Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-23 / 172. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. július 23., csütörtök BEMUTATJUK A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar irodalmi tanszékét A BARÁTSÁG EREJÉVEL Tom és Hűek gyémántjai Az Agria Játékok bemutatójának a Mark Twain: Tom Sawyer, mint detektivben a gyermekkorunkból jói ismert figurák elevenednek meg. A két főszereplő, a Tom Sawyert alakító Lipcsei Tibor és Huckleberry Finnt megformáló Vizi György a darab szerint örök barátok, de a színpadon is mint jól összeszokott páros mozognak, táncolnak, énekelnek. Igazi kamaszos hévvel... — Mindenekelőtt arra kérem Tamás Attila professzort, mutassa be az irodalmi tanszéket és az egyetem magyar nyelv- és iro* dalomtudományi intézetét — a kettő ugyanis nem azonos. — Az intézet nem minden tekintetben zárt egység. Egy általános és egy magyar nyelvtudományi, egy finn- ugrisztikai, egy néprajzi, három magyar és egy világirodalmi tanszéket foglal magába. Az egyes tanszékek kicsik, többnyire háromnégy oktató dolgozik bennük. — Közelebbről és részletesebben a magyar irodalmi tanszék munkája érdekel. Például, hogy az oktatói létszám kevés, sok vagy éppen elégséges. Vagy: a pesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetem magyar irodalmi tanszékéhez viszonyítva kicsinek vagy nagynak tartja-e a tanszéket? — Az oktatókhoz alkalmanként tudományos ösztöndíjasok és munkatársak, másrészt külső óraadók is társulnak — változó, egészében véve szerény számban. A pesti egyetem oktatóinak számáról nincsenek pontos adataim, emellett a különböző „külső” munkatársak oktatómunkájának átszámítása a belső teljes munkára nem könnyű feladat. Azt azonban így is meg lehet állapítani, hogy az ő párhuzamos oktatóegységeiknek a munkaerő-ellátottsága akkor is lényegesen jobb a mienknél, ha figyelembe vesszük, mennyivel több hallgatót tanítanak. Pedig most már nem kell végre a világirodalommal is a magyar tanszékeket terhelni — szétforgácsolva hol az egyik, hol a másik oktató munkaerejét, így lényegesen nehezebb nálunk párhuzamos előadásokkal és speciálkollégiumokkal változatossá tenni az oktatást. — Szeretném, ha a tanszék oktatóinak kutatási területeiről is szólna. Ezzel összefüggésben arról is: egyes oktatók esetében mennyire fedi egymást az oktatott, tanított, illetve a kutatott téma? — Célunk az, hogy előadások és szemináriumok formájában — ez a kettő általában egymást kiegészítő párhuzamban fut — az anyag törzsével egyetemi foglalkozásokon ismerkedhessenek meg a hallgatók. Ez természetesen csak részben vág egybe az oktató kutatási területeivel. hiszen azok általában szűkebbek a megtárgyalt anyag teljes körénél, ugyanakkor viszont túl is mennek azon. Például Bitskey István, a régi magyar irodalmi tanszék vezetője főként a tizenhatodik és a tizenhetedik század magyar irodalmát kutatja, de irodalmunk korábbi szakaszaival is kell, hogy foglalkozzék. Bodolay Géza, Debreczeni Attila és Szuromi Lajos főként a felvilágosodás és a reformkor irodalmát oktatják, de például Szuromi Lajos a verstani kutatásoknak is elismert szakembere, amellett József Attiláról is írt egy könyvet. A tizenkilencedik századi tanszék vezetője, Nagy Miklós — aki Kovács Kálmán halála után a pesti ELTE-ről jött közénk — főként Jókai Mór és Kemény Zsigmond munkásságának kutatásában mélyült el, ugyanott Imre László inkább a verses regényirodaimat, Kemény és Arany munkásságát tanulmányozza; nyilvánvalóan nem hagyják azonban ki az oktatásból mondjuk Madách Imre, Gyulai Pál vagy Mikszáth Kálmán munkásságát sem. Amellett pedig Imre László gyakran ír bírálatokat élő magyar írók munkáiról. A modern magyar irodalmi tanszék tanárai — Fülöp László, Görömbei András, Juhász Béla és én — több ízben váltották már egymást századunk korábbi és legújabb időszakainak oktatásában, de az irodalom- elmélet tanításában is — az . előbbit Szuromi Lajossal is megosztva. A nemzetiségi magyar irodalomnak Görömbei András a specialistája. Az esztétikát és az irodalomtudomány történetét majdnem mindig én tanítom: ez az én érdeklődési körömbe vág leginkább bele. Fenyő István, a világirodalmi tanszék nemrégiben hozzánk jött vezetője főként az előző századforduló és a reformkor kutatója Lökös Istvánnal együtt, Berta Erzsébet viszont a huszadik századi világirodalommal foglalkozik oktatóként is, kutatóként is, Fenyő István elsősorban az angol, Lőkös István inkább a szláv, Berta Erzsébet főként a német viszonylatokra tekint ki. Speciálkollégiumaik azonban más területekre is kiterjednek : Fenyő István például a magyar irodalom- történetből is hirdet foglalkozásokat, amellett az élő magyar irodalomra vonatkozó írásokat is gyakran publikál. — Az intézet kiadványáról, egyáltalán u tanszék dolgozóinak iskolán kívüli produktumairól is beszélgethetnénk. — Az intézet irodalom- tudományi kiadványa, a Studia Liter aria évenként jelenik meg, 1963 óta, vezető oktatóink szerkesztésében. Elsősorban a belső munkatársak publikálnak benne. Az oktatók által megjelentetett könyvek jegyzéke túlságosan hosszúra nyúlnék. Ha belevesszük a társszerkesztővel írt (önálló szövegrészként akár több száz lapos) munkákat, a kiadott egyetemi jegyzeteket, bevezetővel ellátott, megszerkesztett szövegkiadásokat is, akkor negyvenet meghaladó számot kapnánk. A mennyiséget tekintve Bitskey István, Fenyő István (aki félállásban van nálunk), Fülöp László, Görömbei András, Lőkös István, Nagy Miklós és a magam munkássága kívánhat talán említést irodalomtörténeti, kritikai és elméleti kötetekkel. Teljesen indokolatlan lenne azonban ilyen szempontok szerint merev választóvonalakat húzni az egyes tanárok közé. Részben azért, mert megjelenés előtt álló könyvekről is lehetne szólni, másrészt azért, mert egy-egy, kiadót nehezen találó hosz- szabb tanulmány értékesebb kutatási eredményeket foglalhat magába valamilyen kiadói tervbe jobban illeszkedő. de esetleg könnyedebb kézzel megírt műnél. — Megítélése szerint milyen helyet foglal el a tanszék, illetve iaz oktatók tudományos munkássága az országos szakmai életben? — Azt hiszem, egészében véve. jónak mondható. A munkatársak különféle akadémiai bizottságokban és szerkesztőbizottságokban — például az Irodalomtörténeti Társaság vezetőségében és az Írószövetség választmányában — vesznek részt, Juhász Béla főszerkesztője az Alföldnek. Megjelenő könyveinket . a szakma általában észreveszi — néha a határokon túl is. Cs. Nagy Ibolya I élegzetvételnyi szü- ^ netben beszélgettünk a két fiatal színésszel. — Valahogy úgy alakult, hogy mii a páros szerepekben gyakran játsszunk együtt — kezdi a beszélgetést Lipcsei Tibor. — A Debrecenben eltöltött öt év alatt többször volt közös alakításunk. Hogy csak egyet említsek, a Mágnás Miskában mi voltunk Pixi és Mixi. Jól ösz- szeillünk? Lehet, hogy azért, mert én szőke, Gyuri meg fekete, mindketten hasonló alkatúak vagyunk közös élményekkel. — Az egészen fiatalkori élmények, az igazi barátsáAz idei nyár első orgonahangversenyét Kovács Endre adta hétfőn este az egri székesegyházban. A hangszer és Kovács Endre előadói művészete nagy közönséget vonzott, a kanonoki stallumokig minden oltárlépcsőn ültek, akik már a padokból kiszorultak. A várakozást fokozta az is, hogy Gregor József, a határainkon túl is igen magasan jegyzett operaénekes vállalta néhány ária el- éneklését. Ezt a műsorra vett lehetőséget a művész szentendrei balesete törölte. A változás az orgonaművészt nem könnyű lélektani próba elé állította. Az egyes művek kölcsönhatása, a másfél órás zenélés anyagának összhangja és az élmény megszületésének rizikója — A te életedben olyan nagy esemény volt ez az út- leveles átkelés a hídon? — kérdezte Edit. — Számomra és a mi családunk életében eseményszámba ment egy-egy utazás. De gyerekkoromban olyanokat is ismertem, akik megszokták, hogy az év minden szakában, késő délután átsétáltak északidén irányban a Duna fölött, s mentek Ácsékhoz. Ritkán vettek igénybe konflist, nem volt csomagjuk. Megesett, hogy visszafelé már vittek egyet- mást. A magas, szikár apát- plébánosról tréfálkozva mesélték a városban — ő is a csaknem mindennap átlátogatók közé tartozott —, hogy egyszer jóféle sonkát vagy oldalast kapott ajándékba valamelyik túloldali hívétől. Nem mintha szüksége lett volna rá, de hogy ne sértsf meg az ajándékozót, elfogadta, és a revendája alá függesztette. Kicsit zavarta a járásban, s amikor megállt, a finánc egyenesen rábökött: Ez micsoda? — kíváncsiskodott. — Ez az asszonyoké — felelte a plébános kenetteljesen, amin aztán a finánc, meg akik értesültek a dologról, jót derültek. Persze lehet, hogy egy szó sem volt igaz az egészből. És akadt az esténként borozni járó magyar uraknak — mert állandó gok, a közös gyerekkori és kamaszkori kalandok, amelyeket átéltünk közel hozzák számunkra a szerepet — kapcsolódik a beszélgetésbe Vizi György. — Igazán nem nosztalgia, de tényleg úgy érzem ma kevesebb az igazi kapcsolat, mint a mi időnkben. Épp ezért fontos, hogy erről az összetartó erőről minél hitelesebben szóljunk a kamaszokhoz, közönségünkhöz. Egyébként én a gyerekszerepek alakításával kerültem a színészi pályára. Szerepeltem a Fiúk a térről című filmben, vagy a Pál utcai fiúkban Richtert alakítottam. — Milyen ez a két figura? Miért tetszik ez a feladat önöknek? — A legifjabbak őszintesége, tisztasága, az az eltökélt hit, amivel végigcsinálják amit elhatároznak, mintha belőlünk felnőttekből hiáilyenkor a talpon maradó orgonistáé, aki természetesen működő arányérzékével mérlegel, szerkeszt újjá. Szerencsére a kiváló orgonista hamar túljutott ezen a kritikus lélektani szakaszon. a számára kellemetlen meglepetést talán Bach h- moll prelúdium és fúgája sínylette meg némiképp. Mert ezt a h-mollt Kovács Endre sem először játszotta most nekünk a jól regiszterezhe- tő egri orgonán. A Korálelőjátékokban és a c-moll passacagliaban már minden elegenciájával áradt a nagy barokk szerző zenéje. És mintha csak visszafelelt volna százados távolból Brahms Korálelőjátéka a mesternek, hogy hatása minkísérőjük is Kornél, a kissé infantilis, már nem fiatal, bicegő ügyvédbojtár. Ha jól tudom, sose fejezte be jogi tanulmányait, de versengtek érte a jómódú ügyvédek, mert mellettük és helyettük kevés pénzért, naphosszat fáradhatatlanul körmölt, adminisztrált, levelezett. Ha al- konyodott elvárta, hogy főnöke és annak barátai magukkal hívják borozni. Vitték is magukkal, aztán gyakran tréfát űztek vele, kihasználták habókosságát, s legfőképpen, hogy nem bírta a bort. Róla meg az a hír járta, hogy egyszer higanyt cseppentettek a poharába, aminek tudvalévőén az a következménye, hogy súlya miatt pillanatok alatt végigfut azon az úton, melyet a táplálék maradványa csak órák alatt tesz meg. Kornél egy este kénytelen volt a vendéglő mellékhelyiségében sebtében levetni az alsónadrágját, kimosni. s úgy vizesen, újságpapírba csomagolni. Visszafelé a hóna alatt hozta, s amikor a vámőr a csomag tartalma felől kérdezte, keresetlen egyszerűséggel, minden finomkodás nélkül elmondta, mi esett meg vele. Amikor a hatósági ember bizonytalankodni látszott, polgárjogai sérthetetlenségéért kiállva az ügyvédbojtár dühösen harsogta: — A gatya bizonyíthatóan sajátom, jogom van átvinni! nyozna mostanában — így Lipcsei Tibor. — Másrészt saját ifjúságunkkal is találkozunk, hisz mindig kutattunk valamit. Ki ne indult volna el kincset keresni ásóval a vállán a kert végébe? Az évek lassan rádöbbentettek. hogy az érték nem mindig a csillogó gyémánt, hanem az „emberi gyémántok” az igazi értékek. — Nem vagyunk egyformák, — mondja Vizi György —, mint ahogy a darabban szereplők is különböznek egymástól. Tómnál az ész, de Huckleberry mindenben segítőtársa, egymás nélkül nem is léteznének. Egymásra utaltak, mint valamenyi- nyien: hisznek közös dolgaikban. Itt abban, hogy a jó diadalmaskodik a gonosz felett. A barátság legyőzi a rosszat, átsegíti őket a kalamajkákon. Nem lehet rádig is gazdagon visszahang- zott. Mendelssohn G-dúr perlú- dium és fúgája már az oldottabb líra és elmélkedés jegyében kapott helyet a műsorátalakításban, mert a közönséget, a hallgatóságot át kellett vezetnie a művésznek egy más érzelmi tartományba. amit C. Franck és Felix Guilmant jelent az orgonamuzsikában. Mindketten a XIX. századi romantikán és pátoszon nevelkedett alkotói és mégis, mekkora különbség a két zeneszerző között. Míg C. Franck szélesen kezelt szerkesztési módjával mindig is a fenség hatására, s nem hatásosságára törekszik, mert oratóriumaiban is, kisebb műveiben is , a lélek őszinte kiáradását Az asszony jót kacagott a történeten, bár úgy tűnt, mintha már hallotta volna. Biztatta Miklóst, folytassa csak nyugodtan az emlékezést. — Harminchét nyarán volt ez — kezdte egy kis hallgatás után a férfi —, kániku- lás júliusban. Személyvonaton három órát tartott az út Budapestig, miközben az utas láthatta a hegy tetején a kitárt szárnyú turulmadarat. Bia és Torbágy között az évekkel korábban fölrob. bántott, de helyreállított viaduktot, meg a többi nevezetességet. Előzőleg har- mincöt-harmindhat telén már egy egész hónapot töltöttem pesti nagybátyám, nál. Negyedéves voltam akkor a prágai Károly egyetemen. Szüleim írtak a nagybátyámnak — sokszor beszéltem róla —, hogy hívjon meg magához egy rövid vakációra. A családban ő vitte legtöbbre. A Nasici faipari részvénytársaság Erdélyből Pestre költözött nyugalmazott igazgatója volt. Fiatalon Déry Tibor is dolgozott ennél a cégnél. Túl voltam néhány kollokviumon és még újabbakra készültem, arra gondoltak, hadd szellőztessem ki a fejemet. Nem kérték hiába, meghívott. Vendégeskedésem idején, úgy-ahogy megismertem a Nyugati pályaudvar környékét, a Berlini tértől az Emkéig, a Nagy körutat, a Tátra utcát, a Lloyd mozit. Budán a Várat, meg az Istenhegyi utat és környékét. Vásároltam néhány orvosi szakkönyvet, és más. akkor megjelent kötetet, emlékszem, köztük volt Bálint Györgytől Az idő rabságában és egy-két folyóguk haragudni, sőt végig izgulunk értük, mert érezzük, hogy lélekben nagyon tiszták. — A Magyar Televízió és a debreceni Csokonai Színház közös produkciója 1985- ben készült. Milyen sikerrel szerepelt eddig? — Rengeteget játszottuk, többet, mint egy operettet — idézi Vízi György. — Az esti előadások megteltek serdülőkkel, együtt kiabáltak a szereplőkkel, szurkoltak a hősökért, tapsoltak vagy fütyültek; mintha koncerten lettek volna. Teljesen felszabadultak, talán a segítségünkkel. Ez nagyrészt Gáli László rendezésének köszönhető, akivel egy fegyelmezett munkafolyamatban arra is volt lehetőség, hogy mi. színészek alakítsunk a helyzeteken, de soha nem csorbítva azt az elképzelést, amit a rendező pedagógiai érzéke, a gyermekek ismerete és sze- retete megszabott. —- Egerben hatszor adjuk elő a Gárdonyi Géza Színházban, reméljük hasonló hatással. A dolog érdekessége az — mondja Lipcsei Tibor —, hogy ez egy utolsó együtt játszásunk, hiszen én már a budapesti Józsefvárosi Színháznál vagyok, Gyuri Debrecenben maradt, s Gáli László Egerben dolgozik. Ha tetszeni fog, szívesen jövünk újra, elsősorban a fiatalok kedvéért, de azért is, mert jó együtt játszani... B. Szabó Pál tartja meghatározónak, addig Guilmant már témái megválasztásánál is a ben- sőségességre, a meghittségre törekszik. Az Ima és a bölcsődal más gall zenei szépségeket tár fel, mint Franck Meditatinja, vagy Sortieja. A kettőjük szellemi-érzelmi rokonságát akkor érezzük, mikor a d-moll orgonaszonátából felhangzik a Finale. A lírának mindig is jót tesz, ha a szenvedély fűti, de az értelem is hozzájárul némi játékossággal, elmélkedéssel. Végül is nagyszerű élmény született meg a hangverseny második felében. A rekord létszámú közönség őszinte hálával tapsolt Kovács Endrének. irat. Ezeket hoztam haza magammal. A Szép szóban olvastam először József At- tila-verset, a Dunánál-t. — Mindenre emlékszel — mondta az asszony. — Arra is, hogy az újabb pesti útra indulva újságot vettem’ az állomáson. Rendszeresen olvastuk otthon is a pesti lapokat; Nálunk, itt Komarnóban mindennap kézbe vehették az emberek a magyarországi újságokat, mert a Nádor utcai Her- mann-fele könyvkereskedésben kora délelőtt már ott függött az állványokon a Népszava, az Újság, a Ma gyár Hírlap, az Esti Kurír friss száma. A nyíltan irredenta. kifejezetten szélső- jobboldali lapokat nem engedték be Csehszlovákiába. Ezúttal harmincnyolc telén kíváncsiságból egy ilyen új. ságot vettem. Egyébként a magyar oldalon az említett, lapok közül egyik sem volt látható az újságstandokon. — Talán még azt is tudod, mit olvastál abban az új~ ságban? —- Az első oldalon a japánok sikeres Kína-ellenes hadműveleteiről volt szó. meg arról, hogy Franco seregei — a lapok nemzetieknek nevezték őket — sikeres harcokat folytatnak a vörösök ellen Huescánál, a Madrid—Escorial országút mentén Brunete körül és másutt. — Fantasztikus vagy — mondta Edit. Végvári mosolyogva felelte: — Tíz perc a határon, és mire az ember átér egy ilyen hídon, percenként évek, évtizedek emlékei ke rítik hatalmukba. Hát nem furcsa? {Vége) ACRiA játékok fgjggfgk a ngmgt gS francja orgonamuzsikából (farkas) rexerAtc: riZPERCAHATÁRQN III/3. A két jó barát: Tom, Lipcsei Tibor (balról) és Hűek Vizi György (Fotó: Kőhidi Imre)
