Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-03 / 129. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. június 3., szerda Kovács Brigitta az operettek levegőjét hozta magával Pánczél Éva lenyűgöző egyéniség Bánffy György Sütő András szavaival vallott a szülőföldről (Fotó: Kőhidi Imre) Nem csak a színpadra lépőkön múlik egy szín­házi este sikere. Minden előadóművész tudja, hogy valami hasonlíthatatlan hangulat születik, ha a közönség teljes odaadás­sal figyeli a produkciót. Különösen akkor lehet ezt érezni, ha valamilyen rendhagyó alkalom szó­lítja egybe a nézőket és szereplőket: közös cél fűzi őket egybe. Az egri Gárdonyi Géza Színház­ban hétfőn este a Heves Megyeiek Baráti Köre szervezett gálaműsort a tájegységről elszármazott művészek részvételével. Talán Bánffy György ad­ta vissza legjobban e ta­lálkozás légkörét, amikor Sütő András Anyám köny- nyű álmot ígér című mű­véből mondott el részle­teket. Az összetartozás jegyében szólalt meg itt mindenki, s vált megis- mételhetetlenné, vissza- adhatatlanná ennek a több mint három órának a miliője. A meghívottakat, megyénk üzemeinek, intézményeinek képviselőit dr. Faluvégi La­jos egyetemi tanár, a baráti kör elnöke köszöntötte. Szólt ennek a közösségnek a mind tartalmasabb életéről, arról, hogy a mintegy 350 család ápolja a kötődést a szülő­földdel. Gárdonyi Géza sza­vaival fejezte ki a kapcso­lat lényegét. Ezután következett a sod­ró lendületű összeállítás. Először a Magyar Néphad­sereg Művészegyüttesének Szimfonikus Zenekara Stra­uss Denevér című operettjé­nek nyitányával alapozta meg a későbbieket. Kürner György vezényletével végig magabiztosan, erőteljesen muzsikáltak: az est első ré­szében ők tették teljessé az élményt. Kovács Brigittával, a Fővárosi Qperettszínház primadonnájával és Pánczél Évával, az Operaház magán­énekesével mintha nem is alkalmi partnerként léptek volna fel. Az énekesnők is tudásuk legjavát adták: kü­lönböző egyéniségek, érde­kes volt egymás után látni őket. Pánczél Éva elsöprő személyiség: mozgásából, hangjából sugárzott az ér­zékiség, amikor Bizet Car­menját vagy Lehár Judittá- ját állította elénk. A válasz­tás alkatához, egyéniségéhez szabott, s egyben ehhez az alkalomhoz illő volt. Kovács Brigitta inkább a hagyomá­nyos operettelőadás híve: igen jól teremt kapcsolatot nézőivel. Nem csoda, ha nép­szerű dallamaival, s táncos kedvével nagy sikert aratott. Bánffy György és Vass Gábor a költészet és a pró­za segítségével beszéltek ér­zéseikről, melyek a szülő­földhöz fűzik őket. Vass Gábor. a Madách Színház tagja változatos összeállítást hozott. Petőfit, Juhász Fe­rencet, Karinthy Frigyest, Gregory Corsót tolmácsolt. Mintha tehetségének min­den színét fel akarta volna vonultatni. A legátéltebben Juhász Ferenc A szarvassá vált fiú kiáltozása a titkok kapujából című versének részleteit adta elő. Bánffy György érett művészetének teljességében, kevés eszköz­zel mondott el sokat. Sütő András szavaival szólt a nyelvről, s arról, milyen kö­telékek fűzik „forrásvidéké­hez”. Juhász Flórián zongorajá­tékával a zene nyelvén be­szélt ugyanarról, mint tár­sai. Liszt alkotásával és a dzsesszel is másfajta világba vitt el bennünket, mint amit az eddigiekben hallhattunk. S az est méltó befejezése Kovács Kati fellépése volt, aki mélyről jövő kedvesség­gel az életörömöt hozta a színpadra. Csodálatos vitali­tással rázta fel a közönséget, régi és újabb dalait éne­kelve. Szinte valamennyi művész felülmúlta önmagát, olyan kedvvel lépett hozzátartozói, barátai, ismerősei elé. Mert végül is a legnagyobb meg­méretés az otthoni, mikor a felnőttet vizsgálja az a szem, amely gyermekként is látta. S most együtt, s egyenként is szólt a nézőtéren ülőknek a zene, a dal, a vers. Meg­ható volt látni a kutató te­kinteteket, ahogy a közön­ség között ismerős arcokat kerestek a fellépők. S egy cinkos kacsintás, egy intés tette még bensőségesebbé a szereplést. Ezt a légkört jól érzékelte G. Mezei Mária bemondónő, aki az est szó­vivőiéként keretet adott a műsornak. A közös cél végül is az újjászülető egri társulat tá­mogatása volt, s a százezer forintnyi bevételen túl a se­gítő figyelem avatta kétsze­resen hasznossá ezt a gálaes­tet. A szülőföld könnyű ál­mot ígér: az önzetlen gesz­tus már önmagában is hor­dozza értelmét és jutalmát. Különösen, ha magas szinten teljesül a résztvevők kíván­sága. Gábor László Az oktatás egyszeregye Sajtótájékoztatót tartott az Országos Pedagógiai In­tézet főigazgató-helyettese. A sajtótájékoztató közérdek­lődést váltott ki, mert érin­tette az utóbbi években végrehajtott és sokat vita­tott oktatási reform számos kérdését. A tájékoztatás be­számolt az eredményekről, nem kendőzte el a mulasztá­sokat, a bajokat, egyebek között azt sem, hogy az új tananyagok gyors bevezeté­se nemcsák szervezési, de tartalmi hiányosságokkal is járt. A felmerült problémák, valamint az ötnapos mun­kahét miatt lecsökkent ok­tatási idő, a legújabb isme­retek tanításának szükséges­sége miatt most tantervi-tan­tárgyi korrekció megy vég­be, amely nem jelent ugyan alapvető változásit, csupán nélkülözhetetlen kiegészíté­seket. Elégedetten szerezhe­tünk tudomást arról, hogy a hiányosságokat — ezúttal a tudományos szakemberek álláspontja mellett — a köz­vélemény figyelembevételé­vel kívánják pótolni, illet­ve azokon változtatni. A közvélemény — amely­be a szülők mellett, a gya­korló pedagógusok is bele­tartoznak — évek óta vál­toztatásokat sürget, egyebek között kifogásolják az alap­ismeretek hiányát, azt, hogy a tanulók jelentős része nem tud számolni, helyesen írni, könnyedén, szépen ol­vasni és beszélni. A tanítók és a tanárok fo­gadóórákon, családlátogatá­sokon, szülői értekezleteken gyakran találkoznak a szü­lőkkel, akik korábban sem rejtették véka alá a véle­ményüket, és nemegyszer elmondták, hogy az egyéb­ként iparkodó gyermekük, aki oroszul, angolul is ta­nul, hibásan ír magyarul, beszédkészsége kétségbeej­tő, anyanyelvének használt szókincse hovatovább sza­vakra, tört mondatokra zsugorodik. Nem tudja az egyszer­egyet ! — idézhetnénk a régi panaszokat. Az Országos Pedagógiai Intézet képviselője annak a reményének adott kifejezést, hogy a bajok orvoslása után remélhetőleg javul majd a tananyagok taníthatósága és tanulhatósága. Az általános iskolai alsó tagozatos matematiká­ból és rajzból szükségesnek tartják a teljes követel­ményrendszer átalakítását. A kicsiknél tágabb teret kap a tényleges számolási készség kialakítása, a hagyományos számtani oktatási módsze­rekre való visszatérés. Más tantárgyaknál is merőben új koncepciót sürgetnek, amelyek új módon nyújta­nak majd friss ismereteket, életszagúbbá téve az okta­tást. A várható módosítások — egyebek között — érin­tik a magyar nyelv és iro­dalom, a történelem, a fi­zika, a technika tantárgya­kat is. Az óktatási reform válto­zásaiból hiba lenne arra a következtetésre jutni, hogy nem hozott. eredményeket, sikereket, hiszen iskoláink­nak mind itthon, mind kül­honban rangjuk, tekintélyük van, a pedagógusok nagy többségének munkájával elé­gedettek lehetünk. A változ­tatások szükségessége idő­ről- időre elodázhatatlan, de sajnálatos, hogy azok tartozékai — tankönyvek, eszközök, dokumentumok — csak évek múlva, meg­késve állnak rendelkezésre. A változtatásokat sürgeti, hogy az utóbbi években ná­lunk is tért hódított a szá­mítástechnika, a videotech­nika, felgyorsult a biotech­nológia alkalmazása, és az élethez formálódó óktatási gydkorlat már nem tűr ha­lasztást. Az oktatás minőségi kö­vetelményeinek leszállítá­sát nem kívánja senki, azt viszont igen, hogy valóban javuljon a tananyagok ta­níthatósága és tanulhatósá­ga, közérthetőek legyenek a tankönyvek, a mai élethez és a gyakorlathoz igazodó az elsajátítandó anyag. Mindezek mellett alapvető kívánalom, hogy a tanulók életkori sajátosságaiknak megfelelő alapismereteket úgy sajátítsák el, gyakorol­ják be, hogy azok véglege­sen bevésődjenek. Középiskolás korukra a tanulók egy része „elfelejt” olvasni! — hangzott el a panasz. A begyakorláshoz, a kész­ségek kifejlesztésére időre, sóik időre van szükség, ar­ra, amiből pedig olyan szű­kén van az iskolában. A korrekciónak nyilván erre is gondolnia kell, amikor végrehajtja a közvélemény által is régen várt elképze­léséit. Az iskola nem nélkülöz­heti a szülők segítségét, közreműködését a tanulás­ban, a tanításban, hiszen az otthoni számonkérés, a be- gyakoroltatás, a tanítási órákra történő felkészülés segítése felbecsülhetetlen értékű. Manapság — úgy tűnik —, mind több szülő ismeri fel az igazi értéke­ket és a pénz után futó, ro­hanó világunkban is rádöb­bennek arra, hogy gyerme­keik számára a legbizto­sabb, nem inflálódó örök­ség a szilárd alapokon nyugvó tudás és a jónevelt- ség. Sokat vár ,a társadalom a korrekciókkal helyreigazí­tott iskolareformtól! Az ok­tatás terén elsősorban is a szilárd alapok megteremté­sét, amelyre építeni lehet, vagyis az oktatói murika egyszeregyét ... Szalay István Új művészettörténeti sorozat a televízióban G \fors Ugatunk Janus címmel új művé­szettörténeti sorozat indul június 5-én, pénteken a te­levízióban. A kéthavonta jelentkező műsor ddásai a művészet- és művelődéstör­ténelem, a műemlék- . mű­tárgyvédelem érdekes téma­köreit dolgozzák fel múzeu­mi szakemberek, történé­szek, irodalmárok, levéltári kutatók és néprajztudósok segítségével. Egy-egy ismert vagy kevéssé ismert műal­kotáson, műtárgyegyütte­sen „láttatva” mutatják be a múltból örökölt tárgyak, emlékek hiteles állapotának megőrzésére, konzerválásá­ra irányuló törekvéseket, s felelevenítik azokat az is­mereteket — életformákat, szokásokat, uralkodó eszmé­ket —, amelyek „ közepette az alkotások megszülettek. Az előre és hátra egy­aránt tekintő, kétarcú Ja- nus-fejre utaló cím tükrözi a műsor alapgondolatát: a műemlékek, múzeumi tár­gyak nem egyszerűen régi­ségek, hanem a mai és jö­vőbeni műveltség részei, megőrzésük, átörökítésük napjaink fontos feladata. A sorozat pénteki első része Ipolyi Arnold halálának századik évfordulójára em­lékezve tekinti át a magyar művészettörténeti kutatás úttörőjének munkásságát, s elemzi tevékenységének leg­fontosabb, máig is érvényes tanulságait. Hozzánk is begyűrűzött a gyorsított program. Megláto­gatta üzemünket a vezér- igazgató titkára, és azt mondta, hogy elsejétől fele létszámmal kétszer annyi stucnidűznit kell gyártanunk. Alulról jött kezdeményezés, határozat van rá. Természe­tesen exportminőségben, mert különben dobra verik az üzemet. Már találtak is rá vevőt. Egy külföldre sza­kadt hazánkfia uszodát akar berendezni a szereidében, kizárólag jó pénzű nyugati turisták számára valutáért. Hallotta, hogy mindig el­úszunk a határidővel... Amint elment a központ embere, összeült az üzemi négyszög. Megbeszéltük, ho­gyan lehet növelni a telje­sítményeket. — Csináljunk egy újabb géemkát — vélekedett Pisti, a KISZ-ttitkár. — Ha jól szá­moltam, van még hat em­berünk, aki csak tizenhat órát dolgozik naponta. Sőt olyan is van, aki haza jár aludni. — Disznóság! — csattant föl az üzemvezetőnk. — Mi­csoda fegyelmezetlenség! Pedig utasítottam a rendé- szeket, hogy senkit se en­gedjenek ki a kapun szom­baton éjfél előtt. — Hehehe... — nyilat­kozott a szakszervezet em­bere. — Más is megtalálta a kerítésen azt a lyukat, ahol te szoktál kiszökni, hogy találkozz a feleséged­del ... — Tiltakozom az ilyen aljas gyanúsítgatások ellen. Méghogy a feleségemmel... Különben is mindig az üzem. a dolgozók érdekében cselekszem. Engem a vezér- igazgató elvtárs állított ide, ahol ülök. Az ón érdemeim elévülhetetlenek! — Vétó — motyogta a szakszervezeti titkár, aztán elnapoltuk a napirendet. Másnap hajnalban foly­tattuk a tanácskozást. Arról kellett döntenünk, kit irá­nyítsunk át a népgazdaság egyéb ágazataiba. Súlyos vita kerekedett, hiszen több olyan ember is akadt, akire szükség volt a stucnidűzni- gyártásban. Akire nem, az meg mind rokon. Végül sze­reztünk egy lyukas kalapot, és felírtuk a nem rokonok nevét. Aztán egyenként ki­húztuk valamennyit. Mind a tizenkettőt. Meg is írtuk a felmondólevelüket. — Nem megy — szólott a szakszervezet. — Ha egyszer­re tíz embernél többet bo­csátunk el, jár nekik a meg­hosszabbított felmondási idő és az átképzési segély. Ez is határozat. — Hmm... de tudod a brosúrákat — vakarta meg a tarkóját az üzemvezető. — Az nagyon sok pénzébe ke­rül a vállalatnak. — Aztán hirtelen földerült az arca. — Ki beszél itt tizenkét em­berről? Kilenc plusz hár­man vannak. Értjük, elvtár­sak? Mindenre van megol­dás ... — Vétó! — jelentette be a szakszervezet, és újra el­napoltuk a tanácskozást. Már két hónapja ülésezik az üzemi négyszög, a dolgo­zók meg az ajtó előtt állva várják az eredményt. Az előrelátóbbak írtak haza az asszonynak, hogy küldje el csomagban a fürdőnadrág­jukat. Én délutánonként ki­osonok azon a bizonyos ke­rítéslyukon, vigyázva, hogy senki se vegye észre. Biztos, ami biztos, beiratkoztam egy úszóedzői tanfolyamra, és angol nyelvleckéket ve­szek egy nyugdíjas úszómes­tertől. Csak azt nem tudom, ki exportálja majd a vízi turisták gyártotta stucni­dűznit. T. Ágoston László r : '■ ' ÍRÉT KUTATÓ SZEMEK álmot ígér

Next

/
Oldalképek
Tartalom