Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-14 / 164. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. július 14., kedd Meggyszüret II szövetkezeti lakások Lapunk népszerű sorozatát folytatva, korántsem véletlenül tűztük napirendre a Népújságban a megye szövetkezeti lakásait. Úgy véltük, hogy a 22 lakásszövetke­zethez tartozó 5872 otthon — ha csupán mintegy öt százaléka is szűkebb hazánk teljes lakásállományának — mégis csak városnyi ember hajléka. Sokan pedig előbb vagy utóbb a számukat szaporítják, s ennélfogva a téma meglehetősen széles kör­ben számíthat érdeklődésre. Nos, érkezett is jó néhány levél, telefonos kérdés szer­kesztőségünkbe — s ígéretünkhöz híven a válaszokkal sem szeretnénk adósak maradni. Először a régebbi lakások­kal kapcsolatban kerestük a feleletet. — Többen szóvá tették, hogy egy-egy közösségben számos esetben legfeljebb a beköltözés körüli időszak­ban mutatkozik kíváncsi­ság egymás, s a szövetkezet iránt, aztán mindinkább ellobban a kedv, s közöm­bösségbe fullad akár a leg­izgalmasabb kezdeménye­zés is. Az emberek kevés­bé törődnek környezetük­kel, mind kisebb felelőssé­get éreznek rz együtt hasz­nált épületrészek, házak, kertek, udvarok, járdák iránt. Nemegyszer megsér­tik az együttélés alapvető szabályait is, s a vezetőség, az elnök sem tud minden esetben úrrá lenni a hely­zeten. dr. sonkAdi János, a Mészöv lakásszövetkezeti ta­nácsosa (a továbbiakban dr. S. J.): — Sajnos, nekünk is van tapasztalatunk ilyenékről. A hajszolt életmód, a na­gyobb elfoglaltság, az a bi­zonyos harmadik gazdaság-e az oka, nem tudjuk ponto­san, ám a véleményünk sze­rint sem az egyik, sem a másik nem adhat elfogadha­tó magyarázatot az oktalan rongálásra, a lakótársak bosszantására, a közös ak­ciókról — takarításról, par­kosításról — vagy éppenség­gel a tagértékezletekről, kül­döttgyűlésekről való távol- maradásra. A lakásszövet­kezeti elnököknek jogukban áll figyelmeztetni a reniten­seket, de a felelősségre vo­nás a tanácsok igazgatási osztályaira, szabálysétési elő­adóira tartozik. Ezek és a többi tisztségviselők is azon­ban — néhány kivételtől el­tekintve — társadalmi mun­káiban fizetség, megbecsülés nélkül végzik feladataikat, érthető, ha előbb-iutóbb fel­adják a hasztalannak ítélt hadakozást, különösen, ami­kor a segítő társakat sem érzik a hátuk mögött. Bi­zony, elég sok helyen lenne szükség az agilisabb vezető­ségekre, az élénkébb szer­vezeti életre, s olykor a rátermettebb tisztségviselő­re, alkalmazottra is a hely­zet javításához. Szerencsére van erre törekvés', csupán a legutóbbi 3 esztendőben 9 helyen változott például az elnök személye. S mindjárt hozzáfűzhetem azt is. hogy azóta pozitív változásoknak lehetünk tanúi. — A lakások öregszenek, egyre többet kellene köl­teni rájuk, de a felújítási keretekből nem sokra fut­ja — jelezték levélíróink —, különösen, hogy külső személyeket, szervezeteket kell igénybe venni a szük­séges munkákhoz. Vajon lenne-e mód saját karban­tartó személyek, részlegek foglalkoztatására, s van­nak-e ilyen törekvések? DR. S. J.: — Saját karbantartó szer­vezettel mindössze az egyik gyöngyösi lakásszövetkezet rendelkezik, s ennek is igen kicsiny a létszáma. Má­sok esetenként adnak megbí­zást egy-egy visszajáró szakembernek. Már évekkel ezelőtt próbálkoztunk annak megvalósításával, hogy több lakásszövetkezet társulásos alapon hozzon létre egy-egy közös karbantartó csoportot, műhelyt, de a kezdeménye­zésünk — elsősorban közis­merten szűkös anyagi lehe­tőségeik miatt — nem járt eredménnyel. Azóta újabb törekvésekről nincs tudomá­sunk. — Gyöngyösön, a Mérges utca 2. szám alatti torony­ház alsó része már ugyan­csak hosszú ideje vízben áll — panaszkodott Kardos József olvasóink — de a lakásszövetkezet tetemes költség mellett sem változ­tatott mindeddig a helyze­ten. S most a gondok el­oszlatásához újabb pénzt kér. Mi a garancia arra, hogy ezúttal végre sikerül megoldani a problémát? BÁLINT BENEDEK, az „Április 4.” Lakásszövetkezet elnöke: — A hiba nékem is fáj. Annak idején ezért szorgal­maztam azt az említett költ­ségekkel járt megoldást is, amelynél a nemkívánatos talajvízszint süllyesztésével próbálkoztunk kútgyűrűk beépítésével s búvárszivaty- tyú alkalmazásával. Enge- met is bánt, hogy nem hozta a várt eredményt. Az igaz­ság, hogy a hiba pontos okát mindmáig egyszerűen képtelenek vagyunk megta­lálni. A területen, — amely egyébként nem hozzánk tar­tozik — sokféle közműves vezeték van elhelyezve, rá­adásul itt van csatornába kényszerítve az egykori Mér­ges-patak is. Amikor a táv­fűtőcső kilyukadt, arra is gondoltunk, hogy ez a ibaj. A javítás után azonban vál­tozatlan maradt a helyzet. Nem vettük le az ügyet na­pirendről, tárgyalásban va­gyunk a vízmüvekkel, amely ígéri is, hogy — ha másutt kevesebb dolga lesz, de még júliusban — a segítsé­günkre lesz. S ha kiderül, hogy az ő rendszerük a hi­bás. őket terheli a felelősség — természetesen szó sincs arról, hogy a szövetkezeti lakástulajdonosokat újabb kiadásokkal terheljük. Sőt, alighanem a korábban el­költött forintjainkat is visz- szakapjuk s más, okosabb célokra fordíthatjuk. — Az egri, Napsugár ut­ca 19. számú házból tető­térbeépítési panaszokkal kereste meg szerkesztősé­günket Bíró Ferenc, s leve­lében utalt a kivitelező Heves Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalatra is. VÁRKONYI GYÖRGY, HTÉV műszaki igazgatóhe­lyettese : — A kifogásolt fűtést a Hevesterv elképzelései alapján oldottuk meg, s ez nemcsak a mi véleményünk szerint, hanem más, kívül­álló szakemberék szerint is elfogadható. A hőszigetelési hibákat kijavítottuk, a le­vélíró ezzel kapcsolatos ki­fogása nem jogos. Más a helyzet a tetőtéri ablakok­kal! Ezeknél valóban konst­rukciós hibák vannak, de a termékek a budapesti „Renova” Lakásszerviz Szö­vetkezednél készültek, mi az ablakokat csupán elhelyez­tük. Bosszantó a fővárosiak „tilitoli” játéka az ügyben — mivel, hogy az említett házat kezelő Belvárosi La­kásépítő Szövetkezet peres­kedik a pestiekkel — de re­mélhetően már nem tart sokáig. Július l7-re egyeztető tárgyalásra hívtuk Egerbe a „Renova” képvisélőit. s ma­gunk is bízunk abban, hogy az ügy végére pont kerül. — Hogyan mozoghat a szövetkezeti lakástulajdo­nos? DR. S. J.: — Nyilvánvalóan bármi­kor értékesítheti az otthonát, ha így kívánja. S a jogi sza­bályozás szerint vevő lehet rá akár a lakásszövetkezet is, hogy újra értékesítse. Mind a vétel, mind pedig az eladás reális áron törté­nik, kizárja az ügyeskedést, a visszaélést. Rugalmas megoldás, hogy az eladó az adásvétel után egy ideig — mint bérlő — szükségből bent maradhat még a la­kásban, s ezalatt az új ve­vő elintézheti például a szo­ciálpolitikai kedvezmények igénybevételével együtt járó teendőit. A gyöngyösi ..Áp­rilis 4.” Lakásszövetkezet azt is bevezette már, hogy a felkínált kisebb alapterü­letű lakásokat visszavásá­rolva, saját szervezésben építtet mindjárt az igények­nek jobban megfelelő na­gyobbakat, modernebbeket is, s így „házon belüli érté­kesítéssel” jár még inkább tagjainak kedvében. A visz- szavásárolt kisebb — 50 vagy 55 négyzetméteres — ottho­nokat elsősorban a kisébb jövedelműek számára, illet­ve fiatal házasoknak kínál­ja megvételre. — Kosik Ottónét Egerből az foglalkoztatja, hogy a megyeszékhelyen, ponto­sabban például a Csákány utcai szövetkezeti lakások épületeinél várható-e a la­postetős házak sátortetős emeletráépítése valamikor, így ugyanis egyrészt meg­szabadulnának a napjaink­ban oly sok gondot okozó beázások gondjaitól, más­részt a szokásosnál olcsóbb lakások épülhetnének az igénylők minden bizonnyal nagy örömére. SZABÓ SÁNDOR, Eger Város Tanácsának elnökhe­lyettese : — Mint másutt az ország­ban, természetesen Egerben is szó van már az említett megoldásról. Mi több: a vá­ros vezetői komolyabban is foglalkoznak a megvalósítás gondolatával. Ám abban, hogy végül is hol és mikor kezdődik a munka, egyelő­re még nincs pontos megál­lapodás. Amint azonban a program kialakul, a terve­ket a tanács nyilvánosságra hozza. Terveznek-e további szövetkezeti lakásépítése­ket, s hol, mennyivel gya­rapodik így az otthonok száma — tudakolták érdek­lődéssel többen is. DR. S. J.: — A jelenlegi középtávú időszakra megyénk hat la­kásszövetkezete tervezett újabb otthonokat. Egerben összesen 284, Gyöngyösön 200. Hevesen 12, Lőrinciben 18, Kálban pedig 8 lakásról van így szó, sőt, legújabban Hatvanban is megkezdték az előkészületeket további 40 felépítésére. A VII. öt­éves terv eddigi szakaszában együttesen 131 I beköltözés történt. Egerben a Lajosvá- rosi Lakásszövetkezet terü­letén a Bercsényi utcán 48, a Szüret utcában 24, a Bel­városi Lakásszövetkezetnél pedig a Napsugár utcán 23 tulajdonos örülhetett ilyen­nek, a gyöngyösi „Április 4.” 20. a hevesi szövetkezet 12, a káli 4 lakást adott át. A megyeszékhelyen az Alkot­mány utcában újabb 9, a Napsugár utcán 97, Gyön­gyösön 99, Lőrinciben 18 la­kás épül, s az egri Lajosvá- rosban előkészítés alatt áll megint 150, Hevesen pedig 10. — Faluhelyen még min­dig szerényebben gyara­podnak a szövetkezeti la­kások — írták a Népújság­hoz. — Vajon, mi ennek az oka? DR. S. J.: — A községekben válto­zatlanul inkább a kertes, családi házak építéséire van törekvés, de — mint az elő­zőekből megállapítható — természetesen ezeken a he­lyeken is van már némi mozgolódás a többszintes, társasházi megoldások felé. Igény esetén megyénk bár­melyik településén mód van szövetkezeti lakásépítésre, s a városokhoz hasonlóan falun is megadják a kért tanácsi, vállalati támogatást ehhez. Jó példa a „vidéki” igények kielégítésére a szé­pen fejlődő Lőrinci nagyköz­ség, ahol a helyi tanács és a térségben levő vállalatok igen sokát segítettek eddig is a fészekrakóknak. — Van-e valami újdon­ság a jelenlegi, a további lakásépítésekben? Beszél­hetünk-e olyan technoló­giai változásokról, melyek esetleg ha nem is mérsék­lik lényegesen de legalább szinten próbálják tartani a magas árakat? — kérdezi levélíróink mellé csatla­kozva az újságíró is. DR. S. J.: — A szövetkezeti lakások megyénkben többségükben továbbra is többszintes for­mában, telepszerűen, főként alagútzsalus technológiával készülnek. A lakásárak olyanok mint másutt, tár­saikhoz hasonlóan rohamo­san emelkednek, négyzetmé­terenként ma már a 15—18 ezer forintot is elérik. Né­hány helyen — Petőfibá- nyán, Kálban, az egri Szü­ret utcában — a hagyomá­nyos technológiával próbál­kozva valamivel alacsonyab­bak voltak a bekerülési költ­ségek, ám bármennyire szimpatikus is ez, az ilyen­féle építési móddal ma már tömeges méretekben elkép­zelhetetlen a jelentkező igé­nyek kielégítése. Több szö­vetkezetnél nem „kulcsra­kész” lakásokat ad át a ki­vitelező, hanem lehetőséget biztosít a tulajdonosoknak a befejezésre. így egyrészt le­hetőség van bizonyos mér­tékben a saját ízlésének leginkább megfelelő megva­lósításra is, s valamelyest mérséklődik a költség .. . Egyébként a napjainkban készülő szövetkezeti laká­sok nagysága, felszereltsé­ge, külső-belső megjelenése ma már általánosságban is elfogadható, s minden bi­zonnyal a jövőnek is meg­felel. — Végül az utolsó kér­dés: — Ki lehet lakásszö­vetkezeti tag? DR. S. J.: — Mindazon magyar ál­lampolgár, aki lakástulajdon szerzésére jogosult, vagy la­kásnak már tulajdonosa, s a szövetkezet alapszabályá­nak rendelkezéseit elfogad­ja, fizetési és egyéb kötele­zettségeinek eleget tesz. A tag részt vehet az önkor­mányzati munkában, vá­laszthat, és választható, de különösebb előnyt nem él­vez azzal szemben, akii ugyan szövetkezeti lakás tulajdo­nosa, de a lakásszövetkezeti tagság körein kívül marad. Javában tart a szüret a Kál-kápoinai Károlyi Mihály Ter­melőszövetkezet meggyesében. A nyári hőség nemcsak a ga­bonaféléknél, hanem a gyümölcsösökben is felgyorsította az érési folyamatot. A 38 hektárról az idén több mint 720 má­zsát szállítanak a megrendelőknek — elsősorban a Zöldért­nek és a hűtőházaknak, valamint a külföldi partnereknek, Szedésre vár még az érdi bőtermo Az idénymunkások is segítenek, így naponta 200-an, sőt hét végeken 300-an is dolgoznak, hogy minél hamarább eljus­son az ízletes csemege a vásárlók asztalára A meggy lombok közt: Czégel Istvánná (Fotó: Tóth Gizella) Biztonságos teltételek

Next

/
Oldalképek
Tartalom