Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

A rajt óta hatvankét esz­tendő telt el. Ebből az ötven felé hajlók emlékezete leg­alább negyven év impresz- szióit elevenítheti fel. Meg is tette az elmúlt szombaton. Akkor is, ha csak néhány órára kapcsol­ta be a készüléket. A mai munkatársak ugyanis megraj­zolták a hajdanvoltak, az egykori mesterek arcélét, tisztelegtek az általuk rájuk hagyományozott örökség előtt. Emellett önkéntelenül is igazolták azt: képességeik­hez mérten továbbfejlesztet_ lék ezt a rangos, ezt a rendkívül értékes hagyaté­köt. E sorok írója éppen Sz Alföld felé kocsizott, ott idő­zött, majd onnan sietett vissza, azaz órákon át fi­gyelhette ezt a maratoni ün­nepi programot, amelyet hónapok óta készítettek elő a szerkesztők és a riporte­rek. Érdemes volt, megérte, hiszen ezt a rendkívüli tel­jesítményt csak felsőfokú jelzőkkel minősíthetjük. Reggel Marton Frigyes műsorvezető kollégáját ki­igazítva hangsúlyozta: a rádiónap elnevezés egyér. telműen a hallgatók szolgá­latára utal. Felesleges volt, mert enélkül is vettük a la­Az egyéniség varázsa Háromnegyed százados a budapesti József Attila Gimnázium. Nem ismerem ezt a kétségkívül jó nevű al­ma matert, mégis érdekelt a múltjának jellegzetes fordu­lóit felvillantó vasárnap dél­előtti egyórás blokk. Nem véletlenül... Nyilatkoztak az öregdiá­kok, s arról az útravalóról beszéltek, amit tizenéves­ként kaptak tanáraiktól, akiknek varázslatos egyéni­sége szinte megbabonázta őket. Nem hinném, hogy dr. Császár Ákos egyetemi pro­fesszornak szüksége lenne az efféle tiszteletkörökre. Öt és társait a hála sarkallta arra, hogy bevallják: sorsu­kat határozták meg ezek a bámulatos kardkterek. Ezt erősítette meg Szalatnyai József festőművész, a szí­nész Szilágyi Tibor és Taró- czi Balázs teniszbajnok is. Pécsi István Kincskereső, számitógépes, sport, természetbarát Nyári napközik az Egri IH-ban pót, s nem is előszörre, ugyanis jó néhány évtizede hálásak vagyunk azért a színvonalért, azért a sok­színűségért, amellyel a nagy kollektíva tagjai folyvást megajándékoznak minket. Képtelenség felsorolni, s értékelni a kínálat ötlet- gazdagságának összetevőit, pedig minden tételnek elis­merő szavak járnának, mert valamennyi a hamisítatlan leleményesség jegyében fo~ gantatott. örültem — másokkal együtt —, hogy tanúja let- hettem a 3. műsor névadá­sának. Felemelő pillanat volt és marad. Akárcsak ez a monstre seregszemle, amely ismét hitelesítette, hogy a jónál is létezik tö­kéletesebb, hogy nincs az a szint, amelyet a hivatásukat szerető, az alaposan felké­szült, a tehetséges emberek ne szárnyalnának túl. Újra meggyőztek bennün­ket arról, hogy a közönség mind szélesebb körének meg­nyeréséért szorgoskodnak. Méghozzá soha nem csökke­nő lendülettel. Ennyi erényt hatványo­zott születésnapi köszöntőt kíván. Millióktól! Kár, hogy a tévéseknek ilyesféle igen ritkán dukál... Aztán a nevelés — taní­tás műhelytitkaiba avatott minket az egri származású 86 esztendős Rajeczki Ben­jámin zenetudós, s már nem csodálkoztunk semmin. Valamelyik héten a 168 óra keretében az iskolai fe­gyelmezés vaskos nehézsé­geit taglalták, ki mérték­tartóan, ki szenvedélyesen. Azt hiszem pedagógusaink egy részének be kellene iratkoznia a muzsika idős szakértőjéhez. Nemcsak alap­fokú tanfolyamra, hanem magasabb kurzusokra is. ö és még élő kollégái ugyanis hitük, lelkesedésük, gyermekszeretetük, kultu­ráltságuk révén csodaterem- tők, s olyasmire képesek, amelyet tengernyi tovább­képzésen, értekezleten sem lehet elsajátítani. Se most, se valamikor . .. Irodalmi színpadok, pantomimesek, vers- és prózamondók Színes szőttes - derűs mintákkal Egerben rendezték meg az irodalmi színpadok, panto­mimegyüttesek. vers- és pró­zamondók néphadseregi fesz­tiválját. Ennék a háromna­pos amatőr művészi találko­zónak méltó befejezését több, mint háromórás han­gulatos színpadi kavalkádot hozott vasárnap délután a Gárdonyi Géza Színház szín­padára az a gálaműsor, ame­lyet a legjobb produkciók­ból állított össze és rende­zett Gáli László, a színház igazgatója. A seregszemlén részt vett harmincegy együttes, ötven versmondó közül csak néhá- nyan fértek be a gálába, de az így is gazdagon, színesen kivetítette a közönség elé igen-igen rokonszenves ké­pét. Ezek a fiatalok nem­csak tehetségesek, az alko­tói egyéniségek olyan voná­sait vonultatták fel. amikre a sikeres Ki mit tud? vetél­kedők döntőiből emlékezünk inkább. Az ilyen fesztiválok­nak külön varázsa — most is éreztük — éppen az. hogy a tehetség, a lelkesedés, a hit és az ötlet egy viszony­lag rövid időkeretben is ki­fejti azt a hatást, amit a közönség elvár: a szépség, az életöröm művészi tartal­mát és formáit. A szép szó szerelmesei kö­zül hét került a gálába. Vá­ci Mihálytól Pilinszky Já­nosig. a népballadáktól Ka­rinthy Frigyesig nyílt ki a skála. Végső Ildikó. Bodor Pál, Garamszegi Gábor, Ungvári István. Varga Ala­dár és Varga Sándor az egészséges' orgánum, a he­lyes versválasztás birtoká­ban bizonyították. bárhol megbecsült közreműködői le­hetnek irodalmi, zenés mű­soroknak. A fesztivál üdvös­kéje a tízen aluliak társa­ságából a kis Orsós Eszter. aki nyilván „családi ágon” léphetett itt színpadra. El­játszott, előadott egy nép­mesét a szakácsról és a föl­desúrról. azzal a bájjal és hibátlan humorral, amihez csak a gyerekek értenek. Az együttesek a politikai kabaré nehezebb, olykor rá­zósabb műfajával is meg­próbálkoztak. A Dobó szín­játszó együttes Történelmi pillanatok című montázsával idézte azokat a bizonyos öt­venes éveket; a zalaegersze­giek Tábori piknikje Arabal­tól inkább csak távolról érin­tette a „mi” háborús élmé­nyeinket, bár a szatirikus szemlélet jellegzetes figurá­kat fogalmazott meg a je­lenetben. A budapesti Aktív Stúdió Cirkusza, a kalocsai­ak Ki mit tud? paródiája, a nyíregyháziak pantomim­etűdje szelídebb hatásokra tört, mint a debreceni ..Fő­nix Halandzsa, dada. vagy amit akartok” címet viselő összeállítása. A nyíregyházi Szamuely Tibor Honvéd Kollégium humorral. sok mozgásos elevenséggel dra­matizálta Arany János Fü­lemüléjét. A szentesi folk­lóregyüttes érzelmes élet­képben mutatta be. mit és hogyan örökít át egy csa­ládban. egy közösségben a temetés: a jelenet bepillan­tást engedett a cigányság életszemléletébe. Ennek a gyertyafényes mozzanatsor­nak az emléke még bennünk rezgeti, amikor jötték a pa­ródia, a pantomim lovagjai. Előtűnt a mai magyar „Ko­pasz”. az a derék sorkato­na. aki még nem néz. nem lát. hanem csak arra jó a szeme, hogy a szappan csíp­je. Elkápráztatott érett moz­dulattechnikájával. arcmoz­gásával a zongoraművészt imitáló fiatalember és az a kettős, amely egy felvonás- nyi időben bírta szusszal az ötleteket, a táncot, a paró­diát és halandzsát áraszta­ni. Igazi, értékes nagy feszti- válhangulat ért véget Eger­ben vasárnap délután a színházban. (farkas) Kora tavasszal, meg késő ősszel beszél legtöbbet ma­gáról az egri vár. Elhang­zik a látogatók lármája, el a gyermekek zsíibongása és csak a kövek vallomása tá­rulkozik, derűben, fényes­ségben. Tavasszal a déli fal tövében, ahol áldottan jó a meleg, pár diák, diáklány üldögél, tanul vagy csókoló- zik. Néhány öregember meg- megáll, ballag a múlt igéze­tében. Ck különben inkább őszidőben járnak erre, láb­ujjhegyen, mert sehol más­hol nem lehet ilyen tisztán hallani az Idő lépteit, amint átsuhannak a régi kapukon. Akik ilyenkor elnéznek a kistályai völgy felé, a tücs­kök acélrugóinak rezdülé­sében Balassi Bálint sarkan­tyújának pengését vélik hal­lani, s a könnyű por ami felszáll az alkonyaiban, Do­bó vagy Rákóczi lába nyo­mát őrzi számukra. Képzelődés az egész — mondják sokan. Hol vannak már azok a lábnyomok? Hová hangzott el a költő csizmájának sarkantyúpen­gése? Ez imlind igaz. Mégis ők azok, akik megérzik, megértik ennek a várnak, ennek a városnak a leg- lelkét, amiért és amitől olyan különleges hangulatú ez a vén sziklahát és körü­lötte a csavargó utcák sora. És ha csodát akarnak látni, megnézik minden esztendő­ben a fecskék szeptemberi búcsúját Mert a fecskék minden ősszel különös sereg­léssel szállnak ide. Felhőra- jckban csapódnak a déli bástyafalhoz, pillanatig mint­ha megkapaszkodnának ben­ne, aztán a régi Minorita templom tornyát lepik el. s megint vissza a bástyafal­hoz, és megint és megint és újra és újra, mielőtt eltűn­nének dél felé. Szinte sirat­ni való ez a fájdalmas ra­gaszkodás. Persze, azért csendes üté­sekkel mindig foyik a mun­ka, mintegy a föld alól, a helyreállított Dobó bástyá­nál, ahol elkészült cserép tetejével, sárgaréz csúcsával a régi kis kerek torony. Hetyke kis torony, mintha oda volna tűzve a bástya mellé, hiszen csak talált gyerek. Amikor 1976Jban felrobbantották a megrepe­dezett Dobó-bástya darab­jait, tűnt elő egy homorú falrészlet, amelyből követ­keztetni lehetett méreteire. Figyelőtoronyként használ­hatták Dobó elődei, de a bástya elkészülte után már nem volt rá szükség, mert sokszorosan megnagyobbo­dott a nyugat felé figyelhe­tő terület, hadászatilag kü­lönben is értéktelen volt. Dobó így beépíttette a bás­tyába. A Dobó utcai felvonulási épületből, az építkezési köz­pontból könnyen fel lehet jutni a helyreállított bástya belsejébe, persze csak szíves engedelemmel, mert az épí­tési területre tilos a belépés. Ezt a szíves engedelmet Ba­ta Bernát építésvezető adja meg és felkísér egy létrán a bástyához, s a bástya jobb oldalán nyíló kis kapun át az építmény belsejébe. Vasbeton világ ez, három kisebb terem egymás fölött, s a lépcső a torony felől. Különböző gyűjteményeket helyez majd ide a múzeum, előadások számára is érde­kes, meghitt terület. Külön­leges élmény, hogy minden emelet keleti falán kilátszik egy-egy szikladarab abból az ősi sziklatömbből, amely elé az eredeti bástya falát helyeztette Dobó. A vasbe­ton börtönbe zárt szikla mintha kiszabadítaná fejét a szabadba, hiszen kilenc évig szabadon verte zápor és napfény. Egy pillanatra mintha oroszlánketrecben volnánk. Aztán csigalépcső követ­kezik és máris fent vagyunk a hetyke kis toronyban, s kiláthatunk egyetlen abla­kán, amely északnyugat felé tekint. Ajtaján kilépve vé­gigláthatunk a helyreállí­tott bástyán. Egyelőre épí­tési anyagok hevernek szer­teszét, közülük kiemelkedik két alacsony aranyszín mű­anyag .kupola. Ezek adják a legfelső terem derengő vilá­gítását. Maga a torony in­nen, fentről még kisebbnek látszik, mint lentről, a mi­naret felől. — Ez csak a fele — mond­ja Bata Bernát —, a másik fele a bástya második szint­jéről emelkedik. Így is van vagy tizenkét méter. Persze, gondolnivaló, hiszen onnan kezdődött a csigalépcső. Valami tehát megint el­készült a várban. A kis pi­ros torony, a régi elmúlt évszázadok emlékezetére. A többit még szépíteni kell. De Bata Bernát már látja, milyen lesz, mert lát min­dent, ami már elkészült ezen a munkaterületen, hiszen ő vezette az építkezést. — Harminc esztendeje csi­nálom, de nem tudom abba­hagyni — mondja. — Olyan szép munka ... Mikor tehet megnyitni a bástyát és ezt a bástyatetőt a közönség számára? Csak egy dolog kell hozzá. Az, amiből olyan kevés van. Ha nem mondja is, tudnivaló. Pedig hosszú évtizedek óta vágyakozott arra a városi polgárság, hogy itt sétál­hasson, ezen a széles tekin­tetű helyen, ahonnan el le­het látni messze nyugat fe­lé. Sajnos, a háború előtti időkben, sőt már az első há­ború előtti időkben is el volt zárva előle a tájnak ez a képe, mert a sétányt a vár­ban lévő tiszti lakásokhoz csatolták. Magánterület. Egyelőre az a fontos, hogy lényegében elkészült a Do­bó-bástya. A falak mögött hallgat börtönében az ősi szikla. Talán még ezer évig is. Ki lát a jövőbe? Kemény börtön pedig. Mint Leopold Miklós, munkavezető össze, számolja: „Van benne 1384 köbméter beton, abban is 83 tonna vas.” „Hová tegyem a gyere­ket?” — ez a kérdés a nyá­ri szünidő közeledtével egy­re többször merül fel a szü­lőkben. Egy-két hét a nagy­mamával. ugyanennyi úttö­rőtáborban és esetleg néhány nap marad még a közös, családi együttlétre is. És a fennmaradó időben? A leg­többen kulccsal a nyakukban rohangálnak, bicikliznek a lakótelepen, s esetleg még a meleg ebédről is megfeled­keznek. E gond megoldására az Egri Ifjúsági Ház immár évek óta meghirdeti a nyá­ri napköziket. Négyféle szak­tábor közül választhatnak a jelentkezők, életkornak és érdeklődési körnek megfele­lően. A felső tagozatosoknak számítógépes tanfolyamot ajánlanak, melynek kereté­ben a gyermekek megismer­kedhetnek a számítástechni­ka alapjaival, a Commodore 16 és 64-es .típusú gépekkel, a BASIC-nyelvvel. Elsősorban alsó tagozato­sokat várnak a kincskeresők táborába, ök a magyar tör­ténelem nagy korszakait te­kintik át. és a saját maguk készítette játékok, eszközök segítségével idézik fel e le­gendás idők hangulatát. A sport- és természetkedvelök- nek is kínálnak hasznos nyá­ri elfoglaltságokat a szerve­zők. Az előbbiek a kéthetes turnus alatt általános erőn­léti és ügyességi foglalkozá­sokon vesznek részt, az utób­biak a növények. állatok világával barátkoznak majd a különféle túrák során. A szaktáborokba az intéz­mény 111-es irodájában le­het jelentkezni. Kapor Elemér JANUSZ OSEKA: Szerencsétlen flátás vagyok Elmondhatom, hogy az én életemben minden balul üt ki. Csupa kudarc és balsze­rencse. Ha egy gyűlésen felszóla­lok. azonnal dadogni kez­dek. elveszítem gondolatom fonalát, és végeredményben ostobaságot fecsegek. Ha verset írok — valóság­gal árad belőle a tehetség hiánya. Ha filmforgatókönyvet ké­szítek — hajmeresztő zagy- vaság. A cselekmény fabat­kát sem ér, a téma szálai minduntalan elszakadnak, a tartalom — merő badarság, a párbeszédeket — nem le­het kiejteni. Unalmas! Ha kisregényt tákolok össze — tiszta grafománia, két oldal­nál többet senki sem képes elolvasni, a kritikusok pe­dig a hátam mögött össze­nevetnek. A minap lottóztam, de egyetlen számot sem találtam el. Beiratkoztam egy lakás­építő szövetkezetbe — de évről évre hátrébb kerülök, s már a sor végén vagyok. Gyermek apja lettem — kisfiam bárkire hasonlít, csak énrám nem. Bánatomban fogtam ma­gam. és csiperkegombát kezdtem termeszteni —. de mind rothadt és penészes lett. Nyaralót építettem — el­öntötte a talajvíz. Szórakozás céljából be­álltam egy magashegyi ex­pedícióba, de már a hegy lábánál szédülési roham fo­gott el. Tánctanfolyamra iratkoz­tam be — a legelső lépés­nél eltörtem a lábamat. A kutyakiállításon állító­lag fajtiszta ebem még a házőrző kuvaszok csoportjá­ban sem kapott érmet. Mindezt végzetes balsze­rencsének lehetne tartani, ha nem volna egy adum. Mindenki együttérez ve­lem. Élénk rokonszenvet kel­tek a környezetem tagjai körében. Becsülnek, tisztel­nek. támogatnak, és bátran mondhatom, hogy olyan osz­tatlan szeretetnek örvendek. amilyenre még a legszeren­csésebb ember sem számít­hat. (Fordította: Gellért György) A kis piros torony tövében... Emlékezetes születésnap — Ez csak a fele — mondja Bata Bernát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom