Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-28 / 202. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 28., péntek Kézilabda őszi folytatásban: ESE-TFSE „Mindent megteszünk az NB l-ért” ATLÉTIKAI VB Róma csillagai lehetnek Emmijan legnagyobb ellenfele - a világcsúcs? A női kézilabda NB I. őszi folytatására készülő Eger SE-t keresve, nem voltunk könnyű helyzetben. A csa­pat megszokott helyén, a Kemény Ferenc Körcsarnok­ban. bevonuló katonákra akadtunk, mint megtudtuk, a lányok Jászberényben talál­tak több napra menedéket. Kényszerű edzőtábornak is beillik ez, aminek érthetően nem örülnek az őszi idény­kezdés előtti napokban. Amikor sikerül összefutni a szakvezetővel, Brandstádter Gábor szinte kérdés nélkül tárta fel jelenlegi helyzetü­ket: — Az elmúlt két hétben nem tudtunk mindig a szo­kott környezetben készülni, a körcsarnok sok más ese­ménynek is helyet adott, amit kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Korábban Miskolcra is eljutottunk egy- egy edzésre. Egyébként ál­landóan programot egyezte­tünk a szakosztályon belül, mivel külföldi kapcsolataink­ból eredően, svéd és lengyel vendégeink is mostanában jártak nálunk. — Remélhetőleg ezek a kö­rülmények alapvetően nem befolyásolták a felkészülést. — Nincs szándékomban előbbiekre mentségül hivat­kozni, hiszen folyamatosan mindent megteszünk az NB I-ért, ki akarjuk harcolni a bennmaradást. Július köze­pétől dolgozunk teljes inten­zitással, és most ismét olyan szinten tartunk, mint a ta­vaszi szezon kezdetét meg­előzően, aminek akkor jó folytatása lett. A játékosok döntő többsége becsülettel elvégezte a kijelölt munkát, személyenként külön fog­lalkozásokra is szakítottunk időt. — Milyen hírekkel szolgál­hat a játékosokról? — Mint köztudott, hiszen a válogatott elleni barátságos mérkőzésen már bemutat­kozott, Gyöngyösit sikerült leigazolnunk Veszprémből. Vele a kapus posztján sokat Atlétikában Gyöngyösön, a GYSE rendezésében került sor az országos serdülő „A”-, és „B”-kategóriás egyéni minősítő versenyre. A ren­dezvényen 9 egyesület közel 100 sportolója mérte össze tudását a különböző szá­mokban. A jól előkészített egyesületi pályán, és kelle­mes időben rendezett ver­senyen a Csepel SC színei­ben induló Gyetvai Eriká­nak és a hatvani Luda Ist­vánnak aranyjelvényes mi­nősítést sikerült elérnie. A győztesek eredményei: Fiúk „A"-kategória (15— 16 évesek): 100 m: Kiss P. (GYSE) 11,5. 400 m: Kirizs (Salgótarján, Öblös SC), 55,3. 1500 m: Máté (B.gyar- mat) 4:38,00. Magasugrás: Kovács (Bjgyarmat) 170 cm. Távolugrás: Kiss P. (GYSE) 5,75 m. Diszkoszvetés: Mu- csi (Hatvan) 34,10 m. Ge­relyhajítás: Tóth F. (Hatvan) 40.02 m. „B”-kategória (13— 14 évesek). 100 m: Verebé- lyi (Lehel SC) 13,00. 400 m: Zolnai (S.tarján. Öblös SC) 58,00. 1500 m: Juhász (Hat­erősödhetünk, egyik elődjé­től viszont alighanem el kell köszönnünk. Erdődi vissza­költözött Miskolcra, ahol ta­nári állást kapott, így is felajánlotta azonban eseten­kénti segítségét. Mivel For- gónét a nyáron megműtöt­ték. és még csak erősítőmoz­gásokat végez, az irányító szerepét más tölti majd be. Valószínűleg Nádassyné, aki sokat dolgozott a versenysú­lyáért, de mások is szóba jö­hetnek erre a posztra. Sajnos Bereczkyné lába is műtétre „érett”, de ő megpróbálja végigjátszani a szezont. — Akkor kikre számíthat pillanatnyilag? — Gyöngyösi, Csanálosiné, Pollákné, Tóth, Nádassyné, Szabóné, Gergely, L endvai, Bereczkyné, Kovács, Héj já­rté (leánynevén Jacsó. aki a nyáron férjhez ment), Pó­lyák, Veres közül kerül ki a kezdő csapat. Mindenkitől sokat, illetve többet várok, de ez nem újság. A bajnokságból még tizen­egy forduló van hátra, két őszi mérkőzést ugyanis még tavasszal lejátszottak a csa­patok. Az Eger SE a TFSE ellenében folytatja hazai környezetben, vasárnap, délután fél ötkor. Ezzel együtt hat mérkőzésen lesz pályaválasztó a bennmara­dásért harcba induló gárda, pontot azonban idegenben is lehet, sőt, a cél érdeké­ben, alighanem kell is sze­rezni. A bajnokság állása: 1. DMVSC 14 1 — 419-287 29 2. Vasas 13 — 2 360-233 26 3. FTC 13 — 2 329-275 26 4. Építők SC 12 — 3 353-260 24 5. BHG SE 10 — 5 330-322 20 6. Bp. Spartacus 8 — 7 354-338 16 7. Borsodi B. 7 1 7 289-269 15 8. Richards 7 — 8 286-290 14 9. Budaprint 4 2 9 357-389 10 10. Békéscsaba 4 1 10 310-332 9 11. TFSE 4 — 11 333-383 8 12. Dunaújváros 3 1 11 326-351 7 13. Eger SE 2 2 11 252-345 6 14. Tatabánya — 15 268-427 0 Fesztbaum Béla van) 4:40,00. Távolugrás: Luda (Hatvan) 5,66 m. Ma­gasugrás; Kiss J. (S.tarjáni Kohász) 1,60 m. Gerelyha­jítás: Soltész (GYSE) 42,54 m. Lányok. „A"-kategória, 100 m: Zemniczki (Hatvan) 13,3. 400 m: Nagy M. (Heves) 69,1. Magasugrás: Zemnicz­ki (Hatvan) 155 cm. Távol­ugrás: Tóth Máté (Hatvan) 5,05 m. Diszkoszvetés: Me­zei (Hatvan) 26,80 m. Ge­relyhajítás: Tóth M. (Hat­van) 32,70 m. „B”-kategória, 100 és 400 m: Kakukk (S.­tarjáni Kohász) 13,3, ill. 64,5. 1500 m: Gyetvai (Csepel SC) 5:18,00. 80 m-es gátfutás: Marosvölgyi <B.gyarmat) 14,7. Magas- és távolugrás: Mészáros (Csepel SC) 140, ill. 466 cm. Diszkoszvetés és gerelyhajítás: Jaros (GYSE) 24.00, ill. 31,62 m. A lá­nyoknál meghívásos ifjúsá­gi távolugróversenyt is ren­deztek, amelyen a gyöngyösi Eperjesy Beáta végzett az élen 5,26 m-es ugrással. (korcsog) Azóta, hogy májusban örmény földön, a tengerszint felett 2000 méter magas­ságban fekvő Cak'hadzorban 8,86 métert ugrott, s ezzel megközelítette Bob Beamon 8,90 méteres távolugró vi­lágcsúcsát, a római vb egyik nagy esélyesének számít a 22 esztendős szovjet Robert Emmijan. Sokak szerint a 178 cm magas, 77 kilóg, te­hát nem kimondottan tá- -•volugró alkatú sportoló leg­nagyobb ellenfele Rámában nem a címvédő Carl Lewis, és nem is a fedett pályás világbajnok Larry Myricks, hanem az 1968 óta megdön­tésre váró világcsúcs. Emmijan győzelmére tip­pel a hármasugrás három­szoros olimpiai bajnoka, Viktor Szanye jev, ugyan­úgy a müncheni olimpiai játékok vágtafutó bajnoka, Valeri j Borzov is. Szanye- jev elmondhatja magáról, hogy jelentősen és sikere­sen befolyásolta Robert Emmijan pályafutását. Tör­tént ez 9 évvel ezelőtt, ami­kor Szanyejev egy serdülő versenyen felfigyelt a .gyors és ruganyos Robertre, aki akkor sokkal inkább akart vágtázó vagy rúdugró lenni, mint távolugró ... Igor Ter-Ovaneszjan, a szovjet válogatott vezető ed­zője, az egykori Európa- csúcstartó távolugró nem veszi biztosra Emmijan győ­zelmét, azt viszont megkoc­káztatta, hogy Emmijan, Myricks és Lewis nagy csa­tájából a győztes 9 métert megközelítő eredménnyel kerül ki. Owens és Lewis nyomdokain Heike Drechsler, a kitűnő NDK-beli atlétanő Jessie Owens és Carl Lewis ba­bérjaira1 tör. Emlékezetes, a két amerikai sportoló az 1936-os berlini, illetve az Bánkódnak a jugoszlávok Nem váltak valóra a vá­gyak: a jugoszláv vízilabda- válogatottnak a világbajno­ki és az olimpiai bajnoki cím, a Világkupában elért első hely mellé nem sike­rült megszereznie az EB- aranyérmet. A „kékek” ed­dig 15 alkalommal vettek részt az EB-n, de „csak” hat ezüst- és négy bronzérmet nyertek, a dobogó legmaga­sabb fokára sohasem sike­rült felkerülniük. Rudics szövetségi kapitány legény­sége megfeszített erővel dol­gozott a hőn óhajtott cél el­éréséért, ám végül tudomá­sul kellett venniük, hogy az idei együttes gyengébb a tavalyinál, s talán nem ár­tott volna, ha a világklasz- szis idegenlégiósokat, Kri- vokapicsot, Bebicset és még néhány társukat is maguk­kal vitték volna Franciaor­szágba . .. A jugoszláv újságok sport­rovataikban oldalas terjede­lemben foglalkoztak az EB végeredményével. „Sostar kapus csodálatos bravúrjai sem segítettek hozzá ben­nünket a szovjet válogatott elleni győzelemhez. 1984-es Los Angeles-i olim­pián négy aranyérmet szer­zett. Az NDK kiválósága is erre a bravúrra készül, sőt, egyes hírek szerint öt szám­ban is próbálkozik. Távol­ban, 100 méteren és a két váltóban biztos a részvéte­le, kétséges viszont a rajtja 200 méteren. Drechsler 1983-ban (ak­kor még leánykori nevén — Daute — szerepelt), a hel­sinki világbajnokságon rob­bant be a nemzetközi él­mezőnybe, 18 évesen győ­zött a távolugrásban. Azóta két Világkupa-győzelmet, és két EB-aranyat szerzett már, s távolban (745 cm) valamint 200 méteren (22,71) mp) társ-világcsúcstartó. Tavalyi eredményeit elis­merve az „Év atlétanőjé­nek” választották. Mint egy nyilatkozatában elmondta, leginkább a távolra készül, feltétlenül szeretné címét megvédeni. Erre minden esélye megvan, hiszen a minap, az NDK bajnokságán 740 centiig repült. Cél: egy gépkocsirendszám . . . Az amerikai Jackie Joy- ner-Kersee kétségkívül a vi­lág legjobb hétpróbázónője, s a Pánamerikai Játékokon elért 7,45 m-es világcsúcs­beállításának köszönhetően — Heike Drechslerrel „társ­bérletben” — a távolugrás­ban is rangelső. A római világbajnokságon szinte em­ber feletti igénybevétel vár a 27. évében járó színes bő­rű atlétanőre: nem keve­sebb, mint kilenc alkalom­mal kell rekortánra lépnie. Hétszer a hétpróba számai­ban szerepel, a nyolcadik és kilencedik fellépés pedig a távolugrás sélejtezője és döntője. — Továbbra is a hétpró­bát tekintem fő számomnak, már csak azért is, mert ebben egyedül tartom a A kedden kezdődött Hal- kidikisz Rallye élére várták a tavaly második helyet szerzett Ferjáncz, Tandari párost, de felborultak. így természetesen nincs eredmé­nyük. A legilletékesebb, Fer­jáncz Attila ' így magyaráz­ta: — Ilyen eddig még nem fordult elő velünk. Az egyik legporosabb úton a harma­dik helyen autóztunk a Cer­világrekordot — mondta Joyner-Kersee. — A 7158 pontot — jelenlegi csúcso­mat — egyáltalán nem te­kintem végállomásnak. Ta­vasszal férjemmel hajtot­tunk az autópályái), ami­kor mindkettőnk tekintete egy taxi rendszámtáblájá­ra tévedt: a szám utolsó négy jegye: 7230 volt. Szinte egyszerre kiáltottunk .fel: Rómában ezt a pontszámot kell elérnem! Reynolds, egy 19 éves világcsúcs ellen A 400 méteres síkfutás vi­lágcsúcsa 1968 óta 43,86 mp, gazdája az amerikai Lee Evans, a mexikói nyári já­tékok bajnoka. A sok si­kertelen rekorddöntési kí­sérlet után most úgy tűnik, hogy Evans honfitársa, a 23 éves Harry „Butch” Rey­nolds túlszárnyalja a „meg­dönthetetlen” csúcsot, még­hozzá úgy, hogy a világbaj­noki cím eihódításával „két legyet üt egy csapásra”. Reynolds tulajdonképpen már a római vb előtt vi­lágrekordernek számít, ten­gerszinti pályán soha nem futottak jobbat nála. Idei két legjobb teljesítménye 44,10, illetve 44,13 mp, ami az örökranglistán a 4. és az 5. helyet biztosítja számára. — Nem lesz könnyű a római vb, hiszen nem egy­szer, hanem négyszer kell futni, s persze a legjobbat a döntőben kell elérni — mondta már Rómában a színes bőrű futó. — Nem hiszem, hogy bárki is meg­előzne. ha valakitől mégis tartanom kell, az honfitár­sam, Haley, valamint a ni­gériai Innocent Egbunike, aki Párizsban egyszer már le is győzött. Ö az afrikai csúcstartó 44,17 mp-cel^ de azt hiszem, én gyorsabb va­gyok nála. rato—Cerri és a Loubet— Vieu egységek mögött, biz­tosan vezettünk. Egy mere­dek emelkedőn haladtunk, öt-hat kilométeres tempóban, amikor megemeltem a kocsi belső ív felőli kerekeit. A partoldal magas volt, egy kő is megdobta az autót. Meg­billent a kocsi. Egy pilla­natra úgy tűnt, visszaesik kerekeire, de tévedtünk. Szinte komikus volt, ahogy fejjel lefelé lógtunk a biz­Városi kispályás foci Egri éllovasok A legmagasabb osztályban a Dohánygyár 1. csapata ve­zeti a listát 23 ponttal a Borkombinát és az Olajbá­nyász előtt. A második osz­tályban a HÁÉV együttese 24 pontot gyűjtött, s ezzel megelőzi a Forgácsoló Va­sast és a Berva III-at. A harmadik vonalban 13 já­téknap után a Vasvill tanyá­zik az első helyen 5 pont­nyi előnnyel a Pedagógus gárda előtt. A következő cso­port 11 csapata közül a Fer- roglobusz áll a legjobban (25 pont), a KAEV máso­dik, a Megyei KISZ-esek har­madikok. Az ötödik osztály mezőnyéből kimagaslik a Honvéd Botond, 8 ponttal többet gyűjtve a második TSZKER-nél. A hatodik osztály legszorgosabb pont­szerzője a Prizma, míg az utolsó vonal hat együttese közül a KIOSZ az éllovas. Megyei labdarúgás Sírok—Pétervására 2-0 (1-0) Megyei labdarúgó-mérkő­zés a harmadik fordulóból előrehozva. Sírok, 300 néző. V.: Gáspár (Nógrád m.). Sírok: Varga — Szalai, Erdélyi B., Veres, Gyurácz, Bujáki, Szabó (Jacsó), Aux, Hosso (Hangonyi), Doktor- csik, Erdélyi F. Edző: Ben- kő János. Pétervására: Kovács S. — Árvái, Pál, Földi, Ivády P.. Nagy (Kiss), Eged, Csepcsá- nyi, Laczik, Marittyák, Ivá­dy A. Edző: Bocsi Attila. Jó iramú, sportszerű mér­kőzésen a végig nagy fölény­ben játszó piros-kékek meg­érdemelt, magabiztos győ­zelmet arattak a sportszerű­en küzdő péterkeiek ellen. G.; Erdélyi F. 2. Jók: Erdé­lyi B„ Veres, Erdélyi F.. ill. Kovács S. Árvái, Pál. Ifik: 5—3. Varga Tibor tonsági övékén, aztán las­san kikászálódtunk Tanda- rival a Camel-Audiból. Sze­rencsére semmi bajunk nem esett. Félrevonszoltuk a majd másfél tonnás autót. Saj­nos, nem voltak nézők a közelben, akik segíthettek volna talpra állítani. A két magyar legközelebb Bulgáriában indul, a Heb- rosz Rallyen. Szeptember végén Cipruson szerepelnek. Helytálltak serdülő atlétáink Mi történt Ferjánczékkal? CSERÉPFALU KÖZSÉGI TANÁCS PÁLYÁZATOT HIRDET vb-titkári állás betöltésére. Pályázati feltételek: állam- és jogtudományi karon vagy állam- igazgatási főiskolán szerzett oklevél és legalább 3 éves tanácsi területen töltött gyakorlati idő. A munkakör betölthető 1987. november 1-től határozatlan időtartamra. Pályázni részletes, a szakmai tevékenységet is bemutató életrajz és diplomamásolat benyújtásával lehet. Bérezés a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelkezés szerint. A pályázat elfogadása esetén 2 szoba, összkomfortos lakást biztosítunk. A pályázat benyújtási határideje: 1987. szeptember 20., a községi tanács elnökéhez. Ferjánczék Camel-Audija — itt még épségben

Next

/
Oldalképek
Tartalom