Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-23 / 197. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 23., vasárnap 5. Lindbergh és az óceán Lindbergh megérkezése után a, párizsi repülőtéren A Spirit of St. Louis Miért kevesebb Japánban az alkohnlista? Időről időre, még mostanában is fölemlegeti a világsajtó a Lindbergh-bébi nevét és esetét, mégpedig amiatt, hogy elrablója s gyilkosa talán nem is volt azonos azzal a férfival, akit aztán villamosszékbe ültetett egy amerikai bíróság. Igaza van-e a perújrafelvételért hadakozó özvegynek, avagy nincs — ezt ugyancsak kemény dió lesz valaha is eldönteni. Az viszont tény, hogy a milliós váltságdíj kizsarolásának reményében elrabolt apróság édesapja, Charles Augustus Lindbergh, hatvan évvel ezelőtt, 1927. május 20-án startolva, repülte át az Atlanti-óceánt, s ez a repülés históriájának egyik legnagyobb eseménye. Lindbergh-et, az egykori ha- dipilótát, a fanatizmusa — no meg a tetemes összegű, az USA-ból francia földre való megszakítatlan repülésért felajánlott, úgynevezett Orteig-díj — serkentette arra. hogy minden előzetes beharangozás nélkül, a világtenger fölé emelkedjen. Ha nagydobra nem is verte a tervét, azért elég gondosan felkészült. Pénze nemigen lévén — leszerelése után ő is légibemutatókon való szereplésekből, postaszolgálati fizetségekből tartotta el úgy ahogy magát — előbb támogatókat keresett. Hosz- szú kilincselés után végre talált hat üzletembert St. Louisban, akik tizenötezer dollárt adtak össze, s ebből a summából már elkezdhette építeni a stílusosan Spirit of St. Louis —azaz St. Louis lelke — elnevezésű gépét. A masinát a kaliforniai Ryan gyár készítette el, mindössze két 'hónap alatt. Mai szemmel nézve, egy picinél is kisebb aeroplánt csavaroztak, hegesztettek össze. Mindössze 8 és fél méternyi hosszú volt, szárnyának fesztávolsága 14 métert tett ki, léghűtéses csillagmotorja pedig alig 223 lóerőt tudott kifejteni. Üzemanyag- tartálya ellenben igencsak nagy volt, mert 7483 kilométer megtételéhez elegendő finombenzin fért el benne. Csukott pilótafülke védte az egyetlen utast és pontos iránytű, periszkóp, meg a fűtött porlasztó állott rendelkezésére. Amikor Lindbergh április végen megbízhatóan berepülte a Spirit of St. Louis-t. május elején New Yorkba szállt, és ott böjtölte ki a legalkalmasabbnak mutatkozó időt. Ennek elérkeztét 1927. május 20-án, reggel érezte bizonyosnak, s akkor — miután egész éjjel egyetlen percet sem aludt — megtöltette a tartályokat, s 7 óra 52 perckor elszakadt az újvilág földjétől. Szegény kis repülője alig tudott felkapaszkodni a magasba, úgy megterhelte a rengeteg üzemanyag. Motorja nyögött, szenvedett. kicsi szárnya hol jobbra, hol balra billent. Amint Lindbergh útra kelt, a New York-i világlapok azonnal riasztották párizsi tudósítóikat, hogy készüljenek fel az óceánrepülő fogadására. Nemcsak a sajtó emberei jöttek ettől a hírtől izgalomba, hanem a rekordokra éhes, a világgazdasági válság gondjait-bajait feledni akaró tömegek is. Tíz- és százezrek zarándokoltak ki a francia főváros repülőterére, hogy az amerikai pilóta várható érkezésénél jelen legyenek. A landolás az indulástól számított, harmincharmadik órában, izgalmas volt, mert a Spirit of St. Louis motorja akkor már éppen csak hörgött, mivel az utolsó csepp üzemanyagot fogyasztotta. Nagyobb baj azonban nem történt, a kis, együléses gép épségben földet ért és Charles Augustus Lindbergh, az akkor huszonöt éves, volt hia- dipilóta, ki tudott kecme- regni az üvegtető alól. Pihenni, aludni szeretett volna. ám a párizsi nép szűnni nem akaró ovációk közepette a vállára emelte, és úgy ünnepelték, mint egy világhódítót. Aztán pedig, hogy a francia metropolis, s vele együtt Európa, kitombolta magát, még nagyobb diadalmámorban fürdött az USA. A riói karneválokhoz hasonló fogadtatásban részesítették Lindgbergh-et, aki abban a konfettis, virágszirmos keretben — lévén csinos fiú — igen jól mutatott. Hozsannázták meglehetősen sokáig, de aztán jött a híres-hírhedt bébirablási ügy, s ez a diadalmámort egyszeriben elhessentette. Mindezek után pedig Lindbergh — bár ne tette volna! — politizálni kezdett, s ráadásul a fasizálódó Németország híveként mutogatta magát. Mint az Egyesült Államok és a harmadik birodalom szövetségének apostola, Hitler társaságában is többször megjelent, s így saját maga tépkedte le fejéről az óceánrepüléssel gyűjtött babérokat. A gyermekét sem kapta vissza soha, így aztán aligha lehet rá mondani, hogy tökéletes és teljes életet élt. . . A. L. Egyre többen vallják — éspedig megbízható vizsgálatok alapján —, hogy az alkoholizmus létrejöttében az örökletes tényezőknek is nagy a jelentőségük. A kromoszómáinkban foglalt egyes génjeink szabják meg a különböző fehérjékből épült enzimek képződését, amelyek különböző anyagok lebontását, méregtelenítését végzik szervezetünkben. Így megállapították, hogy a japánok 50 százalékánál a négy aldehid-dehid- rogenaze-izoenzim egyike, az ALDH hiányzik, és éppen ez az egy felelős az alkohol lebontásáért. Ha hiányzik ez az enzim, akkor alkoholfogyasztás után az alhóhollebomlás egy bizonyos fokon megáll, aminek az lesz a következménye, hogy olyan fokú másnaposságot érez az em\ber, ami távol tartja öt jó időre az ismételt alkoholfogyasztástól- A japánokkal ellentétben az európaiaknál és az amerikaiaknál megvan az a gén. amelyik az ALDH- t termeli, és ezért nincs olyan mértékű undorérzetük, másnaposságuk, kiadós alkoholfogyasztás után, hogy legközelebb ne innának újra. Egy csoport japán alkoholista vizsgálata azt mutatja, hogy 98 százalékukban megvan az ALDH. és csupán két százalékuknál hiányzott. Ez a két százalék a másnaposság ellenére is tovább ivott. Az alkohol lebomlása két lépésben történik. Elsőnek az alkohol-dehidrogenals (ADH) acetaldehiddé bontja, majd ezt követően az előzőkben említett ALDH ezt acetáttá bontja tovább. Ha ez a második enzim hiányzik, nagy lesz a vérben az acetaldehid-koncentrá- ció. amelynek hatására többek között adrenalin szabadul fel, amely — ellentétben az alkohollal — ingerlékenységet j és sok más egyéb kellemetlenséget okoz. Fordítva: ha kellő mennyiségű ALDH van, vagy akár még a kelleténél több is, akkor az acetaldehid gyorsan tovább bomlik. Mivel az acetaldehid okozta kellemetlenségek megszűnnek, megszűnik az alkoholundor is. Normális mennyiségű ALDH-val bíró egyéneken is kifejlődhet az alkoholizmus, ha az acetaldehid okozta kellemetlenségeket erőszakkal újabb alkohol- fogyasztással próbálják leküzdeni. Az így túlzott mértékben fogyasztott alkohol károsítja az ALDH enzimet, és ezért még nő a vérbeli acetaldehid-koncentráció és miatta a rossz közérzet is. Ezzel megindul az ördögi kör: az alkoholista már reggel újra iszik és egyre többet. Ha sikerül a normális ALDH-val bíró alkoholistát legalább 10 hétig távol tartani az alkoholtól, akkor az ALDH-termelődés és annak acetaldehid bontóképessége ismét normálissá válik. Érdemesnek látszik tehát megvizsgálni az alkoholisták ALDH viszonyait, mert valószínűnek látszik, hogy az elvonókúra sikerének tartóssága ezzel az örökletes tényezővel is összefüggésben állhat. Veszélyben a szerelem emlékműve? A Tadzy Mahal legendái Kecses tornyok, lenyűgöző kupolák — a Tadzs Mahal messze földön híres épületegyüttesé látogatók millióit vonzza Hosszú évek óta folyik a vita, mennyi az igazság a Tadzs Mahalt övező legendákban? Csakugyan az örök, sírig tartó szerelem emlékműve lenne az indiai Agrá- ban található csodálatos épületegyüttes vagy felül kell vizsgálni szépen hangzó, ám csalóka ismereteinket? Az útikönyvek egybeszóló- an Shah Jahan császár nevéhez kötik a világ építészeti remekművei közt is kiemelkedő mauzóleumot. Állítólag rajongásig imádott felesége, a tizennegyedik gyermekük szülése közben, 1631-ben meghalt Mumtaz Mahal síremlékeként építtette, húszezer emberrel, huszonhét esztendőn keresztül. A munkára birodalma legjobb mesterembereit hívatta össze, sőt tervei között szerepelt a Jumna folyó túlpartján egy ikerépület, egy „fekete Tadzs” emelése is, hogy az egészítse ki, tegye harmonikussá a fehér márványcsoda lenyűgöző hatását. A szkeptikus szakértők viszont kétségbe vonják a császár hű szerelmét, és örökké tartó, romantikus gyászát, hiszen háremét nem kevesebb, mint ötezer (!) nő népesítette be. A mogul nem volt jelen Mumtaz Mahal temetésén sem, s korábban is több időt töltött hadjáratain, mint családja körében. Mellesleg a Tadzs Mahal épületében található egy másik feleség és egy háremhölgy sírja is. Jó néhány régészeti felfedezés is ellentmond a Tadzs Mahal körül makacsul fennálló hiedelmeknek. Egyre va. lószínűbb. hogy az uralkodó csupán bővített, újjáépített — még ha káprázatos formában is — egy, már korábban e helyszínen magasodó hindu palotát. Ez megmagyarázza a műszeres vizsgálatok régebbi eredetre utaló eredményeit (az épület kapui például a XIV. századból valók), az alsóbb rétegekben talált fal- és szökőkútmarad- ványokat, az erődítményre valló elrendezést és védfa- lakat. A „mítoszrombolás”, a szakemberek közt folyó kötélhúzás persze, mit sem változtat azon a tényen, hogy a Tadzs Mahal Földünk egyik legtökéletesebb, páratlan építészeti csodája, amelyet évről évre több millió látogató keres fel. Érthető tehát, hogy az indiai illetékeseket sem eredetének felderítése kötötte le az utóbbi időben leginkább, hanem a szépségét, fennmaradását fenyegető. egyre szembeötlőbb tünetek. Ma ugyanis aligha lehet már szemet hunyni a környezeti ártalmak szaporodó jelei előtt. Az Ágra körzetében működő erőművek és öntödék füstje, gőze nem maradt hatástalan. Először a boltozatok és tornyok lassú elszíntelenedését, fokozatos sárgulását észlelték. A levegőbe kerülő szénpor és kéndioxid kénsavvá változva, megtámadja a hajdan vakító fehérségű márványt. „Olyan ez, mint a rák — panaszolta Som Chib. az indiai műemlékek védelméért tevékenykedő társaság egyik alapítója —, az idő múlásával egyre gyorsabban terjed.” Sok kárt okoznak a vandál látogatók: karcolások, a faragások rongálása, a falban tündöklő tengernyi féldrágakő kitördelése jelzi áldatlan ténykedésüket. De akad más gond is. Elöregedő vaskapcsok, az áhítatból állított gyertyák lerakódó füstje, a kupolában tanyázó denevérek ürülékéből származó pen észtenyészetek — kétségtelen, hogy mihamarabb meg kellene kezdeni az alapos felmérést és a gondos helyreállítást. Néhány alapos esőzés után már a kupola mennyezete is beázott, s a sietős betonjavítgatások nemigen jelenthetnek tartós megoldást. Sürgős beavatkozásra, kiterjedt védelmi intézkedésekre van tehát szükség, ha az indiai kormányzat eredeti. lenyűgöző pompájában akarja megőrizni a következő generációknak is a hindumuzulmán architektúra e remekét, amelynek látványa életre szóló, felejthetetlen emlék. Sz. G. MÚZEUMA MÁR VAN ... Kutatás Nessie után Egy jellegzetes felvétel a Nessie-múzeumból: a hívők egy sárkánygyíkfejet, az ellenzők egy úszó fatörzset látnak az elmosódott fényképen * Hogy valóban létezik-e valamilyen (hívei szerint a földtörténeti őskorból fennmaradt) sárkánygyík-szerű élőlény a híres-hírhedt skóciai Loch Nessben, azon valószínűleg még hosszú ideig vitázni fognak a szakértők és a laikusok egyaránt. Az azonban tény, hogy Nessie- nek (ez az elnevezés ragadt a vadregényes északi tó állítólagos lakójára) múzeuma már van- Drumnadrochit településén nyitotta meg kapuit ez a furcsa gyűjtemény, hogy — amennyiben a 40 kilométer hosszú, de alig másfél-két kilométer széles Loch-tó környékét felkereső kirándulók beleuntak a víztükör meddő figyelésébe — legalább tárlókban és fényképeken megszemlélhessék az eddigi leírásokat és felvételeket, amelyek Nessie létét vannak hivatva bizonyítani. A látogatókat különös Isiállítás fogadja. Nessie irodalma már könyvtárnyi. Szent Columbán az időszámításunk szerinti hatodik században vetette papírra sorait egy, a tóban élő „ijesztő szörnyetegről”. Az 1650-es években a -skótok ellen harcoló Wade generális emberei számoltak be a Loch Ness vizében látott „úszó szigetekről”. Az igazi dömping azonban az 1930-as évektől indul meg. Korunkban már nem csak hírlapi kacsa szintű színes leírások, hanem — hol elmosódott, hol valamivel tisztább — fény- képfelvételek. majd filmek sora próbálja alátámasztani a Nessie-legenda igazságát. Néhány éve kamerák és „szörnyfigyelő’' automatikus felvevők serege pásztázza a habokat — ám mindeddig eredmény nélkül. Akad ugyan gyanús felvétel, furcsának tűnő műszeres vizsgálat. vagy megmagyarázhatatlan folt a hirtelen előkapott Polaro- id-gép fotóján, ám a becsapás (ne adj’ isten, a hamisítás) esélye egyiknél sem zárható ki teljesen. A legfrissebb hírek szerint a Loch Ness-i kutatásokat végző tudományos csoport minden eddiginél átfogóbb, új programba fogott. Ultrahangos készülékekkel felszerelve végeznek kiterjedt felmérést, s a hullám-visz- szaverődési adatokból akarnak határozott választ kapni a rejtélyre. „Akármi is legyen ott lent, a műszerekkel ki fogjuk mutatni” — nyilatkozta meglehetősen derűlátó hangulatban a csoport egyik tagja a londoni Times riporterének. Mások ennél jóval pesszimistábbak. s figyelmeztetnek arra. hogy a Ness tó természeti adottságai, a meredek sziklapartok és a mélyben meghúzódó szirtek olyan mérési adatokat szolgáltathatnak, amelyek a szo- nar-vizsgálatot félreértel- mezhetővé, sőt sokszor egyszerűen értelmezhetetlenné teszik. Ez persze aligha győz majd meg bárkit is Nessie elszánt hívei közül — elvégre kétségtelenül nehéz ilyen esetben véglegesen bebizonyítani valamiről, hogy az nincs. Akárhogyan alakuljanak is a Loch Ness-i szörny körüli események, annyi biztos, hogy a romantikus skóciai vidék szállodásai és vendéglősei csak nyerhetnek az évről évre odasereglő turistákon- Még az is meglehet, hogy épp ez a forgalomnövelési szándék indította újra útjára Nessie felbukkanásának szenzációját idestova több, mint fél évszázada ... Sz. G.