Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-19 / 143. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. június 19., péntek Athén után Budapest MÁSODIK HELY AZ EGYÉNI ÉS CSAPATKÜZDELMEKBEN Egri ottusasiker Savonlinnában Az Eger SE öttusázói a napokban tértek haza Finnországból. ahol június 10— 14. között nemzetközi versenyen vettek részt. A házigazdák két csapatán kívül a svédek és lengyelek indítottak versenyzőket, míg a nyugatnémeteket és angolokat hiába várták a rendezők. A finn kisvárosban. Savonlinnában megrendezett pentathlon viadalon alaposan kitettek magukért az egri fiúk. A színvonalas, fej-fej melletti vetélkedésben a Tomaschof Sándor. Orosz László. Fekete Gábor. Fekete Imre összetételű egri gárda mindössze 30 ponttal szorult a második helyre a finnek első számú, válogatottakkal megerősített (Ko- sunen, Korpela) csapata mögött. Az egyéni versengésben a tehetséges finn válogatott öttusázó. Kari Kosunen diadalmaskodott. Főként a fizikai számokban nyúitott kiemelkedőt. s egyedül a lövészete sikeredett gyengébbre. Jobb úszással a többi számban Kosunennél kiegyensúlyozottabb. rutinos Tomaschof megnyerhette volna a versenyt. így azonban meg kellett elégednie a második hellyel. Utána .zsinórban’’ három egri. Fekete Gábor. Orosz László és Fekete Imre jelentette a szorosan vett élmezőnyt a vég- elszámolásánál. A nők versengését a rendkívül ió adottságokkal rendelkező volt válogatott úszó, Paula Salminen nyerte. Ha sikerül magát jobban „belőni” (alig 500 pontot ért el), akkor minden bizonnyal a nemzetközi élvonalban is sokat hallunk még róla. Eredmények. Egyéni. Lovaglás: 1. Fekete G. 1100 (jobb idővel). 2. Kosunen 1100. 3. Tomaschof 1070. 4. Fekete I. 1070. 11. Orosz 926. Vívás: 1. Kosunen 1000. 2. Orosz 963. 3. Fekete 1. 963, 4. Tomaschof 852, 5. Fekete G. 815. Lövészet: 1. Tomaschof 1022. 4. Orosz 1000, 5. Fekete G. 978. 11. Fekete I. 868. Üszás: 1. Kosunen 3:21.7 (1260). 6. Orosz 3:31.8 (1180). 9. Fekete G. 3:38.2 (1128). 12. Tomaschof 3:48.2 (1048). 13. Fekete I. 3:52.0 (1016). Futás: 1 Tomaschof 13:21.9 (1162). 2. Fekete G. 13:35.1 (1120), 3. Fekete I. 13:39.0 (1108), 13. Orosz 14:26.3 (967). Végeredmény: I. Kosunen 5353. 2. Tomaschof 5154, 3. Fekete G. 5141. 4. Orosz 5035. 5. Fekete I. 5025. Csapatverseny: 1. Finnország I. (Kosunen. Korpela. Marjunen) 15 361. 2. Eger SE (Tomaschof. Fekete G„ Orosz) 15 331. 3. Finnország II. (Nikkari. Voutilainen. Merinen) 13 918 pont. Sikeresen zárta a magyar taekwon-do válogatott a legutóbbi athéni világbajnokságot. Egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérem jutott a hazai karaté- káknak. — Különösen azért, mert Budapest lesz a házigazdája a stílus 6. világbajnokságának — mondta Harmath László, a taekwon-do szövetség európai igazgatója, a magyar szakág vezetője. — Minden idők legnagyobb vb-jének ígérkezik a jövő évi áprilisi világfesztivál. Már most 600 sportoló részvételére számíthatunk. Ez a magas szám köszönhető az 1984-es nagy sikerű budapesti Európa-bajnokságnak. De bizonyára személyes közreműködésének is .... — Tíz éve tevékenykedem a szakágban, úgy érzem, munkámnak köszönhettem az igazgatói kinevezést. Szerénytelenség lenne, ha azt mondanám, hogy nincs közöm a budapesti rendezés megszerzéséhez. Véleménye szerint túl lehet majd teljesíteni az athéni eredményeket? — Minden bizonnyal. Nagyon erős mezőny gyűlt ösz- sze Görögországban, mégis sikerült érmekhez jutnunk. Budapesten a hazai környezet jó hatással lehet sportolóinkra. LABDARÚGÓBAJNOKAINK Visszavágásban bízik a Komid A hevesi körzeti labdarúgó-bajnokság tavaszi idényében a Komlói TSZ' SK gárdája magabiztosan haladt a végső siker felé. A tíz csapat alkotta mezőnyben 18 fordulóra került sor. A bajnokcsapat 14 mérkőzésen győztesként hagyta el a játékteret. Kétszer játszottak döntetlenül, s ug.yanennyiszer szenvedtek vereséget. A hatvan lőtt gól ellenében csupán tizennyolcat kaptak. Végül több ponttal előzték meg az érmes helyen végzett Kiskörét és Tenket. A 18 bajnoki találkozón a következő tizenhat labdarúgó kapott játéklehetőséget: Túró Miklós. Túró Mihály. Tóth Sándor. Fodor Zoltán. Túró Sándor, Túró László. Szás2i Mihály. Kobolák István. Varga János, Villanod Ferenc. Bari József, Kiss József. Botos Gyula. Szászi Csaba. Tóth István. Bari Béla. Gál Béla edző legtöbbször a Túró M. — Tóth I.. Tóth S.. Túró S.. Bari B. — Szászi M„ Túró L„ Kobolák — Villangó, Varga. Bari J. összetételű kezdő tizenegynek szavazott bizalmat. A házi góllövőlistán Bari József végzett az élen tizenegy találattal. — Az 1986—87-es bajnoki év kezdete előtt valamelyik érmes hely megszerzését tűztük ki célul — tájékoztatott Szászi András, a Kömlöi Május 1. Termelőszövetkezeti Sportkör elnöke. — Amikor a vártnál jobban alakult a helyzetünk, a tabella élére kerültünk, akkor úgy fogalmaztunk. hogy meg is tartjuk ezt a pozíciót. Korábban már kerültünk a mostanihoz hasonló helyzetbe. Akkor a Füzesabonnyal játszottunk osztályozót, s vetélytársunk otthonában a hosszabbításban harcoltuk ki a megyei osztályba jutást. Sportszerű keretek között, lelkes közönségünktől támogatva szeretnénk még egyszer olyan ünneplés részesei lenni ... A sikeres szereplés feltételeinek a megteremtésében a termelőszövetkezet részéről Csáti Jónás tette a legtöbbet, az utánpótlás nevelésében pedig Besenyei János jeleskedett. Említést érdemel még az is. hogy a kömlőiek minden igényt kielégítő öltözőépülettel és jó talajú játéktérrel rendelkeznek. (szigetvárul A hevesi körzet bajnoka a kömlöi labdarúgó-együttes KÉZILABDA MEGYEI BAJNOKSÁG A Finommechanika őrzi veretlenségét A 11. fordulóban két férfi rangadóra is sor került. Az Egri Finommechanika az ETK-t fogadta, míg a Gyöngyösi SE a Füzesabony ellen bizonyította, hogy számolni kell vele az érmes helyezéseknél. Eredmények: E. Finommechanika—Egri TK 44—29 (20—14). Ld.:Te- renyei és Bóta 9—9, Berecz- ky és Vizes 6—6, Nagy 7. ill. Molnár 12, Fábián 7. A vendégek csak 5 percig bírták a hazaiak támadásait. Innen a Finommechanika elhúzott, fokozatosan növelte előnyét és ilyen arányban is megérdemelten nyert a sportszerű mérkőzésen. Gyöngyösi SE—Füzesabony 27—23 (11—13). Ld.: Bagi 8, Sellei 6, ill. Káló 9, Csanálosi 6. A vendégek a második félidő közepéig vezettek. Ekkor a GYSE. egy ötös szériával fordított. és izgalmas hajrában meg tudta tartani vezetését, mely végül is megérdemelt hazai győzelmet hozott. HKVC— Gyöngyösi Főiskola 20—24 (11—13). Ld.: Gulyás 8, Házi 5. Heves—E. Forgácsoló 21—19 (9—11). Ld.: Nagy 5, ill. Bíró 6. Az ifjúsági bajnokság tavaszi végeredményei. Lányok: 1. GYSE 6 5 - 1 122- 67 10 2. Hevesi SE 6 5 - 1 114- 63 10 3. Kér. Szakközép. 64-2 137- 88 8 4. Sirok 6 33 128- 92 6 5. Eger SE 6 24 87- 98 4 6. F.-abony 6 24 92-121 4 7. Novaj 6 “6 25-176 “ Fiúk 1. Finommech. 7 7 _ _ 187- 97 14 2. GYSE 7 61 182-107 12 3. Lenkey SE 7 52 144-109 10 4. HKVSC 7 43 160-149 8 5. E. Forgácsoló 7 34 145-155 6 6. F.-abony 7 25 118-162 4 7. Heves 7 16 114-160 2 8. Gy.-sólymos 77 55-166A tavaszi forduló legjobb dobói. Nők: 50 gólos Vona Krisztina (Heves), 36 gólos Bocsi Márta (Füzesabony), 35 gólos Csipkés Gabriella (Gy. Főiskola), 32 gólos Ali Csilla (Gyöngyösi SE), 31 gólos Wynnik Erika (HKVSC) és Szabó Erika (ETK). Férfiak: 72 gólos Házi András (Gy. Főiskola), 62 gólos Bóta Sándor (Finom- mechanika), 48 gólos Vizes Lajos (Finommechanika) és Bagi István (GYSE), 47 gólos Nagy Illés (Heves) és Bereczky Péter (Finommechanika). 46 gólos Gulyás Tibor (Gy. Főiskola), Sellei László (GYSE). Ifj. lányok: 50 gólos Katona Andrea (Kér. Szakközép), 46 gólos Kovács Tünde (Füzesabony), 44 gólos Szántó Szilvia (GYSE). Fiúk: 53 gólos Antal István (Füzesabony), 42 gólos Tóth Tamás (Heves), 39 gólos Veres János (Lenkey SE). 37 gólos Mezei Richard (HKVSC). Pályaépítő halásziak (Fotó: Tóth Gizella) A megyei I. osztályú bajnokságban tisztességesen szereplő labdarúgócsapatukkal elégedettek, községi sporttelepükre pedig kimondottan büszkék a gyöngyöshalásziak. Pedig —- mint a testedzést hivatalból is támogató tanácselnök. Gubancsik László magyarázza találkozásunk alkalmával — még koránt sincs kész! A kellemes, üdezöld játéktér, amelynek pompás gyepét Szabó Gyula a saját tulajdonú fűnyírójával egy-egy szezonban huszonhétszer is meg- nyesi. vagy a pálya szélén, a'fedett „kispadok" közelében emelt, s szintén tetővel borított dísztribün, „hangosító fülke” ugyanis: nem minden. A lelkes sportbarátok — a már említett vagy a hengert kezelő gyepgondozó. j4cí István, meg Szabó László. Kelecsendi Miklós. Lénárt Ferenc. Hajnal László. Szkle- nár István s a többiek — további áldozatokkal, főleg társadalmi munkával szeretnék például az esti világítást is megoldani, hogy a továbbiakban akár villanyfényes mérkőzésekkel gyarapíthas- sák a szurkolók népes táborának örömeit. S persze, a kerítésépítés folytatása is terveikben szerepel. bármennyire vigyáz jószágaira a környéken legeltető gulyás. Miközben pedig erre gondolnak, a játékteret ölelő különféle reklámtáblák szaporításának lehetőségeit sem hagyják figyelmen kívül. Mivel a hirdetés — bármennyire vékonyan csörgedezik is belőle a pénz — anyagi alapjukat erősíti, egy-egy keveset csak segít a fejlesztésben. A fejlesztésben — amelynek során a gyöngyöshaiá- sziak emlegetik még a versenytér mellett egy jobb edzőpálya kialakítását, fölötte a domboldal .lelátószerű" átformálását, a sporttelep bejáratánál pedig, egy kis tereptisztítással. -rendezéssel amolyan vonzóbb kiránduló- hely létesítését, bográcsoláshoz . csurdításhoz, tereferé- hez. pihenéshez. Egyszóval: igazi ..szabadidős parkot” szeretnének a faluszélen, olyant, ahová fiatal és idősebb. vagyis mindenki szívesen kijár. S meggyőzően bizonygatják. hogy nem csupán vágy. üres ábránd mindez, hanem nagyon is komoly szándék: az elképzeléseikből előbb vagy utóbb — mint a község közepén elkezdett sportjátéktérből — valóság lesz. Magunk is kívánjuk, hogy sikerüljön! Gy. Gy. Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi helyeken és időpontokban fenntartási munkák miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1987. június 22-én, 7 órától 16 óráig: Deméndi út, Fertőbánya, Koszorú u. 30-66- ig, Borházsor, Farkasvölgy u., Szovjet hadsereg u. 71-76. végig, Kőkút u. Szalóki u. 1987. június 23-án, 7 órától 16 óráig: Galagonyás u., Eperjesi u., Attila u. 19—22. végig, Tátra u., Pozsonyi u., Nyitrai u.. Csordás u., Körmöcbánya u. 1987. június 25-én, 7 órától 16,óráig: Lenin út 153—205-ig, Faiskola u. 30/a — 62-ig, Pogonyi A. u., Liszt F. u., Berzsenyi u., Munkácsy u., Vajda J. u., Nagy L. u., Kazinczy u., Székelyudvarhelyi u., Gyula- fehérvári u., Fadrusz u. Fekete Imre a csapat benjáminja jól helytállt Savonlinnában is