Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-22 / 145. szám
/Ilepuimq 1987. június 22., hétfő Kétszázhúsz éve született Otto- mányban, és Kufsteinben, az ottani várfogságban halt meg Szentjóbi Szabó László (1767— 1795) költő, Batsányi János legjobb barátja, a magyar jakobinus szervezkedés ismert tagja. A debreceni református kollégiumban tanult. II. József, a kalapos király türelmi rendelete után állami tanítói és tanári állást vállalt Nagyváradon, tanári vizsgáját követően, 1789-től pedig Nagybányán. Az egyházi reakció térhódításával azonban állása megszűnt, ekkor — nagy- nehezen — a helytartótanács alkalmazásába sikerült kerülnie. II. József halála után Pesten jogot hallgatott: 1794-ben a bihari főispán, Teleki Sámuel magántitkára lett. Költészetében és fennmaradt prózai müveiben sok vonatkozásban a polgári haladás eszméjét hirdette. Mint tudatos és gondos stiliszta, Kármán József mellett az 1790-es évek magyar szépprózai stílusának legnagyobb művésze. Bekapcsolódott Martinovicsék mozgalmába, s ezért 1794-ben halálra ítélték; az ítéletet kegyelemből kufsteini várfogságra változtatták át. Fogsága első évében pusztult el. A Nap kél: 4.47 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 1.58 órakor, nyugszik: 17.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PAULINA nevű kedves olvasóinkat! | [időjárás] Várható időjárás az ország területén ma estig: kelet, északkelet felöl lassanként csökken a felhőzet, azonban még sokfelé várható eső, záporeső, helyenként zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma délnyugaton 16 és 21 másutt 21 és 26 fok között várható. ELŐREJELZÉS Fokozatos felmelegedés várható. A hőmérsékleti maximumok a hét végén még csak 25 fok körül lesznek, de a jövő Héten már 25 fok feletti nappali fel- melegedésre is számíthatunk, kezdetben futó záporok kialakulhatnak, később a csapadékhajlam csökken. Macskasziget... Az Indiai-óceán egyik szigetecskéjén csak macskák élnek. A tudósok 'szerint a múlt század végén hajó kötött itt ki, de a legénység valamilyen fertőző betegség következtében elpusztult, csak néhány cirmost hagytak maguk után. Elgondolom, hogy unalmas lehet itt az élet. Lelkes állatbarátok legalább néhány kutyát kitehetnének, hogy biztosítsák a szórakozást . . . (gábor) — NICARAGUÁI VENDÉGEK. Szombaton délelőtt, a visontai Gagarin Hőerőmű Vállalathoz látogatott a hazánkban tartózkodó Nicaraguái — Szocialista Országok Baráti Társaságának (ANAPS) delegációja. A vendégek — köztük Socorro Gálán, az ANAPS főtitkára és Ligia Vigil, a „Nicaragua túl kell, élje!” mozgalom végrehajtó bizottságának titkára — tájékozódtak a gazdasági és politikai munkáról és üzemlátogatáson vettek részt. — KÉT ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 25. játékhéten két darab öttalálatos szelvényt találtak, egyenként 3 millió 227 ezer 105 forintot érnek. A négyesek 43 317 forintot, a hármasok 750 forintot, a kettesek 33 forintot fizetnek. — A TÁPPÉNZ. Közérdekű fórumsorozatunk, a „Lapunk napirendjén” következő témája a táppénz. Amennyiben olvasóinknak még kérdése volna, kérjük, sürgősen küldjék el szerkesztőségünk címére: Eger, Pf. 23. 3301. Tel.: 13-644. — SÁML1MOZ1. Az egri Csebokszári-lakótelep közkedvelt sámlimozijának műsorán ma, este 21 órai kezdettel. az E. T. című, tudományos-fantasztikus film szerepel. — SZÁMÍTÁSTECHNIKÁVAL. A „Jövőnk a tét” akció keretében, a Gagarin Hőerőmű és a Mátraalji Szénbányák fiataljai a számítástechnika alkalmazásával dolgoznak a külfejtés gépeinek és géprendszereinek fejlesztésén. A két szomszéd vállalat KISZ-szervezetei arra is vállalkoztak, hogy szá. mítógépes eljárásokat vezetnek be az úgynevezett szénátadási ponton; ezáltal gyakrabban és pontosabban tudják majd mérni a bányából az erőműnek átadott szán tisztaságát és fűtőértékét. — MODERN HUNGÁRIA. Szerdán, a hatvani szabadtéri színpad vendége a Modern Hungária együttes. Koncertjük nyolc órakor kezdődik. Rossz idő esetén a városi sportcsarnokban várják a fiatalokat. — VOGA—TURNOVSZKY. Az Egri Ifjúsági Házban ma, este 7 órától láthatják az érdeklődők a Voga—Turnovsz- ky duót. A népszerű zenés parodisták estjét a Diákcentrum szervezte, a belépők is o DC sátraiban hozzáférhetőek. — RUNG-FU. A gyöngyösi városi úttörőházban kung-fu harcművészeti edzőtábort kezdenek mától. A foglalkozások két korcsoportban zajlanak, az egyikben a 6—14 éves, a másikban a 14 éven felüli fiatalók sajátítják el a sportág alapjait. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. köjál-készenlét egekben : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Késik a „06” Hevesen Mint köztudomású, majd egy esztendeje annak, hogy Hevesen átadták az új konténeres telefonközpontot, amely lehetővé tette a helybéliek számára is a tárcsázást és megkönnyítette a hívást más településekre. E berendezés — újabbakkal kiegészítve — módot adhat majd arra. hogy a megye negyedik városa bekapcsolódjék az országos távhívó (népszerűén: Crossbar) rendszerbe. Hogy mikor kerül sor a jeles eseményre? Nos. az eredeti ígéret ez év elejére szólt. Ám beváltását attól tették függővé, hogy a Budapesti Híradástechnikai Gyár mikor szállítja az úgynevezett PCM-fogadószer- kezetet. illetve, hogy az időjárás és a mezőgazdasági munkák mikor teszik lehetővé a két kilométerenkénti ásásokat. A jelvisszaállító- kat ugyanis ilyen sűrűn kell telepíteni. Mint most Nagyvárt Pétertől, a Heves Megyei Távközlési Üzem vezetőiétől megtudtuk ez utóbbi munkálatokhoz, sajnos még csak e napokban kezdhettek hozzá a Miskolci Postaigazgatóság hálózati szerelői. Ez bizony azt jelenti, hogy legjobb esetben is csak a harmadik negyedév végén lhet Hevesen úgy kezdeni a tárcsázást, hogy 06 .. . (n. zs.) A TIT és a történelem Elemezte ötéves munkáját a megyei TIT-szervezet történelem szakosztálya. Ezek alatt az esztendők alatt több mint 36 ezer hallgató előtt szóltak a história kérdéseiről az előadók. Jelentős szerepet kap a helytörténet. Feltűnő, hogy Gyöngyösön és környékén milyen nagy az érdeklődés: jól élnek a lehetőségekkel, az üdülők múlt iránti érdeklődését is kielégítik. Sajnos még túlságosan sokszor évfordulóhoz kötődik az ismeretterjesztés. de ha már így alakult, alkalmazkodni szükséges a kialakult gyakorlathoz. Az embereket mind jobban izgatja a múlt. a könyvkiadók és a tömegkommunikációs eszközök igyekeznek is megfelelni a várakozásnak. A puszta szavakkal nemigen lehet versenyre kelni, keresni kell azokat a területeket és témákat. amelyekben ily módon is izgalmasan lehet megnyilatkozni. Különösen fontos, hogy a diákokra és a katonákra jobban építsen a TIT, különösen azért, mert a leg- újabbkori történelem kérdéseinek elemzése politikai nevelést is jelent. Ez év őszén 300. évfordulóját ünnepeljük az egri vár visszavételének. Erre. s más jeles dátumokra időben fel kell készülni. VAKÁCIÓ-AKCIÓ EGERBEN Úttörőnyár ’87 Egerben a Hámán Kató Megyei úttörőházban az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is gazdag kínálattal várják a szórakozni, sportolni vágyó diákfiatalokat. Az érdeklődők az Úttörő- centrum információs központjaiban tájékozódhatnak az aktuális eseményekről. Ezek a felvilágosítóhelyek az úttörőháziban, az Ifjúsági Ház előtti sátorban és a strandi játékpavilonokban találhatók. Az idegenforgalomra is számítva, a kiránduló csoportok megpihenhetnek az úttörőházban vagy csomagjaikat megőrzésre hagyhatják ott. A más városokból érkezőknek a barokk látnivalók játékos megismerését célzó városismereti akadályjáté- kot szerveznek. A tesztlapokat az intézmény nyitva tartási ideje alatt (reggel 8-tól este 6-ig) vehetik kézhez, s bebarangolva a műemlékeket, visszatérve a Bartók Béla térre értékelik is a megoldásaikat. Egész nap igénybe vehetik a társasjáték-kedvelők a játék-mese- szobát vagy tévét nézhetnek. Ugyancsak a vakációakció keretében rendezik minden hétfőn a lakótelepi labdajáték-bajnokságokat. Júliustól keddenként a Megyei Gyermekkönyvtárral közösen szervezik az olvasóudvart, ahol író-olvasó találkozó, s az irodalommal kapcsolatos foglalkozások szerepelnek a tervekben. Az úttörőmozi a szünidő alatt is bizonyára sok film- élményt tartogat. Június 22-től az egri strandon a játékpavilonban kölcsönöznek, de kérésre szabadtéri játékaik szervezését és lebonyolítását is vállalják a szervezők. Akik a mozgást, a sportolást kedvelik, azok részt vehetnek a június, augusztus hónapban rendszeresen sorra kerülő atlétikai, kerékpár, és gyalogtúraver senyeken. Nyugdíjasoknak Nyugdíjasoknak , szól a műsor, de — jóval fiatalabb lejjel is — önkéntelenül odafigyelek. Érdekelnek az idős emberek, s miként a Kossuth Rádió riportere, kiváncsi vagyok életük, sorsuk alakulására. Figyelmességről. szeretedről beszélnek az éterben, több más mellett a tervekről. így tudom meg júniusban, hogy az öregek egyik budapesti napközi otthonában — éppen a március 15-i, illetve az április 4-i ünnepeket köszöntik, s locsolóbálra készülődnek. Mintha megkésett volna ez az adás — mondom magamnak. csak úgy befelé, s lehervad az arcomról minden derű. amit a riport odacsalt. Kiáltanám is bosszúságomat, ha a kis készülékből nemcsak kifelé jönnének a hangok. Mert nem elég a figyelmességről, szerétéiről csupán beszélni. Egy-egy ilyenféle riport, amelyet annyian, s annyira vártak, s azokhoz szól. akiknek nincs már túlságosan sok idejük a várakozásra — semmiképpen sem sikeredhetne szakállasra. Hiszen így a legjobb szándék is minden, csak éppen nem figyelmesség, szeretet. Nem ártana erre jobban odafigyelni! S akkor a „Hogy tetszik lenni?” kérdésre biztosan így válaszolnának mindig akikhez a műsor szól: köszönjük, jól. vécsen Csökkenő lakosság — fejlődő ellátás Vécsen a népesség csökkenése a korábbi időszakhoz képest is felgyorsult. A környéken kevés a munkalehetőség, a fiatalabbak főként Gyöngyösön telepednek le. Ebből adódik, hogy a népesség korösszetétele kedvezőtlen : a megye leginkább öregedő települése. A községben a lakossági infrastruktúra-ellátottság a megyei átlagot meghaladó ütemben fejlődött. Az egészségügyi ellátás színvonala jónak mondható. A rendelő, a gondozó épületének állaga jó, s a gyógyításhoz szükséges felszerelés is biztosított. Hasonlóan jó körülmények között működik a 25 férőhelyes óvoda. Az általános isÖtös ikrek születtek vasárnap, kora délután, Budapesten, az Orvostovábbképző Egyetem Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikáján. Benke Györgyné 23 éves, soproni lakos, terhességének 29. hetében, öt gyermeknek adott életet — tájékoztatta az MTI-t dr. László János egyetemi tanár, aki császármetszéssel segítette a világra az újszülötteket. Közülük három fiú és kettő leány: György 1150, Krisztián 1220, Boglárka 1190, Miklós 950, Viola 1120 gramm súlyú. A koraszülött gyermekeket inkubátorban gondozzák, kola — a kisnánai iskola tagiskolája — két tanuló- csoporttal (összevontan) dolgozik. A tanterem, a szertár, a tornaszoba adott, ám a személyi feltételek tekintetében gondok mutatkoznak: kevés a tanító. A könyvtár, a művelődési ház és a filmszínház jó színvonalú szolgáltatásokkal és programokkal várja a lakosságot. A község szemétszállítása és ivóvízellátása megoldott, s az úthálózat kiépítettsége is jobb képet mutat a megyei átlagnál. A kereskedelmi ellátás az utóbbi időben javult, de továbbra sem kielégítő az egységek rendszeres ellen őrzése. mindegyik állapota kielégítő. Az anya — akinek ez volt az első szülése — jól érzi magát. Meddőség miatt hosz- szabb ideig kezelésben részesült a soproni kórházban. Ott észlelték terhessége 17. hetében, hogy ötös ikrei várhatók, ezért az Orvostovábbképző Intézet Szülészeti-Nő. gyógyászati Klinikájára irányították az asszonykát. Azóta ott ellenőrizték és kezelték folyamatosan. Ez a második ötösiker-szü- letés Magyarországon. Az első ötösök 1983 januárjában jöttek a világra, ugyancsak ezen a klinikán. Gy. Gy. Alkotó pedagógusok A Heves megyei alkotó pedagógusok munkáiból közöl válogatást a Megyei Pedagógiai Intézet által gondozott füzetsorozat. A frissen nyomdából kikerült újabb szám érdekes kérdéseket feszeget. Juhász Péi-erné az óvodai személyiségfejlesztésről ír. különös tekintettel az erkölcsi nevelésre. Dr. Pozder Péter Eger oktatási vonzáskörzetét térképezi fel. Megállapításai szerint a barokk város a történelem folyamán mindig is központi szerepkörrel rendelkezett. Kutatásai szerint a középiskolások és a szakmunkástanulók aránya már a hetvenes évek végén jóval nagyobb volt. mint az azonos népességszámú településeken. A fogyatékos gyermekek megítélésével foglalkozik dr. Hídvégi Márta tanulmánya. Annak járt utána, hogy a pedagógusok miként vélekednek az ilyen kicsikről és az őket nevelő szülőkről. Dr. Nagy Andor a pedagógiai kutatómunka néhány elvi és gyakorlati problémájával vet számot. írása segítséget adhat a pályamunkát készítő kollégák számára is. A második eset Magyarországon • • Ötös ikrek Budapesten 00 Ünnepeltek nyomdászaink János-ünnep alkalmából adtak egymásnak találkozót az elmúlt hét végén a nyomdászok Tardoson. A kitűnő idő és a szép környezet csak fokozta azt a családias, jó han- guüatqt, melyről a vendéglátó Révai Nyomda Egri Gyárának szervezői gondoskodtak. A vendégek, akik Budapestről és Gyöngyösről is érkeztek, családtagjaikkal együtt vehettek részt a helyiek által kínált programokon: szakmai és Ki mit tud? vetélkedőn, biciklitúrán, slambucfőző versenyen, lövészeten, a gyermekprogram során „kóla-horgászaton", zsákba^, futáson, csokievő versenyen. Felvételünk a délelőtti táncbemutatóról készült, ahol a debreceni Új Délibáb népzenei együttes zenészei és táncosai szórakoztatták az ünneplőket (Fotó: Tóth Gizella) NÉPŰJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705.