Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

8. NÉPÚJSÁG, 1987. Június 6., szombat ■MBB Testvére a régieknek Portrévázlat „Hős volt, bátor és igaz: en­nek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régi­eknek, akiket úgy szeretett: Apá­czainak, Mikes Kelemennek, Kö­rösi Csornának, a keveseknek, az örökké élőknek.” Tamási Áron gyászolta így, sorolta a székely- halhatatlanok közé Benedek Ele­ket. Testvére volt a régieknek az „édes anyaföld szerelmében, az iránta való hűségben és ön- feláldozásban. K isbacont olyan jelkép­pé emelte. amilyen Széphalom és Stósz: ez az Erdély keleti részén. Székelyföld Erdővidék ne­vű táján található marok­nyi falucska nemcsak szü­letésének és halálának he­lye. hanem írói viláaának archimedesi pontja és a születő romániai maavar iro­dalom egyik bölcsője is. ..Nincs magyar író. aki test­ben. lélekben annyira rab­ja lett volna szülőfalujá­nak. mint ő ... Magyar fa­lu aligha szolgáltatott több irodalmi tárgyat, mint Kis­bacon: temploma, temetője, erdeje, ifjú és öreg embe­rei s azok életének szív­hez szóló apró eseményei, mint meg-megújuló dallam, minduntalan visszatérnek Benedek Elek írásaiban” — írta róla fiatal barátja és munkatársa. életművének egyik legjobb ismerője. Szon- dy György. Az újabb magyar irodalom térképére ő raj­zolta rá a székely etniku­mot. s tette ezt anélkül, hogy a néprajzi és nyelvjárási kuriózumoknak, a falu eg­zotikus szemléletének, a lát­határszűkítő provincializ­musnak hódolt volna. Nem feledte el szülőföld­jét akkor sem. amikor 1877- ben. tizennyolc éves korá­ban Budapestre került böl­csészhallgatónak. s negyven­négy esztendőn át ott tartot­ta a továbbtanulás, majd az írói hivatás és a család- alapítás. a kenyérkereset gondja. Négy év után meg­szakította egyetemi tanul­mányait. s azzal a szándék­kal tért vissza ismét Kis­baconból az ország szívé­be, hogy tollával fogja meg­hódítani. Édes anyaföldem! című memoárjában lírai szavakkal örökítette meg a búcsú pillanatait. Az édes­anyja által szőtt székely ru­hában útjára induló „té­kozló fiú ... még egy me­leg pillantást” vetett „a vasúti kocsi ablakából er- dőzúgásos. vadgalambszólá- sos, szép Erdővidék felé”, ezzel a ..szent fogada'lom”- mal köszönt el tőle: „Tied a szívem, tied a lelkem, tied mindenem, édes anyaföldem!” Fogadalmához sírig hű maradt. „Jövevénynek” érez­te magát a fővárosban, „aki azért jött... Székelyország­ból, hogy meséljen a pesti gyerekeknek s mesélés köz­ben beléjük plántálja a magyar szót s talán — a ma­gyar lelket is”. Sorsát a széfkely kivándorlókéhoz ha­sonlította. akik Amerikában vagy Romániában próbál­ták szerencsét, de szüntelen az „édes anyaföld” felé szállt a sóhajtásuk. A székely nép követe volt népkölté­szeti gyűjtőként és mese­mondóként, elbeszélőként és történetíróként. elsősorban szülőföldje társadalmi és kulturális fölemeléséért küz­dött. porolt az úri Magyar- országgal újságíróként és lapszerkesztőként, országgyű­lési képviselőként és füg­getlenségi politikusként. Igazi otthonának mind­végig Kisbacont tekintette, szüleihez sűrűn hazalátoga­tott. s kezdettől fogva élt benne a fészekrakás, a haza- költözés vágya. Könyvei — jórészt a Magyar mese- és mondavilág — jövedelméből 1886 és 1898 között építette föl szülőfalujában azt a haj­lékot. amely ezután mindig hazavárta. ..Ebbe a házba be van falazva a lelkem, a téglákat, melyeknek mind­egyik darabja egy-egy könyv, az én véremmel kevert mész ragasztja össze” — idézte visszaemlékezésében Kőmi- ves Kelemenné balladáját. Itt talált megnvugvást év­ről évre tavasztól őszig, a mezei munkák idején visz- szatelepedése előtt is. In­nen menekült feleségével együtt 1916-ban a hadüze­net nélkül támadó román csapatok elől. ettől a „me- seház"-tól szakította el 1918 októberétől 1921 augusztu­sáig a nagy összeomlás és az új országhatár. Ez a kényszerű háromévi távoliét érlelte meg benne az elhatározást hogy vég­leg Kisbaconban telepszik le. Honvágyát és elszánt­ságát csak növelte, hogv szü­lőföldjét szinte elérhetet’en messzeségbe sodorta, a ha­zafelé vezető utakat tövis­sel lepte el a történelem vi­hara. Amikor úgy látszott, hogy élete értelme semmivé foszlik, a legkövetkezetesebb hűség parancsának enge- gelmeskedett: a haza helyett a szülőföldet, a város he­lyett a falut választotta, a száznál több könyvével meg­teremtett. biztos egziszten­ciát az újrakezdés kocká­zatával cserélte föl. 1921. augusztus 3-án ér­kezett meg Kisbaconba, s ott halt meg 1929. augusz­tus 17-én. Pályájának ez a nyolc év a legküzdelmesebb és a legtermékenyebb szaka­sza. Akkor jelent meg Erdély­ben. amikor tollára, fedd­hetetlen jellemére égető szükség volt: a hatalom­váltást követő évek kábult- ságából az idő tájt tért ma­gához és kezdett új életet az elszakadt magyarság. A tennivalók megítélésében két ellentétes vélemény üt­között. A konzervatív kö­rök a Deák Ferencinek mon­dott. valójában öngyilkos, a magyar kisebbséget a ro­mán nacionalizmus szabad prédájává züllesztő passzív ellenállásban jelölték meg a követendő magatartást. Velük szemben lépett föl az őszirózsás forradalom eszmé­in nevelkedett polgári ra­dikális értelmiség, amely az új államrendbe történő beilleszkedéstől, a népet is mozgósító. demokratikus összefogástól. a román— magyar megbékéléstől vár­ta a kibontakoztatást, a to­vább élés feltételeinek meg­teremtését. Benedek Elek ehhez az értelmiségi cso­porthoz csatlakozott, sziv- vel-lélekkel támogatta radi­kális néppárti politikáját. A polgári demokratikus for­radalom eszméit őrző Ke­leti Újság és a Napkelet közölte első cikkeit. Főszer­kesztője volt a Kós Károly. Nyíró Károly, Nyíró Jó­zsef. Paál Árpád. Szentim- rei Jenő és Zágoni István által 1921 őszén elindított Vasárnap című néplapnak, amely józan helyzetfelmé­résre. aktivitásra, a gyu­lafehérvári határozatokban megígért kisebbségi jogok érvényesítésére buzdította Erdély magyarságát. 1921-től 1925-ig Az én naptáram címmel kalendáriumot is szerkesztett, hogy színvona­las ..lelki táplálékot” ad­jon a nép. elsősorban saját osztálya, a parasztság kezé­be. Az önmagára eszmélő ro­mániai magyar irodalom tá- gabb egységében Benedek Elek testesítette meg a szé­kely gondolatot, az ő vé­dőszárnyai alá húzódtak azok az írók. akikkel össze­fűzte a közös származás kö­teléke és küldetése. Pél­daképüknek és mesterük­nek választották az 1920-as évek elején fellépő fiatal székely írók. akiket 1923- ban megjelent antológiájuk nyomán „Tizenegyek"-nek nevez az irodalomtörténet. A Vasárnap, majd az örö­kébe lépő Vasárnapi Újság és az Újság alkotói gárdája is jórészt „lázadó széke­lyekéből verődött össze. 1927 és 1929 között Be­nedek Elek legendás hírű író—olvasó találkozókat szer­vezett székely „fiai” részé­re. bejárta velük egész Er­délyt és Magyarország né­hány városát is. Az idő ékesszólóan igazolta fel­adatvállalásának értelmét: a romániai magyar iroda­lom történetének — első­sorban Tamási Áron jó­voltából. akinek a szárny- próbálgatásait kivételes sze­retettel figyelte — a székely írók írták a legeredetibb és talán a legbecsesebb lap­jait. Mindez önmagában is ele­gendő volna ahhoz, hogy Benedek Eleket a romániai magyar irodalom legnagyobb­jai között tartsuk számon. Pedig nem is szóltunk még erdélyi éveinek legheroi- kusabb vállalkozásáról: a Cimbora szerkesztéséről. 1922-től haláláig Kisbacon­ból egymaga irányította a Szatmáron kiadott, hosszú ideig Nagybányán nyomta­tott gyermeklapot. Külön levelezett a kiadóhivatallal, a nyomdával, az írókkal, az illusztrátorokkal, a kolozs­vári és nagyváradi cinkog- ráfusokkal. s ehhez járult még az olvasók, a „Cim­bora-unokák" serege, új­ságjával az iskolák kény­szerű mulasztásait akarta pótolni: az erdélyi magyar­ság akkor felnövekvő nem­zedéke belőle szerezte meg vagy onnan egészítette ki anyanyelvi ismereteit, ma­gyar történelmi és irodal­mi műveltségét. Nem a nemzeti kizárólagosság és öncélúság gőgjére. más népek lebecsülésére nevelt! Benedek Elek elutasított mindenféle nacionalizmust, felelősségtudata. erkölcsi tisztasága és bátorsága el­vezette őt a nemzetszeretel- nek egy olyan demokrati­kus fokáig, amely termé­szetesnek. magától értető­dőnek tekintette valameny nyi nép jogát saját kultú­rájához és hagyományai­hoz. Arra tanította kis ba­rátait. hogy ..szeretni kell minden jó embert faji és fe­lekezeti különbség nélkül". Egy eperjesi szlovák lányt így köszöntött az Elek nagy­apó üzeni rovatban: „Ol­vasod a Cimborában, milyen sok unokája van nagyapó­nak. s szeretnél te is azok közé tartozni, hogy legyen nagyapónak egy "tót uno­kája« is. Isten hozott, ked­ves tót unokám! Biztosít­hatlak arról, hogy épp olyan szeretettel látlak unokáim seregében, min|: a magyar gyerekeket. Ha valamit le­fordítasz tótból magyarra, szívesen elolvasom, s ha a Cimborába való. közlöm is." Ez a hangnem, ez a pat­riotizmus máig nem veszí­tett szépségéből és időszerű­ségéből a Dunatájon. Lisztőczky László DSIDA JENŐ: II csemetefa éneke Elek Nagyapónak, a jóságos faültetőnek Ti szálló lepkék, döngicsélő méhek, Ha erre sétál, vegyétek körül! Hiszen tudjátok: mennyire örül, Ha lágy zsongással tavaszról meséltek ... ... Szemében ifjú, tiszta öröm ül, Haja fehér, de szíve még fehérebb, Ha rút-gorombán bántja is az élet, Ö mindig szeret, mindig könyörül. Minden örömet tőle kaptam kölcsön; övé legyen majd ízletes gyümölcsöm. Virágomat az ö fejére hintsem: Hűsen legyezve, árnyékkal kínálva, Sátorom legyen leghívebb tanyája! — Jóságos ember, — áldja meg az Isten! 1924. március hó 16-án. Az író kötet BIT VIL NÁDSZÁ TOLDI USfifi 11% IbbVmf inmi im í 1 ........ i rra BtNfrfcK ELI wm BUDAPEST LAMPEL R. KÖNYVKERESKEDÉSE .«OWAXft* V. t* HA* DENEDEK ELEM mm mm wm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom