Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-31 / 179. szám
Nepáliul 1987. július 31., péntek Tizenöt éve halt meg Szegeden, a Jászberényben született Witt- mann Tibor (1923—1912) történész, egyetemi professzor, a történelemtudomány doktora. Tanulmányait a budapesti Tudomány- egyetem bölcsészettudományi karán végezte, s 1941-től 1946-ig Eötvös-kollégista volt. Előbb a jászberényi tanítóképző, a pécsi, majd a budapesti Pedagógiai Főiskola történelem tanára, 1954- töl néhány esztendeig pedig docensként a Lenin Intézet magyar történelmi osztályán oktatott, 1951-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészeti karán lett tanár; 1958- tól haláláig a szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karán a középkori egyetemes történeti és Latin- Amerika története tanszék ve- vezetője volt. Kezdetben a magyar reformkori centralistákkal, később a XVI—XVII. századi Erdély történetével foglalkozott, különösen Bethlen Gábor korával. Belgiumi levéltári adatok alapján alaposan elemezte a németalföldi polgári forradalom gazdasági és társadalmi viszonyait. A németalföldi függetlenségi harc történetének monografikus feldolgozásától jutott el a spanyol, illetve a spanyol gyarmatbirodalom és Latin-Amerika történelméhez. Tudományos munkássága mellett sok értékes, elsősorban spanyol történelmi tárgyú népszerűsítő művet is írt. A Nap kél: 5.20 órakor, nyugszik: 20.22 órakor. A Hold kél: 10.59 órakor, nyugszik: 22.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon OSZKÁR nevű kedves olvasóinkat! Az Oszkár név eredeti formája az Ansgar-Osgar volt és jelentése: „égi dárda”. /[időjárás Várható időjárás ma estig: Legföljebb a keleti országrészben lehet kevés napsütés. Megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati szél, amely észak- nyugatira fordul és tovább erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között várható, keleten kevéssel 23 fok fölött valószínű. „ Kiskapu" Északi szomszédaink egűik történelmi emlékére kíváncsi a több nemzetiségű turistacsoport. Türelmesen várják a következő turnus indítását, de nem mindenki. Egy család fürkészve iár-kel. remél előbbi bebocsátást, persze mindhiába. A tömegből egy hazánkfia halkan megjegyzi: — Ezek biztos magyarok, mert a .kiskaput" keresik. (fesztbaum) — LEENDŐ KÖZÉPISKOLÁSOK FIGYELMÉBE. A TIT Hatvani Városi Szervezete augusztus 17-től 30 órás középiskolai előkészítő tanfolyamot szervez matematika és kémia tantárgyakból. Az érdeklődők már most jelentkezhetnek a hatvani Bajza József Gimnáziumban. — TŰZ A SZÍ VACS ÜZEMBEN. Csütörtökre virradóra tűz keletkezett az Észak- magyarországi Vegyi Művek mintegy 1400 négyzetméter alapterületű edelényi szivacsüzemében. A lángok különösen nagy kárt okoztak: leégett a vasvázas szerkezetű üzemcsarnok hullámpala fedele, tönkrementek a helyiségben lévő berendezések, az ott tárolt anyagok. A nagy erőkkel kivonult tűzoltóegységek megfékezték a lángokat, miközben két tűzoltó könnyebb füstmérgezést szenvedett. A tűz keletkezési körülményeinek vizsgálatát a tűzoltóság és a rendőrség megkezdte. — HATVANI MHSZ. A Zagyva-parti város honvédelmi lövészklubja KISZ-es fiatalok és szocialista brigádok részére rendezett versenyt, amelyen 150-en léptek lőállásba. Különösen Balázs Tibor és Fulhanek János 91 körös teljesítménye emelkedett ki. EGERBEN: felnőtt betegek ré- szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye— JÖN A DOLLY ROLL. Hétfőn a gyöngyösi szabadtéri színpadon a Dolly Roll együttes lép fel. A 21 órakor kezdődő koncerten a régi és az új nagylemezük legsikeresebb dalait mutatják be az érdeklődőknek. — MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK. A jövő héttől kedd helyett szerdán biztosítják a zártkörű fürdőzést ,a mozgássérülteknek az egri strandon. A megyei egyesület tagjai a lehetőséget változatlanul 19 és 22 óra között vehetik igénybe. — iTANFOLYAM. \A gombatermesztés iránt érdeklődőknek Jtanfolyamot szervez a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési Intézete (1118 Budapest, Ménesi u. 44.), a foglalkozásokra csütörtökönként ikerül tsor, az ismeretek 'megszerzéséről bizonyítványt adnak. Jelentkezni írásban laz intézmény címén, vagy 667-282-es telefonszámon lehet. A lottó nyerőszámai 2, 15, 49, 52, 56 A július havi tárgynyeremény-sorsoláson a 30. nét szelvényei vesznek részt. let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. KIÁLLÍTÁSOK - UTCASZÍNHÁZ - TORONYZENE Mit kínál augusztusra a Megyei Művelődési Központ? A hagyományokhoz híven a következő hónapra is változatos kínálattal fogadja a művelődés barátait a Megyei Művelődési Központ. Nem lesz hiány tárlatokban. 9-tig — a megyei párt- bizottság oktatási igazgatóságán még megtekinthető — az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában a Lakatos József festőművész munkáiból válogatott anyag, valamint az Építészet, restaurálás című reprezentatív kollekció. 7-től 31-ig — az intézmény második emeleti előterében Dolmányos László, az MMK fotóklubjának tagja lép a közönség elé felvételeivel. 14-én nyílik a Fellner Jakab u. 1. számú épület előtt, a posta-telefonközpont árkádjai alatt a már tradicionális észak-magyarországi fotókiállítás. Elsején az országos nyugdíjas-találkozó keretében a Termékbemutató Hatvanban A Lenin Termelőszövetkezet, a helyi áfész, valamint a városi művelődési központ augusztus 15. és 16- án mezőgazdasági termékbemutató-kiállítást rendez Hatvanban. Ezen termelő- szövetkezetek, szakcsoportok, kisvállalkozók, kisiparosok és mezőgazdasági kistermelők vehetnek részt terményeikkel, feldolgozott termékeikkel, élelmiszeripari cikkekkel, olyan eszközökkel és felszerelésekkel, amelyek e területhez kapcsolódnak. A szervezők célja, hogy bemutassák a város és környéke eredményeit. A program során lesz növényvédelmi, vetőmag- és toisgépbe- mutató és tanácsadás. A legszínvonalasabb produktumokat nagydíjjal. Illetve kiállítási díjjal ismerik el. Jelentkezni augusztus 10-ig lehet a városi művelődési központban (3000 Hatvan, Grassalkovich-kastély). Évek óta leveleztünk s olykor telefonáltunk is egymásnak. Hát, ez bizony nem voilt könnyű, mert a vonal túlsó végén a tőlünk sok ezer kilométerre lévő Burját ASZSZKnbóil jelentkezett Alekszej Vaszvljevics Tiva- nyenko, a történettudományok kandidátusa, a Szovjet Földrajzi Társaság rendes tagja, a testvéri ország Tudományos Akadémiája helyi tagozatának vezető munkatársa, az archeológia specialistája. A műemlékvédelmi tagozatú egri nyári egyetem Dobó téren térzene, az MMK- ban hoibbibörze. a Szépasz- szony-vöügyben folklórprogram — többek között a bol- dogi népi együttes, az Egri Csillagok Tsz népdalkórusa. Valamint a recski fúvószenekar közreműködésével — várja a kikapcsolódni vágyókat. Érdekesség az is, hogy 20 —22-ig a Budai Várban'Mes- terségek ünnepe címmel a díszítőművész-szakkör, a népművészet mesterei és az ecsédi együttes adnak íze* lítőt képességeik legjavából. 23-án és 24-én a VIII. országos ifjú fizikus találkozó nyújt szellemi felüdülést e tudomány művelőinek. Nem feledkeztek meg alkotmányunk ünnepéről sem. A tisztelgés nyitánya lesz a 19-i esti Dobó térd térzene. s másnap délelőtt a Hódmezővásárhelyi Városi Ifjúsági Fúvószenekar, az MMK EgAz 1848-as kormánybiztos, Puky Miklós halálának 100. évfordulója alkalmából kiállítást rendeznek a Kará- csondi Kossuth Tsz tanácstermében. Az államférfi életére utaló tárgyi emlékek, iratok, dokumentumok lesznek közzétéve. Az ünnepélyes megnyitóra augusztus Mint már olvasóinknak hírül adtuk, az idén sikerrel zárult az a hevesi kísérlet, hogy középiskolai fokon oktassanak új ismereteket a nyugdíjas érdeklődőknek. A kétesztendős tanfolyam elteltével huszonketten vizsgáztak társadalomtudományokból, magyarból, fizikából, gyermeknevelési és politechnikai tudnivalókból. Az eredményeken fölbuz- dulva, szeptembertől új kurzust hirdetett meg a városi vendégeként végre személyesen is találkozhattunk, s Indulhatott a gyümölcsöző, a mindkettőnk személyiségét gazdagító diskurzus. — Rendkívül örülök, hogy eljöttem önökhöz, hogy az OMF meghívott, s bepillanthattam abba a sajátos, abba a rendkívül rangos tevékenységbe, amelyet magyar kollégáim produkálnak. Ez ugyan más, amit mi csinálunk, de sok olyan tapasztalatot gyűjtöttem, amelyet otthon a mi viszonyainkra adaptálva hasznosíthatok, propagálhatok. Túlzás nélri Közös Társastánc Néptáncegyüttese. valamint a Barátság citerazenekarának nívós jelentkezése. Mindehhez csatlakozik a délután 3- kor rajtoló szépasszony-völ- gyi blokk, amelynek keretében nemcsak a már említett citerások, illetve néptáncosok, hanem a felsőtár- kányi Rozmaring és a Pótkerék könnyűzenei együttes is kellemes perceket szerez a résztvevőiknek. A Dobó téren a utcaszínház kínálatában gyönyörködhetnek a megyeszékhelyiek, illetve az idelátogatók, ehhez társul a Rózsai lakodalmas, valamint — kuriózumként — az isztambuli néptáncegyüttes vendégszereplése. Különlegesség, a minden pénteken, szombaton és vasárnap délután este 6, 7 és 8 órakor a minaretben felcsendülő toronyzene. 7-én, 4 órakor kerül sor. Sebők József, országgyűlési képviselőnek, a tsz elnökének bevezetője után dr. Für Lajos történész méltatja a hazafi munkásságát. Az eseményhez kapcsolódva megkoszorúzzák Puky Miklós sírját a helyi temetőben. Móricz Zsigmond Művelődési Központ és a középfokú oktatási központ — karöltve. A tanfolyam anyaga megegyezik a korábbival, azaz föleleveníti a hajdan már tanultakat, és speciális előadások révén segítséget nyújt ahhoz, hogy a beiratkozottak „korszerű” nagymamákká, nagypapákká váljanak. Az új első évfolyamra még várják a jelentkezőket a hevesi művelődési központban. kül állítom — s ebben nincs semmi udvariassági töltés — Eger elbűvölő, s különösképp megbabonázott a tömb- rekonstrukció, illetve az általa sugallt históriai atmoszféra. Hadd jegyezzem meg, hogy az elődök öröksége mindig foglalkoztatott. Hiszek abban, hogy e hagyaték nélkül nem építhetünk se szemet gyönyörködtető jelent. se biztató jövőt. Többek között ezért dolgoztam fel a Bajlkál-tóval összefüggő tanulságos legendákat. Tizedik könyvem már a moszkvai kiadónál van. Aztán arról szól, hogy a barátság, a szellemi összhang többre serkentő, semmivel sem pótolható erő. — Az itteni ismeretségek nemcsak tudatomba épültek, hanem későbbi munkálkodásomat is megszabják. Az emlékek bennem élnek, s hazatérve még nagyobb buzgalommal szolgálom népeink együttműködésének tisztes ügyét. így aztán nem csoda, hogy csak így búcsúzhatok: — Viszontlátásra ... Pécsi István Szombati számunkban olvashatják A piaci helyzet.. Az egri piacon járt Havas András, fotóriporterünkkel. Perl Mártonnal, s annak néztek utána, milyen a választék, mennyire elfogadhatóak az árak. A cikket a 3. oldalon közöljük. Iparos kereskedők Hogyan igyekszik napjainkban talpon maradni a cég. Erről ír Gyóni Gyula a lap 4. oldalán a Heves Megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalatról szóló írásában. „Ki gépen száll fölébe .. Helikopterről fényképezte le megyénk több települését: műemlékeit, új lakótelepeit Kőhidi Imre. Fotóit és ezekhez kapcsolódó sorait az 5. oldalon ohxishatják. Buszelterelés a verseny idején — Aszfaltozás — Hídfelújítás Útlezárások A hét végén, amint arról már több hírben beszámoltunk. nagyszabású nemzetközi hegyi gyorsasági autóversenyt rendeznek a Mátrában. Ez a közúti közlekedést is érinti. Szombaton 7— 19 óra, vasárnap 6—17 óra között lezárják a forgalom élői a 24-es számú út Parád- sasvár—gályái elágazó közötti szakaszát. Az említett időpontokban Verpelét felé jelöltek ki terelőutat. A menetrend szerint közlekedő autóbuszokat mindkét nap 9 órától átvezetik a pályán, augusztus 1-jén J6, másnap 15 órától ismét zavartalan lesz a buszforgalom. Útépítési munkák miatt a jövő héten másutt is lesz ki- sebb-nagyobb fennakadás, így például Poroszló és Tiszafüred között hídfelújítást végeznék, emiatt az arra járók félpályás útlezárásra és 40 kilométeres sebességkorlátozásra számítsanak. Megyénk északi részén, Mátra- balla térségében aszfaltszőnyeg készül, itt is jelzőőrök irányítják a forgalmat. Az útszűkülettel együtt sebes ségkaiilátozás lép érvénybe, és előzni tilos. — A VIDRÓCZKI KÜL FÖLDRE KÉSZÜL. Az Országos Közművelődési Központ megbízásából augusztus 2—20. között részt vesznek Confolensben a 3Q. nemzetközi néptáncfesztiválon. A gyöngyösiek mellett a francia városban még 18 ország képviselői lépnek színpadra. Puky Miklósra emlékeznek Karácsondon Hevesen, nyugdíjasoknak NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-360. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. fl történész (Fotó: Gál Gábor)