Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-29 / 125. szám
1987. május 29., péntek Százhús2 évvel ezelőtt ezen a napon szavazta meg a képviselőház az úgynevezett ,.közösügyi törvényt”.’ Ezzel létrejött a kiegyezés, amely a Habsburg Birodalmat dualista alapon szervezte újjá. E szerint az Osztrák —Magyar Monarchia két önálló állam, de közös az uralkodója, s közös minisztériumok intézik a két ország külügyeit, hadügyeit és pénzügyeit. Az 1867. évi kiegyezés egyfelől a korabeli erőviszonyokon alapuló kompromisszum, másfelől a polgári átalakulás korabeli lényeges kö- vételményeit ki nem elégítő, antidemokratikus megoldás volt. Szűklátókörűén mérte fel Deák Ferenc és a magyar vezető réteg a fejlődés távlatait, amikor a kibontakozó nagy történelmi áramlatokkal szemben álló Habsburg Birodalomban és hatalmi apparátusban kereste nemzeti és osztályérdekeinek tartós garanciáját. Az elodázhatatlan történelmi kérdések problematikáj; Kossuth Lajos jobban megértet- té, a nagy történelmi áramlatokat világosabban felismerte; ezt jelzi, hogy a feltörekvő nemzeti erőkkel való megegyezésben kereste a magyar nemzeti érdekek biztosítékát. A kiegyezés — súlyos ellentmondásai ellenére — lehetővé tette a kapitalizmus kibontakozását hazánkban; árn azt is látnunk kell, hogy a feudális rendszerben gyökerező nemzeti egyenlőtlenséget és elnyomást a kiegyezéssel teremtett rendszer sem enyhítette, sőt felerősítette. A Nap kél: 4.54 órakor, nyugszik: 20.29 órakor. A Hold kél: 5.31 órakor, nyugszik 22.54 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MAGDOLNA nevű kedves olvasóinkat! Az egykori Magdala nevű ősi halászfalu nevéből származik, jelentése: Magdalából valósi asz- szony. [időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: nyugat felől felszakadozik a felhőzet, többkevesebb napsütés mellett már csak szórványos zápor, zivatar lehet. Az eleinte mérsékelt, változó irányú szél a Dunántúlon északira fordul és megélénkül. Zivatarok idején erős széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17 és 22 fok között alakul. Majd később... Egyik újságírónő ismerősöm rossz szokása, hogy cikkeinek mindig csak az utolsó pillanaltban ad címet. A hölgy nemrégiben egy fiúgyermeknek adott életet. A szülés után néhány perccel kérdik a boldog anyát, mi legyen a baba neve? — Tudja mit doktor úr, hagyja ki, majd később be-" diktálom — hangzik a válasz. (dór os) — NÉPFRONTOSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Csütörtökön délelőtt a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottságának egri székházában írták alá azt az együttműködési megállapodást, amely a főváros negyedik kerülete, Újpest és szűkebb hazánk pépfrontszervei között a kapcsolatot szabályozza. A negyedik kerületiektől Kovács Sándor elnök és Ban- dzsók Sándorné titkár, a hevesiek képviseletében dr. Végh Miklós elnök és Mészáros Albert titkár látta el kézjegyével az okmányt. — REPÜLÖK BARÁTI KÖRE. Ma délután öt órakor az egri MMK-ban tartják meg a repülők baráti körének találkozóját. — megváltozott a SZÍNHELY, a bizonytalan időjárás miatt a ma este 8 érakor kezdődő Bikini-koncertet minden körülmények között a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban tartják meg. Az eredeti színhely a szabadtéri színpad volt. A lottó nyerőszámai 7, 34, 46, 73, 88 — ZENE — A KÖNYVHÉTEN. Az ünnepi könyvhét kulturális programjainak keretében több zenei eseményre kerül sor Egerben, a székesegyház előtti téren. Ma délután négy órakor kerül sor a X. egri dalosün- jiep megyei díszhangversenyére, amelyet rossz idő esetén a Kemény Ferenc Körcsarnokban tartanak. Ez egyben az Éneklő Ifjúság mozgalom megyei díszhangversenye is. Szombaton 16 órakor az Egri Helyőrségi Zenekar ad térzenét, vasárnap délután négykor pedig, a Megyei Művelődési Központ Egri Néptáncegyüttese ad műsort. — ÚTÉPÍTÉSEK. Megyénkben június 1. és 7. között a 3-as számú főút 84 és 88 kilométere között útszélesítést, árokkészítést és padkaépítést végeznek. A 33-as számú főút 28. kilométerében — Poroszló és Tiszafüred között — az Eger patak hídját javítják, félpályás útlezárás mellett. Mindkét helyen 40 km/órás sebesség- korlátozásra, és útszűkületre kell számítani, s érvényben lesznek a2 előzni tilos táblák is. — GENESIS-KONCERT. A június 18-án, a Népstadionban sorra kerülő Genesis- koncertre korlátozott számban még kaphatók jegyek az IBUSZ gyöngyösi irodájában. EGERBEN: felnőtt betégek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. TEGNAPRÓL —MÁRA SZERVEZÉS, VEZETÉS II tudományos egyesület programjaiból Kongresszus után, borlovag- avatás A Bacchusi Borrendek Nemzetközi Szövetsége május 22—26. között, Balaton- füreden tartotta 24. kongresszusát. A tíz ország 31 borrendjének képviselői — közöttük a nyolc magyarországi borrend delegátusai — vettek részt ezen. A borrendek képviselői részletesen megismerkedhettek a magyarországi szőlőtermelés és borkezelés sajátosságaival. A kongresszus befejezését követően az elmúlt három napban Egerben, illetve Tokajban jártak. Heves megye székhelyén az Eger—Mátra Vidéki Borgazdasági Kombinátnál 21 borlovagot avattak, svájci, francia, magyar, kanadai és angol nemzetiségűeket. Ezenkívül megismerkedtek Eger történelmi nevezetességeivel, a mezőkövesdi Matyó Múzeummal, valamint a híres tokaji borvidékkel is. Ülést tartott a megyei alkoholizmus elleni bizottság Módszertani klub Füzesabonyban Csütörtökön ülést tartott Egerben, a Heves Megyei Alkoholizmus Elleni Bizottság. Az eseményen beszámoló hangzott el a megyei tanács közlekedési osztályának alkoholizmus elleni tevékenységéről, Berecz István osztályvezető többek között elmondta, hogy az osirtály és a hozzá tartozó intézmények — a megyei közlekedési felügyelet, a megyei autóközlekedési tanintézet és a járművezető vizsgabizottság — dolgozói számára követelmény a helyes magatartás, és a magánéletben sem fogadható el az italozás. A Mátra Volán telephelyein elektromos szondát is működtetnek. A Füzesabonyi Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács alkoholizmus bizottságának munkájáról Juhász Ferenc. a bizottság elnöke adott számot. Egyebek mellett elmondta azt is, hogy településükön tavaly alakítottak ki egy alkoholmentes módszertani klubot, amely az ifjabbak egészséges életmódra történő nevelését szolgálja. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete, az új vállalatirányítási formák kibontakozása, iá reform továbbfejlesztése és a gazdasági szabályozás gyakori változásainak időszakában sok tájékoztató program szervezésével igyekszik segíteni a vállalatokat, szövetkezeteket. A mind nagyobb érdeklődés arra ösztönzi a társadalmi szervezet vezetőit, hogy több lehetőséget teremtsenek az eszmecserékre, segítsenek eligazodni az irányítás, szabályozás néha szövevényes rendszerében. A vállalkozók tájékoztatására rendezett ankétok az utóbbi hónapokban minden alkalommal sok érdeklődőt vonzottak ezért hasonló rendezvényeket a ijövőiben nemcsak Egerben, hanem a megye többi városában is szerveznek. Az adózás, a könyvvitel, a működési szabályok szerepelnek napirenden a következő ankéton, is, amelyet Egerben a Technika Házában rendeznek ma május 29-én, pénteken. A gazdasági munkaközösségek és egyéb kisvállalkozások érdeklődő tagjai a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának, szakembereitől kaphatnak választ kérdéseikre. Újjászerveződött a gazdasági vezetők klubja is. A találkozókon időszerű gazdaságpolitikai témák szerepelnek napirenden. Az érdeklődésre jellemző, hogy a legA modern kor világszerte. így nálunk is egyre több pszichológiai problémát vet fel. A túlhajszolt életmód, a felgyülemlett problémák és feszültségek, az egyedüllét, mind-mind a „lelki egészség” károsodásához vezetnek. Ezért is divatosak egyre inkább a gyorsan terjedő — és különböző formában működő — lelki segélyszolgálatok. Ezek egyik változata a telefonos tanácsadás. aminek többek között az az előnye, hogy kényelmes és ingyenes. Hatvanban is nemrégiben alakult meg a telefonos lel- kisegély-szolgálat. A helyi utóbbi, az adóreform elveiről szóló előadást már nem is „klubszerű” keretek között tartották, a résztvevők nagy száma miatt. A szervezet a lengyelországi Zielona Gora-i vajdaság hasonló nevű tudoimá- nyos társaságával alakított ki kapcsolatot. A kölcsönös tapasztalatcsere-látogatásokról, szóló megállapodás alapján a napokban lengyel delegáció járt a megyében. A vendégek ellátogattak az Egri Dohánygyárba és tájékoztatást kaptak szűkébb hazánk életéről a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályán. A társadalmi egyesület munkájának továbbfejlesztését a tagokkal való szorosabb kapcsolat jelentheti, ezért a tagvállalatok és egyéni tagok számának gyarapítása mellett az igények rendszeres felmérésével tervezik a programokat. Mint dr. Asztalos Miklós, a megyei szervezet elnöke elmondta, a vállalatok, szövetkezetek vezetőit levélben tájékoztatták az egyesületi tervekről, s a szakemberek érdeklődésük szerint csatlakozhatnak ezekhez a programokhoz. Az anyagtakarékosság, a gazdaságirányítás korszerűsítése, a vállalati szervezés színvonalának emelése szerepel egyebek mellett a célkitűzések sorában. Ugyanakkor kiállítások, árubemutatók, önköltséges tanfolyamok rendezésében is segítséget ajánl az egyesület. nevelési tanácsadó igen jellemző és segítő szándékú mottót fogalmazott meg jelszavával, amely így hangzik: „A hívónak nem kell bemutatkoznia . . Mindez a körülmény remélhetőleg kivívja majd a bizalmat, hiszen a szolgálat diszkrét, azaz titoktartással működik. Így a pszichológiai problémákkal küzdő emberek őszintén beszélgethetnek a szakemberekkel gondjaikról. Az érintettek a 38-as körzet. 11-700-as számán — hétfőn és pénteken 17-től 20 óráig — hívhatják a hatvani lelkisegély-szolgálatot. Szombati számunkból Adó és reform Napjaink aktuális kérdése, az előkészítés alatt lévő adóreform fontos szakaszához érkezett. Az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó megvalósításának elveiről dr. Kupa Mihályt. a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjét kérdezte munkatársunk. Mikes Márta. Az interjú lapunk 3. oldalán olvasható. Az eltűnt puszta „örökösei” Ezzel a címmel jelenik meg lapunk 5. oldalán a gyöngyöshalászi faluriport, melynek szerzője Gyóni Gyula. Az újságíró a község múltjának emlékeit idézi fel — a most is ott élő emberek vallomásain keresztül. A múlt mellett azonban a . jelen gondjait, eredményeit is megismerhetjük. A riport fotóit Tóth Gizella készítette. A könyv ünnepén Rendhagyó módon, négyoldalas összeállítással jelentkezünk idén az ünnepi könyvhét alkalmából. A színes válogatásban többek között interjút is olvashatnak Mezei András íróval. beszélgetést Csont István grafikussal. Ismertetjük ezeken kívül a Megyei Könyvtár szolgáltatásait. de körképet adunk külföldi bibliotékákról is. Mindezzel a 7—8—9—10. oldalon találkozhatnak. — NYELVI TÁBOR. A TIT Heves Megyei Szervezete angol nyelvű szaktábort szervez a felsőtárkányi úttörőtáborban július 30. és augusztus 8. között. Jelentkezni június 2-ig lehet a TIT megyei szervezeténél (Eger. Klapka u. 9. Tel.: 13-395.) fgssfiisá1 belső kényszere most azt diktálja, hogy a szakmai ismeretekben merüljön el. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karán a közelmúltban fejezte be sikeresen az első tanulmányi évet. Ha végez, üzemszervező üzemmérnöki diplomát kap. Személyére mi sem jellemzőbb, mint hogy amikor azt kértem, beszéljen magáról, némi töprengés után közösségének, munkahelyének sikereinél, gondjainál, problémáinál kötött ki. Mindig is úgy ismertem — még a megyei KlSZJai- zottság apparátusában eltöltött évekből —, hogy amit csinál, azt teljes odaadással teszi. Néhány mondatával bizonyította, hogy nincs ez másként ma sem. — Szerencsés közegbe kerültem — mondja. — A párttagok 80 százaléka ebA párttitkár Villangó Pál személye ismert a mozgalmi életben. Mégsem ez az apropó vezetett hozzá ennek a kis anyagnak a megírása előtt. Olyan elánnal végzi a mindennapi teendőket. hogy munkabírását bárki megirigyelheti. Ráadásul közel a negyedik X-hez tanul. Pedig jó néhány iskola padját koptatta már. Mivel az An- dornaktályai Egervölgye Termelőszövetkezet párttitkára. (Fotó: Perl Márton) ben a tsz-ben felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Jelenleg is tanul az elnök, a főkönyvelő, a belső ellenőr, a földrendező, s még sorolhatnám ki mindenki. Ráadásul ezeknek az embereknek már a második diplomájukért kellett újra az iskolapadiba ülniük. Ugyanakkor senki nem írta ezt elő számukra, maga az élet diktálta így, azok az egyre magasabb célok elérése hajtotta őket, amit ez a kollektíva tűzött maga elé. Én is beszálltam, de nem a diplomáért. Ebben a beosztásban akarva, akaratlanul számtalan olyan tárgyaláson, megbeszélésen részt kell vennem, ahol szakmai ismeretek nélkül nem érezhetem magam teljes értékű embernek. Tanul a párttitkár. Szerencsére Andornaktályán olyan közösség kovácsolódott, hogy segítik azt, aki többet akar. Sőt még el is ismerik, meg is becsülik. S ha mindez olyan emberi tulajdonságokkal párosul, mint amilyennel Villangó Pál rendelkezik, akkor még fel is néznek rá ... (kis szabó) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. —■ Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács epulete). Telefon- 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri.— 1900 -—.közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705. HATVANBAN Lelki segély — telefonon