Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-01 / 153. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. július 1., szerda Vizsga — leendő idegenvezetőknek A vár a legkedveltebb idegenforgalmi nevezetesség. Végigvezetni benne a turistát — legyen az gyermek vagy felnőtt — igazán nem könnyű ... (Fotó: Tóth Gabriella) Az idegenvezető — nem lehet ideges vezető. A nyugalomhoz viszont a talpraesettségen, a páratlan alkalmazkodókészségen túl nem kevés ismeret, tudás szükségeltetik. Éppen a felkészülést segítendő, szervezték meg a vendéglátásért felelős szervek az Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép. és Szakiskolában többhetes tanfolyamukat. A tavaszi tanórákat követően júniusban a gyakorlati vizsgákra látogattunk el az első verőfényes vasárnapon. Nagyon is látni az arcokon, érezni a beszédeken a vizsgadrukkot, holott a résztvevőknek már nem egy helyen számot kellett adniuk arról, mit sajátítottak el. Az Egerbe, a megyébe érkező turisták leendő kísérői eredeti foglalkozásukat tekintve a legkülönfélébbek. Akad köztük valutapénztáros, raktáros. kereskedelmi előadó, jogtanácsos, tanár, mentőgépkocsi-vezető, de fodrász is. Az izgalmakat külön fokozza az, hogy a vizsgabizottság tagjai még riem érkeztek meg. Késésük szervezésbeli hiba: más időpontról kaptak értesítést ők, és másról a nebulók. Az osztályfőnök, Zay Zoltán ismét felhívja a figyelmet néhány, igazán apróságnak tűnő, de igen fontos momentumra. — Nagyon kérek mindenkit — szolgál a jó tanácsokkal —, hogy a rá jutó időt teljes egészében töltse ki! Nem szabad megállni egy pillanatra sem! Nehogy sírjon a kezükben a mikrofon! Beszéd közben törekedjenek a lényegre, legyenek udvariasak! Például, amikor az első felelő kezdi, ne felejtse el bemutatni az autóbusz vezetőjét, s később, amikor átadja a szót, kollégáját is ismertesse össze az utasokkal! Szép útiterv áll a 22 tagú társaság előtt: előbb Eger történelmi nevezetességei, majd egy kirándulás Szilvásváradra. Lassan telik az idő. Névsorolvasás az útvonal újbóli átismétlése. Végre megjön a vizsgabizottság elnöke. Szert Sándorné, aki Salgótarjánban az idegen- forgalmi hivatal vezetője. Hamarosan Budapestről is befut dr. Badacsonyi György, a Belkereskedelmi Továbbképző Intézetből, ahol a szolgáltatóiroda munkáját irányítja. — Ez a gyakorlati vizsa- nap — adja meg intelmeit Szert Sándorné — természetesen lazább lesz. A holnapi politikai és módszertani számonkérésénél viszont egyetlen dologra nagyon ügyeljenek, senki ne használjon semmilyen segédeszközt! Ezt szigorúan veszem! Egyébként nem az a célom, hogy valaki is megbukjon, hanem, hogy valóban jó idegenvezetők legyenek. Ez már csak azért is kívánatos, hisz maga a tanfolyam a vizsgával együtt nem éppen olcsó mulatság .. . ★ Valahára kigördül a panoráma Ikarus a Pozsonyi utcából, rá a Lenin útra. Kovács Katalin nevét húzták ki elsőnek. Ö még a kérdezőbiztos osztályfőnöknél is iz- gulósabb. A tanitézetről pedig igazán sok érdekeset elmond, így például. hogy svájci mintára épült, a teteje felülről nézve egy repülőgéphez hasonlít. Még- sincs könnyű dolga, amíg nem akad látnivaló, érdekesség, addig is szóval kell tartania bennünket. Meg aztán az irányokkal is baj van. Katalin bizony összekeveri idegességében a jobb és bal kezét. Egyébként ez mindig a turista szemszögéből érdekes ... A Gárdonyi-ház parkolója az első megálló. Váltanak a vizsgázók is. Bugyi Miklós választékosán ismerteti, mi található a hajdani egri író szobáiban. Tárgyi tudása valóban kiemelkedő. A szakembereknek azonban feltűnik, hogy két szarvashibát is elkövetett a fiatalember. Leszálláskor nem gyűjtötte össze az utasokat, s az előadás közben is igen merev volt. Nemigen törődött a rábízott vendégekkel, szinte csak felmondta a leckét. A ház kertjében már közvetlenebb orosz nyelvű tájékoztatást kapunk, Neufeld- né Túrát Magdolna jóvoltából. Színes az előadásmód, elégedetten indulhatunk — immár gyalogosan — a várba. ★ Útközben dr. Badacsonyi Györgyöt faggatom az idegenvezetői vizsgákon gyűjtött tapasztalatairól. — Legfontosabbnak a gyakorlat megszerzését tartom — magyarázza. — Olyan fogások elsajátítását. mint hogy a csoport valamennyi tagját meg kell várni, s vigyázni arra, nehogy elszé- ledjenek. Ismerni kell minden közszükségleti intézmény helyét, hogy azonnal intézkedni tudjanak, ha bármi előadódik. Fontos szabály, az idegenvezető ne álljon háttal a turistáknak soha. Jól hallhatóan, gesztikulálva mondja el, amit tud. Igaz, ezeket nemigen lehet megtanulni a könyvekből.. . Mellesleg jelenleg kötelező állami nyelvvizsga. Én azonban azt tartom, inkább legyen hiba a külföldi szövegben, de az előbb említett előírásokat tartsák be! A vár udvarán Schmitt Klára a soros. Cseh nyelven adja elő mondandóját. ízesen, tényleg betartva az iménti játékszabályokat. Ge- csei Anikó németül vezeti a csoportot a hősök termébe. Ő is alaposan felkészült az anyagból, ám talán a drukk miatt nem igazán könnyed. Ellentéte az övének Bakos Edit produkciója. A föld alatti erődítményrendszerben, a kazamatában irányít bennünket, stílusa talán az egyik legélvezetesebb. Majd következnek sorban a többiek: Gárdonyi Géza sírjánál, s a déli várfalon Gál Sándorné — németül. A főbejárattól a Dobó térig — valóban kellemes hangvétellel — dr. Nahóczky Perenc- né. a minorita templomban kissé idegesen Szeredi Gabriella. A csoport délelőtti egri végállomása a székesegyház, ahol orgonakoncert várja őket, majd nekik kell egymást meggyőzni a bazilika szépséges látnivalóiról. Útjuk további részére. Szilvásváradra már nem kísérjük el őket, de azért drukkolunk azért a vizsgázóért, akinek az idáig tartó majdnem negyvenperces utat kell végigbeszélnie. ★ A kinti ebéddel, majd az esti szépasszony-völgyi programmal persze nem ért véget az idegenvezetők idei vizsgája, hiszen hétfőn politikai és módszertani ismereteikről kellett számot adniuk. Mindenesetre a gyakorlati számonkérésen előadódott zökkenőkkel szemben a szóbeli beszámoló mindenkinek jól sikerült. Így megnyugtató lehet az a tény, ezen a nyáron újabb huszonkét új arc kíséri a hozzánk érkezőket. Szalay Zoltán ÖTLETET ADOTT KITÜNTETÉS ALAPÍTÁSÁHOZ IS Két évtized az ff/ú Gárdában A KISZ XI. kongresszusán is megfogalmazták: az utóbbi időben megcsappant az Ifjú Gárda vonzereje, csökkent tagjainak száma, így érthető, hogy amikor az immáron 18 éve e területen tevékenykedő Paskó Lászlóval találkoztunk, elsőként ennek okairól érdeklődtünk. — Amíg 1974-ig általános képzés folyt, akkor bevezették az úgynevezett szakági képzést — mondta. — Ez pedig a széttagoltsághoz vezetett. Hiszen például külön alegységekben ismerkednek a rendőri vagy például a tűzoltói munkával. Aztán feltehetően amiatt is veszített népszerűségéből, mert nagyon leterheltek a fiatalok. A tizenéveseket a tanulás, a húszon túliakat a családalapítás, a lakásszerzés terhe nyomja. Ennek a generációnak több a feladata, mint a régebbinek, mert például az iskolákban is magasabbak a követelmények, s a pénz értékének romlása miatt a lakáshoz jutás is nehezebb. Emiatt aztán a legtöbben nem áldozzák fel közösségi célokra a szabadidőt. Pénz után futnak. Igyekszünk színesíteni a programokat, hogy minél többen kapcsolódjanak be a mozgalomba, viszont a csábítás nem könnyű. Ugyanis amíg hajdanán mindenki szívesen szórakozott például a helyi KISZ-klubban, hiszen csak ott volt lemezjátszó, addig ma már nagyon sok család rendelkezik videomagnóval .. . — Beszélgetőtársam még ma is iaktívan dolgozik az Ifjú Gárdában. Igaz, nemrégiben átadta utódjának a Hatvani Városi .Ifjú Gárda Zászlóalj parancsnokhelyettesi tisztét, ,s jelenleg már csák parancsnoksági tagként, tanácsadóként segíti ugyanitt a rnunkát. — Vácott, a 2,14-es Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben léptem be 1969-ben a gárdába — mondta. — Az öntőipari szakmunkásoklevél megszerzését követően hazatértem Apóra. Itt több funkciót is betöltöttem, voltam szakaszparancsnok, munkahelyemen, a helyi Qualität és Könnyűfémöntödében, ahol most is dolgozom. Majd 1977-től a gyöngyösi járási IG-zászlóaljpa- rancsnok lettem 1984-ig, a járások megszűnéséig. Ekkor választottak meg hatvani parancsnokhelyettesnek. Más társadalmi funkciót is betöltöttem a falumban. Voltam MHSZ-oktató, később MHSZ-titkárhelyettes, jelenleg pedig titkár. Ez év tavaszától a Qualitálban — ahol csoportvezetőiként dolgozom — kerültem be a vállalati pártbizottságba. Bár a kitüntetések különösebben soha nem érdekeltek, de azért jólesett, amikor elismerték fáradozásomat. Többek között megkaptam a Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést, az Aranykoszorús KISZ-jel- vényt, s 1981-ben a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát. — Ennyi elfoglaltság mellett jutott-e ideje a gyermekeire? — Őszintén szólva, nagyon kevés. Immáron hetedik osztályos fiam és hatodikos lányom neveléséből a feleségem oroszlánrészt vállalt. Szerencsére a társam megértő.... összességében úgy érzem, nagyon sok élményt adott számomra a mozgalom. Különösen a munkasikerekre ' gondolok szívesen, és arra, hogy a megyében nagyon sok ismerőst szereztem. — Ügy tudjuk, eddig is számtalan tippet <adott az országos szerveknek. Az ön fejéből pattant ki például, hogy alapítsanák Kiváló Ifjúgárdista jelvényt, s hogy 5—10—15 éves szolga lat után ismerjék el a helytálló fiatalok produkcióját. Bizonyára napjainkban is lennének további ötleteik... — Néhány fontosabbat említenék, amellyel véleményem szerint, vonzóbbá lehetne tenni az Ifjú Gárdát — mondta Paskó László. — Például azt, hogy a szemleközpontúság helyett a folyamatos munkát kellene értékelni. A foglalkozásokon, a túlzott szakmai oktatás helyett nagyobb gondot kellene fordítani az általánosabb eszmei politikai nevelésre. Jó lenne, ha a tapasztaltabb vezetőknek időnként rendeznének egy-egy területi értekezletet, ahol kicserélhetnék gondolataikat. Egyébként szerencsésnek mondhatom magam, mert az öcsém lett a hatvani Ifjú Gárda parancsnoka, aki mindenben számít a véleményemre. Homa János JÖVŐRE DREZDÁBAN Nemzetközi ifjúsági fesztivál Eperjesen A csehszlovákiai Eperjesen, a ZPA Dukla Presov 4500 dolgozót foglalkoztató gyár fiataljainak kezdeményezésére az idén már a jubileumi, tizedik Béke és barátság fesztivált rendezték meg. A robotot is előállító cég ifjúsági szervezetének tagjai és a velük kapcsolatban álló külföldi vállalatok képviselői vesznek részt évről évre ezen a seregszemlén. Az idén a vendéglátók mellett szovjet. NDK-beli küldöttek, Magyarország színeiben a Finomszerelvény- gyár KISZ-esei, továbbá első alkalommal bolgár és jugoszláv fiatalok jöttek el a találkozóra. Négy nap alatt, festői környezetben, jól szervezett programok segítették a gazdasági-kooperációs együttműködésben dolgozó gyárak munkájának és fiataljainak személyes megismerését. A nemzetközi brigádok sportrendezvényeken mérkőztek. majd kulturális produkcióikból adtak ízelítőt. Felejthetetlen élményt nyújtott a zárónapon felsorakozott országok fiataljainak a béke és barátság mellett tett hite: a sok nyelven, de közösen elénekelt DIVSZ-in- duló éppen olyan emlékezetes marad, mint a magasba röppenő fehér galambok. — Viszontlátásra, Drezdában! — köszöntek el a Druzsba-tábor résztvevői, akik 1988-ban az NDK-vá- rosban találkoznak. Simon Imre ÁLLÁSAJÁNLATAI: Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat: Gyöngyös, Szurdokpart u. 1. Felvételre keres vízvezeték-szerelő, elektroműszerész, tekercselő és húsipari szakmunkásokat. Mátravidéki Cukorgyárak Hatvani Gyáregysége: Hatvan, Szocialista brigádok tere Felvesz kőműves, ív-láng hegesztő, géplakatos és esztergályos szakmunkásokat, valamint felsőfokú végzettséggel • HEVES MEGYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA I 3300 EGER. DOBÓ TÉR 2 a 36/10-W4 rendelkező vegyészmérnököt, gépészmérnököt, programozó matematikust. Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára: Hatvan, Szocialista brigádok tere Alkalmaz lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, hegesztő, kőműves, forgácsoló és műszerész szakmunkásokat. Jelentkezni lehet fenti címen a munkaügyi osztályon. Aprítógépgyár 2. Sz. Gyáregysége: Petőfibánya, Iskola u. 1. Női betanított munkaerőket és szakképzett varrónőket alkalmaz, azonnali belépéssel. Heves Megyei Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalat: Eger, Klapka u. 9, Hatvani területére felvesz gáz- és központifűtés-szerelőket. Jelentkezni lehet: Hatvan, Bástya u. 17. Finomszerelvénygyár: Eger Pétervásárai telephelyére termelőmunkára hirdet felvételt forgácsoló szakmunkások, valamint betanított munkások részére. Jelentkezni lehet: a telephely vezetőjénél. Pillanatfelvétel a finomszerelvénygyáriak műsorából Paskó László: — Nagyon leterheltek a fiatalok (Fotó: Tóth Gizella)