Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
8 NÉPÚJSÁG, t987., május 1., péntek Mexikói Krisztus F.Ieusza Istenanya mmmmmmmmmmamm Csodatevő Szent Miklós Keresztelő Szent János Hz ikonfestő EMBERARCOK A MÚLTBÓL Színész ecsettel Kiállítás előtti beszélgetés Agárdi Gábor Kossuth-díjas, Kiváló művésszel S enkinek sem kell bemutatni. Ismerjük őt a színipadokról, a tévéből, a rádióból, a mozikból. Találkoztunk vele az Agria Játékok előadásain, a hatvani zenés színházi nyár programjain. Ezer .szállal kötődik Egerhez, megyénkhez. Méghozzá évtizedek óta. o A pályakezdést követő esztendők miskolci és hevesi emlékeket idéznek. Nyári „szálláshelyünk" volt, a barokk város, illetve az akkori theátrum. Nevezhetném rutinszerző iskolának is, hiszen lehetőségünk adódott arra, hogy minden műfajban bizonyítsuk jártasságunkat. Ezt'az útravalót mindmáig nagyra tartom, hiszen olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyeket később sokrétűen kamatoztathattam. Többek között véremmé vált a munka sze- retete, a megbízatások tisztelete, megbecsülése, annak tudata, hogy a hivatás megszállottainak meg kell birkózniuk a legbonyolultabb feladatokkal is. Aí efféle örökséget nem feledheti az. aki gyermekkorától Thália szolgálatára esküdött. Nincs ebben semmi túlzás, ugyanis egyik albérlőnk — Horváth József, szegedi operaénekes prote2sált szinte csöppségként a világot jelentő deszkák birodalmába, azaz, már akkor döntöttem jövőm felől. e A stílusosan, ízlésesen berendezett budapesti lakásban festmények sora tanúskodik arról, hogy a piktúra iránti szenvedély meglehetősen régi keletű. — Hatévesen kukkantottam be Erdélyi Mihály műtermébe. A mester figyelte téblábolásomat, s azt tanácsolta: ha már itt vagy, akkor sajátítsad el a legfontosabb fogásokat, s dolgozzál. Hallgattam rá. Ezután is szerencsém volt, ugyanis a középiskolában kitűnő rajztanárok törődtek velem és társaimmal, olyanok, akik fontosnak tartották — ez a fogalom se mai keletű — a tehetséggondozást. Dr. Firbás Oszkár grafikus után Jancsó Elek festő okított. Természetesen nem a hagyományos módon, hanem a napjainkban is korszerűnek tűnő módszerek hadba vetésével. ő az emberségével is lefegyverzett. Meglehetősen szegény család szülötteként nem futotta busás tízóraira. Persze segítettem magamon, az ízletes kaja fejében gyorsan elkészítettem kevésbé ügyes barátaim munkáit. A mester azonban rájött a turpisságra, megfeddett, ám csak addig füstölgött, amíg meg nem magyaráztam pedagógiailag erősen hibáztatható akcióimat. Ezután megértő mosolyával szentesítette ügyködésemet. Nem végeztem képzőművészeti főiskolát, e két kvalitásos személyiségtől mégis kaptam annyit, amennyi elég volt a további szellemi építkezéshez. Nekik is köszönhetem, hogy tartalmas sorsra pillanthatok vissza, hogy az ecsetkezelés is folyvást felüdülést jelentett számomra. Soha nem mondtam le a palettáról, s ha mást nem, akkor legalább portrékat formáltam barátaimról. o Éppen Az egri csillagokat forgatták Bulgáriában. Az egyik augusztusi napon szűnni nem akaró jégeső zúdult Szófiára. Oltalmat keresett, ekként sietett be a pompázatos katedrálisba. — Ekkor bűvöltek el, ba- bonáztak meg az ikonok. Korábban teljesen hidegen hagytak a vallásos tematikájú képek. Itt azonban rádöbbentem, hogy nem a köntös fontos, hanem a lényeg, a kifejezendő mondandó. Visszasuhantam a múltba, s megértettem a hajdani, a zömében névtelen alkotók magvas üzenetét. Krisztusaik a másokért áldozatokra is kész Embert szimbolizálták, azt, aki kész a holnapért küzdeni, azt, akinek alig sejthető mosolyából a küldetést teljesítők elégedettsége sugárzik, azt, akinek arca létező lények szépségével felékesített. Ezért határoztam el, hogy a magam szerény többletét hozzáadva továbbítom a rám is testált örökséget. Egyébként nem az első próbálkozás szülte az elfogadható szintet. Az a mű szerintem torzó lett, a fura mégis az, hogy a nagyközönség szeretettel fogadta a Mexikói Krisztust — ennek neveztem el —, s azóta is dicséri. Mellesleg: jólesik az elismerés, az, hogy a piktúra barátai vették a lapot. Jó néhány helyütt méltattak. S nemcsak a munka és pályatársak. Az Almási téri szabadidő központban szervezett „seregszemlét" a VII. kerületi pártbizottság illetékesei szorgalmazták, s a megnyitón ott volt a szovjet nagykövet is. Ez és a kritikai visszhang nyomaté- kolta, hogy helyesen megválasztott úton haladok. A művek sorsa? Gondolkodom azon, hogy városukra, illetve a Ráctemplomra hagyományozom, amennyiben az múzeumként is funkcionál. o Aztán a szakmáról beszél- • getünk, s akaratlanul is kibontakozik előttünk a mindnyájunknak szimpatikus karakter. — Azt hiszem, én vagyok az első az országban, aki nyugdíjasként lett Kossuth-díjas. Hadd fogalmazzam meg rögvest: egyáltalán nem tétlenkedem, hiszen legalább annyit dolgozom, mint korábban. Azzal a különbséggel, hogy eldön.t- hetem, mire igenelek, s mit utasítok vissza. No, nem vagyok háklis, mindössze arról van szó, hogy elsősorban azokat a figurákat kívánom megjeleníteni, amelyek alkatomtól nem idegenek. Azt hirdetem — ekként vélekedtem folyvást —, hogy az emberek igényeit messzemenően figyelemlbe kell venni, mert üres nézőtereknek céltalan filmeket vetíteni vagy játszani. A csak azért is modernkedő ötletekre semmi szükség. Illene tanulni az elődöktől. Például Molnár Ferenctől, Hunyadi Sándortól vagy akár Harsányi Zsolttól is. Az is érdekes, hogy az utóbbi két alkotó csak a színpadi szerző titulust használta. Ezzel nemcsak szerénységüket hitelesítették, hanem azt is nyomatékották, ez a feladatkör legalább olyan rangos, mint a tetszelgő irói cím. o Tárlata május hetedikén, délután, négy órakor nyílik Egerben az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában, a megyei pártbizottság oktatási igzagatóságán. Az ezzel összefüggő részletek érdeklik, izgatják. — Hatodikán lemegyek, hogy ötleteket adhassak a felrakáshoz, együtt munkálkodva a rendezőkkel. Közli: a rendezvényt követő nyilvános diskurzusért nem kér honoráriumot. Az indoklással sem marad adós: — Ez a legkevesebb, amit nyújthatok. Hadd tegyük hozzá: — A közös ügyért. Az egyértelműen értékes művek szolgálatáért. .. Pécsi István Félreértés ne essék, nyomban tisztázzuk, nem tévedtünk, nem minősítettünk át. Bizonyításul az adatokat is közöljük: Agárdi Gábor Kossuth-díjas, Kiváló művész, Érdemes művész, kétszeres Jászai-díjas az, akiről ebben az írásban egy viszonylag ismeretlen szerepében, azaz az ikonfestői minőségben írunk. Igen i« ő az, aki az Optimista tragédiában (Visnyevszkij) a Főkolompost alakította, a Koldusoperáiban Bicska Maxit, Szigligeti Liliom fijá ban Szellemfit, Hasek Svejkjé- ben Katz tisztelendő urat, g tábori lelkészt — alakításával túlnőve minden írói jellemzésen és a darab dramaturgiai határain —, Dosztyigajevet és Bubnovot a Gorkij-darabokban; Madách, Móricz Zsigmond és Németh László nem egy hősét, hogy filmbéli szereplései közül csak a Szegénylegények című Jancsó-remek- lést említsük, vagy a romantikából Kárpáthy Zoltánt; a Petőfi-adaptációt, az A helység kalapácsát, az Oly korban éltünket, netán az A ndrej Rubljov 1360. és 1370. között született. A Pahomij Lo- gofet által összeállított Nyikon-hagiográf iában feljegyzést _ találunk arról, hogy „tisztes öregségben " halt meg. Tekintve, hogy ez 1427. és 1430. között következett be, a hagiográfia feljegyzése alapos okot szolgáltat ahhoz, hogy születési évét korábbra (1360 körül) tegyük. Ugyanakkor a rubl- jovi művészet összjellege arra vall, hogy a XIV. századnak nem a 80-as, hanem 90-es éveiben alakult ki. Rubljov életéről semmit nem tudunk, kivéve a moszkvai és vlagyimiri tevékenységéről szóló szűkszavú évkönyvi híradásokat, valamint Bölcs Jepifanyij és Pahomij Logofet XV. századbeli írók feljegyzéseit, amelyek a mesternek a moszkvai —Andronnyikov és a zagorszki Troice—Szer' gijev kolostorban végzett munkásságáról tanúskodnak. Csupán egy — viszonylag későbbi — forrás, az I. P. Szaharov kiadásában megjelent „A szent ikonfestők legendái” szenteli Rubljovnak a következő sorokat: „Tisztelendő Andrej, radonyezsi ikonfestö, kit Rubljovnak neveznek, sok csodálatosan szép és ékes szent ikont festett. Ez az Andrej korábban a tisztelendő radonyezsi Nyikon atyánál élt engedelmességben. Az meghagyta neki, hogy megfesse nála a Szent' háromság képét, atyjának, csodatevő Szergijnek dicséretére. Majd később az And- ronnyikov-kolostorban élt Danyiil barátjával együtt, és itt halt meg.” Az említett Nyikon atya Szergij Rado- nyezsszkij legkedveltebb tanítványa volt. Szergij haEgy szerelem három éjszakáját stb. Ügy hisszük. Agárdi Gábor lenne a legnagyobb zavarban, ha el kellene sorolnia, hol, mi- mindent és hogyan is kellett neki eljátszania, " hiszen 1937 óta színpadon van Megfordult Miskolcon, nyilvánvalóan humorba is belehajtó egyéniségéért előbb a könnyebb fajsúlyú műhelyekben, Fővárosi Operett- színházban, a Petőfi Színházban is dolgozott, hogy aztán a Nemzeti Színházból menjen nyugdíjba — a min dig is meglepetésként érkező szívinfarktus miatt. A Hevesi Szemle Galériája új szerepkörhöz juttatja most ezt a színpadi kiválóságot. A kritikusok által, a kitüntetéseivel és nemzeti rangjával hitelesített minőséget nem akarjuk most a festőre „adaptálni", inkább megrajzolnánk azt a lélektani hátteret, vagy annak valószínűsíthető főbb pontjait, amiért Agárdi Gábor, az életéi egyetlen lendülettel végigdolgozó színész, ikonfestővé vált. Emelkedett. lála (1392) után igumenje (priorja) lett a Troice-ko- lostornak, amelyet 1468-ban — Jedigej moszkvai betörésekor — szétromboltak és felperzseltek. Éppen Nyikon idejében építették újjá a kolostort korábbi helyén Kétségtelen, hogy Rubljov még életben találta Szergijt. akinek rendkívüli egyénisége nagy hatást gyakorolhatott a festőre. Minden bizonnyal jól emlékezetébe vésődött a Troicfcij-kolostor alapítójának alakja és az a szerény és igénytelen környezet, amely körülötte kialakult. A régi források gyakorta „alázatosnak” nevezik Rubl- jovot. Bölcs Jepifanyij a „Szergij Radonyezsszkij életéiben ezt írja: „Andrej ikonfestő kiváló ember, mindenkit felülmúl bölcsességében, s becsületben őszült meg”, (azaz, nemcsak kiváló művész, de rendkívüli értelemmel és tapasztalattal rendelkező ember volt). Pahomij „Nyikon-lha- giográfiá”-jában úgy jellemzi Andrejt és barátját, Da- nyiilt, mint „jótevésben tökéletes férfiakat”. Mindeme jellemvonások együtt igen erkölcsös, okos, nagy élet- tapasztalatú, bölcs, nyugodt, kitartó ember alakját állítják elénk. Valószínű, hogy Rubljov ilyen is volt. Egyenletes, nyugodt léptekkel haladt végig életútján.
