Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-09 / 108. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, 108. szám ARA: 1987. május 9., szombat 2,20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ballagok Az a hajdani menet. ; amelyben én is ott voltam, már csak az emlékek világából varázslik vissza. Csak a szigorú önvizsgálat sejteti, hogy az az egykori, az az álmokkal felvértezett 18 esztendős diák { legalább annyira sürgette ■ a válást az alma matertők mint amennyire szomorította a búcsú a valaha volt, a mára megfogyatkozott létszámú tanári gárdától, az azóta régesrég átépített , osztálytermektől, s azoktól az impresszióktól, amelyek tavaszias izzással töltötték föl az olykor bizony szürkének tűnő órákat. számonkéréseket. Tudom, hogy a harminc év után kígyózó sorokban hasonló hangulat dívik. Akkor is, ha mások a körülmények, akkor is, ha tizenéveseink nem úgy gondolkodnak, nem mindent akként ítélnek meg, mint mi három évtizede. Ez a sorsközösség hoz össze bennünket, s jóval idősebbként is ott vagyunk velük, átérezzük ezt a kettősséget. Legfeljebb biztosabban ítélünk, tisztábbak fogalmaink, félre- érthetetlenebbül különböztetjük meg a hamisat az igaztól, a talmi csillogást, a kincses briliáns villanásától. Nézzük őket, s velük együtt értékeljük azt az útravalót, azt a magvas ha- 5 : gyatékot, amit a középis- ; kóláktól, az önzetlen, a folyvást megújulásra kész , nevelőktől kaptak, akik hisznek abban, hogy valamilyen formában bennük élnek tovább. Közösen borongunk az arcokra hervadt mosolyok miatt, azért, hogy az egyszer majd találkozunk át- érzett fogadalma szinte észrevétlen megkopik. Akkor is, ha hiányzik ez a sem- j mi mással nem pótolható, [ ez a szívet-lelket melenge- j tő többlet, az együvé tar- I tozás hite és akarása. Velük bízunk a ritkán szolgálatkész Fortunában, a kevésszer zabolázható jövőben. Mégis nekik mondjuk, hogy csüggedés- re semmi ok, mert a szívós, a kitartó, a lelkiismerettől sarkallt munka végül is pompázatos gyümölcsöket teremthet, olyanokat, j amelyek zamata másokat j is boldogít, s bekapcsol valamennyiünket egy nagyobb, erősebb áramkörbe, ahol fellelhetjük azokat az annyira kívánt, azokat a tündökletes ifjúkori j ízeket. I Amikor köszöntjük őket, amikor legalábbis jelképesen nem hiányzunk közülük, ezt szeretnénk, ezt kívánjuk hirdetni számukra, sugallva, hogy első, talán fájdalmasnak tűnő megpróbáltatásuk a holnapok nagy menetébe sorolja őket, oda, ahol megérdemelt sikerek várják azokat, akik kamatoztatják az alma mater által rájuk testált tálentumokat. Magukért, mindnyájunkért ... Pécsi István „Összefogásra, cselekvő együttműködésre van szükség” A békehónap ünnepélyes megnyitója a Mikroelektronikai Vállalatnál Ha május, — akkor az: béke. Béke és barátság. Hazánkban hagyományosan ez a tavaszi időszak az, amelyben békeakaratunkat fejezzük ki. A június elejéig tartó gazdag rendezvénysorozat ünnepélyes megyei megnyitóját pénteken, délután, a Gyöngyös melletti Mikroelektronikai Vállalatnál tartották. A cég harmadik emeleti tanácskozótermében, a Himnuszt követően Nagy János, a vállalati párt- bizottság titkára köszöntötte a megjelent dolgozókat, aktivistákat, s a vendégeket, köztük, az elnökségben helyet foglaló Dudás Józsefet, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának osztályvezető-helyettesét, Zajáné Nagy Juditot, a gyöngyösi városi pártbizottság politikai munkatársát, Danes Lajos megyei egyházügyi titkárt, Kalina Mária, megyei úttörőelnököt és Lévai Ferencet, a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsának titkárát. Az ünnepségen először Benyovszky Péter, a gyöngyösi Berze gimnázium tanulója mondta el Borbély Tibor: Harc még ez az ünnep . .. című versét. Ezután az ünnepi ülés szónoka, Csongrádi Csaba országgyűlési képviselő lépett a mikrofonhoz. Beszéde elején rövid történeti áttekintést adott annak a napnak az előzményeiről, amelyhez a békemozgalmi tevékenység elsődlegesen kötődik. A győzelem napja, május 9. indította el a békehónapi megemlékezések sorozatát. Negyvenkét esztendő telt el azóta —- hangoztatta —, a hagyományos ünnepség az emlékezés fontossága azonban nemcsak, hogy nem csökken az évek múlásával, hanem szinte évről évre fontosabbá válik, hiszen azok közül, akik személyes élményként őrzik a felszabadulás emlékét, mind kevesebben élnek közöttünk. A mai nemzedék belenőtt a békébe, természetesnek veheti és veszi is azt. Holott a béke fenntartása az elmúlt időszakban nem volt egyszerű, hanem állandó harcot, küzdelmet követel. Továbbiakban az előadó szólt a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyának alakulásáról, valamint hazánk szerepéről a nemzetközi béke és biztonság megteremtéséért, megőrzéséért folytatott munkában. Külön fejezetet szentelt beszédében Csongrádi Csaba a fegyverzetkorlátozással kapcsolatos tárgyalásoknak. Majd így folytatta: — Több mint négy évtizede béke uralkodik Európában. Ez a béke azonban törékeny. Ahhoz, hogy megszilárdítsuk, közös összefogásra, cselekvő együttműködésre van szükség. Ezt vállalta magára a békemozgalom. Külön részletezte is, melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyek a békemozgalom törekvéseinek sikeréhez vezetnek. — A magyar társadalom — mondotta —, cselekvő részt vállal a nemzetközi politikában, s a mi politikánk alapja, a szilárd szövetség a szocialista országokkal, szolidaritás a fejlődő világ államaival, kölcsönös előnyök és érdekek alapján megbízható, korrekt partneri viszony a tőkés országokkal, a békés egymásmelleit élés fő gondolatával. Említést tett Csongrádi Csaba, az idei, januári XI. országos békekonferencián elhangzottakról is. Beszélt arról, hogy a Szovjetunió nagyszabású leszerelési javaslatai új helyzet elé állítják a békemozgalmakat: a korábbiakkal ellentétben. nem valami ellen, hanem valamiért kell akciókat kezdeményezni, a világ változásaihoz jobban igazodó békemunkát kialakítani. — A béke és az iránta érzett felelősségtudat összekötő kapocs az emberek között. Ennek szép példáját tükrözi tizenhárom amerikai, egy svájci és tíz szovjet orvosalpinista cselekedete, akik megmászták az Elbruszt, s 5642 méteres magasságból intéztek békefelhívást a világhoz. Ezt az orvosok békemozgalmának Kölnben rendezett VI. kongresszusán fogadták el. Korunkban a népek a hegymászókhoz hasonlatosak: a meredek sziklafalon az alpinista csak a társában bízhat. Túlélésünk is attól függ, képesek vagyunk-e ily módon egymás mellett élni — mondotta előadása zárásaként Csongrádi Csaba. Az ünnepi beszédet követően a gyöngyösi Családi Intézet és a Berze gimnázium Muzsikus Céh vegyes kara adott hangulatos műsort. Az ünnepi megnyitó az In- ternacionálé akkordjaival ért véget. •ér A Mikroelektronikai Vállalatnál tartott békegyűlésen dr. Végh Miklós, a HNF megyei bizottságának elnöke kíséretében részt vett Ilka Dohrn és Gauthier Walter Löffler is. Az NSZK-beli és svájci művészek tárlatát nyitották meg a hét közepén Hirosima árnyai címmel Budapesten, a Pataky István Művelődési Központban. A Muzsikus Céh vegyes kar (Fotó: Kőhidi Imre) Kanadai—magyar tárgyalások Joe Clark, Kanada külügyminisztere, aki — Vár- konyi Péter külügyminiszter meghívására — hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon, pénteki programját délelőtt a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte, ahol tárgyalást folytatott Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. A. megbeszélésen részt vett Nagy Lajos, hazánk kanadai és Robert L. Elliot. Kanada magyarországi nagykő - -vete is. (Folytatás a 2. oldalon) Az Iraki Kommunista Párt főtitkára hazánkban Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta Aziz Mohamedet, az Iraki Kommunista Párt főtitkárát, aki küldöttség élén tartózkodik hazánkban. Az MSZMP főtitkárhelyettese tájékoztatást adott pártunk helyzetéről és az ország előtt álló legfontosabb feladatokról, s meghallgatta Aziz Mohamed közel-keleti helyzettel, ya- lamint az iraki—iráni háborúval kapcsolatos értékelését. A talákozón részt vett Györke József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Losonczi Pál fogadta a spanyol szenátus elnökét Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken az Országházban fogadta Jósé Federico de Carvajalt, a spanyol szenátus elnökét, aki Sarlós Istvánnak, az Ország- gyűlés elnökének meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen — amelyen részt vett Sarlós István és Javier Rubio, Spanyolország budapesti nagykövete — áttekintették a két ország, a két törvényhozó testület örvendetesen fejlődő kapcsolatait, s véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. Jósé Federico de Car vajai átnyújtotta Losonczi Pálnak a spanyol szenátus aranyérmét. A spanyol felsőház elnöksége által csak államfőknek odaítélhető emlékplakettet az Elnöki Tanács elnöke a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésében szerzett kimagasló érdemei, ért kapta meg. Koszorúzások a győzelem napja alkalmából Karl-Heinz Lugenheim, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és a nagykövetség munkatársai pénteken koszorút helyeztek el a német nép fasizmus alóli felszabadulásának 42. évfordulója alkalmából a Szabadság téren, a Szovjet Hősök Emlékművén. Koszorúzási ünnepséget tartott az emlékműnél Csehszlovákia budapesti nagykövetsége is a győzelem napja és Csehszlovákia felsza - badulásának 42. évfordulója alkalmából. A hála és a megemlékezés virágait Ond- rej Durej nagykövet és a nagykövetség munkatársai helyezték el. Veteránok szovjet kitüntetése A Vörös Hadsereg soraiban küzdött magyar internacionalista veteránokat köszöntöttek pénteken a Szovjetunió budapesti nagykövetségén. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a német fasizmus ellen vívott harcokban tanúsított helytállásáért, bátorságáért a Honvédő Háború Érdemrend I. fokozatát adományozta Mózes György ezredesnek. Az érdemrend II. fokozatával tüntette ki Zalka Andrást. A Nagy Honvédő Háborúban Aratott Győzelem 40. Évfordulója elnevezésű jubileumi érmet adományozta Sik Irénnek és Veszprémi Istvánnénak. Ezzel a jubileumi éremmel Mózes Györgyöt és Zalka Andrást is kitüntették. A kitüntetéseket Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete nyújtotta át. Az ünnepségen fészt vett Varga Péter, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége képviseletében jelen volt Padányi Mihály elnök és Kerekes Imre titkár. Ülést tartott a SZOT elnöksége Pénteken, Gáspár Sándor elnökletével ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. Az ülésen részt vett Csehák Judit miniszterelnök-helyettes is. Az elnökség tárgyalt az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó elveiről, valamint a nyugdíj- rendszer tervezett módosításáról. A testület javaslatot fogadott el a munkahelyi demokrácia egyes kérdéseiről szóló 1049 1982. (XII. 15.) MT—SZOT számú együttes határozat, valamint a szak- szervezeti kifogásolási (vétó) jogra vonatkozó 48 1979. (XII. 1.) MT számú rendelet 3. paragrafusának módosítására. Ennek alapján a SZOT elnöksége kezdeményezni fogja a kormánynál a két határozat megfelelő időpontban történő módosítását. Az elnökség megvitatta és elfogadta a SZOT 1986. évi gazdálkodásáról szóló előterjesztést. illetve a Szak- szervezetek Országos Tanácsa Számvizsgáló Bizottsága véleményét a gazdálkodásról. Tudomásul vette az iparági-ágazati szakszervezetek 1986. évi gazdálkodásáról készült tájékoztatót. A testület végezetül elfogadta a szakszervezeti szervekhez érkező • bejelentésekről, panaszokról és azok intézéséről szóló tájékoztató jelentést. A békehónap Ünnepi megnyitóján Csongrádi Csaba mondott beszédet