Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-13 / 163. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. július 13., hétfő MEGYEI ÉPÍTŐK A FŐVÁROSBAN GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ '87 Vezényszó helyett gazdasági érdekből * Az utóbbi négy évben sa- j játos mozgásköröket írtak {le önmaguk körül a megyei ' építőipari vállalatok. Az el- ! ső pillantásra szeszélyesnek ■ tűnő vándorlások azonban mély gazdasági változások 1 rajzolatát is kiadják. Meyt az se nem a véletlen műve, és nem is a vállalatvezetői ' tétovaság, hogy négy esztendő alatt kétszer kényszerültek költözködni a vidéki vállalatok, amelyek Budapesten részt vesznek a lakásépítésben. Amikor 1983 végén megszűnt a munkára kijelölés hallgatólagos, ám erőteljes vezényszava, az addig kény- szerűségből a fővárosban dolgozók azonnal fölszedték sátorfájukat, és építésvezetőségeiknek a megyeszékhelyen vagy azok közvetlen környezetében szereztek munkát. Amikor azonban a beruházások visszafogása elérkezett ezekre a vidékekre is, és az építők hirtelen megbízatás nélkül találták magukat, ismét fölrendelték embereiket Budapestre, mert az a lakáspiac — ha szűkült is — biztos megélhetésnek tetszett. Eközben a költségek, a kivitelezés drágulása miatt sok építővállalat kényszerült föltenni magának a kérdést: megéri-e, ha embereit hetenként utaztatja a megyei székhelytől" 2—300 kilométerre; nem gazdaságosabb-e, ha inkább leépíti egyes tevékenységeit és szervezetét, és kisebb kapacitással próbál megélni? Ezekre az alapvető dilemmákra sokan sokféleképpen válaszoltak, és sokszínűségük érzékelteti azt is, menynyire nem létezik ma már egyetlen „kaptafa”, amire ráhúzhatok a megoldások. Eltérőek a helyi adottságok, a gazdasági kényszerek ereje, többféle lehet a megélhetés nehezebb körülményei között a túlélés taktikája. Érdekes a jelenség mögé pillantani, mert egész gazdasági környezetünk változását jelzi az éipítőváillalatok mozgása. Érzékelteti azt is, miként hatnak a szabályozók a gazdálkodó szervezetekre, és hogy azok a gazdasági kényszerek parancsszavának engedelmeskedve, milyen megoldásokat találnak talponmaradásukhoz. A legfontosabb mozgató- erő az, hogy már szabad a verseny, a vállalkozás és a vállalatok saját érdekük szem előtt tartásával döntik el, milyen megbízás teljesítését vállalják el. Kialakult az építőiparban a piac. a működését irányító szabályozók mind arra ösztökélik a kivitelezőket, hogy ne csak építsenek, hanem gazdálkodjanak is; erőforrásaikat, tartalékaikat, ötleteiket is latba kell vetni, ha meg akarnak élni. A verseny következtében lassan kezd megdőlni az a régi gyakorlat, ami a piaci mechanizmusoktól teljesen elszakította a lakásépítést, azzal, hogy a költségeket nemigen figyelembe vevő maximált áron engedte erre a vállalkozást. Ez volt az egyik oka annak, hogy a kivitelezők csak a legvégső esetben fogadták el azt a munkát, ami maximált áras volt. A lakásépítés azonban olyan speciális tevékenység, amiben az egész gazdaság ereje, működése tükröződik az árak. a költségek révén; és az ebből megélő kivitelezők — növekvő ráfordításaik következtében — nem találták meg számításukat. Ma már egyre jobban nyilvánvaló, hogy nem lehet egy külön sziget a lakásépítés a gazdaságban, amelyen nem a piaci törvények érvényesek. Ennek következtében lazulnak a maximált árformák. egyre töblb a lakásépítésre buzdító versenytárgya" lás, amelyen reális költségeik alapján vállalkoznak a megyei építővállalatok. Mint említettük, más érdekük is abba az irányba hajtja őket, hogy munkát vállaljanak a fővárosban: az, hogy vidéken is egyre kevesebb a beruházás, és ennek következtében ismét sok vállalat jutott el vállalkozásának átértékeléséhez: vagy a leépülést választja, vagy pedig kilép megyei székhelyéből, és ott vállal munkát, ahol még van pénz beruházásokra. A budapesti lakásépítés vonzását a kormányzat még azzal is igyekszik növelni, hogy átadott lakásonként 50 ezer forint adókedvezményt ad a kivitelezőnek, ami gyakorlatilag 100 ezer forint növekedést jelent érdekeltségi alapjukban. Az építési piacon helyüket kereső megyei kivitelező vállalatok ezekre a gazdasági kényszerekre különböző módon válaszoltak. A házgyá- ras nagyvállalatok erősítették fővárosi pozíciójukat, mert itt biztos a kereslet a panelra. Az alapkérdésre adott válaszok nemcsak a megyei vállalatok eltérő helyzetére utalnak, hanem arra is. hogy az építési piacon megindult a „kiválasztódás” folyamata: a gyengék és 'bátortalanok lemaradnak a versenyben, az erősek megizmosodnak, és ez végső soron a megrendelőknek, a lakásvásárlóknak is jó, mert garanciát jelent a jobb munkára. Sz. K. • • Üvegpalackok a szüretre A Salgótarjáni Öblösüveggyárban az idén mintegy hetvenezer darab üvegballont gyártanak a szőlőszüret előtti hónapokban. A négyféle űrtartalmú edényekből a hazai piacot látják el, és az NDK-ba exportálnak nagyobb mennyiséget. Képünkön: az automata üvegfúvó gépsoron készül a tizenöt literes ballon (Fotó: Rigó Tibor — KS) Polgári védelmi gyakorlat Gyöngyösön Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy a kereskedelemre milyen nagy terhek rakódnak hét végeken, amikor a háziasszonyok elindulnak szokásos „vasárnapi” beszerzési útjukra az üzletekbe. Az elmúlt hét pénteki, szombati napját Gyöngyösön még külön is terhelte az az üzemi komplex polgári védelmi gyakorlat, amelynek Gyöngyszöv Áfész ’87 nevet adtak, s amelyet a szövetkezet kijelölt boltjaiban, áruházaiban, üzemeiben bonyolitottak le. Mint a gyakorlat tárgya is indokolta, mit kellett .végrehajtani:' J,Az áfész;feladatainak megszervezése, vezetése, a nemzetközi helyzet feszültsége fokozódásának időszakában, valamint a háborút közvetlen megelőző időszakban. Gyöngyös város és környéke ellátásának megszervezése, vezetése, biztosítása, valamint az ellenség által mért hagyományos csapások következményeinek felszámolása idején.” A Gyöngyszöv Áruház igazgatónőjének jelentését hallgatja dr. Tir Dezső városi és Rohánszky Ferenc áfész pv-parancsnok (Fotó: Szántó György) Az előírásoknak megfelelően „zárkózott el” a külvilágtól a Pattinka üzem A gyakorlatot az éves kiképzési tervnek megfelelően rendelték el a felsőbb szervek. A szövetkezet életében, de a megyében is ez volt az első ilyen esemény, amikor együtt dolgoztak a szakszolgálati és az önvédelmi alegységek. Ezért voltak kíváncsiak arra a vezetők, a döntnökök és természetesen a meghívott, megyénkben működő többi áfészek vezető munkatársai is, hogyan tudják megoldani az álló- képesség növelésével kapcsolatos tennivalókat, a gazdasági és polgári védelmi feladatokat, milyen a parancsnokság és törzse, a szak- szolgálati és önvédelmi alegységek, a gyakorlatba bevont üzemi dolgozók felkészültsége? Hogyan tudnak átállni a háborús termelésre, az ellátásra, az RBV-véds- lem megvalósítására és az együttműködésre ? A gyakorlatot Rohánszky Ferenc, az áfész elnöke, polgári védelmi parancsnoka vezette, de aktívan részt vett a munkában dr. Tir Dezső, mint városi pv-parancsnok, Gyöngyös városának tanácselnöke is. A feladatra kijelölt alegységek parancsnoki állományának munkája egyébként törzsvezetéssel kezdődött, majd másnap riasztották a bevont személyi állományt a gyakorlat végrehajtására. A látottak bizonyították, milyen sokrétű feladatot kell megoldaniuk a szövetkezet dolgozóinak rendkívüli esetekben. Az áfész húsüzemében azt mutatták be például elsőként, hogyan kerül a szállítmány teljes körű megelőző RBV-védelem mellett feldolgozásra. A műszeres vizsgálat után mentesítették a járműveket a beöltözött munkások, majd légzsilipen keresztül elvégezték az áru kirakodását. később a nyersanyag feldolgozását, raktározását. Az országos hírnévre szert tett Pattinka üzem dolgozói is ugyanezt mutatták be azzal a különbséggel, hogy az üzemüket részleges, megelőző RBV-védelemben részesítették. Prokaj László igazgató határozottsága jól érvényesült a parancsnoki teendők ellátásában. A 95-ös számú áruház kirakatában az élelmiszerek megelőző védelmét láthatták az arra járók. Móczár Lajos üzletvezető az Egri úti kirakat előtt az áruk hűtőszekrényes, illetve nejlon- csomagolásos védelmét ismertette. Jól szolgálta ez a kiállítás a lakosság tájékoztatását, mint ahogy az Április 4. utcai ABC is, amelynek célját vezetője. Zajáni Ferencné ismertette a jelenlévőkkel. Kiválóra sikerült a Gyöngyszöv Aruház ellátó alegységének a „légzés- és bőrvédő eszközök” kirakatban, illetve áruházi előtérben való bemutatása. Itt azokat a sokrétű eszközöket láthatták az érdeklődők, a vásárlók, amelyeket háború esetén a lakosság részére — a gyerekeknek is — a kereskedelem biztosít. A látottakat nagy szakértelemmel magyarázta el dr. Pócsik Józsefné áruházi igazgatónő. Sokáig időztek a Kossuth utcai ABC-nél, amelynek Wingerger Sándor a vezetője. a szakemberek. Itt a fentebb említettek mellett újdonságnak számított a lakosság és az üzlet élelmiszer- és vízkészletének műszeres ellenőrzése. A következő állomáson kiváló minősítést kapott Füzesi György parancsnok ellátószakasza is, mert nagyszerűen készültek fel a „menet” részükre meghatározott ellátási feladatainak végrehajtására. Ez idő alatt gyorsan és szakszerűen állították helyre a szerelvénybolt önvédelmi szervezetei a hagyományos csapást szenvedett bekötőutat, amely a téglagyár és a 3. sz. főút között húzódik. A tüzeket is sikerült időben lokalizálniuk. A fegyelmezettséget, a szak- szerűséget, a komolyságot hangsúlyozta értékelésében, amelyet kiválóra minősített dr. Tir Dezső városi pv-pa- rancsnok, amikor a kora délutáni órákban véget ért a fárasztó és nagy melegben végrehajtott gyakorlat. — A valóságban láttuk — mondotta befejezésül —, hogy az elmúlt években jól felkészültek a feladatokra, az ellátás biztosítására az áfész dolgozói. Szervezett volt az alegységek, rajok, állomások hírösszeköttetése egymás és a városi parancsnokság között. A körülmények változásából adódó bonyolultabb helyzetekben is helyt tudtak állni. A mai napon meggyőződhettünk arról, hogy elemi csapások, katasztrófák vagy egyéb vészhelyzetekben képesek megnyugtatóan a gyöngyösi mentő-mentesítő erők a lakosság ellátásában közreműködni. Fazekas István A szilvásváráéi molnármester Ma már csak múzeumban látunk vízimalmokat. Használóik közül kevesen élnek, s emlékeznek régi mesterségükre. Közülük való idősebb Antal Lajos, szilvásváradi molnármester, aki mint nyugdíjas ma is a műhelyében tesz-vesz, alakítja a fát. — Apám és rokonságunk majd minden tagja ezt a szakmát űzte a környéken — állítja le a saját készítésű faesztergáját. — Még iskolásgyerek, olyan 10—11 éves lehettem, amikor már őröltem. Persze amit egy olyan magamfajta suhanc el tudott végezni. Szigorúan munkára fogtak, és mikor húszévesen, apám a hintájával levitt Sajószentpéterre vizsgázni, már mindent tudtam, amit erről tudni kell. Az iparostestület tekintélyes tagjai előtt kitűnővel lettem segéd. — Hogyan éltek akkor a mesterségükből? — A vízimalmok teljesítménye leginkább a vízhozamtól függ. A mienk óránként egy mázsa búzát tudott lisztté őrölni. Napi tíz óra alatt az ugye tíz mázsa. A munkánk bére mázsánként 12 kilogramm őrlemény, azaz egy nap megvolt a 120 kiló. Igaz, hogy jöttek hozzánk a környékről is, de szükségünk volt még „melléküzemágat” is fenntartani. Magam készítettem a kendertörő szerkezetet vagy a fűrészgattert is. Földet béreltünk, s lovunk is volt. Ennyi mindent kellett ahhoz csinálnunk, hogy emberhez méltóan éljünk. — Ahogy hallgatom, ez bizony nem napi nyolc óra munka. Milyen változást hozott a felszabadulás az életében? — Az üzemünk 1952-ig működött, amikor is elvették a vízjogot. Épp kaszáltam, mikor jöttek és látom, hogy az apámmal tárgyalnak, vitáznak. Makacs ember volt az öreg, nem adta a malmát. ezért azt le kellett bontani. A molnárságot az államosított grófi malomban, itt Szilvásváradon folytattam, majd Bélapátfalvára kerültem. Itt újításfelelősnek is kineveztek, mert látták, hogy mindig hozzá- kezdtem valamihez, és ennek az eredménye a jobb teljesítmény lett. öt hétig még -igazgató is voltam itt. — Egyszer, úgy 1954 körül hívattak a szilvásváradi tanácsra. Kerékpárral mentem, nem lisztesen, mert ott voltak a „halljakendek”, nem lehetett akárhogy beállítani. Ütközben azon gondolkoztam, hogy mit követhettem el, mert tudja akkoriban senki sem örült, ha behívatták. „A volt grófi malomban maga lesz a molnár” — mondja az egyik elöljáró. — Ez komoly feladat volt számomra, s lépést is kellett tartani a korral, ezért nekiláttam a javításoknak és a korszerűsítésnek. Fölújítottam, s egyről háromhengeresre alakítottam a régi berendezést. Ettől kezdve több új üzem beindításához is hívtak; jártam Csányban, Hatvanban. Ludason is. Ezek már mind korszerűbbek voltak, mint az enyém, úgyhogy szép lassan elvitték előlem a munkát. Felhagytam a molnárkodással, és az erdészethez szegődtem. A fa feldolgozása már gépesített volt, de ezt is el tudtam végezni. — Ügy tudom, hogy amikor az erdei múzeum a régi vízikerekeket csináltatta, magának szóltak, mint a dolgát értő embernek. — Egy-egy hónapi munkám után 1972-ben nyomtam a mesterpecsétemet a múzeumi kerekekre. Igaz, hogy már nyugdíjas vagyok, de a fa ismeretében, annak / alakítására ma is szakítok időt. A házunkban szilvafából van a tévéasztalunk, az akácfát is megmunkálom. A szék akácból, az ebédlőasztal tölgyfából vagy kőrisfából a legjobb. Ha megemeli ezeket, érezheti: súlyosak, nincs kispórolva belőlük az anyag. A hordóimhoz sem hívtam kádárt, magam munkáltam meg. Szívesen készítek másoknak is egy-egy asztalt, széket, ebédlőgarnitúrát. Ezek most divatosak is. Amit én csinálok, az lehet, hogy lassabban készül el, de nyugodtan végigsimíthatja, nem megy szálka a kezébe. B. Szabó Pál (Fotó: Tóth Gizella)
