Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-10 / 135. szám

ra ORT NÉPÚJSÁG, 1987. június 10., szerda A FAI elnöke Magyarországon A Magyar Honvédelmi Szövetség vezetői és a Ma­gyar Repülő Szövetség el­nöksége meghívására Ma­gyarországra látogatott G. A. Lloyd, a Nemzetközi Re­pülő Szövetség (FAI) elnö­ke. A sportvezető tárgyalt a repülőspont gyakorlati kér­déseiről. meglátogatta a fő­városi, a Heves és Szabolcs megyei repülőklubokat, és véleményt cserélt a magyar szakemberekkel. G. A. Lloydot fogadta Deák Gábor államtitkár, az Álla­mi Ifjúsági és Sporthivatal elnöke, és Kéri György ve­zérőrnagy, az MHSZ főtit­kára. Súlyemelő EK-döntő Miskolcon A Szányi Andor diadalát hozó reimsi Európa-bajnok- ság után Barsi László a Csepel-kupán a világcsúcsja­vítással kacérkodott, a fiata­lok pedig ifjúsági világbaj­nokságon jártak. Ez volt az úgynevezett pi­henő szakasz. Rövidesen is­mét elkezdi a felkészülést a válogatottkeret. Addig még lesz egy-két telefonváltás Budapest és az Európai Súly­emelő Szövetség (EWF) belg­rádi titkársága között. Változatlanul Magyaror­szág az első jelölt az Euró­pa-kupa december 11—13. közötti döntőjére. — Az már tisztázódott, hogy mi is ott vagyunk a négyes döntőben, Bulgária, a Szovjetunió és Románia mellett — mondta Hegedűs Miklós, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára. — De­cember eleje az országos felnőtt egyéni bajnokság időpontja is. A magyar baj­noksággal együtt szeretnénk lebonyolítani az Európa-ku­pa-döntőt Miskolcon. Vladan Mihajlovics, az EWF főtitkára kijelentette: — A magyarországi ren­dezéseket mindenki elisme­ri. Az Európai Súlyemelő Szövetség örömmel adja az EK-döntő rendezési jogát a magyar szövetségnek. Sipos Árpád: Vasas A Bp. Honvéd elnöksége a Vasas SC és Sipos Árpád ké­résére kedden hozzájárult az Európa-bajnok birkózó átigazo­lásához. Az érintett egyesületek egyezségre jutottak a versenyző képzési és nevelési költségeit érintő anyagi kérdésekben, Si­pos tehát a jövőben a Vasas­ban folytatja pályafutását. A Bp. Honvéd vezetése a magyar sport érdekeit szem előtt tart­va. a Magyar Birkózó Szövet­ségnek az ügyben tanúsított ál­láspontját is figyelembe véve, a Vasas SC-vel való hagyományo­san jó kapcsolata alapján dön­tött így. Fordulóról fordulóra A területi labdarúgó-baj­nokság utolsó fordulójában az előző héthez hasonlóan ismét 27 gól esett. Ezúttal a hetedik helyre feljött Bor­sodi Bányász gárdája volt a legeredményesebb az osz­tálytól búcsúzni kényszerült St. Kohász elleni négy ta­lálattal. A záróforduló 24 gólszerzője között található Horváth János a Bélapátfal­va kitűnő középpályása, aki a Mátra-csoport gólkirálya lett. A második és harma­dik helyen' holtverseny ala­kult ki. A mesterlövészek listájának dobogós helye­zettjei: 1. Horváth (Bélapát­falva) 13, 2. Bartuska (Ka­zincbarcika) és Csányi (Recsk) 12—12, 3. Palátshy (B. Bányász) és Sziklai (Sa- jóbábony) 11—11 góllal. A 30. forduló válogatottja a következőképpen alakult: Béres (Edelény) — Berecz I. (Bélapátfalva). Bukovics (B. Bányász), Kaliczka (Rom­hány). Balog (Olefin SC) — Horváth J. (Bélapátfal­va), Varga (Apc). Pincze (Romhány) — Kapui (Bél­apátfalva). Vidinczei (Ole­fin SC), Tóth Z. (St. Sík­üveg). Az utolsó kör két Heves megyei rangadója után ki­alakult a „házi” tabella vég­ső sorrendje: 1. Recsk 2. Bélapátfalva 3. Gyönayös 4. Hatvan 5. Apc S 4 3 1 17- 8 11 8 5 1 2 15- 8 11 8332 13-12 9 8 3 2 3 13-10 8 8-17 9-30 1 Érdekességként említjük meg. hogy megyénk csapa­tai a teljes táblázaton is ha­sonló sorrendben követik egymást. Csupán egyetlen vendég- győzelem született a Sajó- bábony jóvoltából. Ennek megfelelően nagy fölénnyel zárult (14—2) az otthon— idegenben pontvadászat. A pályaválasztók 18 lőtt gól­jára kilenccel válaszoltak a vendégek. A nyolc mérkő­zésre 5900 néző volt kíván­csi. A megyei bajnokságban az utolsó előtti forduló mér­kőzéseit játszották, s csu­pán 14 gól esett. Ennél ke­vesebb (13) találatot csak az őszi 5. fordulóban könyvel­hettünk el. A 12 góllövő kö­zül ketten dupláztak a ka­puk bevételében. Ez utóbbi sikerült a parádi színekben játszó Fejesnek is. aki biz­tosan halad a gólkirályi cím elhóditása felé. Az élme­zöny állása. 22 gólos: Fejes (Párád). 20 gólos: Horváth Zs. (H. Gáspár SE). 16 gó­los: Skoda (Petőfibánya). 15 gólos: Szabad (Selyp). A hét tizenegyében a kö­vetkezők kaptak helyet: Szántó (Tarnaörs) — Árvái (Pétervására), Veres (Do- moszló), Tóth Cy. (Gyön­gyöshalász), Mága 1. (Tar- naörs) — Nász (Heves), Csintalan (Heves), Asztalos (Párád) — Fejes (Párád), Lukács (Nagyréde), Erdélyi F. (Sírok). A Hevesi SE gárdája volt a 29. forduló nagy győztese, miután a már érmesnek te­kinthető Füzesabony és Selyp 2—2 gólos vereséget szenvedett. Az abonyiaknak ritkaságszámba menő soro­zatuk szakadt meg ezzel a fiaskóval, ugyanis az őszi harmadik fordulóban talál­tak utoljára legyőzőre! Várallyay Miklós csapata most karnyújtásnyira ke­rült a bajnoki címhez. De nem szabad elfelejteni azt sem. hogy az utolsó játék­napon Domoszlóra utaznak, ahol a hazaiak csak győze­lem esetén bizakodhatnak a bentmaradásban ... A megszerezhető 16 pont­ból 10 lett a pályaválasztó­ké, akik a kilenc lőtt gól ellenében ötöt kaptak. Néző­csúcs-beállítás történt. A nyolc találkozót 3200-an lát­ták. utoljára a 22. forduló­ban voltak ennyien a néző­téren. (szigetváry) „Rémusz" névre hallgató „berepülő“ dalmi tiner, állandó vendége a gazdival a pipis-hc gyi reptérnek ... Talaj menti repülés gyakorlása . I. (Fotó: Szabó Sándor) Sárkányrepülők a Pipis-hegyen Az MHSZ Mátraalji Szén­bányák Repülőklubjának sárkányrepülői megkezdték a pipis-hegyi reptéren az éves kiképzési feladatokban előírt repülések végrehajtá­sát. Talaj menti légtér és bemutató repülések szere­pelnek az előírt iskolakö­rökben. A „sárkányosok” felajánlották segítségüket a mátraalji mezőgazdasági üzemeknek, vadgazdálkodá­si társaságoknak: határszem­lékre, vízügyi ellenőrzések­re, vadszámlálásokra. KERÉKPÁRRAL AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT Jól sikerült sportvetélkedő Ismét motocross a Töviskes- völgyben . Talán az ország legideáli­sabb fekvésű motocross pá­lyáját fedezték fel az elmúlt évben Egerben, a Töviskes- völgyben a porfelhők lovag­jai. Ezen túlmenően a ren­dezés is remekül sikerült, így a motocross szakági ve­zetése ismét országos bajno­ki forduló színhelyéül jelöl­te a város melletti terepet. Június 14-én a Magyar Au­tóklub Heves Megyei Szer­vezete és a Hódmezővásár­helyi Motocross Sportegyesü­let országos bajnoki futamot rendez. A 125 kom-es gép­osztályban a teljes hazai él­mezőny rajthoz áll, míg a 250—500-as géposztályban II. osztályúak országos meghí­vásos versenye lesz. Rajthoz állnak ismét az úttörő és serdülő versenyzők is, akik természetesen kisebb „kö­rön” mérik össze felkészült­ségüket. A verseny vasárnap, 14 órától kezdődik, de a kíván­csiak már délelőtt 10 órától a kötelező és szabadedzése­ken is remek látványnak le­hetnek részesei. Az MHSZ megyei rádió- többtusa és rádió-iránymérő megyei bajnokságnak a tar- dosi sporttábor és környéke volt a helyszíne. A megye rádióklubjainak sportolói közül a bajnokságon 110-en vettek részt. A versenyt Csépány Jenő, a Heves Me­gyei Rádióamatőr Szakszö­vetség elnöke nyitotta meg. Az első nap került sor az RTT első fordulójára, a Morseadás-vételre, a kézi­gránátdobásra, lövészetre, a rádióihálóban kapcsolat- felvételre, táviratadás-vé- telre. Másnap a viadal tájé­kozódási futással folytatódott. Eredményhirdetésre négy kategóriában került sor. Rádiótöbbtusa. Egyéni­ben. Serdülő „A”-kategória: 1. Rohács Tibor, 2. Lukács Zsolt (mindkettő Hatvan), 3. Nagy Attila (Boldog). Ifjú­sági „B”-kategória: 1. Bocsi József, 2. Molnár Gyula, 3. Visontai Csaba (mindhárman Eger). Férfi ,,C”-kategória: ,1. Szabó Tibor (Eger). Női „D”-kategória: 1. Füzér Tün­de (Eger), 2. Farikas Anita (Heves), 3. Horváth Judit (Eger). Csapateredmények. „A”-kategória: 1. Hatvan Városi Rádióklub, 2. Boldog Költségvetési Rádióklub, 3. Eger Városi Rádióklub. „B”­Szombaton déi-itan igazi nyárban az egri Dobó léren rendezték meg .» KISZ Eger Városi Bizottsága az Lg ri Testedző Kör. a Városi Rendőrkapitányság Közle­kedésbiztonsági Tanácsa, az úttörőház és az Egri Spar­tacus által meghirdetett ..két keréken” elnevezésű já­tékos sportvetélkedőt. Az összejövetel célja az volt, hogy a napjainkban rene­szánszát élő kerékpározás az egészséges életmód, a mozgáskultúra és az ama­tőr sport részévé váljon. Mintegy százan mérték ösz- sze „bringás" tudásukat, a gyorsasági, illetve az ügyes­ségi feladatokban. Eredmé­nyek: I. korcsoport (6—10 évesek): 1. Kulcsár Edvárd (12. sz. isk.). 2. Kiss Ákos (5. sz. isk.). 3. Orosz Zoltán (5. sz. isk.). II. korcsoport (11—12 évesek): 1. Pap p András (1. sz. isk.). Hegedűs Róbert (6. sz. isk.). 3. Erdész Ede (2. sz. isk.). III. kcs. (13—14 évesek): 1. Tóth Sándor (4. sz. isk.), 2. Bor- bereki Csaba (4. sz. isk.). 3. kategória: 1. Eger Városi Rádióklub, „D”-kategória: 1. Eger Városi Rádióklub. Az utánpótlásnevelés ér­dekében úttörőversenyzők is indultak a többtusa szá­maiban : Pamula Miklós, Papp Dénes, Kovács Ká­roly, Varga Tamás (mind­négyen Eger), Bakondi Lau­ra, Varga Ildikó (mindkettő Sarud). Szereplésükért kü- löndíjban részesültek. Rádió-iránymérő verseny. Úttörő fiúk: 1. Pamula Mik­lós, (Eger), 2. Németh János (Füzesabony), 3. Kovács Ká­roly (Eger). Úttörő lányok: 1. Bodó Tünde (Füzesabony), 2. Varga Ildikó, 3. Bakondi Laura (mindkettő Sarud). Ifjúsági leány: 1. Szegedi Andrea (Füzesabony). Ser­dülő fiú: 1. Pataki Tamás (Eger), 2. Kronovetter Ró­bert (Hatvan), 3. Bóta Ró­bert (Eger). Ifjúsági fiú: 1. Harangi Szabolcs (Eger), 2. Szász Ferenc (Boldog), 3. Solymosi Tamás (Eger). Fér­fi: 1. Szabó Tibor (Eger), 2. Bobák László (Gyöngyös), 3. Boronkai László (Hatvan). Nők: 1. Horváth Judit, 2. Füzér Tünde (mindkettő Eger). Farkas András (6. sz. isk.). A sportszerűségi díjat Úri Szabolcs az 5-ös iskola ta­nulója nyerte. A versenyen mindössze egy leány. Berki Ibolya (Gyermekváros) vett részt. A résztvevők helyezésük­től függetlenül az egri Do­bos cukrászda, a borkombi­nát, a tejipari vállalat, a Zöldért, az élelmiszer kis- ker, az Expressz, az áfész. a Mebib. a Piért és az Am­fora ajándékainak örülhet­tek. A helyezettek pedig sporteszközöket, kerékpáros felszereléseket nyertek. A díjakat a KISZ. a VKBT. az Állami Biztosító és az Eg­ri Testedző Kör részéről Székely Józsefné. Kovács Sándor. Erdős Győző és Kelemen László adta át. E kezdeményezésnek folytatá­sa lesz július 20-án; a Cse- bokszári-lakótelepen újabb futamot rendeznek. Tervez­nek egy nemzetközi, ház­tömb körüli kerékpáros­versenyt is még az idén. szeptember 13-án. A díjakat Csépányi Jenő és Zagyvái Gábor, az MHSZ Heves megyei titkárhelyette­se, a HERASZ főtitkára adta Elhunyt Szepesi Gusztáv Váratlanul elhunyt Szepe­si Gusztáv, az 1964. évi olim­piai bajnok magyar labdarú­gó-válogatott tagja. Legemlékezetesebb mér­kőzését 1966. július 15-én. az angliai világbajnokságon Liverpoolban a Brazília el­leni 3—1-es mérkőzésen ját­szotta, amikor minden idők legkiválóbb jobbszélsőjét. Garrinchát semlegesítette. Negyvennyolc éves volt. Temetése pénteken 14.30­órakor lesz Tatabányán, az új telepi temetőben. Játékunk nyertesei Legutóbb Csuhay József, a Bp. Honvéd labdarúgója tett fel kérdéseket olva­sóinknak. A helyes vála­szok: az Egerben jobb oldali középpályást játszott, je­lenleg a Testnevelési Főis­kola edzői szakára jár. ki­lencszer vo't válogatott, a mostani ESE-ből például Méhesivei. Lengyellel és Fegyvernekivel szerepelt egy csapatban, s még a Video­tonnal az UEFA-kupa dön­tőjében 1—0-ra győztek Spa­nyolországban, míg itthon 3—0-ra kikaptak. A totó­zás történetéből kiragadott kérdésre azok tippeltek jól. akik 1964. március 15-ét ír­ták. ekkor vezették be ugyan­is a plusz egyet. Az OTP Heves Megyei Igazgatósága ajándékát 10— 10 db kéthasábos totószel­vényt nyerték: Tóth István, Bárdos Józsefné és Csikós Zoltán, valamennyien heve­si lakosok. A nyereménye­ket postán küldjük el. ÁTÉPÍTÉS UTÁN ... ISMÉT Közel 2 000 cikkelemes választék — zsűrizett népművészeti alkotásokból, háziipari szövetkezetek termékeiből, KEDVEZŐ, NAGYKERESKEDELMI ÁRON VISZONTELADÓKNAK! Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat, Budapest, József krt. 78. Telefon: 343-137. Nyitva: hétfőtől péntekig: 10-18 óráig, szombaton: 10-13 óráig. SZÁZTÍZEN A TARDOSI SPORTTÁBORBAN MHSZ megyei rádiósbajnokság A Mátra-csoport gólkirálya Horváth János a Bélapátfal­vi Építők középpályása lett, 13 találattal (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom