Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

10. NÉPÚJSÁG, 1987. június 13., szombat BNV-N LÁTTUK: Járműipar, áttörés előtt A román kiállításon két új­donság látható: az 1400 köb­centiméteres Dacia furgon­változata, és dízelüzemű mikrobusz köríti az Oltcitet. amelyről továbbra sincs biz­tató hír Noha hivatalos bejelentés még most sem történt, nem zörög a haraszt: ezt a gyönyörű, 1100 köbcentis motorral szerelt (egyelőre Zaporozsecnek nevezett) ZAZ 1102-es nevű, 4,3 literes fogyasztású középkategóriás autó valószínűleg magyar közreműködéssel készül majd Az Ikarus, a Volvo és Volskwagen kooperációk után most a japán teherautókat, furgonokat gyártó Isuzu-val lépett kap­csolatba: az együttműködés első, egészen kitűnően sikerült terméke a majdnem háromliteres dízelmotorra szerelt mikrobusz (Fotó: Kőhidi Imre) „MEGÍZLELTEM” TÍZ KOCSIT Fiatokkal és Lanciákkal Tihanyban — Uram, a kocsik a ren­delkezésükre állnak, ta­lálkozunk Tihanyban! E szavakkal bocsátottak útra minket (több mint öt­ven újságírót) a Duna In- tercontinentál elől. Ahol 23 különböző típusú Fiat és Lancia gépkocsi sorakozott fel, s melyeket a magyar új­ságírók tesztelték nemrégi­ben. (Utánunk következ­tek a szocialista országok újságírói, akik ugyanezen az útvonalon, ugyanezeket a kocsikat tesztelték). A kocsik kipróbálása előtt sajtótájékoztatót tartottak a Fiat cég képviselői. Itt egyebek között az a kérdés is elhangzott, hogy miért ép­pen Magyarországot válasz­tották a legújabb típusok bemutatásának helyszínéül? Nos. Lorenzo Cesari dr., a Fiat nemzetközi tevékeny­ségének irányítója elmon­dotta: Budapest és Tihany szép, ezért... Nem titkol­ta persze azt sem. hogy a vegyes vállalati formák ked­vezőek, s az olasz cég akár tőkét és technológiát is hozhat Magyarországra. Több kérdés hangzott el a sajtó- tájékoztatón arról, hogy le­hetséges lenne-e nálunk az összeszerelés? Válaszá­ban elmondotta Cesari dr„ hogy a Fiatnak az évi 300— 400 ezer kocsi alatt nem éri meg. Továbbá utalt arra. hogy ehhez először alkat­részgyártó háttéripar szük­ségeltetik. Egyébként — mondotta — az alkatrész- gyártás önmagában jobb üzlet és jobb exportlehe­tőségeket is biztosít. 4r E sorok írója először egy Fiat Unó Selectát — a cég legújabb típusát — pró­bálhatta ki. Ez a kocsi 1116 köbcentis 58 lóerős és au­tomata sebességváltója van. A gördülékeny, egyenletes gyorsulást egy minden ed­digi automatától eltérő, úgynevezett CVT-rendsze- rű váltó garantálja. Elég csak az egyik előre meneti fokozatba kapcsolni a kart. s utána már más dolga sincs az ember fiának, mint a gáz-, illetve a fékpedált nyom­ni ... Az utat jól fekszi. a kanyarokban szintén sta­bil. Belső tere — a műsze­rek elhelyezése, kezelhető­sége, az ülések kiképzése — szinte minden igényt kielé­gít. Az első két ablakot motoros emelő gombnyo­másra mozgatja, a nap­fénytető alatt ki- és behúz­ható mattfekete roletta óv­ja a kocsiban utazókat az erős napsütéstől.. . Mind- ezék persze, — nekünk — afféle luxusdolgók. talán sókkal lényegesebb, hogy ez a kis kocsi 100 kilomé­teren (90 kilométeres órán­kénti sebességnél) mind­össze 4,8 liter benzint „eszik”. Tihanyi útiicéliunknál, a Club Tihany egyik parko­lójában fölsorakoztak a ko­csik. Itt aztán mindenki vá­logathatott. melyikkel kí­ván menni, melyiket akarja kipróbálni. őszintén meg­mondom, először azt sem tudtam. melyiket válasz- szam: a négykerékmeghaj- tású kis Fiat Pandát, mely­nek motorja 999 köbcentis és ötven lóerős; a Lancia Prismát. melynek műszer­falán oly sok mindent ve­zérlő nyomógomb volt, hogy azokat „megfejteni” talán .egy nap is kellett volna; a Lancia Thema turbó ds-t, mely kocsiban úgy érzi az ember, mintha egy szalon kényelmes foteljában ülne. s mely nulláról száz kilomé­terre „csekély” nyolc má­sodperc alatt gyorsult... És így tovább. Végül is sikerült tíz kocsit „megízlelni”. Mindegyiknek volt valami olyan tulajdonsága, ami az adott típusnál kiemelke­dő volt. Példának okáért, a Fiat Regatánák olyan köny­nyű volt a kormánya, hogy — némi túlzással — akár kisujjal is el lehetett volna manőverezni. A Lancia Y10 fire légies könnyedséggel haladt, s a kanyarokban is nagyon jól ..viselkedett”, A Fiat cég —ezek alapján is már könnyen érthető — az elmúlt esztendőben Eu­rópában a legtöbb gépkocsit adta el, de 1987 első ne­gyedévében is megőrizte ezt a helyezést. Bár jóslások­ba nemigen bocsátkozha­tunk. azért az megjegyezhe­tő, hogy az a műszaki-tech­nikai színvonal, no meg a fejlesztések, amelyek a Fiat gyáraiban megvannak, egy­fajta garancia arra. hogy a jövőben is az előkelő helyek valamelyikén végezzen. Minket, magyarokat ter­mészetesen az a kérdés iz­gat leginkább, hogy vajon lesznek-e ezekből a kis „ék­szerdobozokból” a jövőben a magyar utakon is? Nos, a Fiat képviselői erre a kér­désre úgy válaszoltak: ez már nem csak rajtuk mú­lik... Mészáros István Egyik lehetőség: a Lancia Y 10 fire Közúti jelzéseink védelmében Vitathatatlan, hogy a köz­úti jelzések, a jelzőtáblák és útburkolati jelek — de ezen túlmenően más úttartozékok, forgalomtechnikai berende­zések is — nélkülözhetetlen szerepet játszanak a közúti forgalom biztonságában. Nem minden közlekedő vélekedik így. Sokan feles­legesen korlátozó, az egyé­ni szabadságot sértő — ezért megváltoztatandó, eltávolí- tandó—akadályoknak tekin­tik azokat. Ennek az önző, a közlekedés biztonságát ve. szélyeztető felfogásnak a gyakorlati megnyilvánulá­sait is lépten-nyomon ta­pasztalhatjuk közutainkon. Nem egyedi esetről, ha­nem elterjedt jelenségről van szó, amely abban nyil­vánul meg, hogy felelőtlen emberek elfordítják, meg­rongálják, kidöntik, áthelye­zik, nem ritkán nyomtalanul eltüntetik a közúti jelző­táblákat. Néhány konkrét példa Egerből, korábbi hó­napok tapasztalatai alapján: A Dobó u.—dr. Hibay K. u. kereszteződésében úgy elfordították a „Behajtani tilos!" jelzőtáblát, hogy a Dobó tér felől behajtók csak a hátulját látták. A Dobó u. 21. sz. háznál elhelyezett „Megállni tilos!" jelzőtáblát az oszlopról le­húzták, elfordították, össze­vissza hajlították. Az ugyan­itt konzolon elhelyezett „Kö­telező haladási irány" jel­zőtáblát vízszintes helyzet­be fordították, jelzésképe nem látható. A Dobó u.—Szúnyog-köz kereszteződésében elhelye­zett „Behajtani tilos!” jel­zőtáblát oszloppal együtt el­vitték a helyéről és kb. 25 méterre, a Dobó u. másik oldalára helyezték át. A Mecset u. éles kanyaru­latában elhelyezett közle­kedési tükröt egyszerűen ösz- szetört ék. A Tavassy A. u.—Május 1. u. kereszteződésében el­helyezett „Kötelező haladási irány” jelzőtáblát valaki 180 fokkal elfordította. A Beloiannisz utcában, a Domus Áruház mellett el­helyezett „Zsákutca" táblát leszerelték az oszlopról és elvitték. A dr. Hibay K. u.—Fazola H. u. kereszteződéséből — már nem első alkalommal — oszloppal együtt lopták el a „Behajtani tilos!" jelző­táblát. A Széchenyi utcában, a postahivatal előtt elhelyezett „Megállni tilos!” jelzőtáblát leszerelték az oszlopról, a tábla többször eltűnt. A Cifrakapu utcán, a „fa­kocsma” közelében elhelye­zett „Gyalogos-átkelőhely” jelzőtáblát már több alka­lommal leszerelték az osz­lopról és eldobták. A Zalka M. u.—Olasz u. keresztező­désében, többször hasonló sorsra jutott az „Elsőbbség­adás kötelező!” jelzőtábla. Jellemző kép azokból az utcákból, ahol gázcsőfekte­tést végeznek: a felállított terelőkorlátokat. ideiglenes figyelmeztető-, jelzőtáblákat egyszerűen ledobják. belö­kik a munkaárokba. Az „eltűnt” jelzőtáblákat nem az erre felhatalmazott útügyi hatóság vonta be. hanem illetéktelen szemé­lyek távolították -el. Sajnos, nemcsak a városokban tör­ténnek hasonló esetek. Nem ritka, hogy az országos fő­útvonalak lakott területen kívüli szakaszán az optikai vezetőoszlopokat kihúzzák, összetörik, eldobják. A közúti vandalizmus ilyen és hasonló megnyilvá­nulásait még hosszasan le­hetne sorolni. Hogy ez a faj­ta magatartás mennyire tár­sadalomellenes, a szabályo­san közlekedők számára mennyire zavaró, bosszan­tó és veszélyes, arra való­színűleg nem is gondolnak a felsorolt esetek elkövetői. Nem véletlen az elkövető szó használata, hiszen a közút tartozékainak megron­gálása, a közúti jelzések megváltoztatása vagy eltá­volítása nem valamiféle „ügyes húzás”, erőművészeti teljesítmény, vagy csínyte­vés, hanem — a Büntető Törvénykönyv 184. §-ába üt­köző cselekmény. A közleke­dés biztonságához fontos társadalmi és politikai ér­dekek fűződnek, ezért a Btk. már akkor is szabadságvesz­téssel rendeli büntetni a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetőit, ha a cselekmény (pl. a jel­zőtábla eltávolítása) elvileg veszélyhelyzetet teremteti ugyan, de ennek káros kö­vetkezménye, a baleset még be sem következett. Vajon kik követik el a fenti bűncselekményeket? Egy részüket feltehetően olyan járművezetők, akik saját, önző érdekeiket a tár­sadalmi érdekek elé helyez­ve, jogot formálnak rá, hogy arra és úgy közlekedjenek, ahogy ők akarnak, ezért az őket „zavaró” és esetleges f elelősségrevonásuk alapjá­ul szolgáló jelzőtáblákat el­fordítják, eltávolítják. Akik viszont a „Gyalogátkelőhely” vagy az „Elsőbbségadás kö­telező!” jelzőtáblákat sze­relik le, azok valószínűleg az italtól felbátorodott em­berek, akik ügyességüket, erejüket próbálják szánal­mas módon bizonyítani. Tettenérésükhöz az eddi­ginél hatékonyabb és gyako­ribb közúti ellenőrzésre és valamennyiünk segítségére szükség van. Cs. F. A Gyöngyösi Állami Zeneiskola FELVÉTELT HIRDET ZENEÖVODA (5 évesek) ELŐKÉPZŐ (általános iskola 1„ 2, osztályos tanulók) RÉZFŰVÓS ÉS MAGÁNÉNEK (16 évtől idősebbek) TANSZAKOKRA, JELENTKEZÉS: 1987. június 15., hétfő, de. 8—10 óráig, du. 2—6 óráig, a zeneiskolában (GYÖNGYÖS. Lenin u. 11.) Pályázati felhívás! A TSZJCER TK. 3 és fél éves időtartamra szerződéses üzemeltetésre átadja az egri piaccsarnokban üzemelő 1. sz. zöldség-gyümölcs, hús-hentesáru íboltját. A pályázatokat 1987. június 21-ig lehet benyújtani. A versenytárgyalás 1987. június 25-én, 9 órakor lesz a vállalat központjában. (Eger, Lenin út 9. sz.) A pályázathoz szükséges adatokat és bővebb felvilágosítást június 12-től Minczér Balázs csoportvezető ad. Telefon: 13-590, 13-134, 13-674. TsziÜR

Next

/
Oldalképek
Tartalom