Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. június 27., szombat

mmammmmmmmamamammmm

A népi hősök igaz szerelme

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magamat körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, amikor még Isten szándékában laktam. Máskor szülőmnek érzem, aki csillagos téli estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Ez a titkos parancsokat sugalló összefonódás, egy test, egy létek elren- deltség a nemesi jegye Tamási népiségének, egész írásművészetének. Farkaslakán — az „angyali falun” — kívül nincs számára tartós ihletforrás; ide tér vissza az ő játékos képzelete meglesni, hogyan változnak rozmaringos szarvú kecskékké székely legényei, virágoznak mesét, tréfát, szabadságot, igaz szerelmet népi hősei, amikor elviselhetetlenné válik számukra az élet, s nincs már a változtatásnak más elérhető lehetősége, mint átillanni — erőgyűjtésért, megújulásért életkedvben és bölcsességben — a valóságos világból egy mesebelibe.

A Líceum udvarán röpül fel az Énekes madár, Tamási Áron egyik legszebb darabja.

A székely kapu, amely útjára bocsátotta

TAMÁSI ÁR

"eNékts y

stóno-Y népi j

H«OM FELVON*

, 4 A

K 4

tu.

« «JUBVCn wwrv e> upk

U.MUÄA

ÉS ' nu.

Legismertebb hőse: Ábel. Az illusztráció az első kiadáshoz készült Bánffy Miklós rajza

A mű címlap szerelmének

A Líceum udvarán, este fél 9 órakor

Gioacchino Rossini:

A sevillai borbély Opera 2 felvonásban Szereplők: Fülöp Attila,

SzUle Tamás, Csonka Zsuzsa, Csűr ja Tamás, Begányi Ferenc, Kovács Pál, Molnár Anna Közreműködik: A Miskolci

Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Kovács László Rendező: Szinetár Miklós Bemutató: július 2.

A Líceum udvarán, este fél 9 órakor

Tamási Áron:

Énekes madár Székely népi játék három felvonásban Főbb szereplők: Szemes Mari, Agárdy Ilona, Csonka Ibolya, Kóti Árpád, Csendes László, Lippai László, Berek Kati Rendező: Gáli László Bemutató: július 17.

Az egri várban, de. 10 órakor

Horváth Péter—Novák János: Enyém a vár Zenés mesejáték lovagi tornával Szereplők: Rudolf Péter, Ho- resnyi László, Körtvélyessy

Zsolt, Rózsa György, Egri Kati, Zsíros Ágnes

Rendező: Novák János Első előadás: július 8.

Az egri várban, este 7 órakor

Egriek, vitézek Ünnepi várjáték Páskándi Géza: Kiéheztetés c. műve alapján Eger visszavételének 300.

évfordulója tiszteletére Szereplők: iKörtvélyessy

Zsolt, Sziki Károly, Zsíros Ágnes, Horesnyi László, Egri Kati, Szatmári György, Berzsenyi Zoltán, Román Judit,

Kobzos Kiss Tamás, Rózsa György

Rendező: Novák János Első előadások: július 8.

Gyermekelőadások A Gárdonyi Géza Színházban, de. 10 órakor

Tom Sawyer, mint detektív Játék zenével

kis- és nagykamaszoknak három részben

Mark Twain műve nyomán írta: Zahora Mária A debreceni Csokonai Színház és a Magyar Televízió közös produkciója.

Rendező: Gáli László

Az úttörőházban, de. 10 órakor

Tömöry Márta—Tolcsvay Béla: Az égigérő fa

A Harlekin Bábszínház előadása

Rendező: Hollós R. László Bemutató: július 17.

Hangversenyek

A Bazilikában, hétfői napokon, este 8 órakor

július 6-án: Schola Hunga- rica

Vezényel: Szendrei Janka és Donszay László Július 13-án: Budapesti vonósok

Művészeti vezető: Botvay Károly

Közreműködik: Pászthy Júlia {ének) Bánfalvi Béla (hegedű)

Július 20-án: Kovács Endre orgonaestje

Közreműködik: Gregor József (ének)

Július 27-én: Lehotka Gábor orgonaestje

Kiállítások a Múzsák Galériájában:

a Líceumban július 17-től: Tamási Áron színpada, a

színházban július 21-től: A

magyar rajzfilm útja

FEJ A GÉZA:*

A Magd szerelr

Az Ábel-korszakban repült fel az Énekes madár. 1932-ben írta esténként, s kézzel az ösbudavár kávéházban, az Ostrom utca tövében. Még budai mértékkel is fölötte csöndes zug volt ez a kávéház, szerényen bújt meg a Vár alatt, bévül fából ácsolt kis karzat kínálkozott elmélkedésre és munkára. A darab megjárta Budapest színigazgatóinak az irodáit, és általános elutasításra talált. Délutánonként a Centrál kávéházban találkoztunk, itt mesélte el Tamási Áron a párbeszédét egyik, különben érdemes és művelt színigazgatónkkal:

— Nem adhatom elő darabját.

— Rossznak találja?

— Másról van szó. Nem értem? Pedig értek a színművekhez.

— Azért küldtem ide.

—• De mit tegyek, ha nem értem? Pedig értek a színdarabokhoz — tördelte kezét az igazgató.

Átvettem a kéziratot, és egyik hetilapunkba tárcát írtam az Énekes madárról, sajna, eredmény nélkül. Nem adtam föl a harcot, a Tornaiján működő Kazinczy-lap- és könyvkiadó szövetkezet lektora voltam, kiadásra ajánlottam. Szent-Ivány József, a szövetkezet elnöke maga olvasta el a darabot, őszintén lelkesedett érette, és közrebocsátotta. Megküldöttem ezt az őskiadást mindenik színigazgatónak, de csupán Márkus Lászlónál találtam megértésre.

'Részlet a szerző Tamási Áron című monográfiájából.

MARK TWAIN

Tom Sawyer kalandjai

(Részlet)

S

zombat reggelre virradt. Csillogó nyári verőfény ömlött végig mindenen, élet és jókedv lüktetett mindenütt. Vidám dal csilingelt, és ha csordultig töltötte a fiatal szíveket, nóta fakadt az ajkakon. Minden arcon öröm ragyogott, az emberek mozgása könnyebb, tavasziasabb lett. Virágban állták az akácok, és illatuk megtöltötte a levegőt.

A falu fölé emelkedő Cardiff-hegy üde zöld színben pompázott. Elég messze is volt a dombocska, hogy csábító, békés távolt ígéretföldjének tűnjék.

Ekkor megjelent a színen Tom. Vödör meszet és hosszú nyelű meszelőt cipelt magával. Végignézett a kerítésen, és mélységes bánat szállta meg lelkét. A természet ragyogó vidámsága egyszerre elröppent. A kerítés vagy harminc méter hosszú és majdnem három méter magas volt.

Tom úgy érezte, hogy az élet reménytelen. súlyos teher. Sóhajtva mártotta me- szelőjét a vödörbe, végighúzta a kerítés tetején, néhányszor megismételte ezt a műveletet. majd összehasonlította ezt a jelentéktelen féhér felületet a végtelen messze nyúló kerítéssel, és elerőtlenedve leült egy fatöírzsre. Ebben a pillanatban gondtalanul énekelve lépett ki a kapun Jim.

Vödröt vitt magával. Tom leküzdhetetlen undort érzett a vízhordással szemben, de a kútnál mindig van társaság: fehér, mulatt, néger fiúk, lányok ácsorogtak ott sorukra várva, beszélgettek, pihentek, csereberéltek, bámészkodtak, hajba kaptak. És az is eszébe jutott, hogy bár a kút alig volt százötven méterre, Jim sohasem jött visz- sza egy óránál előbb, sőt ekkor is rendesen valakit érte kellett szalasztani... Ez jutott eszébe, amikor megszólalt:

— Te, Jim! Nem akarsz egy kicsit meszelni? Hozok helyetted Vizet.

Jim a fejét rázta.

— Nem lehet, úrfi. öreg naccsága mondta, menj vízért, senkivel nem beszélj! Mondta naccsága, hogy Tom úrfi majd kér téged, meszelj helyette, te csak csináld a dolgodat. Mondta naccsága, meszelést ő maga ellenőrzi!

— Mit törődsz vele, hogy mit mond! Tudod, hogy mindig így szokott beszélni. Ho- ci azt a vödröt! Csak egy kicsit meszelj, mindjárt itt leszek. A néni sohasem fogja megtudni.

— Nem, nem merek. Tom úrfi. öreg naccsága levágja a fejem. Biztos levágja.

— Mit? A néni? Meg se tud verni rendesen! Azt szeretném tudni, ki törődik azokkal a pofonoknak nevezett cirógatásokkal, amiket ad? Szörnyen kiabál, de nem fáj, hacsak sírni nem kezd. Azt nem bírom. Te, adok neked egy golyót. Egy nagy üveggolyót.

Jim habozni kezdett.

— Üveggolyó — folytatta Tom —, csuda, mi?

— Isten bizony, csuda nagy! De én félek a naccságától.

De hát Jim csak emberi lény volt, a kísértés nagysága meghaladta erejét. Letette a vödröt, és kezébe vette az üveggolyót, de a következő pillanatban már égő, megtépett füllel, kiporolt nadrággal, rohanva vitte a vödröt. Tom nagy buzgalommal meszelt. Polly néni pedig papucsát kezében ló- bázva, szemében diadalmas tűzzel, visszavonult a csatatérről.

Tom buzgalma semeddig sem tartott. Eszébe jutott minden az napra tervezett játék, móka, és bánata csak növekedett. Tudta, hogy minden pillanatban itt lehetnek a fiúk, mennek kirándulni, csatangolni és mindenféle viccet fognak csinálni vele, mert neki dolgoznia kell. Az a gondolat, hogy kinevetik, úgy égette, mint a itűz. Zsebéből előkaparta „földi javait”: szögeket, golyókat, drótot, madzagot, bár tudta, hogy értük legfeljebb csak valami másfajta munkát vehetne, mint ahogy például Jimtől meg akarta venni a vízhordást, mint mégis valamivel kellemesebb munkát. Minden kincse kevés volt arra, hogy csak félórái szabadságot is vásárolhasson magának. Lemondott tehát a vesztegetésről, és szomorúan rakosgatta vissza zsebébe kincseit. Egyszer csak ebben a sötét és reménytelen pillanatban ragyogó ötlete támadt. Űjra felvette a meszelőt, és csendesen nekilátott a munkának. Már fel is tűnt ekkor Ben Rogers, az éppen, akinek a gúnyolódásától leginkább 'tartott. Vígan ugrált feléje, annak jeléül, hogy szíve gondtalan, és büszke várakozás feszíti. Almát evett, s melléje időnként dallamosan felüvöltött. Üvöltését mély hangú búgással váltogatta: gőzhajót játszott. Amint közelebb ért. félgőzt adott, a kormányrúddal az utca közepére vezette hajóját, majd kecses ívet leírva. teljes méltósággal és nagy szakértelemmel partot ért. éppúgy, mint a három méter mély járatú Big Missouri gőzös, melynek ebben a pillanatban ő volt a kapitánya. legénysége, gőzszirénája és hajója is egy személyben.

Parancsnoki hídjáról kemény vezényszavakat ordított, amiket saját úri személyében végre is hajtott.

— Állj! Fiúk! — Csingling!

Lassan és óvatosan fogott hozzá a kikötéshez. Egymás után harsogtak parancsszavai, a sziréna felüvöltött. Gyerünk! Gyerünk! Félgőz jobbra! Csingling!’’ — ordította. jobb kezével hatalmas köröket írva

le, mint a hajókerék, de úgy látszik, a fordulat túlságosan heves volt, vad sietséggel működni kezdett a bal keze is, és közben dühös parancsok pattogtak. Mikor bokros teendői mellett ráért, pöfögött és sistergett, ahogy jól nevelt gőzgéphez illik. Időnként a hajókürtöt is megszólaltatta: „Hu-hu-hu.” A kikötés sikerült. „Horgonyt vetni, fiúk! Gyerünk, gyerünk! Gyingiling!” — vezényelt. — „Állj a gépekkel!" — harsogott egyre, aztán mindent elnyomott a kiáradó gőz sistergése.

Tom nyugodtan meszelt tovább. Tudomást sem vett a gőzösről. Ben egy pillanatra csodálkozva nézte, majd megszólalt:

— Kitoltak ' veled, mi?

Semmi válasz. Tom műértő szemmel vizsgálta az utolsó ecsetvonásokat, gyöngéd kézzel még egyszer végigsuhant rajta a meszelővei, és az eredményt ugyanolyan szakértelemmel vizsgálta. Ben melléje szegődött. Tómnak folyt a nyála az alma láttára. de hősiesen kitartott munkája mellett.

— Kaptál jó munkát. Hogy ízlik, mi? — szólt újra Ben.

— Te vagy, Ben? Észre sem vettelek.

— Megyek fürdeni, nem jössz? Persze, majd elfelejtettem, te inkább dolgozol! Ugye?

Tom egy darabig szótlanul nézte.

— Mondd: mit értesz tulajdonképpen

munka alatt? — kérdezte végre.

— Ezt a meszelést például.

Tom bemártotta a meszelőt, és közömbösen felelte:

— Lehet, de az is lehet, hogy e meszelés nem munka. Egy biztos, nekem tetszik.

— A végén még bebeszélnéd nekem, hogy szívesen dolgozol.

Tom csak meszelt szakadatlanul.

— Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?

Ez persze mindjárt más színben tüntette fel a dolgot.

Ben abbahagyta az almarágást. Tom nagy lendülettel húzta végig a meszelőt a kerítésen. föl-le, föl-le, hátralépett, hogy lássa az eredményt, itt-ott kiigazította munká-