Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-27 / 201. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 27., csütörtök fi „Derkow ítsbol” lőttem, szakérettségit tettem... Beszélgetés Würtz Ádám grafikussal Az 1987. évi ünnepi könyvhét egyik kötete egy régi iskolatípus történetét dolgozza (el. Többéves kutatómunka előzte meg és tette lehetővé a „Volt egyszer egy szakérettségi” című könyv megírását. A kötetet túlnyomó részben a volt hallgatók, a tanárok és a patronálok visszaemlékezései, élményei, és életútbeszá- molói töltik ki, lehetővé téve a szakérettségi intézménye, és ezen keresztül a korszak megismerését. (Hauer Lajos felvétele — KS) Egy író ravatalánál Szombathy Viktor emlékezete Würtz Ádám grafikusművész a Derkovits-kollégium- ban kezdte elsajátítani a rajzművészet mesterfogásait. Később a főiskolai tanulmányokra előkészítő szakérettségi tanfolyamon szerzett érettségi bizonyítványt. A kollégiumi évekről, a diákköri élményekről beszélgettünk a művésszel otthonában. — „Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják ...” dokumentumkötetben a népi kollégiumi életre vonatkozó visszaemlékezését olvashatjuk. De hogyan került kapcsolatba a szakérettségi intézményével? — 1946 novemberétől a Derkovits Képzőművész Kollégium diákja voltam. Két év múlva, 1948 őszétől, a mi kollégiumunkban is megszervezték a munkás- és parasztfiatalság továbbtanulása érdekében életre hívott szak- érettségit. Ezzel a lépéssel addigi sajátos tanulmányi helyzetünk megváltozott. Számunkra is kötelezővé tették a főiskolai tanulmányokat megelőző szakérettségi megszerzését. — Milyen volt a Derkovits kollégium helyzete, tanulmányi rendszere? — Rendhagyó. Nekünk nem kellett bejárnunk a főiskolára, a tanítás és a tanulás, az elméleti és a gyakorlati órák helyben, a kollégium épületében folytak. Tanáraim közül megemlítem Beck András szobrász-igazgatót, Koffán Károly és Kmetty János alákrajzi tanárt, Kállai Ernő művészet- történész, Tolnai Gábor irodalomtanárt és Szervánszky Endrét, aki a zenetörténetet oktatta. — Szabad és önálló helyzetünk nem rontotta emberi és művészeti fejlődésünk egyéni vonásait. Nagyon egészséges közösségi életet éltünk, nem volt szükség szervezett és időponthoz fűződő bírálat-önbírálat szeánszokra. Mindig és mindenütt nyíltan, bátran és a jobbítás érdekében beszélgettünk, vitáztunk, neveltük egymást. Természetesen a tanári kar, a meghívott neves előadók, tudósok, művészek olyan kö. vetendő példákat állítottak elénk, hogy könnyű volt változnunk és fejlődnünk. Ezt még tovább segítette, hogy nagyon színes kollégiumi élet alakult ki. Miénk volt a világ, úgy éreztük, lehetőségeink az eget verdesik. Valóban azt hittük, hogy csak rajtunk múlik: „Holnapra megforgatjuk az egész világot”. Magabiztosak voltunk, éreztük, jogosan vesszük birtokba az áhított tudást és a számunkra kitárulkozó világot. — Hogyan változtak meg a kollégiumi élet körülményei a szakérettségi időszakában? — Jelentősen megváltoztak szervezetileg és tartalmilag egyaránt. A Derkovits kollégium önálló és szabad akadémia volt. Mivel a kollégistákat a főiskola átvette, így nekünk is be kellett járnunk művészeti nevelésre, mert irányítottan szerették volna meghatározni együttes és azonos művészeti szemléletünket. Ez a szakérettségi éve alatt még nem érződött, inkább az ötvenes évek elejére volt jellemző. Érdekes egyébként, hogy az utánunk következő szakérettségis évfolyamok hallgatói, akik a kollégiumba kerültek, a főiskola merev, az egyéni látásmódot korlátozó hatását azzal igyekeztek kompenzálni. hogy a régi Derkovits- hoz illő szemléletűnek vallották magukat. A szervezeti változásokhoz tartozott még az érettségire előkészítő tanórák előírása. —_ A Benczúr utcai gimnáziumban készítettek fel bennünket, ahol nagyon jó tanári kar oktatott. Hosszú élményfelsorolás helyett most csak Gordon Etelka tanárnő magyaróráit említem, ö szinte belénk szuggerálta a magyar irodalom és nyelv szeretetét. A kollégiumban egyébként megmaradt a szövetkezeti rendszer, csak az addig maguktól alakuló csoportokat a későbbiekben „rendezetten” alakítottuk meg. Régi kollégiumi életünk alapjaiban változott meg, a „minden házhoz jön” rendszerű, összkomfortos Derkovits megszűnt. A közösségi élet kissé elszürkült. Vége lett a kollégiumban szervezett zenei előadásoknak — a Tátraivonósnégyes koncertjeire gondolok és a neves művészek — Major Tamás, Gobbi, Hilda — szavalóestjeire. Azelőtt még arra is volt példa. és emlékezetes maradt számomra, hogy a neves gitárművész, Ata Hualya Ju- panki előadását a rádió a kollégiumból élőben közvetítette. Vendégünk volt Pablo Neruda is. Nem mondom azt, hogy nem éreztük magunkat jól. az új körülmények között is, csak hát addig nagyon önállóak és szabadok voltunk, így érthető, hogy az átállás nem megy könnyen. Az igazsághoz tartozik, hogy a tanulásra jó hatással volt a szervezettség, s ennek meglátszottak az eredményei. Azonban a főiskolai tanulmányokat megelőző, kötelező érettségi előírása érthetően megnehezítette életünket. Nagyon szívósan és eltökélten végeztük munkánkat, tanáraink részéről minden támogatást megkaptunk, de még így is sokan lemorzsolódtak. Az előképzés megszerzéséért vívott küzdelemben induló létszámunk harmada kimaradt. A többség testileg-lelkileg elviselte a megterhelést és jó légkörben, lelkesen készült az érettségire. Mi 1949- ben érettségiztünk, amikor Budapesten tartották a VIT rendezvényeit. Annyira igyekeztünk tanulni, hogy még a legvonzóbb eseményeken sem vettünk részt. Sőt, hogy ne engedjünk a nyári örömöknek, a lányok, a VIT- programok csábításának, elhatároztuk, kopaszra nyírat- juk a fejünket. — Elmondana egy-két emlékezetes történetet a kollégistaéletéből? — Ha visszagondolok arra a sok-sok eseményre, amely a kollégiumi évek alatt történt velünk, bizony, nem könnyű választani. De, íme: A kollégiumba érkezésemkor boldog, fáradt és éhes voltam. A kollégium épületében a reggeli ismerkedő séta közben bementünk a műterembe. Hát, mit mondjak, egy pillanatra elakadt a lélegzetem; félkörben fiúk és lányok ültek körül a műterem közepén, egy dobogón, és elmélyülten rajzolták az ott álló, meztelen nőt. A rajztáblák között botladozva, alig mertem az aktra nézni. Zavaromban gyorsan leültem egy szabad rajzbakhoz, körülményesen felrajzszegez- tem a rajzpapírt. összeszedtem a bátorságomat és felnéztem, ... s az „akt” rám mosolygott. így kezdődött a pályafutásom a Derkovits- ban. A következő történet csak mai szemmel rendhagyó, akkoriban természetesnek találtuk. Kollégiumunk épületét nem viselte meg a háború, de az üvegezés, a festés, a kisebb-nagyobb javítások, a berendezkedés és főleg új lakhelyünk otthonossá tétele ránk, honfoglalókra várt. A közös munka csodálatos sikerélményt nyújtott, szinte a szemünk láttára vált a kollégium olyanná, amilyennek megálmodtuk. Ma gyakran elgondolkodom, hogy fiainknak, lányainknak vajon nem kelle- ne-e szétszedhető iskolákat és kollégiumokat építeni, olyanokat, amelyeket az egymást követő évfolyamok újra és újra felépíthetnének és érezhetnék „az én munkám is benne van” csodálatos élményét. Az összkomfortos élet nem mindig jelent összkomfortos élményt! (D. GY.) Humánum, szeretet, béke! Ezek szolgálatában élt és írt. És a hazáéban! Rimaszombat szülötte volt, azé a városé, amelyet magyar földön szlovák és német származású ősök alapítottak, hogy élő dokumentummá váljék a többnemzetiségű közösségek békés egymás mellett élésének. E tőből sarjadt nyelvi, vallási és társadalmi különbözőségeket egybeolvasztó humanitása, az ősök és elődök nyomdokait járó szülőföld- és hazaszeretete, az emberi egymásra utaltság felismeréséből táplálkozó meggyőződése, hogy értelmes életet élni csak békében lehet. Jó szemű újságíró, mindent mesébe öltöztető író volt. A napilapokban — leginkább a Magyar Nemzetben — megjelent rövid glosszái a mai élet apró fonákságait figurázva ki, szelíd gúnnyal szórakoztatva neveltek emberi magatartásra Leginkább az ifjúság számára írt regényei a szülőföld és a család, az otthon és a romantikus erények: bátorság, hűség, önfeláldozás, a közösségért, a népért való önzetlen tettrekészség hirdetői. A környező országokat járó turistáink haszonnal forgatják útikönyveit, melyek hatalmas helyismeretről, földrajzi, történelmi tájékozottságról tanúskodnak. Szerkesztésük praktikus, nyelvezetük élénken szemléltető, adathalmazuk gazdag ismeretszerzésre ad lehetőséget. Oklevél nélkül is pedagógus volt. Nem iskolás, de társadalmi méretekben nevelő: cikkei, könyvei, útleírásai, útikönyvei olyan magatartási mintákat sugalltak, amelyek nyomán a szocialista-kommunista embertípus körvonalai érzékelhetően rajzolódtak ki fiA most kezdődő tanévben mintegy 150 ezer első osztályos kisdiák kezdi meg tanulmányait az általános iskolákban. Ez lesz az első olyan évfolyam, amelynek diákjai már az új tankötelezettségi rendelet szerint, a gyermekek fejlettségéhez, testi és szellemi érettségéhez jobban igazodó iskolakezdési rendszerben lépik át a tantermek küszöbét. A tapasztalatok szerint — mint azt a Művelődési Minisztériumban elmondták — a várakozással ellentétben nem nőtt meg ugrásszerűen a nevelési tanácsadókra hárított döntések, vizsgálatok száma. Enyhültek a beiskolázással kapcsolatos korábbi gyelmes, értő olvasói lelkében. Közel 65 éven át ez a mentalitás vezette akkor is, amikor már főiskolás korában újságíróskodott, akkor is. amikor Csehszlovákiában magyar folyóiratot szerkesztett, akkor is, amikor múzeumigazgatóként Komáromban számottevő szerepet vállalt a felvidéki magyar irodalmi és kulturális élet fellendítésében és fenntartásában. Tette ezt hivalkodás nélkül, szerényen, visszahúzódva, de következetesen és szívósan munkálkodva a szlovák és magyar nép barátságának ápolásán, hiszen szerette a földet, ahol született, a népet, amelyik körülötte élt, énekelt, meséivel táplálta; az eszmét, melyet hirdetett, a békét. Kevesen tudják, hogy nagy „földsnép” szereteté- ben kiemelkedő helyet tartott fenn Eger és a Bükk tájainak. Míg üzemelt a turistaház, szívesen üdült a Várhegyen, s mindig lelkesen beszélt városunk szépségeiről. Különösen kiemelte azt a lenyűgöző panorámát, amely a Pünkösd-tetőt elhagyva a Kerecsend felől érkezőt fogadja. A szlovákiai magyar kultúra és hazai irodalmunk között kapocs volt, láncszem, mely most csendben elszakadt. Ne hagyjuk emlékét ápolatlan, hiszen életműve olyan kapcsolatok életszerűségét bizonyítja, amelyért igaz emberként áldozta élete 85 esztendejét. És ha majd Rimaszombat felől a hegyek fölött megin. dúl az őszi szél, ezentúl a Farkasvölgyi temető fái is felsusognak a szülőföldről jött üzenetet .tolmácsolni az útikönyvek alattuk végső otthont talált szerzőjének. feszültségek: a szülők is kedvezően fogadták a gyerekek fejlettségével számoló iskolakezdés új rendjét. Az idei beiskolázás másik újdonsága a szabad iskolaválasztás lehetősége: ennek lebonyolítása azonban — elsősorban a népesség- nyilvántartás pontatlanságai miatt — több helyen gondot okozott. Az új tanévben az óvodákban és az általános iskolák alsó évfolyamain egyébként tovább csökken a gyereklétszám. Az első és második osztályokban már egykét éve nem oktatnak képesítés nélküliek. Dr. Óhikán Zoltán Új tanév — az alapfokú oktatásban II1/3. Kerülő úton mentek haza. Útközben Dodinak kétségei .támadtak, elmondta barátainak, hogy lehetséges, nem is ez volt az a buszvezető. Valahogy bajuszosabb volt... vagy gülüsze- műbb. Bárki bármit mond az önbíráskodásról, mégiscsak megvan az az előnye, hogy megnyugszik tőle az ember, nem gyötri tovább az eset. A három fiú megegyezett abban, a „buszvezetők megkapták a magukét”. A maguk részéről nem foglalkoztak az esettel tovább. Kerülő úton jártak haza, semmi több. Azonban a buszvezetők is csoport- lélektani szempontok szerint kezelték az esetet. Qk sem tettek feljelentést a három suhanc ellen, de keresni kezdték őket. Hetekkel később egy délután meg is találták őket. Egy buszvezető jelezte a végállomáson, hogy látott három pont olyan fiút ücsörögni a lakótelepen. Nyolc buszvezető ült egy buszba, és kirobogtak a helyszínre. A fiúk látták, hogy jön egy busz. még el is méláztak rajta, hogyan kerül ide, de mire „leesett a tantusz”, már nem menekülhettek. A buszvezetők körbekapták őket. — Az volt a legrohad- tabb az egészben — mesélte Dodi —, hogy egyből felismertem az én emberemet, mert pont az jött velem szemben. Mármint az, akitől a pofán vágást kaptam. Végig ő volt a legvadabb, ő ütött a legjobban. A buszvezetők köztudoimá- súlag nagyon összetartó emberek. A nehéz fizikai munka, az utasok iránt érzett felelősség komoly csoport- tudatot alakít ki bennük. Nem csodálható hát, hogy Dodival mértéken felül elbántak. Köztük is az a szokás. ha adnak, mindenki ad. Sanyival és Lacival kevesebbet törődtek. Megérezték, ők csak mellékszereplők az ügyben. A verés után beszállították a három fiút a rendőrségre. A buszvezetőknek fejlettebb jogérzékük van, mint a fiatalkorúak- nak. Tudják, hogy az önbíráskodás egymagában nem vezethet jóra. Megtették a feljelentést, sőt prezentálták .a tetteseket is. Azt, hogy kissé törődött a három fiú, azzal magyarázták, hogy szökni akartak. Bent a rendőrségen aztán Dodi hamarosan megbizonyosodhatott arról, hogy a buszsofőröket és a rendőröket több kötelék is fűzi egymáshoz. Több mint eddig sejtette. Nemi csak hogy jó barátságban vannak egymással, de a státusuk is megegyezik. Mindkettő hivatalos személy. Aki pedig megtámadja őket (akár önbíráskodási, akár más szándékkal) az hivatalos személy elleni erőszakot követ el, nem szimpla pofozkodásban vesz részt. Mondta Dodi. hogy nagyon hosszúnak érezte azt az időt, amíg a fiatalkorúak rendőrsége átvette a kapitányság hatásköréből őket. Mert a csoportlélektan szabályszerűségei alól még a -rendőrök sem kivételek. Kérdeztem Dodit, mi lesz most. Vállat vont, mondta, semmi különös, hamarosan tárgyalás lesz, valamilyen ítélet, ö fél év felfüggesztettre számít, mint büntetlen előéletű fiatalkorú, csak nem kap többet. Ha elítélik, valószínűleg az ipari tanulóktól is kirúgják, mehet segédmunkásnak. Aranka már régen mással jár, talált magának okosabb fiút. — Itthonról is elmegyek- albérletbe, mert apám lehü- lyézett. Azt a gülüszemű bajuszos buszvezetőt pedig úgyis megtalálom egyszer — mondta határozottan. — Hiába kérte át magát másik • járatra. Ha a világ végére megy, ott is megtalálom. Nézem Dodit, tizenhét gyes, serkenő bajszú fiú. Semmi különösebb, arrafelé tucatjával ácsorognak hasonló fiúk a Videodiszkó előtt. Tucatjával, és mindig akad köztük balek, akif elkaphat a gépszíj. (Vége)
