Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-30 / 178. szám

4.

1 ----Tc==ri

■

NÉPÚJSÁG, 1987. július 30., csütörtök

Önarckép (69 éves korában)

A nagy előfutár

Goya festői életműve

Az olasz eredetiből átvett remek sorozat. A művészet klasszikusai új kötete o XIX. századi festészet ősét, Francisco Goya y Lu- cientest mutatja be.

Goya helyzete kicsit olyan a festészet történetében, mint a pesti millenniumi földalattié, övé kontinensünkön az elsőbbség, de az utána következők nagyobbak. modernebbek, ismertebbek. Goya is csaknem annyira impresszionista volt már, mint Manet, mégis az utóbbit tekintik a nagy újítónak. (Goya korai falikár- pitterveire jellemző ez különösen.) A meztelen maya (kisbetűvel írandó, mert a maya, a kötetlenül élő leány nem név, hanem társadalmi helyzet és foglalkozás keveréke) a maga ártatlanságában Modigliani aktjainak öntudatlan erotikáját vetíti előre. A különböző foglalkozásokat bemutató kisebb táblák — köztük a budapesti Köszörűs — Courbet realista munkásábrázolását készítik elő. A Napóleon elleni honvédő háború két jelenete, a népfelkelés lovas-gyalogos csatája és a megtorlás jelenete a romantika remekművei közé tartozik. Ami pedig a Villa

del Sordo. a Süket ember (mármint Goya) házának sötét tónusú, hátborzongató falképeit illeti, az expresz- szionista és a szürrealista elemek jól kimutathatók bennük, amióta tudjuk, milyen az expresszionizmus és a szürrealizmus. (Micimackó is remekül el tudta olvasni Bagoly ajtajának feliratát, amióta Róbert Gida megmondta neki, mit írt.) Csak. persze, Goya még nem tudta, mi fog a XX. század művészetében történni.

Delacroix, aki mind a gyakorlatban, mind az elméletben a modern művészet nagy előkészítői közé tartozott, rajongott Goyáért: a Rita de Ángelis és Paul Guinard által szerkesztett kötet közli is egy levélrészletét, melyben bizonyos megígért Go- ya-kőrajzért könyörög egy ismerősének, s a „Goya vagy a halál" kifejezéstől sem riad vissza. Irta 'pedig ezt 1848 augusztusában. Ma. csaknem másfél évszázad után szemünk jóval fűszeresebb. vizuális koszthoz szokott, s könnyen lehet, hogy az album szépen nyomott, hűséges színvilágú reprodukcióit lapozgatok kicsit unalmasnak találják Goya képeit. Hát még, ha a szöveget is elolvasnák! S megtudA felöltözött maya

(Reprodukciók a könyvből — KS)

ják belőle, hogy Goya ifjúkori hutigánkodásaira Álba hercegnővel való titkos viszonyára, valamint a „bu- jákórjára” vonatkozó hiedelmek nem felelnek meg a valóságnak, vagy legalábbis nem bizonyíthatók, tehát az életrajzregények romantikus figurája is inkább irodalmi. mint valóságos hős. És ha valakinek az első élménye az agyonreprodukált Vízhordó lány volt, akit a „szocreál” egyik ősének tekintettek, az talán kezébe sem veszi a kötetet. . .

Ám aki mégüs kezébe veszi, annak nagyon érdemes elmélyedni A napernyő vagy A San Isidro-napi népünnepély finomságában, az Álba hercegnő piros derűjében, a feltételezett feleségportré kedves bumfordiságában, a meztelen maya párnájának csipkéiben, a királyi család őszintén rögzített „fesz- és pöf-tartásában, a portrék élet teliségében. A kolosszus fennségében, A húshagyó kedd hátborzongató vidámságában, az 1808. május harmadika honfiúi hitében, a Támadás a fellegvár ellen modern meseszerűségében, a Villa del Sordo nyomasztó misztikájában, s végül A bordeaux-i tejeslány őszi- barackhamvú pofikájában. És akkor kitűnik, mennyire sokoldalú festő volt Goya.

Az életrajzi összeállítást elolvasva pedig látjuk, menynyi akadályt is jelentett számára, hogy Spanyolországban élt. És végül: ha másfél ezer különböző technikával készült grafikai lapjára gondolunk, úgy tűnik: Goya úgy volt festő, mint Leonardo — csak úgy mellesleg.

(Corvina, 1987.)

Sz. A.

Színházi levél Csebokszáriból

lA méltóságteljesen hömpölygő. még április végén is töredezett jégtáblákat sodró Volga partján áll a Csuvas Drámai Színház impozáns, oszlopokkal díszített épülete. A környezet sem mindennapi: a színházzal

szemben van a kikötő, ahonnan a legkülönfélébb hajók — tavasztól őszig — a turisták százezreit „sétáltatják” a Volgán, tőle balra látható a fehér kövekkel kirakott. enyhén emelkedő, pompás sétány, szemben pedig — a folyó másik oldalán — sűrű erdők védelmében a végtelen hosz- szúságú strand húzódik. S ami talán a legjellemzőbb, s a legfontosabb: a színház épülete előtt nap mint nap 10—15 autóbusz áll, amelyek a környező településekből a kultúrára. szomjazó embereket szállítják a művészet otthonába.

A csuvas nyelven játszó színházban 1918. január 28- án ment fel először a füg' göny, s azóta eltelt hét évtized alatt ugyan rendkívül sok változás történt a színház életében — személyi, művészi, felfogásbeli, anyagi, s egyéb tekintetben — de az alapvető célkitűzés szinte semmit sem változott. Nevezetesen az, hogy a csuvas kultúra, drámairodalom, néphagyomány. s különös hangsúllyal a csuvas nyelv ápolása, s 'továbbfejlesztése a színház mindenkori legfőbb feladata, s szent kötelessége. Mindezt a Csuvas Drámai Színház jelenlegi igazgatója, Nyikolaj Grigorjev és főrendezője — egyúttal kiváló színésze — Valerij Jakovlev fogalmazta meg számomra.

Csebokszári négy színháza közül kétségkívül a legnépszerűbb a Csuvas Drámai Színház, amelynek több mint hatszáz személyes. szépen kiképzett nézőtere estéről estére zsúfolásig megtelik. A negyvenöt tagú — főleg fiatalokból álló — társulatra hatalmas munka hárul, hiszen mindennap — hol főszerepben, hol epizodistaként vagy kóristaként —- mindenkinek színpadra kell lépni, sőt a szerényebb létszámukat „túligénylő” darabok esetében egy-egy felvonáson belül 2—3 kisebb szerep is juthat egy színészre. Éppen ezért a társulat leendő tagjait kényes gondossággal választják ki, s miután a próbajátékokon bebizonyosodott, hogy a jelölt ígéretes képességekkel rendelkezik. Moszkvába küldik a színművészeti főiskolára, ahol a szakma mellett a csuvas nyelv folyamatos tanulása is kötelező számukra.

A jelentős megterhelés ellenére a színház repertoárja változatosnak mondható.

Az orosz és külföldi klasz- szikusok, Shakespeare, Garda Lorca, Osztrovszkij, Gogol, Csehov, Gorkij mellett elsősorban — pontosabban többségében — mai csuvas szerzők drámáit játsszák, amelyeket népi dallamokból szőtt zenével forrósítanak fel. Az izgalmas változatosságot úgy tudjuk érzékeltetni, hogy felvázoljuk egy hét műsorát. A szenvedély és szorongás légkörét az izzásig fokozó Garcia Lorca Vérnásza után Csebanov ízes. népi humorú vígjátéka, a Praszki anyó férjhez adja a lányokat, következik majd Shakespeare szellemes bohózata. A Vindsori víg nők, aztán a színház névadójának K. lvanovnak drámai sodrású sorsdarabja. a Narszpi, utána az egyik legnépszerűbb népi komédia az Ivánhoz menj feleségül, s végül kuriózumként, |Szigligeti Ede A csikós című népi játéka zárja a sort.

A népi hagyományok őrzése és népszerűsítése a színház legfontosabb ' feladatai közé tartozik, s ez érződik darabválasztásukban is. Majd mindegyik csuvas dráma a nép egyszerű fiainak mindennapjaiból, múltjából vagy jelenéből meríti témáját gazdagon ötvözve azt népi szokásokkal. játékokkal hangulati elemekkel, érzelmi túláradásokkal. Az egyszerű, de mindig célszerű díszletek — folyópart, erdei tisztás, kis kunyhó, lakodalmas ház — ugyancsak a régi tradíciók tiszteletét sugallják.

A legjobb csuvas szerzők, Nyikolaj Tyerentyev, Ana' .tolij Csebanov. Gennagyij Medvegyev, Nyikolaj Ais- man, Kosztantyin Ivanov, egymással versengve írják darabjaikat a színház számára, s a sokból általában könnyű a választás. A két sikerdarab Ivanov Narszpi- ja és Aisman Ivánhoz menj feleségül című komédiája. Az előbbi története egy kis csuvas faluban játszódik a forradalom előtti években. Narszpi, az egyszerű. de bátor lány életével és halálával példát ad kis közösségének. E megrázó tragédiával ellentétben Aisman vígjátéka könnyedebb, hangos kacagásra ingerlő szórakozást kínál. A felfuvalkodott. gazdag, de meglehetősen butácska Iván, a lányos anyák álma, benne látják féltve őrzött kedvenceik leendő férjét. A falu szépe, Mavruk azonban nyíltan szembeszáll jóhiszemű, de elmaradott édesanyjával, és trükkös, bohókás epizódok sokaságán keresztül kivívja megérdemelt boldogságát a szegény, szeretett fiúval. A duhajkodó Ivánt alattomos apjával együtt a tisztességes emberek kiseprik a faluból. E vékonyka, naiv történet a remek színpadi játék nyomán gazdagon feltöltődik, s a folklorisztikus betétekkel. népi szokásokkal, fülbemászó dallamokkal, szándékos, groteszk félreértések kel felpörgetett komédia élménydús estévé színesül. Külön is ide kívánkozik az Ivánt alakító színész fel említése. E színész nem más. mint a színház főrendezője, Valerij Jakovlev.

Csebanov helyzet- és jellemkomikumra épülő darabja. kellő mértéktartással alkalmazza a vaskosabb népi humorból táplálkozó vígjátéki szituációkat. A Praszki anyó férjhez adja a lányokat szerzője, elsősorban csiklandós félreértésekből. szerelmi kuszaságokból szövi nevetésre ingerlő szü- zséjét, s a sok kacagás, és cserebere után, a nagy „kerítő”, Praszki anyó hoppon marad. Ahogy az igazi népi játékokban lenni szokott: a végén az egymást szerető két szív kötődik össze végérvényesen. A hangulatos zenén túl, furfangos cselszövések, tébláboló mozdulatok, karikírozó fintorok. esetlen kapkodások fokozzák a népi komédia sajátos atmoszféráját.

Az igazi művészet általában mindig merész vállalkozás is. Nem lehet ráülni a sikerekre, újra és újra bizonyítani kell. Fokozott mértékben érvényes ez a színpad művészetére. A Csuvas Drámai Színháznak is nap mint nap meg kell vívnia a maga csatáját, estéről estére újítani kell. A sikerekhez vezető út gyakran göröngyös, vannak kitérők, néha nagyobb visszaesések is. Ez alól, természetesen. a csuvas színház sem kivétel. A művészi telitalálatokhoz csak a megszenvedett kísérleteken keresztül lebet eljutni.

A Csuvas Drámai Színház előadásait nézve, az a gondolat ötlött fel bennem, hogy a gazdag múlttal, s nagy hagyományokkal rendelkező társulat — a testvérvárosi kapcsolatok keretében — egyszer talán az egri színpadon is bemutathatja művészetét. Tőlem teljesen függetlenül a csuvas színház igazgatója — búcsúzásunk alkalmával — hasonló ideát pendített meg. Eger színházszerető közönsége — velem együtt — reménykedhet abban, hogy a vendégjátékokra alapozó műsortervbe valamikor beleépülhet a baráti csuvas nép sajátos, a tradíciókat féltve őrző és ápoló, igényesen megkomponált színpadművészete.

Csebokszári, 1987. április—május.

Hekli József

(III 3.)

E

r rtem. . hogyne érteném! — izgett-moz- gott türelmetlenül a

tanár.

A parkettás a könyvespolchoz lépett. Végighúzta ujjait az oldalán.

— Hát hol volna ma már ilyen faanyag? És ezek a faragások? Na, meg a sok könyv? Aztán tessék csak mondani: ezeket mind tetszettek már olvasni? Nem mondom, egyet-kettőt magam is olvastam már. Például az Elfújta a szél. Jól mondom?

— Margarett Michel! — szólt a tanár.

— Meg a Gyurcsovics gyerekek, vagy lányok?

— Gyurkovics fiúk, Gyur- ! kovics lányok Herczeghtől s — bólintott a tanár.

— Haláli jók voltak azok, én mondom önnek.

A tanár toporgott a szobában. A parkettás újra számolt. Közben odasandított a tanárra. Megszólalt. Egészen más hangon.

— Hát, kérem tisztelettel, ahogy így nézem az egészet, egy nyolcasból meglenne. Még nem is mondtam sokat.

— Nyolcezerből? Ügy gondolja? — emelte föl a szemét a tanár.

— Miért? Soknak méltóz- tatik érezni?

— Nem csak érzem, az is. Tömérdek. Ha az én fizetésemre gondolok.

— Pedig nem is számoltam annyit, mint másutt szoktam. Megmondom önnek őszintén: jutányos ár ez. De csak azért — emelte föl az ujját —, mert itt ennyi sok a könyv! Önök — már engedelmet kérek a kérdésért — talán nem is táplálkoznak rendesen, hogy eny- nyi sok itt a könyv!?

— Hát azért táplálkozunk — szólt szégyenkező mosoly- lyal a tanár. — Enni azért csak kell az embernek. Már biológice is.

A parkettás a gyerekhez fordult.

— Jó, hogy tetszett említeni, eredj már te gyerek, hozzál valami harapnivalót! Nekem fél kilót abból a pántlikásból. Csabai, vagy micsoda. Neked meg kenőmájast. Te azt szereted. Meg hat üveg sört. Elbírod? Nesze itt a táska! Különben, hozhatsz tíz üveggel is. De csak Kőbányait. A másiktól ég a gyomrom.

A tanárra nézett és nevetett.

A gyerek máris szaladt. A parkettás újból mért. A tanár átvánszorgott a másik

szobába. Azt mondta: megkonzultálja a feleségével.

Kis idő múltán visszajött a tanár. A parkettás a könyvszekrény polcain matatott.

— Azt a Piszkos Freddet keresem — mentegetődzött, ahogy meglátta a tanárt. — Azt mondják, az haláli jó könyv.

— Az itt énnálam nincs!

— szólt ingerülten a tanár.

— Olyat én nem tartok a Tacitusaim, meg Homéroszom mellett.

— Kár — szólt a parkettás csüggedten.

— Szóval? — sürgette a tanár.

— Mit is mondtam, kérem tisztelettel? Nyolcat? Hát kérem. legyen hét. De kivételesen, csak önöknek.

Még mindig alkudoztak. Végül maradt a hat és fél. A gyerek megérkezett a sörökkel. Lihegve robbant be a szobába. A parkettás félretolta az íróasztalon a dolgozatfüzeteket. A lendülettől fele a parkettra esett. A tanár sietve kapkodta föl. Odatette a heverőre.

Ezalatt a parkettás kirámolt a táskából. Egy üveget az ajtó sarkához feszített. Gyakorlott mozdulattal lepattintotta a kupakot. Lerázta a kezefejére kicsur- rant habot. Fejét hátraszegte. Egy nyeleire lehajtotta az üveg tartalmát.

Aztán a csabaiból szelt egy darabot. Odanyújtotta a tanárnak.

— No, tessék csak megkóstolni ! Én, kérem tisztelettel, csak ezt szeretem. Amelyiken van pántlika.

— Originál — mondta a tanár, de nem fogadta el.

— Ez az, úgy, ahogy tetszik mondani.

A gyerek harapta a kenőmájast. Egyik kezével tömte magába, a másikkal feszegette pajszerral a parkettaszeleteket. A parkettás a könyvszekrény peremére állította az üres üveget. A tanár szomorúan nézte, hogy a sör habja szabályos kerek mintát rajzolt a drága bútorzatra. Nem szólt. Kiment a konyhába. Kivitte magával a dolgozatfüzeteket.

Napokig ugyanaz a kép fogadta. Teljes fölfordulás. Por, piszok, szemét. Kezdett idegeskedni. Dolgozatjavításról szó sem lehetett.

Egy hétre rá takarításkor a felesége talált a szekrény mögé begyúrva, újságpapírba tekert csomagot. Kibontotta. Két szál csabai volt benne. Még a pántlika is rajta volt. Megpenészesedett. Bűzlött. Két ujja közé fogta a papírcsomagot. Levitte és bedobta a kukába.

(Vége)

1808. május harmadika (részlet)

Álba hercegnő