Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-07 / 106. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. május 7., csütörtök A TÉT HETVENMILLIÓ El kell készülnie — Természetesen optimista vagyok, mert a munkának el kell készülnie. Nem kellene, hamm kell. Tiszteletre méltó magabiztosság. Pedig a következő percben már a gondjaikat veszi elő. Ennek a gondnak a tárgya az a héjlemez, amit a zsaluzáshoz használnak. A lemez segítségével kapnak a betonon sima felületet. — Eddig finn gyártmányú lemeet használtunk, de mivel devizaszűkében vagyunk, helyettesíteni akartuk egy magyar készítménnyel. Amiből az is kitetszhet, hogy nem sikerült az átállás. Ennek oka pedig az, hogy a falemezt borító fólia hullámossá vált. A gyártó nem vitatkozott, elvitte a szállítmányt, és adott helyébe másikat. Másikat, de nem jobbat. A fólia azóta is hullámzik. Valamit tenniük keltett. így jutottak el a Műanyag Kutatóintézethez, ahonnan új készítményt kaptak. Ezt még senki sehol nem próbálta ki. A gyöngyösiek lesznek a kísérleti nyu_ lak. Napok múlva kiderül majd. beválik-e az intézet készítménye. Ha nem? ... Erre a kérdésre egy szava sincs a művezetőnek. Csak a vállát húzza fel, és karját tárja szét. Nagyon kifejező jelbeszéd ez. ő csak művezető. Ebben az esetben „csak”, egyébként pedig isten után az első, ahogy a tengerészek szokták ezt kifejezni a kapitányra vonatkozóan. Az idei feladat a hotel- szárnynak és a diagnosztikai résznek az elkészítése. Természetesen marad még mellette a kazánház. De hát ha azt mondta: el kell készülnie, akkor el kell készülnie. • — Okozott már néhány álmatlan éjszakát a kórházi rekonstrukció eddig is, de okoz még ezután is, úgy hiszem. Ezeket a szavakat már dr. Thuróczy Jánostól, a városi tanács egészségügyi osztá- tályának főorvosától hallottam. Meg kellett kérdeznem azonnal, miért nem tudott aludni? — Igaz, hogy a rekonstrukció első ütemére a 654 millió forint a rendelkezésünkre áll, ezt a megyei tanács biztosítja, de a takarékosságra való törekvés miatt az eredeti elképzeléseken változtatnunk kellett. Az a szerencsénk, hogy a tervező, a beruházó és az építőipari vállalat is igazán jó partner. Tudunk velük eredményesen tárgyalni. Négyzetméterek, köbtar- talmak adják a gondot. De az sem mellékes, hogy az idén már szabadáras kategóriába sorolható ez a munka is, és az építők ...! Egy szó, mint száz: nincs a teljes feladatra még érvényes szerződés. El lehet képzelni, micsoda helyzet ez így. — Egyetlen dolgot szeretnék hangsúlyozottan megfogalmazni ebben a feladatkörben — mondja a városi főorvos. — Ha azt akarjuk, hogy modern kórház legyen a gyöngyösi, az egészség- ügyi gépeken és műszereken nem szabad spórolni. Még az elképzelés is groteszk: modern épület — hiányos gép- és műszerparkkal? Ugyan! De van még egy kérdés, ami nem hagyja nyugton az egészségügyieket. Ez pedig a traumatológia. Az első, amit ki kellett húzni a tervekből, ez volt. Vigyék a szenvedőt Egerbe vagy Hatvanba, tnert ott van traumatológia. Az ellátási -elv tehát nem szenved csorbát, csak... a rászorult ..., hogy is mondjam? ... nem az első, a legfontosabb. Az elsősegélyt ugyan Gyöngyösön megkapja, de aztán mehet vele a mentő tovább. Ez is megoldás. Humánus megoldás? Ha már a gyöngyösi rekonstrukcióról szólunk, ezt o körülményt sem lehet kihagyni. A mostani kórház 150 éves. Az épület életveszélyes. — De ez nem azt jelenti, hogy folytan nézni kell a plafont, mikor szakad be — jegyezte meg dr. Mátyus László, az intézet igazgató főorvosa. — Negyedévenként vizsgálják az állagát. Arról sincs szó, hogy majd lebontják, ha a rekonstrukció befejeződik. Hasznosítani tudjuk" más célra, mint eddig. A műszaki tervezés is figyelembe vette ezt a lehetőséget, ha a jelenlegi épület- együttesnek nem is tudja minden területét átmenteni. — Az építkezés kisebb kényelmetlenségeket okoz — folytatta a kórház igazgatója —, de azzal együtt tudunk élni. Annak pedig igazán örülök, hogy a rekonstrukcióval minden fórumon foglalkoznak. Építkeznek, bontanak, költöznek majd, 'miközben a gyógyítómunka egy pillanatra sem szünetelhet. Azt mondják, 1990. december 31. olyan lesz, hogy átvágják majd a nemzetiszín szalagot a bejárat előtt, de ez a gyógykezelés menetében szinte észre sem lesz vehető. Felsorolni is öröm, mi „lesz” majd Gyöngyösön: felvételi osztály, belgyógyászat. szülészet és nőgyógyászat, sebészet, központi műtő és központi diagnosztikai osztályok: felújítva. Hogy a traumatológia?... Mellékesnek tetszik, de cseppet sem az: az új energetikai központ pedig megszüntet egy bőséges füst- forrást a város belsejében. Azon se tessék csodálkozni, hogy végezetül az időjárást említjük meg, amely néhány hétre visszavetette az építőket a munkájukban, de a tavasz nekik is örömet hoz. Hozott. G. Molnár Ferenc S forrásértékű a Budapest köztéri szobrai 1692—1945. című katalógus, amely 433 fővárosi szoborról, emlékműről közöl fotót, adatokat, írásokat, és többnyire tájékoztat hollétükről is. Mégis meglepő, milyen sokszor kellett a képek mellé írni: a Ismeretlen mester kegyszobra 1702-ből (fent) Pest és Buda egyesítése, majd az ezredévi ünnepségek megváltoztatták a főváros köztereit is. Az addig polgári ízléssel és mívesség- gel munkált köztéri szobrá- szatot felváltotta a nagyvilágba tekintő, idegen példákat másoló, sok stílusú köztéri és épületplasztika. Ezek az évek a nagy pályázatok hirdetésének ideje. Sok pályamunkával, kevés megvalósult emlékművel. A két világháború között is sok átlagszobor került a főváros utcáira, tereire. De ezek az évek is hoztak művészit, maradandót a köztéri szobrászatban. Nyolcvan kisminta adja a kiállítás szoboranyagát a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum A mai Budapest területén 1692 és 1945 között köztereken felállított képzőművészeti alkotásokkal, szobrokkal, emlékművekkel foglalkozó Szoborsorsok című kiállítás nagyszabású vállalkozás. Istók János: BEM háttérben Kisfaludy Strobl Zsigmond: Íjász (Fotó: Hauer Lajos — KS) időkben, a középkorban. Zsigmond és Mátyás uralkodása alatt számos pest- budai szoborról beszélnek a krónikák. Amikor az ismeretlen mester Szentháromság-szobrát a pesti Vásártéren (a mai Március 15-e téren) felállították, 1692-t írtak. J. F. Binder rézmetszete már az 1717—23-as átépítés, bővítés utáni állapotban örökítette meg a művet, amelyet 1810-ben lebontottak. ság-szobrok díszítették a vár területét. A XVIII. században a városfejlesztési elképzelések már magukba, foglalták a közterek szoborterveit is, amelyek nem voltak függetlenek a politikai- társadalmi eszméktől. A XIX. század elején csak fokozódott ez a tendencia. „Ma már nehéz megérteni- — írja Németh Lajos —, hogy miért vált olyannyira közüggyé, akár egy mellszobor felállítása is; az izmosodó nemzeti kultúra szimbólumát látták minden új közterületre kerülő szoborban, és az egyre szépülő város díszeként ünnepelték”. Szoborsorsok Kiállítás Budapest köztéri szobrairól Két és fél évszázad művészete, művészettörténete, történelme, társadalmipolitikai élete tárul fel azon a kiállításon, amelyet a Budapest Galéria Kiállítóházában, a III. kerületi Lajos utca 158-ban május 24-ig láthat a közönség. Budapesten felállított szobrok, fotók dokumentációi, kismintái, pályázatok nyertes és elutasított plasztikái, emlékműtervek, -rajzok, -metszetek, -vázlatok sorakoznak a kiállítóteremben. szobor sorsa ismeretlen. 1692 az első évszám, amelyre a kiállítás rendezői hivatkoznak. Holott — s erre utal a katalógus bevezető tanulmánya — már a római Kálváriák, pestisoszlopok, kegyszobrok, Mária, Szent Flórián, Nepomuki Szent János szobrai népesítették be az 1700-as évek elején Pest és Buda tereit. Magyar királyszentek. szentháromés magángyűjtők kollekciójából. Ezt egészítették ki korabeli metszetekkel, tervekkel, s a szobrokra vonatkozó dokumentációval. K. M. A költözködés örömei Nagy öröm érte a családunkat. Lakást cseréltünk. Tízévi kitartó spórolás után végre összejött annyi pénzünk, hogy feladhattuk az újságban a hirdetést: „másfél szobás, tanácsi lakásunkat egy plusz két fél szobásra cserélnénk”. Néhány nap múlva meg is jelent az első érdeklődő. — Mijük nincs? — kérdezte rögtön a lényegre térve. — — Helyünk — válaszoltam —, ahová egy gombostűt leejthetnénk. Itt a két gyerek... — Azt látom — húzta el a száját a látogató, és felkapaszkodott a mennyezetre szerelt fotelba. — Gyakran volt rossz a tévéjük, mi? No, de nem én vagyok a szociális osztály, nem érdekel. Azt kérdeztem, mi hibádzik a lakásban? Például telefonjuk van? Vagy legalább telefon- kötvényük ? — Nincs — feleltem pironkodva. — Mi egyszerű mezei államipolgárok vagyunk. Se kocsink, se telefonunk, se kisvállalkozásunk, se összeköttetésünk, csak a két gyerek ... — És miből élnek? Ne mondja, hogy a fizetésükből, mert följelentem adócsalásért! fjo, mindegy, magánügy, nem érdekel. Azt mondja mennyit akar fizetni négyzetméterenként! — Mondjuk nyolcezret... — Hehe... — mutatta meg műfogsorát. — Tegyen még hozzá egy tízest, apus- kám, és köszönjön előre! Viszlát! összenéztünk, és vártunk tovább. Nem hiába. Igaz, a küszöbünk félig elkopott közben, de végül akadt egy szerény látogatónk, aki százötvenezerért a markunkba csapott. . — Tudják — mondta lelkendezve —, én nem vagyok nagy igényű. Tizenöt évvel ezelőtt kaptam egy négyszobás lakást a tanácstól. öt gyerekem volt, az járt. Az asszony fölvonull velük a tanács elé, addig el se jött, míg a kezébe nem nyomták a kiutalást. Elcseréltem egy háromszobásra. Azt egy családi házra, amit fél év múlva eladtunk. Vettünk egy másikat, azt meg szanálták. Szóval minden gyerekemnek önálló lakása van, minek nekünk az a hodály? Ja, a csapokat csináltassák meg, mert utálom, ha csöpög. Szakmai ártalom, vízszerelő vagyok. A szerződés . aláírásakor savanyú arccal állított be. — Valamiről elfeledkeztünk, szakikám! Az áldomás! Természetesen én fizetem, maga meg legombol még tízezret. Hiába, ez az infláció... Már megint emelték a pia árát. No, de végre eljött a költözködés napja. Vártuk a szállítókat. Igaz, reggel helyett este jöttek, de különleges méltányosságból nem halasztották el a fuvart. Megnézték a bútorokat, dobozokat, aztán kijelentették, hogy nehéz, meg sok ... Eggyel több doboz van, mint ahányat felírtunk a megrendelőlapra. Az már nem fér föl a kocsira. Hacsak ... Miután zsebre gyűrték Bartók arcképét, a fél kocsi- üres maradt. Ez nagyon fölizgatta őket, s mármár elindultak újabb fuvart? keresni, mire a nejem egy másik portrét mutatott föl. Megígértük azt is, hogy kifizetjük a bírságot, ha netán útközben megbüntetné őket a rendőr a kevés rakomány miatt. Alig múlt éjfél, hogy lepakoltunk. ök is segítettek. Kifizettük az éjszakai pótlékot, meg a túlórát, és be akartuk zárni az ajtót. Cserepartnerünk azonban közölte, hogy hasztalan vállalkozás, mert nincs hozzá kulcs. Az egyik jópofa unoka bedobta a csatornalyukba. De ha meglenne, akkor se lehetne használni, mivel hogy rossz a zár. Másnap megismerkedtem a szomszédasszonnyal. Mikor elkezdtem fúrni a lyukat a falipolcnak, letegezett a panelon keresztül. Később át is jött, visszahozta a fúrót. Azóta se tisztáztuk, hon- nét ismeri a felmenőimet. Tudják, micsoda öröm egy ilyen cserélt lakás? Minden új benne. Legalábbis a számunkra. A kilincs. ami az ember kezében ma- 1 rad, a letépett tapéta, a fal- ! ból kicsüngő konnektor, a vízcsap, amit meg se kell nyitni, máris fol^jk ... Csupa élmény. No, meg a díjbeszedő, aki az elődünk számláját hozta. Alig tízezer forint. Ha nem fizetünk, kikapcsolják a villanyt és a gázt. OTP-kölcsönt vettünk föl, és rendbe tettük a lakást. Alig került többe, mintha újonnan vettük volna. Az unokánknak már csak öt évig kell törlesztenie. Kém érhet több meglepetés — nyugtáztam magamban. De másnap a feleségem titokzatos, furcsa mosollyal fogadott. — Vendégünk van — mondta. — A cserepartnerünk unokája. Délben költöztette be a rendőrség. Itt van bejelentve. Ki ne repesne a boldogságtól egy ilyen jól sikerült lakáscsere után?! T. Ágoston László (Fotó: Köhidi Imre)
