Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-05 / 131. szám

A niBfWj/aq hirdetési melléklete Bemulatjnk az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Műveit Az Országos Érc- és As- ványbángák egri központú Kutató és Termelő Művei­nek fő tevékenysége a föld kincseinek kutatása, kiter­melése, feldolgozása, illetve az ezekkel összefüggő tu­dományos feladatok végre­hajtása. lstenmezeji bányánkban külszíni és föld alatti mű­veléssel b entonitot terme­lünk ki, mely a derítőföld­gyártás alapanyaga, de hasz­nosítják az öntözésben, il­letve az állattenyésztésben is. Nemti község mellett külszíni fejtésen kerámia- ipari agyagot bányászunk. A legnagyobb kapacitás­sal felnémeti bányaüzemünk rendelkezik: évente közel egymillió tonna mészkövei termelünk itt. Ennek jelen­tős része az ugyancsak Fel­németen található őrlöüze- münkbe kerül, ahol évente több mint négyszázezer ton­na őrleményt állítunk elő. Itt- van központi műhelyünk is, mely amellett, hogy ki­szolgálja vállalatainkat, más megrendelők számára is vé­gez javításokat. Munkánk jellegéből adódóan jelentős fúrókapacitással rendelke­zünk. Telephelyünkön, a Kertész utca 128. szám alatt dolgozik* az OÉA Központi Laboratóriuma, s itt várja a vásárlókat mintaboltunk is. Kérjük, ismerkedjenek meg közelebbről tevékeny­ségünk néhány területével! Az őrlőüzem Felnémeti üzemünk há­rom fő termékcsoportja az árumészkő, a különféle zú­zalékok és őrlemények. Árumészköveink közül a 160—300 milliméter közötti darabos kő a legnagyobb. Keménysége és fagyállósága miatt rendkívül kedvelt a magánerős építkezéseknél. Népgazdaságilag legfonto­sabb termékünk a 40—160 milliméteres nagyságú cu­koripari mészkő. Mint a ne­ve is mutatja, a cukorgyár­tás nélkülözhetetlen segéd­anyaga. A téli hónapokban előfordul, hogy feleslegünk van belőle, olyankor a la­kásépítők ezt is szívesen vásárolják. Kohászati mész­kövünket (mérete: 30—110 milliméter) öntödékben, épí­tő- és útépítő vállalatoknál alkalmazzák. Ugyanitt talál nagy mennyiségben gazdára legkisebb, 0—25 milliméte­res szemcseméretű zúzott kövünk is. Mészkőzúzalékokat öt mé­retcsoportban állítunk elő, egy és tizenöt milliméter között. Tisztaságuknak kö­szönhetően szívesen hasz­nált anyagok a kerámia és műkőiparban, de a nagy házgyári korszak idején az építőipar is jelentős vásárló volt. Legfontosabb termékeink az őrlemények. Talajjavító mészkőlisztünk egyre na­gyobb szerepet kap a ter­mőföldek elsavanyodása el­leni harcban. Az igények növekedését követve ebből rövidesen százezer tonnával többet állítunk elő. A legdurvább (egymilli- méteres) szemcseszerkezettel z üvegipari mészkőliszt endelkezik, melyből évente ötven-hatvan ezer tonnát szállítunk az üveggyárakba. A találékony építkezők felfe­dezték, hogy rendkívül erős habarcsot lehet belőle ké­szíteni. Sok Eger környéki ház bizonyítja, hogy az így vakolt épületek színezés nélkül sem lógnak ki az ut­caképből. A kőművesek is jobban szeretnek vele dol­gozni, mert könnyű felhor­dani, ugyanakkor csak a pu- coláshoz kell rostán áten­gedni. A kész felület vilá­gos, így kevesebb meszelést igényel. Rendkívül gondosan osz­tályozott mészkődaránk leg­fontosabb felhasználója az üveg- és a vegyipar. Öt ki­logrammos csomagolású vál­tozata a baromfitenyésztés nyerstakarmány melletti adaléka, emellett kiváló nö- vényvédőszer-hordozó is. A takarmány mészkőliszt (futor) a legnagyobb meny- nyiségben előállított őrle­ményünk, mely 0—0-ás fi­nomságú. Mivel az állatta­karmányok fontos alap­anyaga, évente ötven-hatvan ezer tonnát vásárolnak belő­le a premixgyárak és a ta­karmánykeverők. Termé­künk csak tízezred száza­léknyi mennyiségben tartal­maz toxikus fémeket, így eleget tesz a rendkívül szigorú előírásoknak, melyek betartását saját laborunk mellett az ATMI is rend­szeresén ellenőrzi. Ugyan­csak ötven-hatvan ezer ton­nát szállítunk belőle a kü­lönböző műtrágyagyárak­nak is. Évente százezer tonnát ér­tékesítünk az aszfaltozási mészkőlisztből. Ennek titka, hogy nélkülözhetetlen se­gédanyaga az útépítéshez használt bitumennek. Néhány évvel ezelőtt meg­lepetéssel állapítottuk meg. hogy tizenöt-húszezer tonna mészkőliszt érkezik nyugat­ról az országba. Kísérleteket kezdtünk, hogy ennek egy részét kiváltsuk, és így je­lentős devizamegtakarítást érjünk el. így született meg mikroörlemény-családunk, melyben az ötmikronostól a negyvenmikronos szem­cseméretűig állítunk,elő úgy­nevezett krétákdi. Sikerült megoldanunk e termékünk felületkezelését is, mely el­sősorban a műanyagiparban fontos, így szállításainkat ma már véges kapacitásunk határozza meg. A bécsi fe­hér néven ismert negyven­mikronos őrlemény belső­téri festéshez használható. Egy kilogrammhoz egy gramm vízüveget adagolva felhordhatósága nagymér­tékben javul. Központi laboratórium Laborunk megfelelő mű­szerállománnyal rendelkezik a kutatások elvégzéséhez. Tevékenységi körébe tarto­zik a kőzet érc- és ásvány­minták vizsgálata, félkész- és késztermékek minősítése, új technológiák kidolgozása, adaptálása és optimalizálása és természetesen a folyama­tos termékfejlesztés a piac igényei szerint. Technológiai és kísérleti félüzemünk alkalmas arra, hogy érces és különböző nem fémes ásványok elő­készítését, dúsítását, neme­sítését kilogrammostól ton­nás mennyiségekig elvégez­ze, megalapozva ezzel a megbízható nagyüzemi gyár­tást. Laboratóriumunk el­sősorban saját iparági fel­adatokat lát el, de más vál­lalatok megbízásait is elfo­gadja és eredményesen tel­jesíti. Úrkúti és rudabányai fúróüzemeink Több mint huszonöt éve foglalkozunk az iparág 0— 500 méteres mélységű fúrási igényeinek kielégítésével. Elsősorban középhegysége­inkben kutatjuk a termelési szempontból jelentős homok és kavics, agyag és kvarcit, mészkő és dolomit, gipsz és anhidrit, illetve más ásvá­nyok és ércek előfordulását. A vállalati igényeken kí­vül jelentős mennyiségű bérmunkát végzünk. A ma-, gas fúrástechnikai követel­ményeket támasztó térképe­ző-, illetve előkutató fúrá­sok terén gyémántbetétes szerszámainkkal komoly re­ferenciákat teremtettünk. Emellett az építőipar számá­ra talajmechanikai fúráso­kat, egyedi megrendelésekre vízkutatást végzünk, ter­mészetesen kútkiképzéssel. önjáró gépeink gyors, pon­tos és környezetkímélő fel­vonulásokat tesznek leheflö- vé. Mag- és talajmechanikai fúrásainkat 0— 10 m-ig 212 mm li­30 m-ig 145 mm st­150 m-ig 113 mm 151—300 m-ig 93 mm 301— 500 m-ig 76 mm átmérővel végezzük. A teljesszelvényű túráso­kat is ugyanilyen adatokkal hajtjuk végre, míg kútfúrást százötvenméteres mélysé­gig vállalunk, 175 millimé­teres befejező átmérővel. Mintaboltunk A vállalatunk termékei iránt egyre növekvő érdek­lődés késztetett arra ben­nünket, hogy Egerben, a Kertész utca 128. szám alatt ’ megnyissuk mintaboltunkat. Kapható itt kis kiszerelé­sű takarmány-, illetve talaj­javító mészkőliszt, melyhez így a kiskerttulajdososok is hozzájuthatnak. Ugyancsak nekik kínáljuk tavaly óta a bordóilé-alapanyagot. A kis­kertek terméshozamát ja­vítják új kompozícióink, melyek Zebeka-mix és Kerti zeolit néven kerülnek for­galomba. Az istenmezeji bentonit- ból több új terméket fej­lesztettünk ki. így a Bento- nett kéztisztító port, mely­nek jelenleg dolgozunk a pasztásított változatán. Bén- toglett nevű termékünk a festés, tapétázás előtti falki­egyenlítésre, simításra alkal­mas. Ugyancsak az építke­zők figyelmébe ajánljuk az 5 kilogrammos csomagolásban kapható bécsi fehér festé­künket. Mintaboltunkban az OÉA más termelőegységeinél elő-' állított áruféleségek is megtalálhatók. így a Du­nántúli Mű közkedvelt súro­lószerei, gázbeton. és csem­peragasztója. A Hegyaljai Mű zeolit termékei jó ered­ménnyel használhatók az állattenyésztésben, a nö­vénytermesztésben és a bo­rászatban. Megrendelhetők itt a Terranova márkájú alap-, hőszigetelő- és nemes- vakolatok is. Üzletünkben valamennyi termékről információt tu­dunk adni vásárlóinknak személyesen vagy a 13-922. Hlletve a 11-463-as telefon­számokon. (v) I KERTÉSZ n!2S ÁLLATTENYÉSZTŐK KERTÉSZKEDŐK ÉPÍTKEZŐK MINTABOLTJA * CRC És AsvAnysAwAk KUTATÓ ÉS TERMELŐMIÍ EGER A központi laboratóriumban modern műszerek segítik a munkát Felnémeti őrlőüzemünkböl folyamatosan szállítják termékeinket Rakodásra várakozó gépkocsik Felnémeten Mintaboltunkat a múlt év végén nyitottuk meg kedves vásárlóink részére Labora­tóriumi félüzemünk­ben próbáljuk ki az új technológiá­kat Részlet az örlőUzemböl Külszíni művelésű bentonitbánya Istenmezején ií#o<í;; >• >:•>

Next

/
Oldalképek
Tartalom