Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-29 / 125. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. május 29., péntek ?£' -- t mm ÁNLJUK Új filmek Egerben AZ IH GALÉRIÁJÁBAN Horváth Péter fotói Június 7-ig látható Horváth Péter fotókollekciója az Egri Ifjúsági Ház Galériájában. Érdekes kapcsolatokra és következtetésekre juthat a szemlélő, ha egybeolvas, netán párosít egy-két felvételt. Például azt, amelyiken a lomb mögött rejtőzködő arcból csak egy tágra nyílt iszem látszik azzal, amit a panelház ablaka mögött álló családról kapott le a művész. Sem a téma, sem a megoldás, a forma, a keret sem rokon, a tartalom azonban mindkét esetben azonosnak, ugyanannak látszik. Mindkét helyzetben rejtőzködnek az emberek a törékeny Védelem, a látszat, a látható tárgyak mögött, mögé. Talán azért, mert kisember-voltukat akarják elrejteni, vagy azért, mert védtelennek érzik magukat. Bizonytalanok afelől, hogy nyíltan, kilépve a viszonylagos védettségükből, már nem lenne bátorságuk úgy szemlélődni, mint ahogyan ezt rejtve megteszik? Vagy attól tartanának, hogy ha ez a rejtőzve kitekintés megszűnne, már nem lennének azonosak önmagukkal? Vagy ez csak egyáltalán az a félelem, amely a kor, a komor és fenyegető korszak emberiét körülveszi? Vagy ez a félelem már a külső körülményektől függetlenül berágódott a tudatunkba, már nem is tudunk meglenni nélküle, hiszen a riasztó híreket naponta vad adagokban teríti ránk a rádió, a tévé, az újság? De mindegy-e az, ha ebben a helyzetben nemcsak magunkat valljuk meg, hanem ugyanazt az életérzést fedezzük fel sok mindenki másban? Tartalmas művészet! Mátrai és bükki túrák Korunk filmművészetének Chaplinje a főszereplő és rendező, aki nem más. mint Woody Allen. A Broadway. Danny Rose című produkció ma délután 6 és este 8 órakor az egri Prizma Moziban tekinthető meg. A cselekménye röviden: egy ex-komikus rátér mások menedzselésére. Egyiküket olyan sikeresen támogatja, hogy az elindul a karrier útján. Ekkor azonban elárulja és cserbenhagyja azt. akinek sikereit köszönheti... Bőségesen áradó ötletek jellemzik a filmet, elragadó szellemesség és elbűvölő emberKIÁLLÍTÁSOK, TÁRLATOK Még e hét végén láthatók Agárdy Gábor Kossuth- díjas. kiváló művész ikonjai az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában, az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. O Ugyancsak vasárnap zárja kapuit Koszta Rozália festőművész tárlata a Gyöngyösi Galériában, valamint Vécsy Attila fotóművész kiállítása a gyöngyösi Mini fotógalériában. O Lakatos Józ&ej festőművész munkáinak a Hatvani Galéria adott otthont. O A Zagyva-parti város Hatvány Lajos Múzeumában magyar művészek vallanak az első v ilágh áború ról f es t mé nyék. grafikák segítségével. O A Megyei Könyvtár atillájában Balogh Péter Pál grafikus- művész alkotásai fogadják a látogatókat. O Vinczellér Imre fotóművész kiállítása nemrégiben nyílt meg a gyöngyösi Dióssy Antal-teremben. O Zoltánfy István festőművész tárlatát szombaton láthatják utoljára az érdeklődők az egri Rudnay-terem- ben. O Szolnak megye népművészete — ez a címe annak az összeállításnak, amelynek a hevesi múzeumi kiállítóhely (November 14-e -tér 1. sz.) adott otthont. KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS A Gyöngyösi 1. Számú Általános Iskola kórusának vendégeként szűkebb pátriánkban szerepel az alger- misseni fúvószenekar. Közös koncertjük vasárnap délelőtt fél 11-kor kezdődik a Zenés múzeumi délelőtt sorozat keretében. O Egész napos programot készített elő Hevesen a helyi álész és a A megye fogyasztási szövetkezeteinek dolgozói és tagjai között igen népszerű a sport- horgászat. Hétvégeken, pihenőnapokon több százan töltik szabadidejüket egyedül vagy családdal a vizek melett. A Mészöv ezért minden évben versenyt hirdet e kikapcsolódás szerelmeseinek, Az idei döntőt. — ség sugárzik minden kockáról. ★ Ezeregy éjszaka virágai, ez a címe a tragikus körülmények között elhunyt rendező, Pier Paolo Pasolini filmjének. A Dekameron és a Canterbury mesék után ebben Jementől Nepálig távoli helyszíneket varázsol elénk. A film szerkezete nem más. mint álmok szövevénye. amelynek'alapvető alkotói elemei a vallás. a szexualitás és a varázslat. . A színes olasz filmet az egri Vörös Csillag mozi tűzte műsorára. takarékszövetkezet. Szombaton délelőtt a szövetkezet tanácstermében -békegyűlést tartanak, amelyen Fodor István, az Országos Béketanács titkára időszerű nemzetközi kérdésekről ad tájékoztatást. A rendezvény délután a városi sporttelepen folytatódik, ahol felavatják az áfész által készített (kispályát, majd különböző sportágakban rendeznek versenyeket minden korosztály részére. O Zenés kínai vacsoraestre invitál ma este 7 órától a gyöngyösi Helyőrségi Klub színházterme. A változatos ételek — pekingi leves, har- cso, szecsuáni baboskacsa, fu-yung, rizspuding — mellett hangulatos zene is várja a vendégeket. GYEREKEKNEK, FIATALOKNAK AJÁNLJUK Folytatódik a gyermek- filmhét rendezvénysorozata a Hámán Kató Megyei Úttörőházban. Ennek keretében ma- az Ivanhoe. holnap a Kacor, a detektív, holnapután pedig az E. T. című filmeket vetítik, mindhárom alkalommal délután 3 órától. O Számítástechnikai játékok várják a kicsinyeket szombat délelőtt 10- től az MMK-ban. O Tinikaszinó kezdődik ma délután 4 órakor az Egri Ifjúsági Házban. O Ugyanitt holnap délután fél 3-kor Zsibongó, délután 5 órakor pedig számítógépes játékokkal és vi- deovetítéssel egybekötött diszkó kezdődik. O Gyermeknapi ünnepséget rendez a pétervásári művelődési ház vasárnap délelőtt 9 órától. Bábelőadás, zenés játék, tréfás családi vetélkedő, videó- vetítés szórakoztatja majd a résztvevőket. ahol négy felnőtt- és egy ifi csapat indul öt-öt taggal — vasárnap tartják Sarud térségében, a L askó-patak szivárgó csatornáján. A résztvevők reggel 6 órakor jelentkezhetnek a Tisza II. víztározó gátján, a Laskó- patak beömlésénél. itt sorsolják ki a horgászhelyeket is. Délelőtt 11 órától értékelik á versengést, a helyezettek értékes horgászfelszereönjelöltek a Népkertben Gyermeknapi békemajális A KISZ Eger Városi Bizottsága és a MUSZ Eger Városi Elnöksége, több segítő szervezettel közösen, vasárnap .rendezi meg a gyermeknapi majálist. Az elmúlt éveknél is színesebb programot a reggel fél 9-kor kezdődő békefutás nyitja meg. Minden bizonynyal a legnépszerűbb az „önjelölt” nevet viselő műsor lesz. amelyre a nap során folyamatosan lehet jelentkezni. Mellettük természetesen fellépnek ..profik” is. így a Lekvár, a Bagamé- ri, a Gajdos, a Rodeo együttes és Dinnyés József muzsikál a résztvevőknek. A pantomimműsor sem hiányzik majd, csakúgy, mint a tailétásbál. A népkerti sétányokon elhelyezett sátorokban érdekes játékokra lesz lehetőség. Délelőtt agyagozás. bőrözés. dióbaba-ké- szítés. gyöngyfűzés. liszt- gyurmázás. övszövés várja az apróságokat. Délután pedig papírforgót, sárkányt szerkeszthetnek. Az ügyesebbek görkorcsolya-, gördeszka- és kerékpárversenyre nevezhetnek be. A felnőttekre is gondoltak a rendezők, őket az MHSZ bemutatója és a számítástechnikai sátor várja. A stadion pályáin pedig alkalmi csapatok mérik össze futball tudásukat. A pódiumműsorok számára felállított színpad és környéke lesz a helyszíne a 17 órakor kezdődő békenagy- gyűlésnek. Rossz idő esetén az Ifjúsági Ház, a Megyei Művelődési Központ és az úttörőház ad otthont a gyermeknap eseményeinek. léseket kapnak. Az egyéni győztesekből állítják össze a megyei csapatot, amely részt vesz a területi döntőn Tokajban, június 27-én. Jó fogásra számíthatnak a csapatok vasárnap, mivel az idén először telepített halat a csatornába az egri horgászegyesület. Az esemény záróakkordja egy közös ebéd lesz. a nemrég megnyílt sarudi kisvendéglőben. Bizonyára az időjárás sem állja útját mindazoknak. akik e hét végén kirándulni vágynak. S hogy merre induljanak el? — ehhez ajánlunk most négy útvonalat. Bányahegy—Nagymező— Bánkút—Csikorgó—Látókövek—Kemesnye-hegy— Recem-völgy—D édesvár érintésével juthatnak el Nagyvisnyóra a jelentkezők a Vilati SE természetjáró szakosztálya szervezésében. Nagy József kalauzolásával. Találkozás szombat reggel 7 órakor az Eger Volán autóbusz-pályaudvaron. Gyerekeket hív bükki barangolásra a Kolacskovszky SE természetjáró szakosztáCsacsirímek Kosztolányi Dezső, címben szereplő verssorozatából idézünk egy kétsoros hu. moros versikét. VÍZSZINTES: 1. Közel-keleti ország. 8. Ritka férfinév. 12. A versike első sora. (Zárt betű: E.), 14. Ború egynemű betűi. 15. Művészet idegen szóval. 16. Ízeltlábú állat. 17. Nőstény disznó. 19. Európai főváros, népe nyelvén. 21. Tisztesség, becsület. 22. Mindenes! 23. Kerti szerszám. 24. Vad, kusza, sűrű növényzet. 26. Latin kötőszó. 27. A pince része! 28. Gyötör. 29. Dunakeszihez csatolt település lakója. 31. Biztatószó. 32. Vonóshangszerek kelléke. 33. Cimbalomszerű finn népi hangszer. 35. Balkezesek. 37. Sportág. 39. Apróra tört kövek tömege. 41. Már kissé öreg. 42. Keresni kezd! 43. Francia forradalmár, orvos, újságíró (Jean-Paul). 44. Romantikus budai vidék volt. 46. Külföldi mulatóhely. 47. Nyújt. 49. Tömítőanyag, a kárpitosok használják. 50. A bányatérség felső határterülete. 51. Területi Egyeztető Bizottság. 53. Világhírű spanyol énekes volt (Miguel.) 54. Francia város, a Pas-de-Ca- lais megye székhelye. 55. Festőművész. (Mór, 1828—1899.). 57. . . . de France; történelmi vidék a Szajna mellékén. 58. Becézett női név. 59. Hangtalanul nóta! 63. Élemedett korú. 67. Görög város Thesszáliában. FÜGGŐLEGES: 1. Olasz szobrász és éremkészítő (Francesco. 1420—1502.). 2. Szovjet repülőgép- típus. 3. .,A nemzet csalogánya” (Lujza). 4. Indiai város. híres műemléke a Tadzs Mahal mauzóleum. 5. A pillanat vége! 6. A Tervhivatal nevének rövidítése. 7. Napimádók. 8. Hallásra képtelen. 9. Disznószállás. 10. . . . VM, fővárosi sportegyesület. 11. Ilyen hordó is van. 12. No- bel-díjas angol fiziológus, a vilya. A tizenévesek Varga László irányításával vasárnap reggel 7.23-kor indulnak az Eger vasútállomásról. majd Szarvaskő. Lesrét, Berva útvonalon térnek visz- sza a megyeszékhelyre. A programból nem hiányzik a játék sem. Akik a KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetjáró szakosztályának túráira csatlakoznak. két mátrai útvonal között választhatnak: az egyik Galyatetőről a Bagolyirtáson, Tóthegyesen. Gyön- gyösoroszin át Gyöngyössoly- mosra. a másik Domoszlóról Závoz-völgyön, Domoszlói kapun. Várbükkön. Sándor- réten keresztül Parádjürdö- re vezet. Találkozás vasárnap reggel 7.20, illetve 7.30- kor az Eger Volán autóbusz- pályaudvaron. taminkutatás elindítója. 13. Széria. 18. Pezsgőgyártásáról híres olasz város. 20. Község a Zagyva-völgyében. 21. A mondat része! 24. Kritizál. 25. Amerikai űrhajós (John Hersshel.) 28. Keres. 29. Katonai szállítóoszlop, névelővel. 30. Belül falaz! 32. Légvonat. 34. Sokszoros bajnok úszónő volt (Ilona). 35. Komárom megyei község. 36. Két ellentétes irányba. 38. Elveszett holmiját igyekezett megtalálni. 39. Hazafele! 40. A monopóliumok egyik fajtája. 42. Kongói tartomány, ércekben gazdag vidék. 43. Vége a sakkpartinak 45. Torbágy társközsége. 46 Futball-labda, a focisták szóhasználatával. 48. A versike befejező sora. (Zárt betű: O). 49. Igazi nevén, másképpen. 50. Üde. 52. Aszód melletti községből származó. 54. Becézett AnKathy és Rudy receptjei — ördögtojás — Gesztenyével töltött pulykamell — Floridai csirke — Country-táncház — Estélyi ruha nem kötelező Amerikai vacsoraest az Eger Szállóban Egy kalap alatt — ezt a címet adták a rendezők az Eger Szálló népszerű nemzeti vacsoraest sorozata következő összejövetelének. A program első részében — amely pénteken és szombaton este 7 órakor kezdődik — az északamerikai konyha ízeivel ismerkedhetnek meg az ínyencek. Az ételeket egy táncos pár Kathy Lamont és Rudy Petke készítik. A választék bőséges és ínycsiklandó: a hideg és meleg előételek között lesz csirkehús, fehérboros, gombás mártásban, ör- dögtojás, kukoricasalátával. A paradicsomos kagylóleves is bizonyára megnyeri majd tetszésüket. Roston, faszénnel sütik a borsos hátszínt, és gesztenyével töltik a pulykamelleket. A floridai csirke különleges panírban kerül az asztalokra. Az étkekhez kukoricakenyeret, valamint eredeti italokat és süteményeket kínálnak az alkalomhoz illően — farmerbe és bőrkalapba — öltöző felszolgálók. Estélyi ruha tehát nem kötelező! Az est második részében az amerikai vendégek táncházba hívják a résztvevőket. Nemcsak műsort adnák, hanem meg is tanítják a hangulatos countrytáncokat. A talpalá- valót pedig az ismert és kedvelt debreceni Hangfogó együttes játssza. na. 56. Két égtáj rövidítése. 58. Levegő, ismert görög szóval. 60. Forróság, 61. Lombos növény. 62. Mutatószó. Beküldendő: a vízszintes 12. és a függőleges 48. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket június 4-ig küldjék el. ★ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Adibandi, Porond, Mesemondó, Elekapa, Ábrahám. Zordy, Sólyom, Kemencse. Al- cesta, Dobokai, Himfy, Vándori, Arianus, Ribizke. A helyes megfejtők közül a következők nyerték könyvutalványt, amit postán küldünk el: Fejes Kálmán (Poroszló), Vigh Ferencné (Heves), Kecskés Ferenc (Gyöngyös). Tarjányi Gábor (Eger) és Búzás Imre (Eger). Gratulálunk! Programbörze Horgászverseny Sarudon