen versenyszámból az úgynevezett pókerpárosból áll. A játék lényege, hogy a párok sorsolással alakulnak ki. A pár továbbjutása esetén a következő fordulóban ismét minden győztes teniszező neve a kalapba kerül, s az újabb partnert Fortuna „osztja” a résztvevőknek. Az első három 20 ezer forint értékű ajándékcsomagot nyer, a korán kiesettek a főiskolai pólyákon a vigaszdíjért, s itt is értékes tárgyjutalmakért játszhatnak. LABDARÚGÁS Készülnek csapataink Ezúttal a legutóbbi bajnokságban azonos pontszámmal végzett ezüst- és bronzérmes együttes háza tájáról tájékoztatunk. Az utóbbiaknál nem mindennapi változások történtek. Selyp: maradni az élmezőnyben Az 1986—87. évi labdarúgóévben csapatunk második helyezést ért el, ezzel maximálisan megfelelt az elvárásoknak — tájékoztatott Nagy László edző. — Már régen végzett ilyen előkelő helyen a Kinizsi, s ez örömmel tölt el bennünket. Befejezte aktív, hosszú ideig tartó játékos-pályafutását Varga József, aki nem válik meg az együttestől, a jövőben a serdülő labdarúgóknál hasznosítja tapasztalatait. Űj játékosok: Vtsnyovszki (Rakamaz), Nagy G. (Apc), Kökény (Petőfibá- nya) és a leszerelő Szaba- lics. Jelenleg a következő játékoskeret készül az őszi nyitányra: Kökény, Bangó, Képe (kapusok), Molnár, Balogh, Visnyovszki, Králik, György, Nagy Gy., Makaria (hátvédek), Juhász L., Juhász Cs., Tordai, Pethes, Lánczos, Szabad, Hepp, Szabó G., Szabó R., Nagy T., Szekeres, Pásztor, Kurucz, Szabalics (középpályások és csatárok). Az ifjúsági csapat edzéseit Kodák József irányítja. A felkészülés és a bajnoki szereplés feltételei biztosítottak. A vezetés elvárása továbbra is az, hogy a felnőttcsapat a bajnokság élmezőnyében végezzen. Füzesabony: ismét új edző Mióta a Füzesabonyi SC kiesett a területi labdarúgóbajnokság Mátra-csoportjá- ból. minden évben nagy változások történtek a csapat háza táján. Azóta harmadik bajnoki év kezdődik a harmadik új edzővel! Páz- mándi Gáspárt most Neu- schel Károly váltotta fel. Július 1-től Pogány István tölti be a szakosztályvezetői. Fodor István a technikai vezetői és Hart Ferenc az intézői pozíciót. A legutóbbi bronzérmes csapatból Mudriczki, Jánosi, Veres J., Bari és Fehér nem kezdte el az edzéseket. Abo- nyi labdarúgó lett Varga kapus és Rontó középpályás, a Mezőkövesdi Munkásból Szamosvölgyi és Ulter hátvédek Makiárról, valamint a gólerős Dorkó Egercsehiből. Ezek után a játékoskeret a következőképpen alakult: Kiss J., Varga A.. Csatlós, Veres I. (kapusok), Káló, Szamosvölgyi, Vinczepap. Hudák, Szabó J., Fejes, Ulter, Bocsi T., Székely (hátvédek), Papp, Pelyhe, Rontó, Bíró (középpályások). Balázs, Dorkó, Román, Miskolczi, Lininger (csatárok). A bajnoki címet védő ifjúsági csapat edzéseit továbbra is Perge András irányítja, a serdülőkkel pedig Kárpáti László foglalkozik. — Szakmai szempontból a cél elsősorban egy jó szellemű sztár- és klikknélküli csapat kialakítása — mondotta Neuschel Károly edző. — Arra törekszem, hogy a csapatnak tartása, stílusa legyen. A mérkőzéseken minden labdarúgótól megkövetelem. hogy végig sportszerűen és teljes erőbedobással játsszon, törekedjenek a szurkolótábor igényeinek maximális kielégítésére. Az FSC elnöksége részéről az elvárás az első öt hely valamelyikének a megszerzése. (szigetváry) III. IBUSZ-KUPA Rajt Felső- tárkonyban Újra Egerben a kuvaiti pólósok Hogy a dinnye? — tudakolja Pécsik Dénes, csak ezúttal nem a kuwaiti bazárban, hanem megyeszékhelyünk piacán. Néhány napja már Egerben gyakorol a távoli olajország vízilabdás legénysége. A ma kezdődő Bornemissza-tornán az ifjúsági válogatottjuk száll vízre, a jövő héten pedig a Marlboro Egervin-kupa mezőnyét színesíti a kreol ború társaság felnőttcsapata (Fotó: Szántó György) Csak röviden... Az augusztusi sportrendezvény slágere vitathatatlanul a Forma—1 autóverseny a Hungaroringen, amellyel egy időben kerül sor idén is a tájfutó IBUSZ- kupára. A nemzetközi táj- futóéletben rangot kivívott viadalra — az elmúlt esztendőben Világkupa-futam- volt — még a jelentkezési határidő után is száp számmal érkeztek nevezések. A szervezőbizottság elnökétől. dr. Nagy Árpádtól megtudtuk, hogy a ma kezdődő, háromnapos versenyen a hazai élvonal mellett svájci, csehszlovák, nyugatnémet, NDK-:beli, osztrák, finn, hol" land és ír futók állnak rajthoz. akik közül már többen a hét elején megérkeztek. Az Eger melletti jellegzetes bükki terepen a többszörös magyar bajnok, Kelemen Jánosnak a nyári nemzetközi versenyeken mutatott for" mája alapján jó esélye van az IBUSZ-kupa harmadszori elnyerésére. A nőknél a tavalyi győztes Oláh Katalint az egyre jobb formába lendülő, szintén még csak junior korú Tóth Réka szoríthatja meg. Az első futók ma 14 órakor vágnak neki a távnak, majd vasárnap az addigi teljesítmények sorrendjében rajtolnak. Még el sem kezdődött a III. IBUSZ-kupa, de a szervezők részére már megérkezett a jövő évi Világkupafordulók kiírása, melyek között ismét a nyolc kiemelt verseny közé jelölte a nemzetközi szövetség az egri rendezvényt. Mint ismert, a legalacsonyabb szintű bajnokságban szerepelt Heves megyei csapatok közül a Gyöngyösoro- szí Tsz SK együttese jutott továhb az MMK megyei selejtezőjében. (Benevezéskor még körzeti osztályú csapat volt a megyei bajnokság újonca.) A megyei LSZ legutóbbi ligaülésén díszes vázával jutalmazta a szövetség az orosziak nagyszerű helytállását. ★ Jól sikerült háromnapos továbbképzésen vettek részt az egri körzet labdarúgójátékvezetői. Az elméleti foglalkozások keretében színvonalas előadás hangzott el Bacsó István osztályvezetőhelyettes. dr. Csicsaj József megyei JB-elnök, Bóta Zoltán városi LSZ-elnök és Szepesi László városi LSZ-tit- kár részéről. A továbbképzésen 29 játékvezető vett részt. Itt adták át a körzet Év játékvezetője kitüntetést Spisák Józsefnek. ★ Csütörtökön a Vasas vezetői tárgyaltak Lehota Istvánnal, a Dunaújváros tehetséges labdarúgójával, s ezek után a vidéki játékos közölte, kéfi az átigazolását a fővárosi egyesületbe. Lehota vasárnap még a Dunaújváros színeiben játszik NB Il-es bajnoki mérkőzést. A Hungaroring megközelítése és tömegközlekedése Az augusztus 7—9. között megrendezésre kerülő Forma—1-es VB-futam helyszíne, a versenypálya közúti megközelítése az országos hálózaton jó jelzésrendszer mellett biztosított. Parkolásra 45 ezer személygépkocsi, illetve autóbusz számára van hely. A Forma—1 idején a napi parkolási díj: 50 Ft. Budapest irányából a 18,2 kilométerszelvénynél lehet kihajtani a Il-es, a III-as személygépkocsi, és a IV-es autóbusz-parkolóhoz. 22,5 kilométerszelvénynél lehet behajtani a legnagyobb parkolóhoz, az I-eshez. Egyébként Miskolc irányából is itt csatlakozhatnak a Hungaroringhez, Aki innen továbbhalad, már csak Budapest fölött, a Shell-kút- nál fordulhat vissza, de ezt a nagy forgalom miatt nem javasoljuk. Gödöllő fejői a 2101-es úton juthatunk el az I-es parkolóba, az V-öshöz pedig — Szilasliget — a 30-as útról van kapcsolat. A parkolóhoz bevezető utakat 'egyirányúsítják, a verseny napjain délelőtt csak befelé, délután csak kifelé lehet használni. Sürgős vagy kivételes esetekben a rendőrök segítenek. Budapesten, az Árpád hídtól — ahová metróval lehet eljutni — kétpercénként indulnak a kék buszok a pályához. Az Örs vezér tértől — a 2-es metró végállomásától — tízpercenként indulnak a HÉV-szerelvények, A tömegközlekedési eszközök Budapestről átlagosan 30*- perc alatt viszik ki utasaikat. A buszra, a Hévre egyaránt, 40 forintos retúrjegyet kell váltani. A retúrjegy a Hévre, a közvetlen autóbuszjáratokhoz csatlakozó járművekre is érvényes. Aki teheti, jóval idő előtt induljon útnak, a fö- program végeztével pedig-ne rohanjon azonnal a kijáratokhoz. Így ugyanis kevesebb időt kell várakozással tölteni. a zsúfoltság sem elviselhetetlen. Tavaly a versenyen és a közutakon nem volt baleset. Reméljük, az idén sem lesz másként